Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-05-14 / 20. szám

Evangélikus Elet ■ Descartes Szülőhazájától távol, 1650. február 11-én hunyta le szemét az emberiség egyik szellemóriása, a modern filo­zófia és matematikai tudományok első klasszikusa: a francia René Descartes. A filozófia, a matematika és a ter­mészettudományok egész vonalára ki­terjedő ama folyamatnak, melyet az észnek az igazság ismérve és módsze­res kifejtése kérdésében való döntő tényezővé válása, a modern raciona­lizmus jellemez, Descartes a tulaj­donképpeni kiindulópontja. Descartes szerint az igazság keresése — szem­ben a középkor felfogása szerinti te­kintélyhez kötöttségével — független, szabad értelmi tevékenység. Az igaz­ság keresése éppen ezért kételkedés­sel kezdődik. Ez a kételkedés nem csupán a dolgok felől való ismere­teink megbízhatóságának, de azok létezésének, a valóság létének két- ségbevonáisát is jelenti. Nem valami önmagáért való, tehát meddő kétel­kedésről van itt szó. Ez a kételkedés az igazolatlanul megszerzett ismere­tek kérdésessé tevését, felfüggesztését és a feltétlenül bizonyos igazság megismerését célzó „módszeres két­ség“. Descartes úgy véli, hogy — a ma­tematikai tételeknek, levezetéseknek a tudásunkban való helytálló voltára tekintettel — úgy a filozófiai, mint a természettudományos gondolkodásban a matematikai dedukció módszerét kell alkalmazni. A keresett bizonyos­sághoz ez az út vezet. Tehát Valami végső, teljesen világos és kétségtele­nül igaz tétéiből kell levezetni, szil­logizmusok útján, a többi tételeket. A lét megismerésére vonatkozólag ily alapvető, nyilvánvalóan igaz tétel — Descartes szerint — az a közvetlen eszmélkedésből származó tétel, hogy „én — mint gondolkodó, tudatos alany — vagyok“. Ha ugyanis ebben kételkedem, akkor már gondolkodom. Ha pedig gondolkodom, akkor létez­nem, lennem kell. A gondolkodó va­lóság létezése ezért kétségtelenül igaz, teljesen bizonyos. A gondolkodó valóságból vezeti le azután Descartes Isten valóságát és az anyagi, érzéki valóságot is. Isten valósága ugyanis szerinte Isten fogal­mának, mint „velünkszületett foga­lomnak“ tudatunkban való meglété­ből következik. Az anyagi valóság létezéséért viszont — mivel az érzé­kek adataiban mindig kételkedhe­tünk — „Isten igazmondása“ kezes­kedik. Descartes a mi nézőpontunkból Descartessal a gondolkodás törté­netében új korszak kezdődik. Első­sorban az ő érdeme, hogy a tudomá­nyos gondolkodás a középkor sko­lasztikus kötöttségéből, béklyóiból megszabadult. A tudomány autonó­miájának, önállóságának elvét Des­cartes bátran ~kimondotta. A mate­matikának és a természettudomá­nyoknak új irányt mutatott. Az em­beri értelem teljesítőképességébe ve- t*tt bizalom helyreállításával a filo­Hol találom Öröm II. Sám. 1:26. — Neh. 8:10: „Az Űmak öröme a Ti erősiségtek.“ Zsolt. 16:11.: „Teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak érőkké.“ Zsolt. 36. — Zsolt. 43:4.: „Hadd menjek be Isten oltárához az igazságos örömnek Istenéhez és hadd dicsérjelek téged Isten én Istenem.“ — Zsolt. 51:10. — Zsolt. 97:11.: „Vi­lágosság támadt fel az igazra lés az egyenes szívűeknek öröm.“ — Zsolt. 100:2.: „Szolgáljatok az Ürnak örven­dezéssel; menjetek /eléje vigassággal.“ — Zsolt. 126:5.: „Akik könnyhullatás- •al vetnek, vigadozátssal aratnak majd.“ — Péld. 10:28.: „Az igazaknak reménysége öröm, az istenteleneknek várakozása pedig elvész.“ — Péld. 15:21. — Ézs. 12:3.: „És örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből.“ — Ézs. 35:10: „Hisz az Ür megvál- tottjai megtérnek és ujjongás között Sionban élnek; lés örök öröm fejü­kön, vigasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.