Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-05-28 / 22. szám

ivqngéllkus Elet az épülő Kapernaumban I lelkészek lelkésze A szokatlan májusvégi hőségtől I meglepetten, mozdulat aimé dermedt az egész balatoni táj. Mozdulatlan a tó zafír vize, álmos csendben állanak drága terhűkkel a kertek gyümölcs­fái s a sző őtőkék kékeszöld levelei alatt csendben érlelődik a jövendő szüret. Mint puha pihepaplan úgy ölel körül mindent a rekkenő meleg. A fürdőtelepek állomásai kicsino­sítva várják már a pihenésre vá­gyó dolgozókat. Egyelőre azonban alig páran fogadják az érkező vona­tot az üdülők közül: a reánk ron­tott nyár első és merész fecskéi. Alig várom már, hogy kikerüljek a vonat zakatoló és füstös börtö­néből. Végre feltűnik az ablakból az alsógyenesi állomás kicsiny épülete. Utam végcélja Gyenesdiás, ez a kis hegyközség a gyeliesdiás-vonyaTci dombok lejtőjén. Az állomáson már vártak rám. Nyurga diákfiú köszönt s veszi máris csomagomat a kerékpárjára. Elindu­lunk Kapernaum felé a fehér, me­leget lehelő úton a kertek között. Miklós, a kísérőm, izzadva tolja a kerékpárt. Láthatóan szenved a me­legtől, de azért lelkesedve beszél sza­kadatlanul. Egy szuszra akar el­mondani mindent, ami ott fenn Ka­pernaumban történt s történik. Csak győzzem hal gatni. Tekintetével állan­dóan vizsgál engem, méregeti sza­vai hatását. — Hát igen, most itt dolgozom Kapernaumban és jövőre gimnázium­ba fogok járni — mondja Miklós — En is önkéntes munkás vagyok — teszi hozzá büszkén. Nos én pedig éppen azért jöttem, hogy ilyen emberekkel találkozzam s lássam, mit építenek, mi az, ami 'devonzzi ezt a sok fiatalt, annyira, hogy az egész országban híre van már gyülekezeteink között. Miklós büszkén mutat a fák ko­ronája fölé a távolban, egy szürke palatetőre. — Ott, ott tetszik látni? Az az! Most meggyorsítjuk lépteinket a tűző déli napon, hogy mielőbb teljes valóságában lássuk a csodát. Nem tévedés: hamisítatlan, valódi csoda. Olyan, mint mikor a magból fa lesz, :i gondolatból tett, s a jelentéktelen kezdetből hatalmas alkotás. — Éppen most fejezték be a mun­kát — tájékoztat Miklós — a mai nap’a. S novel szombat van, készü­lődnek hazamenni a munkások. Az épü’et előtt Ilona diakonissza­testvér jö elénk s máris arra sür­get bennünket, hogy üljünk asztal­hoz. Belépünk a régi épület ebédlő­jébe, ahol együtt ifinek már az ön­kéntes munkások s az asztalfőn Kapernaum gondnoka, Jónás Lajos ny. esperes. Ezen az elmúlt héten 13 önkén­tes jött ide dolgozni s most szinte hangtalanul a búcsúzás nyomasztó csendjében folyik az ebédelés. Már nincs sok idő a vonat indulásáig s az ebéd befejeztével már nyúlnak <s csomagjaik után. Egy pár percük azért jut még részemre is s miköz­ben munkájukról készült friss fény­képeket nézegetik körém gyülekez­nek. nyolc fiú, hat lány. — Mi indította a testvéreket ar­ra. hogy itt dobozzanak? V. K. húszéves fiú felel, aki ott­hon a falujában kovácssegéd: — Az, hogy én itt dolgozom, csak tartozásom lerovása. Nem is tu­dom meghálálni eléggé azt a sok áldást, amit konferenciákon, evangé- lizációkon e falak között kaptam. B. Irma felvilágosít munkájáról: — Ez az itt folyó munka, amely­ből mi is kivettük az elmúlt héten részünket, nemcsak Kapernaum hasz­na, hanem a miénk is. A napi mun­ka mindig áhítattal kezdődőt', és végződött, s Isten megáldott csen­dességgel bennünket. V. Irén viszont így beszél: — M; 1« le építünk és megmutatjuk azt. hogy nem­csak imádságban, bibliaolvasásban, hanem munkában is együtt tudunk lenni. — Hogyan jutottak az elhatáro­zásra, hogy idejöjjenek? — tesszük fel a kérdést.