Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-12-10 / 50. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XV. évfolyam. 50. szám 1950 december 10 WÜwíp s TRgaWBWaBBgWWBBIIW——aaBBHIH— ^-UMWIILM EGYES SZÁM ARA 1 FORINT Dr. VETŐ LAJOS: Harc Luther és a reformáció körül N) /ugaton Míg nálunk Magyarországon külö­nösen azóta, hogy a magyarországi ' római katolikus egyház megállapo­dást kötött a Magyar Népköztársa­sággal, a protestáns és kctolikus ha­ladó papság között őszinte és sok­szor meleg barátsággá alakuló jó­viszony van kifejlődőben, s az az­előtt hírhedt felekezeti harcok úgy­szólván megszűntek, addig Nyuga­ton egészen más a helyzet. Nyuga­ton a politikai és tudományos reak­cióval átitatott római egyház éles tá­madásba ment át a protestantizmus eilen és mindent elkövet, hogy a nyugati világban uralkodó politikai reakció kegyét egyedül magának biztosítsa s e világi hatalmát még jobban fokozza, természetesen a protestantizmus rovására. A pro­testantizmus ellen ugyanakkor erős elvi támadásokat intéz, melyek­nek éle különösen Luther Márton s az általa megindult reformáció ellen irányul. Ügy látszik, hogy a római egyház vezetői Nyugaton elérkezett­nek látják az időt arra. hogy az el­lenreformáció új tűzcsóváját vessék bele a kereszlyénség történelmébe. Ennek a reformáció-ellenes táma­dásnak. nyugodtan mondhatjuk új ellenreformációnak, tipikus, szinte iskolapéldáját mutatja be Przywara lirich jezsuita vallásfilozófus cikke, mely ezt a címet viseli: „Régi és új reformáció.** Przywara a régi re­formáció alatt a lutheri reformációt éríi, az új reformáció alatt pedig az ellenreformációt a most megindított modern formájában. A régi lutheri reformáció Przywara szerint a nyugati világ történelmé­nek központjában áll s főként neki tulajdonítja, hogy a középkori régi világ összeomlott. Indokolása igen furcsa és szokatlan. Szerinte ugyanis a reformáció azzal, hogv mindenes­től bűnnek jelentette ki mindazt, ami ..világ“ (egyház, állam, szent birodalom, isteni kozmosz), az egész teremtett világot a Sátánnak szolgál­tatta ki. Ezt a folyamatot még fo­kozta azzal, hogy a hitet az egyén legbelső lelki- ügyévé, tette és nemet mondott minden látható tekintélyre vagy látható tartós „rend“-re s az individualizmusnak adta át a teret. Azzal pedig, hogy az igét központba állította s még a szentségeket is lát­ható igének nevezte, a reformáció a reális anyagi világot még jobban ma­gára hagyta s a tiszta spiritualizmus­nak nyitott kaput. Majd miután az ige. a szó teremtő erejét hangsú­lyozta ki. utat nyitott az emberi szó teremtő ereje előtt, „mely... az ab­szolút technológia világát építette fel“ Przywara nagy fájdalmára. Vé­gül azzal, hogv Luther Krisztust mint Isten-embert állította a kcrcszyén hit középpontjába, a modern kor ember- islenítésél telte 'tehetővé. A nyugati világnak a reformáció által előidézett bomlását Przyw ara szerint esik az általa elképzelt új reformáció állíthatja meg és csi­nálhatja vissza, mely éppen (a nyu- fíali) romai katolicizmusban erős napjainkban s amelynek a célja a régi reformáció értékeit n (római) egyházba felvenni és beolvasztani,' természetesen annak „végzetes“ hi­báinak kirekesztésével. Magyarán a cél a régi: a protestantizmus teljes be­olvasztása a római katolicizmusba! fájjon mit jeleni Przywarának és táborának ez a támadása lényegileg? Mindenekelőtt jelenti azt, hogy ő és többi jezsuita s nem jezsuita társa az emberiségnek az újkorban eléri bámulatos tudományos és technikai előre! átadását, de különösen politi­kai téren a demokrácia és a szocializ­mus felé va;ó fejlődést egyszerűen „felbomlás“-nak