“ — Ézs. 55:12.: — Jer. 15:16.: „Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem, és szívemnek vígasságára.“ — Mt. zófiát, melv a középkorban a „hittu­domány szolgálója“ volt, az isteni ki­nyilatkoztatás tudományától elvá­lasztva, elvileg külön tudománnyá telte. Descartes tulajdonképpeni erő­feszítése nem annyira c.z igazság fel­mutatásában, hanem inkább ama igyekezetében állott, hogy az igazság szabad keresésére indítson. Gondolko­dásának merészségét annak a meg­győződésének kifejezésre juttatása is mutalja, hogy minden kornak újból kell megfogalmaznia a maga problé­máit, mivel az ész nem hódolhat régi tekintélyek nagysága előtt. Descartes kritikai munkássága nélkül s az em­beri értelmi lehetőségek határainak ezzel kapcsolatos kitágítása nélkül létrejöhetett-e volna vájjon a jelen­kor filozófiája és tudománya? Descartes világosan 'látta azonban az emberi ész teljesítőképességének, határait is. Bármily sokra is becsülte az ész horderejét, mindazonáltal nem helyezkedett a merev, dogmatikus el­utasítás álláspontjára azzal szemben, amit nem volt képes puszta értelmi erőfeszítéssel felfogni. Ezzel pedig megmutatta Descartes nemcsupán az ember nagyságát, de nyomorúságát is. Ma már kétségtelen Descartes szempontjainak bizonyos egyoldalúsá­ga. Mivel a matematikai dedukciót tudományos kutatásaiban egyedural­kodóvá tette, a tapasztalás módszeré­nek, az indukciónak a jelentőségét nem ismerte fel. A megfigyelésnek és kísérletnek a modern tudomány­ban való szerepe, számára, rejtve maradt. Módszerbeli egyoldalúsága azután sok tárgyi tévedésnek vált okozójává. Felhozhatjuk, hogy Des­cartes a tudományból gyakorlatilag nem küszöbölte ki teljesen a meta­fizikát. Az is kétségtelen, hogy a filo­zófia témakörének megválasztásában nem volt képes teljesén elvonatkozni a skolasztikus hagyományoktól. Isten létezését, valóságát racionális módon bizonyíthatónak és az „abszolút igaz­ságot“ ésszel felfoghaíónak, megis- merhetőnek vélte. Nekünk, protes­tánsoknak kétségeink vannak abban a tekintetben is, hogy az „igaz filo­zófia“, amiről Descartes büszkén val­lotta, hogy a keresztyénséget az ab­szolút szabadság Istenének a létéhez vezeti el, oda valóban elvezet. Ezek az egyoldalúságok és tévedé­sek Descartes életművének a jelentő­ségét egyáltalán nem csökkentik. Hiszen csak „rész szerint való isme­ret“ a tudományos ismeret isi Descartosra való emlékezésünk al­kalmából mi, protestánsok, Istent dicsérjük, aki „atyai, isteni jóvoltá­ból és irgalmasságból“ az általa te­remtett embernek „értelmet.. . adott“. És bizonyságot teszünk arról, hogy Isten az őhozzá valóban elvezető utat az evangéliumban mindazoknak megmutatja, akik „éhezik és szomjú- hozzák az igazságot“. Mert az evangé­lium a mindén emberi nagyság és nyomorúság fölött diadalmas Orról, a Megváltó Jézus Krisztusról szóló élő üzenet. Üdvösségre szóló üzenet. „örömüzenet.“ Dr. Lehel I.ászlé a bibliában? 13:20.: „Amely pedig a köves helyre esett ez az, aki haltja az igét és mind­járt örömmel fogadja.“ — Máté 13:44. Máté 25:21.: „Jó vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te atyádnak örömébe.“ — Máté 28:8. — (Öröm Jézus feltámadása felett.) — Luk. 1:14.: „És lészen tenéked örömödre és vigasságodra és sokan fognak ör­vendezni az ő születésén.“ Luk. 2:10.: „És mondá az angyal nékik: Ne fél­jelek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen.“ Jón. •6:22.: „Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a _ti szívelek és senki el nem veszi tő letek a ti örömeteket.“ — Róm. lev. 14:17.: „Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és a szentlélek által való öröm.“ — Ján. 1:4.: — Zsid. kev. 12:11.: „Bármely fenyíték ugyan jelen­leg nem látszik, örvendetesnek, ha­nem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak btékességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltat­nak.“ Gyülekezeti hírek Sorozatos igehirdetések a Fasori templomban. Május 115'—20. között (a Mennybemenetel ünnepének hetében) minden este 7 órai kezdettel soroza­tos igehirdetések lesznek a Fasori templomban s Krisztus hármas tisz­téről: prófétai, főpapi és királyi tisz­téről, valamint a szentségek jelentő­ségéről szólanak a prédikációk. A szolgálatokat —■ énekes oltári szolgá­lat kíséretében — Pásztor Pál lel­kész végzi. Pünkösd vasárnapján délután 6 órai kezdettel ismét bemutatják a Fasori templombau a teljes (énekes) lutheri liturgiát. Közreműködik a budapesti protestáns és a fasori énekkar egye­sített kórusa Peskó Zoltán orgona- művész, karnagy vezetésével. Az el­múlt évek folyamán ennek a,z igen gazdag liturgiái örökséget jelentő Is­tentiszteletnek húsvéti és szenthárom- sági részét már hallhatták az érdek­lődő hívek. Ezúton a pünkösdi részre hívjuk fel lapunkon keresztül a bu­dapesti és pestkörnyéki gyülekezetek figyelmét. Ferencváros Cantate vasárnapján szeretet- vendégsége volt a gyülekezetnek. Az egyetemes missziói lelkész, Gyi- mesy Károly dr. volt az előadó, aki éppen a nap ősegyházi jelentőségét és az isteni kegyelemnek az emberi beszéd és ének útján megnyilatkozó hit- és üdvbizonyosságát fejtette ki, rámutatva a hallelujákra és megem­lékezve az evangélikus egyház leg­nagyobb hivő kántoráról, Bach Já­nos Sebestyénről is. A gyülekezetnek kapóra jött ez az előadás, mert a fent vázolt éne­kes hajlamait mindjárt be is mu­tatta, s így „Cantate“ felhívása nem maradt visszhang nélkül. De nem­csak a gyülekezet versenyzett az éneklésben, mert egy kedves szóló­énekesnője is akadt dr. Király Sán- dorné személyében, aki Liptay Ala­dár orgonista kíséretével adóit elő énekszámokat, majd pedig Kő- szeghyné Uz Irén előadóművésznő istenes verseket mutatott be. Megható volt az a szeretet, mely- lyel a gyülekezet a betegségéből fel­épült lelkipásztorát, dr. Halász Kál­mánt körülvette, aki betegsége után ezen a napon szolgált először. Ö nyitotta meg és imával zárta be a gyülekezeti napot. „fiz Úr nagy féltéivé! járok“ A délszabolosi egyházközség évi rendes közgyűlésén idézte a 71. Zsolt. 16. versét Margócsy Emil egyházke­rületi felügyelő, a délszabolcsi egy­ház felügyelője akkor, amikor az egy­házközség az elmúlt évi munkájára visszatekintett. Az Ür nagy tetteit mutatják már külsőleg is, a kálinán- házi toronyavatás, lelkész-választás és beiktatás, borbányai templom alap­kövének letétele és építése, papiak és gyülekezeti ház vétele, felavatása. Az avatás ünnepsége a közgyűléssel kap­csolatosan volt április 30-án, s a fel­avatást Rozsé István esperes végezte. A gyülekezeti házat megtöltő hívek boldog örömmel élték át és tapasz­talták meg az Úr tetteit és boldog reménységgel és bizakodással hatá­rozták el, hogy közös erővel lés ösz- szefogással engedelmeskednek az Ür nagy tettekre indító szavának és foly­tatják a borbányai templom építését és engedik tető alá hozni azt, aminek építésében olyan nagyon érezték az Úr megsegítő erejét és kegyelmiét. Reménységük, hogy még ez eszten­dőben az Úr megadja nekik a temp­lom betetőzésének boldog örömét is. Ugyancsak lelkesedéssel határozták el, hogy a felavatott kálmánházi to­ronyba harangot fognak beszerezni. A közgyűlés és gyülekezeti ház ava­tását követő délután a felavatott gyülekezeti házban közösségi talál­kozó volt. Ezen a találkozón is kéz­zelfogható módon tapaszlalhattuk, hogy az Ür nagy tettei nemcsak a külsőségekben, de a belsőségekben is megmutatkoznak. Amint építi Ö a külső kő templomát, úgy építi a szí­vek mélyén a belső templomot is. Az Ő nagy tettei késztettek hálára és imádkozásra; Ígéretei és elénk kitű­zött feladatai pedig komoly önvizsgá­latra, elcsendesedlésre, új erő kéré­sére. fiz egyeiemes presbitérium felállítja a<z e’fry&tetneő saítábsztátyt Az egyetemes egyház presbitériuma teljes létszámú gyűlésen fontos kér­déseket tárgyalt május 9-iki gyűlésién. Szemlét tartott továbbá az egyházi sajtó területén és annak tervszerűsí- lése és munkamegosztása tekintetében fontost tanácskozást folytatott. Ha­sonló tanácskozás volt az egyházi könyvkiadás ügyében is, ahol a pres­bitérium szintén kimondotta az egy­házi könyvkiadás tervszerűsítésének elvét. Az egyeiemes sajtóosztály felállítá­sára vonatkozólag fontos javaslatot tárgyalt ezután a presbitérium és ki­mondotta az egyetemes sajtóosztály felállításának szükségességét. A terve­zetet, mely a sajtóosztály szervezetét körvonalazza, lekiildte az egyetemes sajtóbizottságnak, melynek tanácsko­zása után a sajtóosztály megalakul. Folyó ügyek tárgyalása után dr. Vetsz Aladár egyházkerületi felügyelő részletes beszámolót adott az egyete­mes presbitériumnak a református és evangélikus püspökök és egyházfel­ügyelők, illetve főgondnokok, vagyis a protestáns egyházak elnökségeinek értekezletéről. A presbitérium nagy tetszéssel fogadta azoknak a megbe­széléseknek hírét, melyeket az elnök­ségek folytattak. református és evangélikus egyházi elnökségek első közös értekezlete Május 9-én egésstnapos tanácsko­zást tartott a két nagy protestáns egy­ház elnöksége, melyen teljes számban megjelentek az érdekeltek. Reformá­tus részről jelen volt Bereczky Albert püspök, Balogh Jenő főgondnok, va­lamint Péter János, Győry Elemér, Enyedy Andor püspökök és Szent- pétery Kun Béla, Kiss Roland, Hor­váth Elemér főgondnokok. Evangé­likus részről jelén volt Reök Iván egyetemes felügyelő, Turóczy Zoltán püspök, egyházi elnök, valamint Velő Lajos, Szabó József püspökök és Kemény Lajos püspökhelyettes, Darvas József, Margócsy Emil, Velisz Aladár egyházkerületi felügyelők. Mint előadók jelen voltak az értekez­leten még Kádár Imre és Groó Gyula. . Az értekezletnek ’'három főtárgya vöt: I. Egyházaink közös belső és külső feladatai; II. Egyházainknak az Egyházak Világtanácsához való viszo­nya; III. Egyházaink a külföldi ke­resztyén sajtó tükrében. Az értekezlet egy volt abban a fel­fogásban, hogy a két protestáns egy­ház belső egységének, közösségének létrehozása, a közösségi tudat ápolása a kiét egyház közös feladata. Elhatá­rozták, hogy az állammal kötött meg­egyezéseket a lelkészek és hívek szá­mára úgy tudatosítják, hogy annak hitbeli döntés jellege a széles egy­házi közvélemény számára világos és elfogadott legyen. A magyar protes­tantizmusnak világolnia kell abban, hogy Istenben bízva és hilbeli döntés alapján fogadta el a Magyar Népi Demokrácia általi számára adott hely­zetet. Közös elvként domborodott ki az a felfogás, hogy a protestantizmus egyházai hívő gyülekezetek alapjára kell helyezkedjenek, s az egyházi lélet belső elmélyítése a fő feladat. Az egésznapos tanácskozás rend­kívüli testvériességgel, s a közös hit és magatartás egységének megmutat­kozásával folyt le. j-pzus az öt& A keresztyénség az öröm vallása, a hívő ember az öröm embere. Is­ten parancsoló módban hívja fel Igéjével az örömre. És valóban öröm a hívő ember élete. Nem a földi gyönyörök kéjtanyájában él, hanem derűlátó világnézetben és de­rűs kedélyben. Mindez pedig hitének gyümölcse. Jézus maga az öröm forrása s ezt Igéjében teszi teljessé. „Ezeket beszéltem néktek, hogy megmarad­jon tibennetek az én örömöm, és a ti örömötök beleljék.