-—■ Kérem — mondja valamelyik — nekünk csak szólni kell és jövünk. Mi szeretjük Kapemaumot. — • Miiyen munkát végeztek itt? — Ránk bíztak minden segédmun­kás szerepet. Téglarakodás, gerenda- cipelés volt a mi feladatunk. Beszédükből hallom, hogy Dunán­túliak, de felvilágosítanak, hogv van­nak máshünnen is. Ketten Kiskún- fé'egy'lázáról jöttek. Mindannyian dolgozók otthon is, ezek az önkéntes munkások. Földműves, kovács, ci­pész van közöttük. Megkérdezem, vájjon, hogyap tud­ták egy hétre megszakítani otthon a munkát? — Szüleim maguk bíztattak, hogy jöjjek fe', s azt mondták, helyettem is dolgozni fognak ezen a héten... — mondja az egyik leány. Látom a másik leány arcán, hogy még mondani akar valamit.-— Szeretnék tovább is itt dolgozni, mondja, de már is indulniuk kell a vonathoz. A kerten keresztül men­nek. mi a kapuban ál unk és szeme­inkkel kísérjük a zöld lombok kö­zölt távozókat. — Családunk egy része távozott most — szólt Ilonka testvér. Jónás esperes úr elkísért az új épü­letbe és elmondja az építkezés törté­netét. — A fe'szabadulás után konferen­ciákra olyan tömegek jöttek, hogy szűknek bizonyéit a régi épület. Elő­ször villák bérbevételével igyekeztünk segíteni magunkon, de előnytelen le ­tételekkel tudtunk csak bérletet sze­rezni. Elhatároztuk hát, hogy építünk megfelelő házat a konferenciák szá­mára. 1949 tavaszán az állami me­liorációs segély és a külföldi segély pénzügyileg megteremtette az építke­zés alapját. A fedezet nagyrészét azonban az a 10—50 adakozó teszi ki, aki önkéntes havi felajánlásként mindig pontosan beküldi adományát. A nyers falak már legnagyobbrészt tető alatt vannak. A 25x12 méteres főépület legnagyobbrészét az előadó­terem foglalja el, melynek hármas ajtaja fedett verandára nyílik. E ket­tőben körülbelül 300 konferenciázó foglalhat helyet. A lakószobák nagy- része a manzárdban van. Minden nyersanyag rendelkezésre áll a to­vábbi munkához, kivéve a mész. Ezt kell most meszi vidékről beszerezni és a júniusi konferenciát már az új épületben lehet tartaná. Az építés tel­jes befejezését a jövő nyárra terve­zik. — A munkálatokban jelentős se­gítség és költ ségmogta karit ás volt az önkéntes munkások jelentkezése. Ed­dig körülbelül nyolcvanan vettek részt az építésben. A telefon csengetése szakítja félbe beszélgetésünket. Egy dunántúli kis faluból öt munkás jelentkezik a kö­vetkező heti szolgálatra. Elérkezett a lámpagyújtás ideje és egyedül maradiok a, szobában. Előt­tem az asztalon két füzet — Kaper­naum történetének forrásai — a vendégkönyvek. Kapernaum 1934-ben alakult meg. A Theológusok Otthona fiókintézmé­nye volt, üdülőlelkészek és theoíó- gusok számára. Békés pihenés és igazi evangélikus otthon találhatta itt a munkájukban elfáradt egyházi szolgákat. Az egyik bejegyzés így szólt: „Ka- pernaum, légy otthona az Úrnak, hogy otthona lehess az úréinak.“ A sok hazai név között külföldi vendé­gek, dán finn, svéd, német lelké­szek nevei szerepelnek. Mindannyian hálásan emlékeznek vissza az itt töl­tött időre. 