minősíti! Az. is ter­mészetes, hogv a középkor után vá- fivódik vissza, vagyis az emberek te ies szellemi és testi megkötöttsége fele. Akinek ennyire nincs érzéke a haladás iránt, vájjon láthat-e valami lót a reformációban? . * ■Megjeleni a „Scho'astik" című fnlyó- "«>?» (,!)19). részletesen ismerte': és foglalkozik vele a The Lutheran World Review 1050, okt. száma. Másodszor Przywara Lutherben közvetett forradalmárt Iái. Aki ön­tudatlanul bar, de mégis a leg­nagyobb szerepet játssza a középkor felszámolásában. Harmadszor, hogy Przywara álma az, hogy a politikai reakció segítsé- évcl szolgálja egyfelől a római pápaság világuralmi lotalitáriánus igényelt, másfelől, hogy (s talán ez még fontosabb) egyházát így állítsa a haladás-ellenes politikai reakció szolgálatába. Negyedszer, hogy Przywara el se ludja képzelni azt, hogy a szocializ­mus szellemében berendezkedett tár- sada.mi éleiben helye lehet a ke- reszlyénségnck. Tulajdonképpen a Politikai haladástól való félelem te­hát az ö egész ténykedésének a rugója. Természetes is, hogy annak a kereszlyénségnek, amelyet ő ilyen formán képvisel és megszólaltat, nem is lehet helye az emberiség jövő­jében. * Przywara és jezsuila ellenforra­dalmi törekvéseinek „eízme“-világá- ból plég ennyi. Nem térhetünk azon­ban napirendre Przywara és a nyu gáti római katolikus reformáció cl leni támadás felett anélkül, hogy leg­alább néhány szóval ne reflektál­nánk arra a magatartásra, amelyet a nyug'ti protestantizmus vezetői ta­núsítanak velünk szemben. A legérdekesebb az ismertetést közlő The Lutheran World Review cikkének a végén szerényen meg­húzódó megjegyzés, amely rámulat arra, hogy ha már a protestantizmust okolják jezsuita részről nemcsak a középkor,' hanem a modern újkor felbomlásáért is, akkor ők is rároit- lathatnának bizonyos katolikus és ncmzetiszocialista eszmék figyelemre­méltó hasonlóságára, mint amilyen a tekintély és a szervezet alapvető fogalma, továbbá, hogy Hitler Adolf osztrák katolikus voll, Himmler bajor katolikus, Gobbets a jezsuiták­nál járt iskolába és Julius Streicher katolikus iskolai tanító volt és ezek hajlottók végre azt a „sátánizmust“, amely vádaskodásuk szerint Luther­rel egyült indult el újkori diadal­éi íjára. Minkéi azonban kőzetről érint az is, ahogyan a nyűgeli lulhcranizmus amerikai szerkesztés alatt álló or- ánuma Luthert így akarná meg­védeni azok ellen a vádak ellen, melyek szerint neki nagy szerepe volt a középkor megszűnésében. Az ismerletésl és kritikát közlő cikk írója (Gerhard Glooge, Jena) azt állítja, hogy a középkort feibom- lasztó erők egyrészt már Luther fel­lépése elölt is megvoltak és mű­ködlek a középkorba^, másrészt, iogy Luther reformációja nemcsak hogy nem járult hozzá a középkori világrend felbomlasztásához, hanem cl.enkezőleg: a reformációnak sike­rült ezt a „felbomlást megállítania sakkbantartania a cenlrifugális erő- ket és feltartóztatni a kaotikus erők kitörését“. És hogy ez Luthernek nem sikerülhetett huzamosabb időre, annak éppen az ö ellenségei az okai! Mindebből látható, hogy a nyu- pa ti lulheranizmus hangadói azt igyekszenek bizonyítgatni, hogy a rc- formáció is van olyan „jó“ reakciós történelmi jelenség, mint a pápnságl A szociális reformoktól való fé­lelem a két világháború közölt ná­lunk, Magyarországon is, a pro- tesláns egyházakban is szívesen lát­tatott minden egyházi, vallásos és leo.ogiai irányzatot, amely haladás­ellenes volt. Akkor Nyugaton ebből a szempontból jobb volt a helyzet. De a félelem olt is nagy erőforrása lesz az egyházi és teológiai reakció­nak. Mindamellett mi, magyar evan- Re.iKusok ! izünk benne, hDSfy az