“ (Ján. 15:11.) Aki végigjárta a „Roma Sottcna- rea“-1, a katakombák végeláthatat­lannak tetsző folyosóit és. ctibiculu- mait, a mártírok sírhelyeit, az tudja csak igazán, hogy az ősi keresztyé­nek mennyire nem ismerték a gyászt. A katakombák falfestészete üde ta­vaszi színekben pompázik, az örök húsvét színei ezek, az örök húsvét örömteljes hite. Az apostoli kor ke­resztyénéi egymást így köszöntötték: „Feltámadott az Ür bizonnyalI“ (Luk. 24:34.) A köszöntés viszonzása pe­dig ez volt: „Halleluja I“ Milyen öröm ez! De mennyire elszomorító és szinte megbotránkoztató, ha összehason­lítjuk a hitnek ezzel a világával azt a fekete gyászpompát, amit a mai el- korcsosuh keresztyénség kifejt. Csak a gyermekek temetésénél látni vilá­goskék és fehér színeket, mert más­különben minden sötét és fekele és csak azt idézi emlékezetünkbe ez a komorság, hogy a bűnnek zsoldja a halál, s ez bizonnyal igaz, mert bű­nös a mi keresztyénségünk és van oka a bűnbánatra, ha Krisztus nél­kül való. Temetéseknél hányszor ké­rik a lelkészt, hogy kérem, csak rö­viden, csak egy imát, vagy csak né­hány szót. Ami a rövidséget illetné, az még csak rendjén volna, de a lelkészek és a valóban hívők jói tudják, hogy az ilyen óhajtások egy egészen más lelkivilágot takarnak és tárnak mégis fel. Mégis itt van szük­ség valóban az örökélet igéire, hadd hallják meg azok is egyszer, akik ta­tán még nem hallották, vagy pedig még nem jól hallották, avagy nem jól értették. Az újszövetség népe tudja, hogy a vőlegény, az Ür Jézus Krisztus vele van minden napon és ezért Krisztusban örvendező. Ez a boldog bizonyosság tölti el. Ezért nem is aggodalmaskodó és különösképpen nem aggodalmaskodik a holnap fe­lől, mert erre is parancsa van ma­gától az Űr Jézus Krisztustól, mivel tudja, hogy a holnap majd aggodal­maskodik a maga dolgai felől, mert elég minden napnak a maga baja. Az elfásult és közömbös emberek nem Jézus szerint valók. Jó lesz fel­figyelni, hogy erre vonatkozólag mit mondott Jézus; „De kihez hasonlít­sam ezt a nemzetséget? Hasonlatos a gyermekekhez, akik a piacon ül­nek és kiáltoznak az ő társaiknak és ezt mondják: Sípoltunk néktek és nem táncollatok, siralmas énekeket énekeltünk néktek és nem sírtatok. Mert eljött János, aki sem eszik sem iszik és azt mondják: Ördög van benne, eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik és ezt mondják: Iméa nagyétű és részeges ember, a vám­szedők s bűnösök barátja! És Iga­zoltatók a bölcsesség az ő fiaitól. (Mt. 11:68—19.) Az a Jézus, aki le­ült enni és inni a bűnösökkel, lám nem volt elfásult és nem volt kö­zömbös és vállalta azt is, hogy a vi­lág ördögfiai őt nagyétü és részeges embernek és a bűnösök barátjának állítsák, mert Isten örömöt és bűn­bocsánatot hírül vivő üzenetét elfá­sult, közönyös és közömbös lelkek, amint be sem tudják venni, úgy még kevésbbé tudják szolgálni és hí­rül vinni. Az örömnélküli keresztyének nem keresztyének, hanem képmutatók, akiket megítélt az Űr. Vajha meg­térnének, mert őérettük is jött, szenvedett, megfeszítteteti és feltáma­dott az Űr és zörget szívük ajlaján, hogy örömük legyen Őbenne. Te nálad pedig, hívő és örvendező testvérem azért zörget, hogy a te örömöd teljes legyen, s hogy mások­nak is Ővele örömöt szerezz s hogy az örvendezőkkel együtt örvendezz itt és most és örökkön örökké! Gyimesy Károly óráját megjavítja jótállással ZINNElt LAJOS órásmester Budapest-fAv. Arvaszékénck hites szakértője. Váci-utea 2«. Telefon: 186-644

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents