Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-08-05 / 31. szám
Készek vagyunk a magyar népnek eligazító igét hirdetni „Keresd és védd az igazságod ’ A soproni továbbképző lelkészkon- ferencia rendezősége a gyakorlati teológiai prohlémák sorában „a néplé- leklan szerepe gyülekezeti szolgálatunkban“ című előadásra bízta annak a vizsgálatát, hogy a kollektív valláslélektan, vagy néplélektan, milyen szolgálatot tehet ma a gyakorló lelkész számára. Előadásom lényegét az alábbiakban foglalom össze: A valláslélektan néplélektan'i ága, ragy másképpen a kollektív valláslélektan nem azt jelenti, hogy az egyének felett álló közösségi lelket tételezünk fel s azt vizsgáljuk, hanem azt jelents, hogy a társadalmi változások folyamatában vizsgáljuk a népet annak a célnak az érdekében, hogy tudjunk a népnek, a niép nyelvén 'igét hirdetni. Amikor mi evangéliumot alkarunk hirdetni, ismernünk kell Isten üzenetét, amelyet ránk bízott, de ugyanakkor ismernünk kell a népet, annak a lelki helyzetét, a történelmi szituációt, azt az egész világot, amelyben szolgálni akarunk. Ha az igehirdetőt Isten igéje tol- ínácsához hasonlítjuk, akkor ennelk a tolmácsnak jól kell értenie az első nyelven, az ige nyelvén és jól kell értenie azoknak a nyelvén, akik számára Isten az igét meg akarja szól- laltatini és „élő vízzé“ akarja tenni. A helyesen értett Szentírást kell tudnunk a nép nyelvén megszólaltatni abban a szituációban, amelyben az igehaiígatók várják Isten Szenflelké- ■ek eligazító szavát az emberi szolgálattevőn keresztül. A néphez közel álló Igehirdetés évszázadokon át nem volt komoly problémájuk az tgchi'rde- töknek. Az igehirdetés sok igényt támasztott ugyan a hallgatósággal szemben, de a gyülekezet alatt rendszerint valami elméleti gyülekezetét értettek, elmosódó sokaságot, amelyet a logika általános törvényei szerint kell meggyőzni, vagy7 amelynek a teológiai igazságokat népszerű feltálalásban kell liirdelni. Természetesen mindig jelentkezett az ige- szerű igehirdetésnek az a törekvése, hogy Isten igéjét tisztán és igazán hirdesse, de ehhez nem mindig járult az a törekvés, hogy mindezt a nép nyelvén, észjárásának megfelelően végezze el. Nyilvánvaló, hogy abban a társadalmi légkörben, amelyet a feudalizmus vagy kapitalizmus jelent, nem is érezhető az az igény, hogy a népre az igehirdetés vonalán Is tekintettel legyenek. A magas prédikáció, a „Kunstpredigt“ a gyülekezet előkelőit akarta szolgálni. De az átlag Igehirdetések Is arra törekedtek, hogy Idő-, történelem-, népfelctii formában hangozzanak el. Másként áll azonban a helyzet altkor, amikor a nép nemcsak egyenjogúságot talált, hanem az ország gazdájává lett. Néphez hű tradíciója mindig volt a magyar evangélikus egyháznak s ezt hiba volna figyelmen kívül hagyni. Elég itt utalni a reformáció nép nyelvére fordított Bibliájára, nép nyelvén hangzó igehirdetésre, hatalmas irodalmi munkásságára, egyházi énekköltészetére s a magyar evangélikus egyház igehirdetőinek java mindig hü maradt ehhez • tradícióhoz. Jellemző, hogy aki először foglalkozott a nép nyelvén hangzó igehirdetés ágendával Magyarországon, az a 16. században élt, amikor a magyar reformációnak legfőbb feladata volt nnyanyelven hűen megszólaltatni az igét. A középkori béklyóktól megszabadított evangélium anyanyelvű hirdetése különösen kiélezte azt a kérdést, hogyan kell az igét a nép nyelvén megszólaltatni. Ennek a töprengésnek egyik leszűrt eredménye az, amelyet