Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-05-21 / 21. szám
EwitgéiilmsÉief ______ 3------ ■ --- rTífMii7TW»HiiiiH'<ii»i i mi'ii im ii null mu ii i i .................. mii i ii .............. Mim i i i in......minim n n i "i "rinn irnrmi mmrirri iTTiriiwiw~irrrrTirTTr,TTnr~¥iTiiiiiiwinT¥‘ Az Egyházak Világtanácsa és ahhoz való viszonyunk 46 L // onyvnapi Könyv L // . Hi az ökumené Az egyházak világtanácsa „az egyházak közötti közösségnek egy eddig ismeretlen formája“. Ahhoz, hogy ezt a közösséget mivoltában megértsük, szükséges, hogy tisztázzuk az ökume- nében az egyházak egymáshoz való viszonyát és az ökumenéneik az una sandához, az egy egyetemes keresztyén egyházhoz való viszonyát. Az ökumené mindenekelőtt mozgalom, amelyben nagyon különböző ön- értelmezéssel bíró egyházak vesznek részt (anglikánok, baptisták). Ezek az egyházaik tisztában vannak mindazzal a dogmatikai, szervezeti, életformabeli, stb. különbözőséggel, ami elválasztja, esetleg szembeállítja őket egymással. Mindezek ellenére is azonban tudatában vannak egybetartózan- dóságuknak is. Éppen különbözőségük világos tudatában akarják az egységet és fáradoznak azon. Ez az ökumenikus öntudat újszerűsége. (L. Müller: Die Entstehung u. Bedeutung des öek. Geschitsbewusstseins. E. Th. 19-19 okt.) Ezt az egységet a különbözőségben nem az egyes hivő keresztyén lelkek keresik, hanem az egyházak. Itt az ö. újszerűsége az Alliance-mozgalom- mal szemben. Az ö.-ben nem pusztán egyes hivő emberek, hanem J. Kr. egyházának részegyházai, mint az una sancla konkrét történeti jelenségei, mint korunk keresztyénségének különbözőképpen profilírozott megjelenési formái találkoznak egymással. Az ökumenikus öntudat tehát kettőt egyesít magában dialektikus feszültségben: egyfelől a különbözőségek komolyanvételét, az egyházak beszélgetését, ami egészen a polémiáig élesedhetik — és az egység szükségének és kötelezettségének égető sarka- lását. Az Űr főpapi imádságának könyörgése: hogy mindnyájan egyek legyenek, egyszersmind ítélete és ígérete nyomorúságban küszködő egyházának, Urunk ítélete ellen lázadnánk, ha engedetlenül és elbizakodottan emberi erővel akarnók megvalósítani az egységet, ami ebben az aeonban számunkra csak a jövendőnek ígérete. Ám Urunk ígérete iránt lennénk hitetlenek, ha nem fáradoznánk ezért az egységért, aminek hiánya bűneinkre emlékeztető nyomorúságunk ítélete. Amidőn a Világtanácsban az egyházaik egymással találkoznak, ezzel elismerik, hogy a különbözőségek ellenére a másik egyházban is Krisztus Lelke munkálkodik. Ezért elkötelezve érzik magukat az egymással való beszélgetésre és az együtiműködésre. Tisztában vannalk azzal, hogy nem egyesülhetnek — erre maguktól nincsen hatalmuk s ezt zsákmányként magukhoz nem ragadhatják -— ám az is nyilvánvaló előttük, hogy többé el sem bocsáthatják egymást, ölelésük időnként birkózássá keményed- het, — ám éppen ezzel tesznek tanúságot arról, hogy igazén testvérek. Az ökumené tehát nem új egyház. Nem új felekezet s nem is a felekezetek összeolvadásából születő világegyház. Hiányoznak belőle az egyház jegyei. Nem azonos tehát az una sanc- távai. Ez hitünk tárgya a harmadik hitágazat értelmében. Az egyház egysége hitlé'el s ezért nem emberi mű, amit elérhetünk, hanem ajándék, amiért könyörögnünk kell. Az ökumené nem is az egyházak világszervezete egyházközigazgatási értelemben. Nincsen alkot- mányszerü tekintélye az egyházak felé, nem döntő tekintély tnnítás és jog dolgában, nem a szentszék protestáns változata. Hanem egyszerűen az egyházak tanácsa. Legfontosabb funkciója, hogy a henne résztvevő egyházakat „direkte és hivatalosan