u,kor hainalhasadásána« egyik fé nyes csillaga, Luther Márton soha nem kaphat az emberiség szellemi történetében a reakciósok között he­lyet, akármilyen szívesen beolvasz- .taná is híveit a jezsuita térítési buz- góság a mega táborába. Ettől bizo­nyára negative erősen óvni . fogja a reformáció híveit a Mária testi mennybemeneteléről szóló új és tel­jesen bibliáé',lenes dogma, koronája és csúcspontja a keresztyénség je­zsuita elfajulásának. De legföként megvédi és megtartja őket az igazi reformáció táborában az egyház és a történelem Ura, aki­nek az akaratából segített szélzúzni Luther és a reformáció a sülét kö­zépkort és megnyitni egy új, jobb és igazabb világ kapuján Bálám, aki látott Készülj az Ige hallgatására Lukács 21, 25—3G. Minden idcig-óráig tarló ádvent előremutat az. utolsó ádventre. Az a Jézus, aki ma alázatosan, szolgai formában jön hozzánk, az utolsó na­pon mini diadalmas Ür jön majd el nagy halalommal és dicsőségben. Az Ür utolsó ádventjét bizonyos jelek előzik meg. Nem szükséges egészen rendkívüli jelekre gondol­nunk. A világ életének minden rend­ellenessége, a világ gépezetében be­következő mindenféle zavar élesen mutat előre a világ útolsó nagy ös­szeomlására. A napfogyatkozások, a holdban észlelhető különös jelensé gek, a csillogok mozgásában előfor­duló zavarok, valamint az emberiség történelmében észlelhető nagy hul­lámzások — mind olyan jelek, ame­lyek hírül adják a figyelő embernek az utolsó ádvent közeledését. Az Ür utolsó ádvenljekor Jézus láthatóvá lesz mindenki szántára. Ma még sokan zárkóznak el előle hitet­lenül és utasítják vissza kereken szelíd közeledését. A mostani ád­venti időben rengeteg ember tarlja naiv mesének, vagy időszerűtlen és korszerűtlen ostobaságnak az evan­géliumot. Akkor azonban nem lesz hitetlen ember többé. Mindenki hinni fog Jézusban, mert mindenki meg fogja látni Ót. Dicsőségének fénye elöl akkor senki sem hányhatja be a szemét. Kénytelen lesz Vele szembenézni mindenki, akár akar, akár nem. Az utolsó ádvent az egyház hivő népe számára teljes megváltást hoz. Akik szeretik Jézust és öröm­mel engedelmeskednek Neki, mint Urunknak, azok részesülnek a lelje^ megváltásban Megváltja őket az Ür a földi élet sok gondjálól-bajátóí, a testi élet nagy nyűgétől, a bűn átká­tól, a kísértések és bukások félelme­tes lehetőségétől és valóságától. A gyülekezet azért a mai vasárnapon boldog örömmel tekint az utolsó ád­vent felé. Teljes megváltást hoz az Cr az övéinek s van-e nagyobb szük­ségünk valamire, mint éppen erre a leljes megváltásra? Milyen jó lenne, ha az Ür még a mi életünkben visz- szajönnel Milyen jó lenne elébe menni és boldogan örvendezni az ér­kezésén! Persze az utolsó ádvent várása megszentelődő életet kíván tőlünk. Tobzódás, részegség, az élet gond­jaiba való hilellen elmeriiiés meg- neliezíli az ember szívét és teljes­séggel alkalmatlanná teszi az Ür vá­pására. Pedig ma sok megnehezedett szívű ember van, akit az utolsó ád­vent teljesen készületlenül találna. Azért hangzik mindenfelé szerteszét az ádventi evangélium, azért inti Jézus megtérésre a hitetleneket és vigyázásra az övéit, mert azt akarja, hogy bármikor bekövetkezhető érke­zése mindenkit készen találjon. Az utolsó ádvent időpontja bizony­talan. Kiszámítani nem lehet és nem is tanácsos azt megpróbálni. De hogy lesz utolsó ádvent és hogy Jézus ak­kor teljes váltságot hoz az övéinek, — az egészen biztos. Azért biztos, mert Ö mondotta és Jézus igéje a múlandó világban is maradandó és igaz. Milyen jó, hogy a mai ádvent csendesen tovasuhanó óráiban már most beragyoghatja életünket annak az uiiolsó ádventnek nagyszerű fé­nyei