Erdős! Sylvester János fejezett ki az Újszövetség első teljes magyar fordításához írott előszavában. Ebben arról beszél, hogy Jézus példabeszédeikkel szólott a népekhez s éppen ez a pont az, amelyen keresztül a példabeszédet, szemléletes előadás,módot kedvelő népünk számára nem lesz merőben távoli és idegen az igeközlés formája. A példabeszédhez •könnyű pediglen hozzászokni a mü népünknek, mert nem idegen ennek az ilyen beszid neme, II ilyen beszid vei naponkid való szólásba, II linekiekben, ikiváltképen az virágine- kekben, melyekben csudálhatja minden nip a magyar nip eimijinele éles voltát az telisben, mely nem egyéb, hanem magyar poézis." főbb mint 400 éves figyelmeztetésünk van arra, hogy a néphez közelálló képes beszéd, példázat a legjárhatóbb út az életközei igehirdetés számára. A másik fontos vonásra, a bibliai realizmusra Luther tanít m.nket, aki mint a nép tia, Osztönszerú- leg tudta azi, amit nekünk mesterségesen keli megtanulnunk, hogy t, i. am,kor a nép számara készíti Kis Kátéját, akkor abban a materiális vonásokig konzire.en és reálisan beszél ls,en ajándékairól. A nép mindig a kézzelfoghatóbból, a konkrétból, a materiálisból érti meg az ige elvont > dolgait, hiszen Jézus Krisztus sem hiába kezdíe így példázatait: •Hasonló a mennyek országa az emberhez, aki az ő iöJdjene jó magot vetett... hasonlatos a mennyek országa a mustármaghoz... a kovászhoz... a szántóföldben elrejtett kincshez“... stb. Mindez azzal a következtetéssel jár, hogy amikor isten igéjét jelen- idejűvé akarja tenni a bzebMéi'ek a mi szolgálatunk által,, akkor nein szólhatunk papi zsargonban, azon a bizonyos kánaámi tolvajnyelven, amelynek lényege éppen elkülönülés a néptől, hanem az elvontat a szemléletesen át, az összetettet az egyszerűn át, az ismeretlent az ismerten át kell hitben megragadhatóvá tennünk. Luther' a maga korában világosan döntött a nép mellett, amikor azt mondta, hogy ő nem Melanohtonnak vagy Bugenhagennek akar prédikálni, hanem a templomajtóban álló egyszerű embernek, a nép fiának. Ami azután az igehirdetés formai oldalán fúl, a tartalmi vonatkozásokat illeti, ezekből ki kell emelnünk a korproblémákat, amelyekre Isién eligazító szót akar mondani. Vannak keresztyének, akiknek számára nem probléma az Igehirdetés korhoz való viszonya. Ügy gondolják, hogy mivel az ige Isten műve s nem emberi dolog, ennélfogva az egyháznak sem lehet más feladata, mint úgy továbbadni az igét, amint vette, vagyis vissza lehet húzódnia arra a sokat emlegetett belső körre, a korkérdésektől „steryl-evangé- lium“ álláspontjára. Ez a látás nemcsupán a probléma leegyszerűsítése, hanem ugyanakikor félrevezető magatartás is. Mert a Szentírás Isten lezárt szava ugyan az ember számára, de a kinyilatkoztatás mégsem álló, merev valami, hanem minden nemzedék és minden ember által újonnan életté váló erő a Szentlélek kohójában. A Biblia Isten jelenidejű szavává válik és személyesen megszólító igévé lesz, eligazító világosság árad ki belőle a hétköznap kérdései között is. Az embert körülvevő társadalmi és kulturális légkör változásban van az egész történelem folyamán s ezzel együtt a történelemben élő egyháznak iis újabb és lijabb kérdést tesz fel Isten, az eseményeken keresztül. Az idő-, történelem-, népfeletti igehirdetés el akar bújni az *őt kérdező Isten színe elől. Ha pedig nem akarunk megfutamodni a korprobíéniák élőit és Istennek egyházat kérdező szava elől, akkor ugyanúgy, ahogy formai vonatkozásban dönt öt tűnik a népnek a nép nyelvén szóló igehirdetés mellett, kell vállalnunk tartalmi vonatkozásban is azt a szolgálatot, hogy mint az ige tolmácsai, az első nyelven meghallott üzenetet készek vagyunk továbbadni a ma emberének a kérdései között is. Készek vagyunk a népnek eligazító igét hirdetni a háború ellen és a béke mellett. Készek vagyunk feltárni a haza- szeretet Isten-fakasztotta mélységeit, a munka Isten-rendelte kötelezettségét és gyönyörűségét. Népünk fel- emelkedésének sohasem lehetünk gátjai, hanem mindig csalit előmozdítói! Dr. Ottlik Ernő Készülj az Ige hallgatására Szentháromság utáni 11. vasárnap. Lukács 18:9—14. A farizeus is, meg a vámszedő is azért ment a templomba, hogy imádkozzék. Azonos szándék vezette őket, mégis mennyire más volt az imádságuk! A farizeus, hozzámérve magát a vámszedőhöz, csak a maga érdemeit, kegyes életét látta, s ezért adott hálát az Istennek. Kérnivalója nem volt. Ugyan mit is kérhetett volna, hiszen mindene megvolt. Megtérésre pedig — úgy gondolta — nincs szüksége, ő igaz az Isten színe előtt. A vámszedő tudta, hogy semmije sinc3, amivel kedvessé tehetné magát Isten előtt. Nincsenek olyan érdemei, amelyek bűnei ellensúlyozására elegendők lennének. Csak nyomorult bűnösként állhat meg a Szent előtt. Ezért volt imádsága egyetlen nagy könyörgés bűnei bocsánatáért. A farizeus sok «érdeme» azonban Istennél nem sokat nyomott á latban. Ö, aki annyi mindenre tudott hivatkozni, kegyes életének sok jó cselekedetére, nem nyert elismerést Istentől. Igazsága csak látszat-igazságnak bizonyult, amelyet nem Istentől kapott, hanem , csupán saját maga tulajdonított önmagának. A vámszedő ellenben megigazult. Ö, aki magát nyomorult bűnösnek ismerte, Isten bocsánatában részesedett, Isten őt jelentette ki igaznak. Istennél ilyen fordított a helyzet «Aki felmagasztalja magát, mégalftz- tatik; és aki megalázza magát, felmgaszlaltatik.» A ma élő keresztyének is, amikor imádkoznak, vagy farizeusok vagy vámszedők. Te hogyan fogsz megállni Isten színe előtt a templomban a mostani vasárnapon és a következőkön? Hogyan imádkozol? Mi vagy? Farizeus vagy vámszedő? Vető Béla Bóbay János zsoltárfordításai: 93. zsoltár Isten az úr az egész föld fölött, Trónja szilárd, fenségbe öltözött; Nincsen erő, mi rajta kifogjon, Tartja a földet, meg ne inogjon. ö a királyunk érőiktől fogva, S minden itt mindig áldani fogja. Harsog a tenger, hulláma csattan, Hallgatja lenn a kéklő magasban. Nagy a tengerek szilaj zengése, —; Százszorta nagyobb Isten fensége: Csendet parancsol keze intése, S lecsendesü! a habok verése. Isten ereje mindenre képes, Nincsen bizonyság, mely olyan ékes, Mint az ő léte, dicső uralma, örökké tartó szent, igaz hatalma. 43. zsoltár Ítélj meg Uram engem És oltalmazd meg ügyemet: Az ellenségem, a kegyetlen, Aki gyötör és űz szünetlén, Ne emelhessen rám kezet, — Mentsd meg a ielkemet! Hiszen te vagy az erősségem, Miért hagytad el fiadat? Tengersok a keserűségem, Az örömöm elhervadt régen, Minden gyász, nyomor rám szakadt, M'ár élnem se szabad! Küldd el hozzám az igazságot, Világoeítíd meg az agyam; Ha a le útjaidon járok,: ■ Szent hegyedre én feltalálok, S már nem leszek többé magam: ■ Velem leszel Uram! ,,, , Hadd lépjek be a hajlékodba, Hadd.lássam meg.szent arcodat, Hadd magasztaljalak ujjongva, Neked ezernyi hálát mondva, Feléd küldve a dalomat, Hogy szívedbe fogadj! Miért szomorkodiik a lelkem, Miért vagyok hát csüggeteg? Tudom, ha Istenemre leltem, S örökké magamhoz öleltem, Ö őrködik sorsom fe’ett: Bajom már item leheti 1415. július 6-án lobbant lángra Konstanca külvárosának mezején ama máglya lángja, amelynek el kellett né- mítania a kc»esztyénség élő lelkiismeretét, a prágai egyetemi tanár hangját, aki abban volt vétaes, hogy korának lelkészeit és államférfiait az igazságos és szerető Isten törvénye előtti felelősségre hívta. Húsz «eret- neksége», Húsz «gonosztette» az volt, hogy túlhangosan hirdette a megromlott egyháznak és a császárral szemben a megdönthetetlen és kötelező erkölcsi rendet. Húsz abban múlja felül a többi cseh nemzeti nagyságot, hogy megmutatta népének az igazságot, amely megéri, hogy érette munkálkodjanak, harcoljanak, s ha kell meghaljanak, azt az igazságot, amely általános érvényű, s ilyeténképpen túlterjed, átlépi a népi és osztálykereteket és átöleli és megszólítja az összes embereket. Húsz előtt Isten igazsága áll, mint az ösz- szes embereket kötelező rend. Az az igazság, mely nem maradhat rejtetten. Nemzetközi fórumon kell védeni. Hallhatóvá kell tenni. 1414-ik év szeptemberében Zsigmond királyhoz intézett levelében világosan ezt kifejezi: «Rendes úton akarván ezt elintézni, szerte Prágában latin és cseh hirdetéseket ragasztottam ki és küldtem szét a községekbe és az igehirdetéseken vató felolvasásokra. Fenségedet pedig alázatosan kérem az Urban, kegyeskedjék kegyelmét kiterjeszteni személyemre úgy, hogy nyugodtan clmehes- sek a zsinatra és ott nyilvánosan vallást tehessek hitemről, melynek alapján állok. Mert semmit sem hirdettem titokban, hanem nyíltan, mindenütt ott, ahol -a mesterek, papok, nemesek, vitézek és a nép össze szokott jönni. Ezért is kívánom, hogy ne titokban, hanem nyilvánosan hallgassanak ki, és vizsgáljanak meg, ahol az Úr lelke segélyével prédikálhatok és felelhetek mindenkinek. És bízom abban, hogy nem fogok félni nyíltan megváltani Krisztust és ha kell, az Ö igaz törvényéért elszenvedni a halált is. Ő a királyok Királya és a hatalmasok Ura, igaz Isten, szegény, szelíd és alázatos, Magára vette a szenvedést érettünk, hogy példát mutasson nekünk, hogy kövessük öt.» így írt János mester nem egészen egy évvel halála1 előtt. Negyvennégy éves volt akkor. Biztos volt, hogy ügye megéri az életáldozatot. Személye eltűnik az igazság mögött, amelyet védett. Nejedly Zdenek professzor kitűnően mutatta ki Húsz egyik jellemző vonását, amikor kiemelte a Mester meggyőződését, az igazság szociális természetéről. Huszt nem lehet megérteni, csak az ő dicsőséges mondásáChao Tze Chen az Egyházak Világtanácsának pekingi elnöke levelet intézett az Egyházak Világtanácsának elnökségéhez, amelyben lemondott az Egyházak Világtanácsában viselt elnöki állásáról. Chao Tze Chen egyike volt annak a hat elnöknek, akiket a Fü- löp szigetek, Japán, Korea, Indonézia, Burma, lndia-Afrika és Latin-Amerika ifjú egyházak küldtek be az Egyházak Világtanácsának Elnökségébe. A levelet Genfbe, Wr. W. A. Visser’t Hooft- hoz intézte Chao Tze Chen, amelyet a Daily News Belease a Kínai Tájékoztató Iroda sajtószolgálata 1951. július 12-én 747. szám alatt a 4. oldalán közölt: „Tisztelt Elnökség! Az Egyházak Világtanácsának Központi Bizottsága múlt év júliusában hozott határozatával Észak-Koréát agresszornak nyilvánította és ezzel a stokcholmi vitágbéke kongresszus Béke Felhívását indokaiban kérdésessé tette. Ezzel engem valóban nehéz helyzetbe hozott egyrészt mint a Világtanácsnak egyik elnökét, másrészt mint a Kínai Népköztársaság hűséges polgárát. Nem marad más hátra, mint az, hogy számoljak ezzel a lehetetlen helyzettel. Mint kínai hazafi tiltakozni voltam kénytelen a torontoi támadás ellen, melyben a Vall-Street hangját kényszerültem felismerni, mint elnök pedig éreztem a határozat durvaságát. Nem lehetek tehát tónak — «keresd és védd az igazságot»; — ismétlésével, ha a mellett nem látjuk, hogy az igazság, mivel az az Úr igazsága, Húsznál azokért való harc is, akiket az akkori társadalom minden jogaiktól megfosztott. Az igazság és igazságosság egyet jelentenek Húsznál és a huszita forradalomban. Az igazságot nem tarthatja magában a magános tudós. Az igazság nyilvános, közügy, valóban népügy. Hogy Isten törvénye az ember, a* egyház és a társadalom felett van, azt Húsz a szentírásban olvasta. Legnagyobb szoláglatai közé tartozik, hogy ezt a könyvet a tömegnek is hozzáférhetővé tette. Megtisztította minden korabeli hordaléktól és lehetővé tette, hogy a számtalan középkori tradíció által elnémított lapjai újból megszólaljanak. És még hogyan szóltakl Az írásolvasók, — akiket a huszitizmus termelt ki — szemei tágra nyíltak ennek a könyvnek üzenetétől. Midőn Húsz elmélyedt az írás olvasásába, rögtön megértette, hogy Isten igéje mélységesen különbözik az emberi szótól. Itt az Írásban a mi szó, az egyben cselekedet. Az írás realisztikus szemlélet# élessé tette Húsz értelmét az emberek és a kor szükségletei meglátására. Meglátta, hogy Isién igényét az ember éleiére nem szabad elnémítani szertartásokkal és körülkeríteni olyan társadalmi építménnyel, amely Isten ke-' gyeimével kalmárkodik. Itt kezdődik Húsz harca az ereklyék, a bűnbocsánat árulása és a babonák ellen. Itt kezdődik a szegény, az alázatos, a megrövidített és jogfosztott emberek iránti érdeklődése. Csodálkozásba ejt, hol vette Húsz fellépéséhez a bátorságot. Húsz életével mutatta1 meg az egyháznak, hogy a legfőbb, legutolsó és megfellebbezhetetlen tekintély belőtte nem a pápa, sem az egyház, sem a császár, sem saját lelkiismerete, hanem kizárólag Krisztus és pedig, amint azt nyomatékosan kifejezte, az élő Krisztus. Ezzel nem kevesebbet mondott mint azt, hogy a keresztyénségnek újból és újból engednie keli, lemérnie magát a szentíráson. Ezzel szaggatta szét Húsz a középkor társadalmi hálóját, a szentírás igazsága körül. Halála után a cseh nép többsége magáévá tette Húsz ügyét. Húsz nem fejezte be beszédét a máglyán. A huszita forradalom, mely igehirdetés nyomán támadt, messze előre mutat. Egészen napjainkig. Példája annak, amikor az Igére igazán hallgatnak, s akik hangoztatták, megindulnak cselekedni a Mennyei Atya akaratát. (A «Kostnické Jisky» c. csehszlovák egyházi lap megemlékezése.) vább a Világtanács egyik elnöke. Ennek következtében lemondok állásomról és nevemet a Tanács ősz- szes bizottságaiból törölni kérem, mert ez így helyénvaló. Ezt cselekedve teljes békességem és hűségem van a Jézus Krisztusban, az én Uramban és Megváltómban. Legyen Velünk Krisztus kegyelmei T. C. Chao.” , Üdv Nem túl rajtunk, nem távolban: Az üdv saját keblünkben van! Szemere Pál „ Magunkról“ „Ki a közösségnek akar használni, legelső kötelessége: magárul egészen elfelejtkezni!” Széchenyi István „HIT" „Kereshetjük Istent eszünkkel, dé megtalálni Öt, csak a szív által lehet. Azért erős hitre csak erős szívek képesek.” i Eötvös Jőzsef Chao Tze Chen lemondott az Egyházak Vűágtanácsában viselt elnöki tisztéről >