képviseli“ (Visser’t ílooft). Nem uralkodni, kormányozni akar, hanem szolgálni. Ezen túl azonban abban a reménységben él, hogy az una sanda szerszáma akar lennj — ahol és amikor Urának tetszik. II. Az Egyházak Világfaná- csához való viszonyunk A magyarországi református és evangélikus egyház tagja az egyházak világtanácsának. Ezért az ökuméné- hez való viszonyunk tekintetében irányadó mindlaz, amit föntebb mondottunk. Ezeken az elvi megállapításokon túl azonban reá kell mutatni néhány konkrét kérdésre, amik sajátos történeti helyzetünkből folynak és kiváltképpen időszerűeknek látszanak. A magyarországi protestántizmus viszonyulását az ökuménéhez jelenleg nem kizárólag és nem is elsősorban azok a theológiai, egyházszervezeti stb. különbségek határozzák meg, amelyek éppen a magyarországi református és evangélikus egyházra jelentősek, hanem az a politikai helyzet, amely egyházainknak élethelyzetét jellemzi. A magyarországi protestantizmus kétségtelenül és egyértelműen keleten van. Ez azt jelenti, hogy abban a nagy világfeszültségben, amely a mai politikai életet jellemzi, egyházaink Isten iránti engedelmességgel és alázattal tudomásul vélték s vállalták azt, hogy őket az egyház Ura szolgálattételre a világ ú. n. keleti felébe rendelte és e felől a szolgálat felől kéri már most és majd egykor az utolsó ítéletben számon. Más szóval, nékiink az a feladat jutott, hogy egyház legyünk a szocializmusban és bizonyságot tegyünk arról, hogy van Jézus Krisztusnak egyháza a szocializmus társadalmi rendjében. Az ökumenében résztvevő egyházak viszonyát ma teológiai különbözőségeken túl nagyon erősen meghatározza az a világfeszültség, ami az emberiséget Kelet és Nyugat táboraira osztja. Az ökumenében e tekintetben mutatkozó különbözés azonban nem esik szükségképpen össze azzal a földrajzi választóvonallal, amit „vasfüggönynek“ szokás nevezni. Ez már maigában véve is ör ven etet es jelenség. Aggasztó jelei vannak azonban annak, hogy éppen az ökumené vezető és képviselő szerveiben meggyengül az igazi ökumenikus lélek. Az amszterdami világgyűlés óta az a szellem, amely még olt a keresztyénség egységéről tett megkapó bizonyságot, — úgy látszik — egyre erősebben került egyoldalú befolyásolás alá. Erről tanúskodik pl. a Junge Kirche 1950. febr. 28.-i számában egy cikk, amely arról számol be, hogy vatikáni körök a protestánsokkal és mohamedánokkal közös „vallásos frontra“ készülődnek a bolsevizmus ellen. A lap felveti a kérdést, hol marad ezzel a teológiai képtelenséggel szemben az ökumené világos állásfoglalása? Ez az állásfoglalás — tudomásom szerint — máig sem történt meg. Magyar vonatkozásban a legújabb események között aggasztó az a mód, ahogyan az ökumené a magyar prof. emigráció kérdését kezeli. A „Jöjjetek“ c. lap húsvéti száma közli a márc. 23-án, Bregenzben megtartóit Menekültügyi Konferencia híreit. Az Ökumenische Pressedienst ugyanerről úgy emlékezett meg, hogy azon vezető ökumé- nikus személyiségek vettek részt. Felbukkan a kérdés: a magyar protestantizmus legitim képviseletének végül is kit és mit tart az ökuméné? Lehetne még szaporítani az aggasztó jelenségek^ felsorolását. Ezekkel szemben örvendetes Visser’t Hooft legújabb előadása és a pünkösdi szózat. (Múlt számunkban közöltük.) Feladataink: Felelősséget kell vállalnunk az ökumenével szemben. Mindent el kell követnünk, hogy a mi hibánkból meg ne szakadjon a közösség». Beszélgetnünk kell egymással és hallgatnunk kell egymásra. Meg kell mutatnunk, hogy van Krisztusnak egyháza a szocializmusban. Ne hagyjuk az ökumenét nyugati üggyé válni (a német egyház példája!). Mondjuk el sajátos mondanivalónkat, üzenetünket: azt, hogy Isten újszövetségi helyzetbe helyezi egyre inkább egyházát. Az ökuméné nekünk nem felsőbb hatóságunk. Nem neki tartozunk felelősséggel, hanem Urunknak. Éppen ezért amikor szólunk, ne magunkat figyeljük, ne is őket, ne is a viszonyunkat, hanem Urunk akaratát. Így lesz mindig teológiai a mondanivalónk s nein egyházpolitikai. S így adhat prófétai szót szánkba Urimk emberi bölcsesség helyett. S azt, amit ők mondanak mindig az ige mérlegén mérjük fel. Groó Gyula. A helyi tanácsok Az országgyűlés elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot. Az új törvény jelentősége abban van, hogy általa közigazgatásunk egész területén, az ötszáz lakosú községektől a fővárosig, a járásokban, a megyékben és a vidéki városokban megvalósul a demokratikus államszervezet új alakja: a tanácsok r§hdszere. Létrejön az államszervezetnek az a formája, melyen a dolgozó nép a munkásosztály vezetésével, a s zocializmus alapjait rakja le. Olyan államszervezel alakul ki, melyben lehetővé teszik a tömegeknek, hogy abban a közügyeket; az állam életét maguk intézzék. A helyi tanácsok felállítása annak a jele, hogy a nép széles tömegei még közvetlenebbül vesznek részt az ország igazgatásában. Az alkotmány amúgy is kötelezővé teszi a helyi tanácsok számára, hogy feladataikat a dolgozók széles tömegeinek bevonásául oldják meg. A tanácsok tulajdonképpen az egységes államhatalom helyi szervei. A helyi tanácsok alá- és fölérendelési viszonya a községi tanácstól az Elnöki Tanácsig kifejezi az államhatalom szilárd egységét; de ugyanakkor a helyi tanácsokban a nép valóban önmagát kormányozza. A helyi tanácsok fölállítása azt is jelenti, hogy egyszerűbbé, áttekinthetőbbé teszi az igazgatást és így a dolgozók által könnyen érthetővé válik az egész közigazgatás. A helyi tanácsokban ott ütnek majd a munkások, a dolgozó parasztok kiküldöttei melleti az értelmiség legjobbjai is. A helyi tanácsokban jogokhoz jut a nép, de a népnek a jogokkal együtt tiszta szívvel vállalnia keli azokat a nagy kötelességeket is, melyek a helyi tanácsokból reá hárulnak. Megiiait Proliié Henrik Pozsonyból érkezeti a hír, hogy olt április 29.-őn 80 éves korában meghalt Pröhie Henrik, a pozsonyi gyülekezet volt lelkipásztora, az egyházmegye volt esperese, volt egyházkerületi főjegyző piispökhelyelles, a teológia doktora. Kupi Béla nyugalmazott püspök az „Üj Harangszó“ című lapban hosszasan emlékezik meg Pröhie Henrik haláláról és a többi között a következőket írja: „Pröhie Henrik korán kialakult papi egyéniség voll. Kizárólag olyanok (kiváltsága ez a kialakulás, akik nemcsak találkoztak, hanem meg is találták és magukénak vallják az élő Krisztust. A Biblia nevelte emberré és lelkipásztorrá. Pál apostol taníiolta a teológia legmélyebb igazságaira. János tanítvány példáján formálódott meg jelleme a mélyérzésű szeletet és ingadozás néllküli határozottság alkotóelemeiből. Tusakodásában Péter bűn- bánata. izzóit. Krisiztus valóságának keresésében Tamás személyes bizonyságot kereső vágyódása vezette“. Azután így folytatja a cikk: Pröhie Henrik kezdettől fogva ez volt: Krisztus hirdetője és bizonyságlevője. Ige hirdetésében nem akart másról tudni, mint a megfeszítettről, akit hittel meggyőző erővel, megragadó melegséggel hirdetett“. Kapi Béla cikkében megállapítja, hogy „Lassanként elhomályosult szeme világa. Kiesett kezéből a könyv és az fróloll. Mint Milton, az Elveszett paradicsom költője, magánosán, de sohasem egyedül ült karo-sszékében s látta lelkiszemével Isten földrehajló kegvclraél, a Bárányt az örök várost: a megtalált paradicsomot! Maas heidelbergi dékán Izraelben Herman Maas, heidelbergi dékán az izraeli kormány meghívására látogatást tett Jeruzsálemben. Erről az „Allgemeine Wochenzeitung der Juden in Deutschland“ hosszabb híradást közöl, amelyben többek között ezeket írja: „Maas dékán résztveit a jeruzsátemi Emet We-Emunah zsinagóga páska ünnepségein a tallitba burkolódzva. Mindenkit csodálkozással töltölt el, hogy Macis dékán nemcsak a biblia óhéber nyelvében teljesen otthonos, hanem ismeri a későbbi, sőt a modern héber nyelvjárást is. A légkör, amelyet teremtett, hasonló volt Lessing bölcs Náthánjának légköréhez. Ebben az esetben azonban ezt egy hívő keresztyén hozta létre.“ Az idei könyvnapok előkészületei teljes erővel folynak. Már megjelentek az első listáik a most kiadandó könyvekről. A könyvnapi könyvek jegyzékének élén a po itikaá irodalom újabb termékei állnak. Nagy érdeklődésre tarthat számot Sztálin új magyarnyelvű könyve Kínáról. Az ifjúsági egyesítő kongresszussal kapcsolatban adták ki Lenin és Sztá in beszédeit és előadásait az ifjúságról A nemrég meghalt Rudas László új könyve „Időszerű kérdések“ címen jelenik meg. A békemozgalommal kapcsolatban is összefogó kiadvány jelenik meg „Harcolunk a békéért“ címmel. A szépirodalmi könyvek élén Petőfi Sándor válogatott prózai írásai állanak. Nagyobbára olyan Írások, amelyeket eddig nem puMiiká tak. Arany János válogatott költeményeit adják ki, mely magába foglalja egész líráját és fontosabb elbeszél!ő kő temé- nyeit. Újabb József Attila-kötet jelenik meg, mely az eddig legteljesebb. A klasszikusokat még Mikszáth Kálmán „Két választás Magyarországon“ és Móricz Zsigmond „Árvácska“ című műve képviseli. A József AHila irodalmi pályázat győzteseinek könyveit is ott fogjuk találni a könyvnapi könyvek között. Balázs Anna, Czibor János, Egri Irén, Kamjén István, Kuczka Péter, mint az új írói nemzedék tagjai szerepelnek a színes jegyzéken. A parasztság hangját Szabó Pál „Tavaszi szé!“ és Peres Péter a zuglói gyülekezet, hogy ezen a kis kapun át templomába léphessen! Scholz László, a gyülekezet lelkésze, mielőtt a templomot megtekintenők, elmondja a templomépítés történetét: — 1933-ban a zuglói terület még nem volt önálló lelkészi kör. Ebben az időben Szuchovszkg Gyula vallástanár kezdeményezésére alakult meg a Zuglói Templomépítő Egyesület. A -közös nagy cél összefogta a szétszórt híveket s csakhamar virágzó gyülekezeti élet indult meg. A templom alapkövét 1942-ben tettük le. Az építkezés azonban a háborús nehézségek folytán nem folytatódhatott. Az ostrom viszontagságai alatt az építkezés helyén lévő nyersanyag legnagyobb része elpusztult. Maga a felépült falrész is sok helyütt sérülést szenvedett. A felszabadulás után lassú munkával, lépésről-lépésre haladtunk előre az építkezésben. Nagy segítséget jelentett az állam adománya, amellyel végleg tető alá juttathattuk az épületet. A gyülekezet tagjai között végzett gyűjtés és a pesti egyházközség támogatása is tanúbizonysága annak, hogy elsőrendű fontosságúnak tartják híveink a gyülekezet házának felépítését. Május hó 7-én tartottuk az első istentiszteletet s 14-én a másodikat. Híveink ezeken az istentiszteleteken igen nagy számban vettek részt. Az „Három nemzedék“ című műve fogja hozni, a munkásságét Illés BéJa „A vígszínházi csaia“ és Zetk Zoltán „A pártos éneke“ című könyve. „A -hivatal packázásai“ címen magyar i’d-asszikusaink bürokráciaellenes müveit gyűjtötték össze rendkívül érdekes könyvbe. Szerepel a könyv- napon az április negyediki felszabadulási ünnepre már kiadóit „A szabadság énekei“ című verses antológia is. A szomszéd országok írói közül a jubileumi Majakovszkij-kiadás és Botevnek, a bolgár Petőfinek válogatott kötete tart számot nagy érdeklődésre. A könyvn-apnak két antáklerikális kiadványa is lesz: Manhattan: „A Vatikán a .haladás ellen“ című műve, me y a (két világháború közti vatikáni politikai tevékenységet taglalja és egy magyar történelmi dokumen- íum gyűjtemény: „Tépjétek le a sötétség bilincseit“ címmel. Május 25-én sajtófogadás lesz a könyvnap tiszteietére, május 31-én pedig az írószövetségben fogják kiosztani ünnepélyes keretek között az új könyveket é munkásoknak és kiváló tanulóknak. Az egész könyvnap tükrözi azt a kulturális forradalmat, amely a társadalmi forradalom kísérője. Ugyanakkor azonban világosan kitetszik, a jegyzé'kbő1, hogy a haladó nemzeti (hagyományok méltó megbecsülésben részesülnek könyvkiadásunkban. offertórium is tízszeresnél több volt, mint eddig. Így adott épülőfélben lévő templomunk új lendületet a gyülekezet életének. A templom belsejébe lépünk. Vidám madárcsicsergés hangzik át a vakolatlan, náddal bevont tetőn. A falak még szürkék, csak az oltár tere meszelt. A templom egyetlen dí- sze a leterhelt oltár. A padlózat puha, süppedő homok. Néhány lóca az ülőhely. Az ablakokon keresztül, azon- bain besüt a reggeli nap s minden szürkeséget diadalmas sugárral aranyoz meg. A munka dandárja még hátra van. A belsőtér csinosítása, a hiányok pótlása még sok áldozatot követel, de ebben a kopár helyiségben is megszólalhatott már a minden dísznél többetérő, minden emberi művészetnél nagyobb: Isten igéje, — ragyogó napsugár, vidám dal egyre több hivő szívében. A kapu előtti kis kertben üde zöld fű köríti a kis virágágyásokat. — Ez a kis kert — mondja a lelkész — híveink keze munkája, akik a pénzen kívül időt és fáradságot is áldoznak a templom külső és belső részének csinosítására. A tél folyamán jártam legutóbb itt. A Bosnyák.tér akkor még tör- melékrerakodó hely volt, poros és barátságtalan. Ma már a templom körül jó darabon füves a park, facsemeték, játszóterek. Épül és szépül itt minden, mindenütt a jobb jövő biztató ígérete látszik ... Munez Frigyes Hol találom Vigasztaló. Jób 16:2.: „Efféle dolgokat sokat hallottam, nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan.“ — Zsoltárok 69:21.: „A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem, várok vala részvétre, de hiába, vigasztalókra, de nem találék“. — János 14:16: „És én kérem az Atyát és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké“. — János 15:26: „Mikor pedig eljön vala a Vigasztaló, akit én küldök néktek a« Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, ez tesz majd rólam bizonyosságot“. Vigaszfalni. — Zsoltárok 119:50: „Én vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem“. —- Filippiekhez Írott levél 2:1: „Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a lélekben való közösségnek, ha helye a bibliában? van a szívnek és a könyörületesség- nek“. — Zsidókhoz irt levél 6:18: „Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékün-k, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk lévő reménységet“. Vigasztalás. « Lukács 16:25: „Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy a te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait, most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel“. — II. Kor. 13:11: „Végezetre, alyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek“. — I. Thess. 5:14: „Kérünk továbbá titeket, alyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyúmolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt“. Megnyílt a zuglói templomunk kapuja Csorba falak között kis kapu előtt állunk meg. Milyen régóta várja már