Tarján! Gyula Az ígéret Földjének kapujában állott Izrael népe akkor, amikor Isién elébe hozla ádvent másik litokzaios hírnökét, Bálámot. Ne­héz csaták utác., megtépázva s a puszta ösvényein megtáradtan sáto­rozott Mózes népével, a Jordán sík­ján, Jerikóval átellenben (IV. Mózes 22—21. részek). Ekkor hívatta el Moáb királya, Bálák az edomita Bá- lámot, messzeföldön híres varázslót, hogy » megátkozza Izraelt. Megérezte a mcábita király, hogy ennek a ma­roknyi népnek tilka van: azért nem nyelte cl a sivatag s nem emésztette meg ellenség kardja, mert áldást hordoz s ez az áldás hordozza s óvja őt. Fegyverrel nem lehet ezl a népet legyőzni: az Istenét kell megverni egy erősebb Istennel! Iz­rael ereje, sőt élete az áldásban van, amit Ábrahám nyert s Jákobnak megerősített a Jabbók partján az angyal. (I. Móz. 32, 29.). Ezért hívta Bálák Bálámot, hogy ezt az áldást Izraeltől elperelje. (22, 4—6.). Bálám álomban idézi meg a maga pogány istenéi. Mert éppen abban van a pogányság szörnyű vesze­delme, hogy „van sok isten és sok úr" (1. Kor. 8, 5.), hogy a pogány vallás nem ártalmatlan hókusz­pókusz, i : u.m gonosz. s.:cíteine.inn); való szolgálat. Vájjon kivel beszélt álmában Bálám? A maga istenével, vagy az élő Istenn»!? Nem tudhat­juk. Csak annyi bizonyos, hogy mindenkeppen az Úr üzent neki, az Uraknak Ura és megintette őt: Bálák hívására el ne menj! Bálám nem mert elindulni. Csak a má­sodszori sürgető hívásra kelt útra (22, 21.). Ezúttal bizonnyal hallga­tott az Ür és csak a szellem szólt (22, 20.), igaz, hogy bizonytalanul és óvatosságra inive. Az ördögök ismerik Isteni, és rettegnek! P ' ni elindul s ú I őzben meg­szólal a — szamara Mert ahol az emberek némák, ott a kövek hirde­tik Isten dicsőségét s esetleg a sza­marak isi A Látnok vakon sietett vr-'rlélie. csak I-ton etíyügvfl á'.'ala látta meg az Úr köveiét, aki kivont karddal ál'ott a szoros útban (22. 22—32). Előbb a szamár száját nyitotta meg Isten s csak azután a „próféta“ szemét. A megrettent embert Isten nem törli ki az élők közül, hanem szol­gálatába fogadja. A kegyelem nem bosszúálló, hanem fölényesen irgal­mas. El tői kezdve Bálám nem a maga ura többé s nem is pogány istenének szolgája, hanem az Úr szerszáma. Annak kezébe kerül, aki a pislogó mécset nem oltja ki s' a repedezett nádat nem töri cl: — aki próféciát ad Kaiafás szájába (Ján. lt, 51.) s az igazságot Pilátussal mondatja ki (Ján . 19, 5.). Ennek az Urnák tetszett, hogy az áldást népén pogány varázslóval erösít- tesse meg: Istennél semmi sem le­hetetlen. (Luk 2, 37.). Az ijedtség elmúltával, intelem ellenére Bálám mégis hozzáfog a varázslathoz (2.3, 1—.3). Ám hiába idézi isiénél áldozattal: az Úr jő elébe s igét ad szájába. Akaratlan áldania kell átok helyett s Bálák szemrehányására nem felelhet egye­bet: Isten erősebb volt. Ki átkoz­hatna, ha Ü áldani akar? (4—13. versek.) Bálám kérésére újabb kísérletet lesz; hátha a másik hegyről jobban fog a varázslat. Minden hiába. Ab­rakául. Izsák és Jákob Istene, az Iz­rael Istene nem ember, hogv meg­gondolja magát. ígéretét nem má-- síi ja meg. áldását nem vonja vissza, sőt megerősíti azt s ép a pogány látnok. Bálám szája által. Isten igéje szól most a varázsló szájából, az, amit egykor Abraham kapott: Megáldalak és áldás lészesz! (I. Móz. 12, 2; IV. Móz. 24. 0.) Ezért az ál­dásért: az eljövendő Jézus Krisz­tusért nem tog a varázslat Izraelen (23, 23). ö az a király, Izrael Mes­siása, akinek üdvrivalgás hallatszik a táborban (23. 21). Ezért nem sikerül az átok har­madszor sem (23, 27—24, 9). Sőt Isién Lelke most már egészen ha- lalmába keríti Bálámot. Megnyitja szemét és a Látnok végre csakugyan — lát! Látja, hogv eddig vak volt, sötétségben és hazugságban élt S most feldereng előtte az igazság. Látja most nem csupán Izraelnek a völgyben fehérlő sátrait s a tábor­ban azt a nyakas, kemény népet, Moáb rokonát és ellenségéi, hanem látja azt is, Akiért ezt a népe! Isten támasztotta és ' a népek közé kül­dötte. hogy legyen közöttük szent gyülekezet, papi nép (23, 9). Látja a Felkentet, aki sorsává lesi e nép­nek, a Tündöklő Hajnali csillagot, aki népes világossága lesz (24, 17). Kit látott Bálám? Jákób csillagát, egy nagy királyt, aki leveri majd Izrael ellenségeit. Ez a kép Dávidra illik. S mégis, ez a jövendölés túl­idat Dávidon s arra jnutat. aki Dá­vidnak gyökere és ága, ama fényes ős hajnali csillag (Jelen. 22, 16), Benne találnak üdvösséget a népek, Ű Izrael Ígérete és áldása, öérette van ez a nép s azzal, hogv van, Róla lesz elnémíthatatlan bizonyságot. Ezért nem mondhat átkot Bálám, ezért nem fog Izraelen a varázslat, ezért kell áldást mondania és jö­vendőt jósolnia az Eljövendőröl. Így lesz ádventi hírnök egv pogány va­rázsló Isten Lelkének kényszere alalt. Alig hangzott el az áldás. Izrael népe újból — hányadszor?! — el­fordult Istenétől s a bálványozás för- tclmeibe süllyedt (25. rész). S visz- szatért Bálám is oda, ahonnan ki­emelte az Ür keziy a pogányság sö­tétségébe. Látó szemei újra megho- mályosodtak s szörnyű vége arról beszél, hogv Istennek nemcsak (gé- vetei megbán hatatlan ok, de Ítéletei is feltartóztathatatlanok (IV. Móz. 31, 8; Józsue 12, 22). Több mint egv évezred múltún azonban ismét mágusok keltek útra napkeletről. Csillag vezette őket s látni akarták a Csillagot, akiről egy­kor Bálám jövendölt. Elindultak, lát­tak. hitlek — és megérkeztek (Máté 2, 10—11). Groó Gyula Ökumemfeus konferencia Az Egyházak Világtanácsa magyar- országi tagozatának tanulmányi al­osztálya dr. Victor János teológiai professzor elnökletével konferenciát tartott Budapesten. A háromnapos konferencia előadói voltak: dr. Mok­kái László, dr. Ribó István, dr. Kál­lai) Kálmán, dr. Karner Károly, dr. Török István és ifj. Prőhle Károly. A konferencia témája a munka kér­dése volt. I>r. Mokkái László és dr. Ilibó István korunk szemléletében is­mertették a munka kérdését. Dr. Kó ­lóii Kálmán professzor az ószövetség lükréLcn ismertette a munka fogal­mát és kifejtette, hogy a munka az ószövetségi szenlírás értelmezésében a termelési rendhez és az ember élette­vékenységéhez tartozik, mert Isién a teremtéssel életfeladatává tette, hogy művelje a földet és dolgozzék. A bűn­eset lilán pedig Isteti nem az ember! és nem a munkát átkozta meg, ha­nem a földet, az anyagot, mellyel az 1 embernek dolga és baja van. Mind Kállay, mind pedig dr. Karner Ká­roly professzor, utóbbi a munka új­szövetségi értelmezésében, kifejtették, hogy a szentírás szemléletében Isten a munka által az embert a maga munkatársává magaszlosította. Dr. Török István professzor a keresztyén etika szemléletében az előbbi elő­adókkal egyértelműen kifejtette, hogy a munkának úgynevezett átkos jelle­ge nem szentírási eredetű, hanem a középkori skolasztikának a téves szem­lélete és kortiinetc Ifj. Prőhle Károly evangélikus lelkész Luther szrmléVé* ben értékelte az emberi munkát, Luther szerint mint hivatást, sót Luthernek legmesszebbmenő keresz­tyén etikai értékelésében a legegysze­rűbb munkát is úgy, mint imádságot a zárdái zsolozsmázás helyeit. Szá­mos hozzászólás élénkítetie az elő­adásokat, melyeken több teológiai professzor és lelkész vett részt mind a református, mind az evangélikus egyház részéről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents