Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-04-30 / 18. szám
> XV. évfolyam, 18. szám. Egyes szám ára öli fillér 1950 április 30. ÉHIG LimiS LEI AZ ORSZÁGOS. LUTHIR-SZOVETSIG LAPJA RSSBEBRÜCni A gyermekes vitatkozásokat kerüld Irta: Dezséry László Pál apostol, a tapasztalt misszionárius, az egyház legnagyobb tanítója, eddig legnagyobb szervezője, aki egyben térítette az első egyházat, s ugyanakkor el is helyezte a gyülekezeteket az akkori, nem is zavarmentes világban — így tanítja az ifjú Timólheusit: A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. Az Úr szolgájának pedig nem kell tor- zsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére. (II. Tim. 2:23—25.) Pál apostolnak ez az intése teljesen megfelel annak, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus így mondott: „Legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok“. (Mt. 10:1 tVb.) Jézus Krisztus ezzel a tanáccsal nem akart valami fondorlatos taktikát adni a tanítványok kezébe, hanem azt akarta, hogy ismerjék helyzetüket és úgy forgolódjanak a világban, hogy a beszédüknek hitele legyen, a munkájuknak pedig eredménye, fis Pál apostol sem azt akarta, hogy Timotheus vélemény nélkül éljen a világban, mindenkire ráhagyjon mindent, s sohase merje kifejteni meggyőződését, de ismerte a vitatkozásnak azt a botor :és gyermekes formáját, amit ő is kipróbált pl. Athénben, s ami után megszégyenülve azl kellett mondania, hogy többel semmiről sem akar tudni másról, mint Krisztusról, méghozzá a megfeszíteUrőI. Mit is akart Pál Athénben? Az areopágus előli megpróbálta kifejteni a keresztyén üzenetei a filozófia nyelvén, vagy ha tetszik az akkori kultúra nyelvén. Nem értették. És nem tértek meg arra, amit így mondóit. Mert elegyített volt ez a beszéde idegen elemekkel, s ezt érezték rajta, Areopágusi kudarc Mit is csináltunk harminc évig az ú. n. „keresztyén Magyarországon?“ Azt, amit Pál próbált asz areopáguson. Megpróbáltuk elmondani a keresztyén üzenetet a kor filozófiájának nyelvén. Nem éppen harminc, de már jóval több éve kezdtük ezt, s már nem is tudtuk, hogy ezt csináljuk. A keresztyén,ség és az idealizmus filozófiája lassanként összeötvöződött, s ennek minden nyoma kimutatható a mai átlag-evangélikusok 'tudatában. A testnek feltámadását kicserélte a lélek halhatatlanságáról való tanítás, az eredendő bűn helyett arról tanítanak, hogy az ember alapjában jó, csak ki kell fejleszteni benne ezt a szunnyadó igazságot, az Isten országa nem „eljött“, de nekünk kell „megvalósítanunk“, stb. stb. Ugyanígy ötvözte össze ez az areopágusi keresztyénig ebben a korszakban a kultúrát és a keresztyénséget. De kultúrán természetesen nem lehetett mást érteni, mint a magyarországi „keresztyén világnézet“-n,ek megfelelő műveltségei és annak termékeit. És ugyanígy ötvözte össze ez a korszak a „nemzeti gondolatot“ és a keresztyénséget, s ebbe természetesen belefért minden sovinizmus, minden antiszemitizmus és minden embertelenség. Mi lett ennek a magatartásnak a következménye lí>45 után? Ez az areopágusi, a megfeszített és feltámadott Ür Jézushoz meg nem tért ke- resztyénség tovább akarta mondani megszokott mondókáját ia,z areopágus elölt, az areopágus azonban kicserélődött. Mások ülnek a tudósok székében, más lett a szellemi színtér, amiben igét kell hirdetnünk, de mivel sokan nem akarlak megújulni Isten ítélete illán, megkezdték a botor és gyermekes vitatkozást az igehirdetés és a bizonyságtétel helyett. Ebben a dologban világiak versenyeztek a lelkészekkel. A (lelkészek közöli Isten már a felszabadulás előtt készífgette a theológiai eszméikedést, mely a reformáció tiszta igehirdetéséhez akart visszatérni, s hadtat, üzent ennek az idealista filozófiával megfertőzött ke- resztyénségnek, a kultúrprotestantiz- musnak és ennek a nemzeti keresztyéninek, de a hívekig ez még nem éri le a maga Iheológiai és gyakorlati útján. A hívek tehát megkezdték a vitatkozást a materialista marxistákkal az idealizmus filozófiájának, a „keresztyén nemzeti világnézetnek“, a kultúrprotestántizmusnak a fegyvereivel. És a papokat is unszollak, hogy harcoljanak a materialisták ellen, harcoljanak „a nemzeti gondolatért“, s általában, hogy folytassanak „világ» nézeti küzdelmet“ az új helyzetben. Isién nem kegyelmezett volna * Ha ebbe a dologi.a az egész magyar- országi keresztvénség belement volna, akkor a politikai reakció nagyszerű sikert ért volna pl. de Isién nem kegyelmezed volna nekünk. Egy szép napon ugyanis oil találtuk volna magunkat e harc közben a. megvert fasizmus, gyászseregében, a burzsoá ideológiák kátyújában, s olyan helyzetben, amelyben már végleg nem lehetne tudni, mi is a keresztyénség igazi hivatása, ml a Szentírás igazi üzenete, s mire való az egyház? Isten azonban őrizte a maga Igéjét és liassankint kikényszeríti köztünk megelevenítő Szeri delikével ,az Ige alázatos szolgálatát. Felszabadított minket arra, hogy' lezárjuk a teológiai eszmélkedés fent megrajzolt útját, » visszatérjünk Isten hamisítatlan, tiszta igéjéhez. Megint azt kell mondanunk, hogy ebben a szellemi felszabadításban Isten felhasználta „evilágnak“ egyházunk környező világának hatását is. A magyarországi fejlődés ideológiai téren számunfcrai is eszméltető volt. Kiélezte és siettette azt a benső kérdésünket, hogy mi közünk az idealista filozófiához, s ahhoz a „keresztyén nemzed gondolathoz“, mely az elmúlt Magyarország ideológiaféléje volt. Mi közünk ahhoz a polgári világnézethez, amely elvárta volna tőlünk, hogy keresZiyén szót ejtsünk érte a marxistáik előtt. A szentírás igéjén és hitvallásainkon könnyű volt rájönnünk ennyi siettetés után, hogy a keresztyénség ezekkel nem azonos. De félreértés ne essék. Nem az történt, hogy félni kezdtünk attól a marxiséra kritikától, mely az idealista filozófiát s a polgári fogalmazású keresztyén nemzeti világnézetet méltán érte. Ez a marxista kritika mindeneseire ideológiai harcon kérésziül besorolhatod volna minket régi magatartásunkat vizsgálva olyan politikai laborba, amelyet a hazai szocialista fejlődés nem tűr meg maga mellett. Mégsem ettől a kritikától féltünk, hanem Istent kezdtük félni, aki féltékeny Isten, és nem engedi, hogy helyette más istent imádjunk s hogy az ö igéjét elegyítsük idegen tanítáIi. sokkal. Megértettük_ hogy Isten éppen a tiszta, biblikus tanítást kéri most tőlünk számon s hogy szinte attól függ a sorsunk, vájjon egy biblikus megújulás tisztává tudja-e tenni igehirdetésünket és egyházi mondanivalónkat mindazoktól a filozófiai és polgári ideológiai beidegzetlségektöl, amelyekkel azt megrontottuk. Egyházunk főgondja, a biblikus megújulásból táplálkozó tiszta tanítás lett. A mi egyházi megújulásunk csak az ige hatására következhetik be. Hogyan vessünk számol- környezetünkkel ? A múlt szellemi bilincseiből való kisaukadási kísérletünk azonban nem jelenti azt, hogy feladatunk be van fejezve. Két okból nincs befejezve. Az első ezek között az, hogy még előttünk van a számvetés azzal az új szet.emi helyzettel, ami körülöttünk kialakult. Még jóformán meg sem indult a beszélgetésünk azzal a filozófiával vagy ideológiával, amely ma uralkodóvá vált. Nem azért nem indult ez meg eddig, mintha egyházunk lassú gondolkozású volna, hanem azért, mert az egyház állásfoglalását egy új szellemi helyzetben nem lehet a szögről leakasztani s azt készen és szépen azonnal feltárni. Ez az egész egyházunkra kiterjedő, a teológiánkat, a lelkészi munkánkat és a hívek egyéni keresztyén életét mozgósító kérdés. És Isten a választ cs^k hosszú imádkozás, tusakodás és elmélkedés után fogja megadni rá. Oda kell áldoznunk magunkat erre a feladatra s multbeli tapasztalataink, után nyilván nem áldozhatjuk oda magunkat addig, amíg magunk sem vagyunk tisztában önmegunkkal. Mert ebből csak egy új areopágusi kudarc születhetnék. A másik ok, ami miatt szellemi eligazodásunk késik, az, hogy egyházunkban még mindig sokan vannak. akik nem mozdultak meg erre az új tájékozódásra, mivel az egész szellemi vonatkozású kérdést, ami elöltünk áll, átmeneti jellegűnek tartják és úgy gondolják, hogy még mindig nem kell vele komolyan foglalkoznunk. Ez a felfogás tükröződik, ha rejtetten is, egyházunkban két, egyébként egészen, különböző, de időnként és bizonyos helyzetekben egymást igen jól megértő magatartásban. Az egyik az individualista pietizmus, vagyis a személyes kegyesség zártságában önmagát kiélő vallásoskodás, mely az egyéni üdvösségkeresésen kívül nem érez más gondot s ezt is az egyén mindennapi életétől és a tőle mindennap megkívánt „evilági“ állásfoglalásoktól függetlenül próbálja tartani. Ez a magatartás érthető azoknál, akik az óriási szellemi helyzetváltozás miatt nézeteikben megriadtak, s ebben az első ájultságban meg akarják tartani személyes hitüket, de nincs erejük arra, hogy ezt a hitüket konfrontálják a világukkal. Kétségtelen azonban, hogy a pietizmus- nak ez a válasza a nekünk feltett kérdésre nem válasz, hanem csak kibúvó s a további fejlődés folyamán mindig tarthatatlanabbá válik. Már- csaki belülről is, hiszen Isten nemcsak az „én Megváltóm“, hanem a világ Megváltója és a keresztyén hit az élet egészére kiterjed. De kívülről is, hiszen az ilyen személyes kegyességnek nem lehet misszionálö ereje, arra való képtelensége miatt, hogy tartalmát a nem egyház számára meg lehessen fogalmazni. A másik gyakori magatartás az a fajta hitvallásosság, mely mereven akar ragaszkodni a régi írolt hitvallásokhoz s annak kész formuláit keresi a hit mai döntéseihez. A hitvallás pedig egy bizonyos kor kére sztyénségének bizonyságtétele arról, hogyan értette meg a szentírást és nem mindig tud eligazítást adni későbbi korok új kérdéseiben. A mi hitünk és állásfoglalásaink forrása a szentírás, s a szentírást nem béklyózhatjuk meg a régi hitvallások betűivel. A betű megöl, a lélek megelevenít. Elszigetelve és megmerevedve? Mivel pedig a Sátán nem alszik és a reakció nem tér meg, azért a pie- tizmusnak és a hitvallásoskodásnak ez a két különböző magatartása egyformán lehet egyházunk biblikus megújulásának akadályává. A pietizmus ugyanis elszigetel az élettől, a hitvallásoskodás pedig merevít és konzervál. A reakció könnyen kihasználhatja mindkettőt politikai érdekeinek szolgálatában, hiszen ez számára épp 'elég segítséget nyújt a mull megítélt világnézetének megőrzésére. A tétel tehát számunkra nagyon világos, de minél világosabb, annál jobban látjuk, milyen nehéz. Az a feladat, ami előtt állunk, tőrőlmet- szelten olyan, amire Jézus Krisztus azl mondja, hogy keskeny út és szoros kapu. Szükségünk van nagyon komolyan átélt személyes kegyességre, hiszen erre indít minket Jézus Krisztus, amikor azt mondja né- künk, hogy menjünk ő utána. Szükségünk van mély hitvallásosságra is, mert ez tesz minket egyházzá, ez jellemzi keresztyén hitünkéi és ez védi meg bizonyságtételünket attól, hogy az bizonytalan kürtzengéssé legyen. De kegyességünk nem tehet elszigetelő és hit vallásos súgunk nem lehet merevítő. Az egyház megújulása révén Az igazi bibliai ébredés tisztítótüzére és forradalmára és hitvallást teremtő komolyságára van szükségünk. Mindez csak egyféleképpen képzelhető el. A mi magyarországi evangélikus egyházunknak kell megelevenednie saját történelmi gyökereiből táplálkozva, a szentírást hűségesen tanulmányozva s gyülekezeteiben ébredvén fel arra a szolgálatra, amit tőle ma Isten elvár. Ennek a megújulásnak szervesnek és alaposnak kell lennie. Egyéni és csoport próbálko zások ebben a próbatételben nem elegendők. Közös, az egész egyházra kiterjedő tusakodásnak kell megkezdődnie. Az ideológiai fordulalban, melyet népünk átél, meg kell szabadulnunk eddigi „ideológiai“ béklyóinkból, fel kell mutatnunk a tiszta keresztyén tanítást, s számot kell vetnünk új szellemi környezetünkkel úgy, amint Pál apostol int minket: A botor és gyermekes vitatkozásokat kerüld, ne torzsalkodj, légy mindenkihez nyájas és tanításra alkalmas, türelmes és szelíd. Bibliai megújulásunknak ez az a bizonyos keskeny útja és szoros kapuja. Egyházunk megújulásának második programpontja azért kétségtelenül a tiszta igehirdetésért, egyházunk tiszta, igaz és életszerű tanításáért vívott közös küzdelmünk. Május 1 Május dlseje a munka ünnepe. Most már hatodízben üli meg a felszabadított ország május elsejét. Az idén is együtt ünnepet az egyház a dolgozókkal. A Hősök-terére felvonuló százezres tömegek lelkes menetelése azt fogja bizonyítani, hogy azon a ponton van az ország, amikor legyőzhetetlen erőben1 és összetartó egységben tud alkotni, áldozni, terveket végrehajtani és ami a legfontosabb, egységének erejében tud a békéért harcolni és a békességért munkával áldozatot is hozni. Az ország megérdemli ezt a gyönyörű, önfeledt ünnepnapot. Ünnepli és joggal dicséri az elmúlt évek de- rekas munkáját. S c nagy seregszemle után mindenki még nagyobb lelkesedéssel és örömmel lát hozzá a kitűzött célok: az ötéves terv megvalósításához. Amikor ma az ország a dolgozók legnagyobb ünnepére készül, boldoy örömmel tekint arra a\ békefrontra, amelyben országunk az egyik megbízható pillér. A béke- munka a mi legnagyobb gondunk és ebben a munkában ma az ország teljesen egységes> és oszthatatlanul felsorakozik a békemíí oszlopai mögé. Már ezért is, de másért is boldog örömmel és lelkesedéssel várja mindenki, köztük az evangélikus egyház is. a május elsejét. A virágos, díszes tömegek kórusainak énekébe belecsendül az egyházi énekek áhítata. Ezen a napon az egész ország a munka és a béke diadalát harsogja és a mi egyházunk az első akar lenni Isten dicséretében ezekért az áldásokért. A tavaszi zsongás alkotó áhítata és népünk értékes demokráciája adjon nekünk és mindenkinek erőt a kitűzött, új világot formáló nagy feladatok elvégzésére! Újra megválasztották Martin Niemöüert Mainzből jelentik, hogy a hesseni tartományi egyház rendkívüli zsinatot tartott, amelyen Martin Niemö'- ler az egyház rendelkezésére bocsátotta elnöki állását, a személye körül támadt nagy politikai vihar miatt. A zsinat 171 leadott szavazatból 136-al ismét az egyház elnökévé választotta Niemölllert, aki az újraválasztást elfogadta és bejelentette, hogy hivatalát változatlanul és töretlenül az eddigi irányban kívánja betölteni.