1937-ben indulnak meg az ifjúsági táborok, konferenciák. Azóta szaka­datban sorban következnek, ifjúsági asszony, leány, férfi, lelkész konfe­renciák. evangélizációk és népfőisko­lái tanfolyamok. Reméljük, hosszú sor következik még ezután is. Es igaza lesz a vendégkönyvben talál­ható prófétai versnek: Az indulást jövendővé kell szőni, Tovább! Nem állni. Nőni, nőni, nőni! Muncz Frigyes ÉRDEKES tfyykázi UictU Női lelkészek Svédországban. fí o hl i n püspök elnökletével egy külön szakbizottság foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy lehetséges-e nőket is lelkészi szolgálatra felszentelni. A bi­zottság hosszas tanulmányok után 7 szavazattal i ellenében úgy döntött, hogy a nők nem csak lelkészi, ha­nem püspöki, sőt érseki tiszt betölté­sére is választhatók. Gyakorlatilag azonban mégis korlátozták a nagy le­hetőségeket. Olyan rendelkezést hoz­tak, amelynek értelmében csak abban a gyülekezetben lehet női lelkészt, megválasztani, amelyikben legalább két lelkészi állás van és ezek közül az egyiket férfi tölti be. Veszedelmes foglalkozás. Egy németországi újság a követ­kező anekdotát közli Niemöllerről: „ön azelőtt tengeralattjáró kapitány voll?“ — kérdezte Niemöller lelkész­től egy hölgy. — „Nem volt az na­gyon veszedelmes foglalkozás?“ „Az nem is olyan veszedelmes foglalko­zás“ — válaszolta Niemöller. — Ige­hirdetőnek lenni gyakran veszedelme­sebb dolog.“ „Látja, az uram is azt mondta mindig — folytatta az asz- szoity — hogy jobb lenne, ha most is tengeralattjárón szolgálna Niemöl- ler, mert az nagyon veszélyes dolog, ha beszélni kezd.“ Keresztyén ifjúsági konferencia volt április folyamán az ausztriai Vi- lachbon. A konferencia az európai ke­resztyén ifjúsági munkások számára gyűlt össze. H nemzet 58 képviselője vett részt. Az eszmecsere középpont­jában a szociális kérdés állott, ti ösz- szefoglaló téma: A keresztyén monda­nivaló időszerűsége és megvalósulása a modern társadalomban. Cardifban tartotta az angliai egyházak szövet­sége ülését. Elhatározták, hogy felhí­vással fordulnak a kormányzathoz, hogy a hydrogénbomba ügyének nem­zetközi rendezésében hagyjon fel a várakozó magatartással. A délafrikai faji megkülönböztetésekkel kapcsolat­ban figyelmeztették a kormányi arra is, hogy az egyházak és a különböző missziói szövetségek angol fennható­ság alatt lévő területeken szembefor­dít nak fajgyűlöletet célzó törekvéssel. D. August Marahrens püspök, D. Lilje hannoveri püs­pök elödlje 75 éves korában meg­halt. Marahrenst 1935-ben, majd 1940-ben elnökévé választotta a Lutheránus Világkonvent, amely­ből később a Lutheránus Világszö­vetség alakult ki. Ami a hangversenyről kimaradt Kedvest Szerkesztőség! Örömmel olvastam azt a beszá­molót, amelyet a őöcA-emlékbangver- senyről közöltek. Mint zenekedvelő evangélikus, hálás vagyok minden olyan ajándékért, amelyet egyházunk a muzsikában nyújt mindnyájunk­nak. Ügy vettem észre (remélem, "nem tévedek), hogy a beszámolóból kima­radt a hangversenyről, mint zenei eseményről való tudósítás. Igaz, hogy nem szokás ilyen megmozdulásról ri­port formájában megemlékezni, hi­szen annál több az és ezzel magyaré- zom azt a hiányt is, amelyet most pótolni szeretnék. A nevek mellett ugyanis hiányolom azt, hogy Peskó Zoltán orgonamű­vészről nem emlékeztek meg. Pedig a két korál-előjáték áldottan szép és megható élmény volt, amely megej­tette a szent muzsikát szerelő embe­rek szívét. A Passacaglia (c-moll) megelevenítette Bachot. Peskó nagy­szerű techn;kája, művészi átélése ki­tűnő hatást keltett és erősítette or­szágosan jó hírét. De a szereplők, a szólisták is a legjavát adták s ezért hálásak vagyunk mindnyájan. Soraim közlését kérve, vagyok tisztelő hívük: Egy olvasó PÍLLOVEREK, kardigánok, gyer- iuckruháií stb. köleséi kézen és Ra- pidda!, hozott anyagitól vállalok. Abnés'.y-tér 3. II. 3. ' Tel.: 422-261. Jövendő Vasárnap délután három órakor iktatta be Turóczy Zoltán püspök Veöreös Imre lelkészt, az Üj IJa-, rangszó főszerkesztőjét az Evangé­likus Lelkészképző Intézet igazgatói lisztébe. A soproni templomba szá­mosán jöttek össze, hogy ezen a ne­vezetes ünnepségen együttérzésüket kifejezzék. Ott volt Szabó József püspök, Scholz László, Menyhár Ist­ván püspöki titkár, a győri gyüleke­zet felügyelője népes küldöttség élén, a győri diakonisszák főnöknője és diakonisszák nagy csoportja, a sop- ronkörnyéki gyülekezetek lelkészei és még sokan mások. A beiktatás első részében oltási szolgálat keretében igét hirdetett Turóczy Zoltán püspök. Felolvasta az Apostolok cselekedeteiről írolt ■könyvből 16:31-t: „Higgy az Úr Jé­zus Krisztusban és idvezülsz, mind te, mind a te házadnépe!“ Többek kö­zött a következőket mondotta: „A fi- lippi börtönőr csak a maga bőrét akarta megmenteni. De az apostolok a háza népére is gondoltak. Mert az üdvösségem és kárhozatom kérdése a házamnépe üdvössége és kárhoza­tával van összekötve A hitem nem ment fel ez alól. Mert a szívem nem enged egyedül üdvözülni. Akik meg­kóstolták az örökkévalóság etőízéb azoknak lehetetlen, hogy erről ne szóljanak. A házam népével együtt üdvözülni; ez a legnehezebb! Nem a tanítás a házunk népének üdvrejutá- sának útja, hanem az élet beszéde. A tanítás csak áldott kísérője tehet. A keresztyénséget' nem lehet „kiter­melniránevelni“. Ahhoz, hogy va­laki Isten gyülekezetéhez tartozzék, semmiféle pedagógiai művészet nem elegendő. Nem azt mondja az írás. hogy légy misszionárius, hanem .Jiiggy“. Az efezusi véneknek azt mondja az apostol (Csel. 20:28.) ..Viseljelek gondot magatokra és az egész nyájra., Előbb van az, hogy „ magatokra“. Turóczy püspök igehirdetése után megáldotta a Lelkészképző Intézel új igazgatóját. A teológusok kar­éneke következett, melynek végezlé­Tabra megyek. A gyorsvonat sima siklással kí­gyózva szeli át a tájat... Elérjük Siófokot: átszállás a kaposvári vo­nalra. Vállozik a táj. Somogyország „hegyei“ beleinaga- sodnak a barnuló estébe. A vonat megtelik ízes beszéddel. „Ittennék“ minden kiejtett szónak színe, illata és zamatja van. Zárt, csodálatos vi­lág ez: Somogy ország. Alig egyórás pöfékelés után völgy- katlanba fut be a vonatunk. Fárad­tan lassít, fekete teste meg-megrán- dul még, azután megáll. — Végállomás — harsogja a ka- laúz. A papiak is emeletes. Impozáns, hatalmas épület. Ablakaiból fény esik, új lakója van. Jakus Imre, a labiak egyhangúan megválasztott lelkésze, az országos árvalelkész. Ez hát a fészek, ami az „Isten vándorának“ kireüdeltetetl, gondolom el. mielőtt átlépem a pa- róchia küszöbét.. . Béviil melegség, szíves szeretet, s Szijjártó uram kedves portáján ma­gyaros vendéglátás és csendes éjsza­kai nyngadalom. Délelőtt tíz óra és az árnyatadó gesztenyefasor között bevonulunk a templomba. Rengeteg a nép. Ütő- s állóhely megtelt. A lelkész beikla'ás- rn öszegyülekezett hívek seregének egvrésze kívül rekedt. Ének szól s az Isten oltára elölt Berkényi Ede espereshelyet les szó. az új lelkészhez. Szívéböl-szívhe? szól a beiktató igehirdetés. A beikta­tás után ünnepi közgyűlés. Dr. Gó- möri István, az egyházközség fel­ügyelője nyitja meg és a beiktatás tényének megállapítása után üdvözli az egyetemes felügyelő, dr. Beák Iván megbízásából az Egyházegye­lem részéről megjelent egyetemes missziói lelkészt, üdvözli az egyhá­zak és a helyi halóságok megjeleni képviselőit, köszönetét mond Berké­nyi Ede espereshelyettesnek a beik­vei imádság és áldás zárta be az is­tentisztelet ezeré részét. Ez után, volt hozzáosatlakozóan a Lelkészképesiiö Bizottság nyilvános ülése. Ennek ke­retében az új igazgató beköszöntő beszédet mondott. Ennek címéül ad­hatjuk, amit többször elmondott ma­gáról!, hogy „jövendő lelkészek lel­késze“ lett. Beszédében visszapillan­tást tett saját életére. Isién vezetését lát-!« meg abban, hogy eddig az egy­ház sokféle útján vezette és most ezek felhasználásával szélesláiókörü teológusokat nevelhet. Szólt az egy­házban lévő kél áramlatról; a teo­lógiai megújulásról és az ébredés­ben való megújulásról. Majd azt mondotta: „Az örök evangélium mai hangját keressük. E világban élünk, de nem e világból. Nem nevelhetünk bekötött szemű teológusokat. Ha vol­nának teológusok, akik homokba dugják fejüket, szeretném azokat a fejeket kihúzni. Legyünk só, kovász ebben a világban.“ Szólt a reáváró anyagi kötelezett­ségről, mellyel meg kell keresni azo­kat a morzsákat, melyekkel Isten tenyerében élünk. Az üdvözlések kö­vetkeztek ezután. Szabó József püs­pök az egyházkerületek és a püspö­kök. Karner Károly dékán a hittu­dományi kar nevében szóltak a biza­lomról, mellyel az új nevelőre bíz­zák a nevelés egy részét és bíznak az egyiitlmunkálkodásban. Továbbiak­ban üdvözölte még a győri gyüleke­zet felügyelője a gyülekezet és az anyaház nevében, majd szeretettel fogadta és köszöntötte a soproni gyülekezet egyik lelkésze, a helyi otthon-bizottság elnöke és egy teoló­gus. Táviratilag köszöntötték egyhá­zunk felügyelője, a tiszakerülel püs­pöke, a bányakerület püspök-helyet­tese, lapunk szerkesztője, esperesek, lelkészek, a testvér református egy­ház püspökei és még sokan mások. Az »újonnan beiktatott Lelkész- képző Intézeti igazgató megköszönte az üdvözléseket. Az elnöklő püspök imájával és az Erős vár eléneklésé- vel ért véget a felemelő ünnepség. Hu tatásért, majd elsőnek köszönti a tahi gyülekezet nevében Jakus Im­rét, mint a gyülekezet egyhangúlag megválasztott és elhívott pásztorát, ezekutáu pedig felkéri az üdvözlőket szólásra. Dr. Gyimesy Károly, egye­temes missziói lelkész az egyetemes I clügyelő dr. Reök Iván és az Egy­házegyetem dolgozói, az Országos Luther Szövetség és lapja, az Evan­gélikus Elet nevében köszönti Jakus Imrét, rámutatva eddigi országos áVvalelkészi eredményes munkájára és írói tevékenységére, melyet a köz- egvház szolgálatában végzett, fel­kérve őt, hogy a közegyház érdekeit mindig szem előtt tartva, továbbra is szolgálja azt lelkes támogatásával, szervezőkészségével és írói tollával. Utána a református testvéregyház küldöttsége, élén a lelkipásztorral LiztosrftoHák testvéri szemetüket és támogatásukat, majd a róm. kát. küldöttség, élén a plébánossal kö­szöntötte meleg szavakkal. Tab község nevében a községi főjegyző, a tahi járás képviseletében pedig a já­rási főjegyző köszöntötték az új pa- rochiálist. A gyülekezet női munka- közössége és az ifjúsági missziói kő zösség rózsacsokorral köszöntötte az új lelkész!. Délután és este gyülekezeti nap volt evangélizáló igehirdetésekkel, Gyimesy Károly egyetemes missziói lelkész szolgálatával. Az esti szolgálat keretében Nagy Ferenc, népi fafaragó- és miniatűr­szobrászművész remekművű oltári ke­resztjét, egy csontból faragott, fehér corpusból való feszületet szent írási igékkel nyújtott át a gyülekezet előtt a gyülekezet népi orgonaművészének, Vágola Gyulának, aki azt Isten igéjé­vel ajánlotta fel a gyülekezetnek és adta át az evangélizáló lelkésznek, hogy igehirdetésével és imádságával megáldva helyezze fel az Úrnak oltá­rára. A gyülekezet pedig „A kereszt­fához megyek“ kezdetű énekkel felelt és adott hálát, énekszóval áldva az Úrnak kegyelmét. Lelkészbeiktatás és gyülekezeti nap Tabon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents