Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-01-01 / 1. szám

XV. évfolyam 1. szám, 1950. január 1, Egyes szám ára 60 fillér EllNStLIKIIS ELEI ISHB1 A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZOYETSIG LAPJA DEZSÉRY LÁSZLÓ, Mér! Fordulatos esztendő telt el. Mert a megtérés esztendeje volt. Magyar evangélikus egyházunk zsákutca előtt állít, de hátulról megszólított minket az Ür és visszahívott ma­gához. A megtérés útjára jutottunk, mert Isten megállított az utunkon, melyen önfeledten jártunk, vissza­fordított rajta, s megmutatta az ö útját, amelyen újra járnunk lehet. Az önmegismerés esztendeje volt, úgy tett a megtérés esztendejévé. Megismertük régi hibáinkat, hűt­lenségünket, s erőinket. Ezek kor­látozott voltát, s bennük azt, hogy hitből és kegyelemből kell élnünk. Isten ebben az önmegismerésben kijózanított földi biztosítékainkból, társadalmi és vagyoni biztonságunk érzéséből és Igéből, hitből elkezdte építeni az igazi „Erős várat“ a szá­munkra. Soha egyházunkban annyi jele nem volt az önmegismerésnek, a számvetésnek, az eszmélkedősnek, mint napjainkban. Józ.an, mérték­tartó, szent egyházzá alakít minket hit által az Isten. A karácsonyi kirendelt igét úgy fogadtam, mintha abban adná meg Isten az új esztendőre szóló kon­zekvenciákat: „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme“ számunkra, s ez „arra tanít minket, bogy meg­tagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló vi­lágban“. Érzem, hogy egyházunk­ban nagyon sokan vették ko­molyan, tartották világos utasítás­nak ezt az igét velem együtt, s át tudják magukkal hozni a követ­kező esztendőre, mint egyházi pro- grammot. Meg kell tagadnunk a hitetlenség minden formáját. Egyházunk, ha Urának igazán engedelmeskedni akar, nem tehet mást, mint hogy a Jézus Krisztusban való hitre tá­maszkodik, ezt a hitet terjeszti, eb­ben a hitben reménykedik minden nap. Nem cserélheti el ezt a hitet semilyen más hittel, s azt a hitval­lást, amit mi Jézus Krisztus felől vallunk, nem csonkíthatja meg egyetlen pontján sem. Jézus Krisz­tus egyházává kell lennünk, egé­szen egyházzá, s egészen a hitbén kell élnünk. Sokan úgy érzik, hogy a körü­löttünk lévő világ akadályoz minket abban, bogy ebben a hit­ben legyünk Jézus Krisztus egy­házává, vagy legalább is meg­nehezíti. Mind többen vagyunk viszont, akik Isten vezetését vi­lágosan értik éppen ellenkezőleg úgy, hogy Isten a ini környező világunk által vezet minket ép­pen ehhez a hithez és éppen ezt a hitet kéri tőlünk számon. Meg kell tagadnunk a hitetlen­ségnek különösen azt a formá­ját, amely aggodaimaskodások és reményielenség kátyújába fektetne minket. Soha olyan alkalmas idő nem volt, mint a mai ahhoz, hogy igazán hitbői éljünk, hogy a Jézus Krisztus l / irány I // tu ban való hit összekcveretlenül legyen a hitünk, s hogy ennek a hitnek megvallóivá legyünk anél­kül, hogy szavunk z&gyvasággá válnék azon filozófiai, világné­zeti és történeti mondanivalók által, amikkel a múltban terheltük igehirdetésünket. Meg kell tagadnunk a világi kí­vánságokat. Mert nincs mit kíván­nunk a világtól. Mi mindent Isten­től kapunk mannaként, s a szí­vünk meg kell tisztuljon a világ­ból való kívánságoktól. Nem a tes­tünk és nem az indulataink sze­rint kell járnunk, hanem mint új teremtés, a Krisztus parancsai sze­rint, Krisztus leikével és Krisztus szeretetével, önzetlenségével, böjt­jével és áldozatával. Mértékletesen kelt élnünk, vagyis ismernünk kell saját határainkat. A határaink nem korlátjaink. A korlát egészen más valami. Korlátot az érez, akinek nincs ismerete a maga határairól. Az, aki nem a „tulajdon kezével akar munkálkodni“, amint azt az egyháznak Isten parancsolta, hanem „fekete kezekkel“, vagy talán a kezek munkája nélkül akar megélni, szerencséből, vagy kiváltságokból. Az egyház pap­jainak aposíolokká, híveinek pu­ritánokká kell lenniük a legne­mesebb egyházi hagyományok szerint, Keresztelő János, Jézus Krisztus, a husziták, a wal- densek, a reformátorok példája szerint. „Igazán“ kell élnünk. Vagyis iga­zan. Igazságban, mert aki „önma­gát adta értünk“, az azért adta önmagát értünk, „hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisz­títson magának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekező!“. És mint igazak, igazán élnünk kell! Az élet minden jelével, minden erejével, minden áldásával kell megmutatkoznunk az emberek kö­zött. Ma nincs izgalmasabb, mély­ről jövőbb és kihívóbb kérdése Istennek az egyházhoz, mint ez: fl'ud-e igazán Isten népe lenni, ál­dása az emberiségnek? Az összes keresztyén erények megmutatkozására szükség van, s nincs fontosabb imádságmik, mint az, hogy Isten tisztítson meg minket igazán kiváltképpen való népének. Mert nincs más igazolásunk az emberek előtt, mint a jócselekedetekben kivi­rágzó „tevékeny hit, mely nem kérdezi, keli-e jót cselekednie, hanem mielőtt kérdezné, máris cselekszi azokat“! „ßs szentül kell élnünk a jelen- való világban“. Vagyis a világban kell élnünk s mégsem a világból. Jézus nem azért könyörgött, hogy Isten vegyen ki minket a világból, hanem azért, hogy őrizzen meg minket a gonosztól. A Mlaíyánk utolsó kérései égjenek a szívünk­ben és találjanak utat ajkunkról az egek urához: Bocsássa meg a mi bűneinket, ne vigyen minket kí­sértésbe, s szabadítson meg a go­nosztól. Nem test és vér étién van ne­künk tanúskodásunk, hanem a bűneink ellen és a bűnre indító Sátán ellen, nM bennünk mun­kálkodik. Tiszta bizonyságtétel, tiszta élet! Ez az, amit Isten vár lölünk a következő esztendőben. Ezzel szemben mind megállnak az ő ígéreteit Megbocsátja bű­neinket, megőriz minket a pok­lok kapni eilen is, senki ki nem vehet minket az ő kezéből, pász­torunkká lesz, adja magát ne­künk, mint kenyeret, s örök életre szóló ital!, megőriz min­ket veszedelmek ellen, ha nehéz helyzetbe kerülünk, hatalmassá­gok elé. saját népünk elé, Ő a Szentlelke állal adja meg, amit nekünk szólnunk kell, Fia lesz számunkra tanácsossá, bölcseség atyjává, ő biztosítja a békessé­günket, s ő adja meg hűségünk koronáját azon a napon. Isten elhelyezett minket a világ­ban aiz ő jogarü’-alaii. Az ő népe vagyunk. De elhelyezett minket a világi hatalom jogara alatt is. Iz­galmas átrendeződés, alkalmazko­dás, megújulás eszközeivel helye­zett el minket a magyar nép új A karácsonyi feoyőgallyak lángjai közt elfüstöl az óév. Életünk folya­mában szülte észre sem vennők a fordulóst, de ránkkong az éjfél, az esztendő utolsó éjfele s nemcsak na­punk, de egész évünk bezárul. Egy pillantást vetünk még hátra s tekin­tetünk máris előre szegződik, alig érünk rá összegezni az elmúlt tizen­két hónap mérlegét, máris új föl­adatok. új célok merednek elénk. Az „Evangélikus Élet“ számára ez az évforduló egyben azt is jelenti, hogy első évfolyamán túljutott s a másodikba kezd bele. Egy esztendő nem hosszú idő egy lap életében. Mégis, meg kell állapítanunk, sok munkát, fáradságot, erőfeszítést kí­vánt a lap megindítása és fönntar­tása. a nem egyszer alig leküzdhető akadályok közt. Nem illő dolog, hogy magunk vonjuk meg munkánk alatt a nagy összegező vonalat — mégis, úgy érezzük, nem lesz hivalkodás, ha mindezt elmondjuk, nehézségein­ket, gondjainkat is megosztjuk olva­sóinkkal, a magyar evangélikussóg- gal — hiszen az ö szócsöve kell le­gyünk. őt kell képviseljük legjobb tudásunk szerint. Vájjon mindig ma­radéktalanul sikerült-e ennek a föl­adatnak megfelelnünk? Ki mondhat­ná ezt el magáról? Valljuk meg, nem mindig sikerült mindent a legjobban megvalósítanunk, -— voltak és van­nak hibák, zökkenők, leküzdendő akadályok. Mégis — ha nem is ma­radéktalanul :— igyekeztünk össze­fogni a magyar evangélikusságot, igyekeztünk egyházunk alapvető pro­blémáit tisztázni, de legalábbis hoz­zájárulni ahhoz, hogy tisztázódjanak létkérdéseink. S ha számotvettink azzal, hogg lapunk megjelenése és első esztendei munkája egybeesett az állam és egyház egymástól való el­társadalmi, gazdasági, hatalmi rend­jében, de elhelyezett ipinket. Tanít minket hűségre népünkhöz, áldo­zatra népünkért, békességre né­pünk közt. Szolgálatot ad nekünk népünk közt és megengedi, hogy benne lehessünk egy olyan kor­szakban, amelyben Isten forra­dalmi módon megváltoztatja az élet feltételeit, a közösségi élet tar­talmát és az emberi munka célját és lelkét közöttünk. Tevékeny ré­szeseivé lehetünk egy változó kor­nak, melyben Isten a megítélt régi­ből újat hoz elő. Lehet-e lelkesí- tőbb a szituáció, mint amelyben élünk? Egyház számára nem lehet. Mert az a dolgunk, hogy megszenteljük a társadalmat, amelyben élünk, s amely tágra nyitott látóhatár előtt küzd a jövőjéért. ő volt nekünk oltalmunk nem- zedékről-memzedékre. Egyházunk­nak, s magyar népünknek is. őhozzá kell nekünk könyörögnünk a zsoltár szavával: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!. .. Láttas­sák meg a te műved a te szolgái­don és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Ümák, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk és a mi kezünknek munkáját tedd ál­landóvá nékünk és a mi kezünk­nek munkáját tedd állandóvá“! választásának korszukával, be kell látnunk, hogy sokszor bizony talán erőnket meghaladó föladatok megol­dására is kellett vállalkoznunk. Nem nagyképűségből, nem azért, mintha saját erőinket túlbecsültük volna. — de mert a pillanatnyi helyzet ezt kö­vetelte tőlünk. Ügy érezzük, mindent egybevetve, nem voltunik méltatlan képviselői egyházunknak, s ha csak egv-két megnyilvánulásunkkal is si­került hozzájárulnunk az egységes evangélikus álláspont kialakításához, nem végeztünk rossz munkát. Az új esztendőben is folytatni sze retnők munkánkat, tovább szeret­nénk haladni a megkezdett úton. Tudjuk, hogy még nagyon sok kér­dés áll nyitva, nagyon sok tisztá­zandó probléma vár megoldásra, a lelkek egysége és békéje terén ren­geteg még a tennivaló. Munkánk ed­dig is többirányú volt: a hitélet el­mélyítése, az evangélikusság öntuda­tosítása. kultúrátis igényeink tudato­sítása, a gyülekezeti élet megszerve­zése — mindez a sokágú feladatkör eddig is szemünk előtt volt. Ha Isten is úgy engedi, szándékunk mindezt az új esztendőben még tágabb hori­zontban olvasóink elé tárni. Szol­gálni akarunk és fölvilágosítani, ne­velni és tájékoztatni —■ igazi oélunk azonban mindezen kívül és minde­nek fölött a magyar evangélikusság szorosabb egybekapcsolása. az evan­gélikus öntudat ápolásai, gyökereink föltárása, megmutatása annak a szín­nek, amelyet az új, demokratikus magyarságban jelentünk — vagy ta­lán sokkal inkább jelenteni és kitel­jesíteni akarunk. De ugyanakkor, amikor mindezt kendőzetlenül elmondjuk, kérésünk is van olvasóinkhoz. Nem veszthet­jük el a magyar evangélikussággal megteremiett eleven kapcsolatainkat. Kérjük olvasóinkat, gyűljenek minél nagyobb táborban lapunk köré, hogy kölcsönösen egymásra támaszkodva tükrözhessük egyházunk valóságát s híven hallassuk egyházunk szavát. Bízunk benne, hogy az új esztendő munkájában is számíthatunk eddigi erőforrásunkra: egyházunk tagjaira, olvasóinkra, akiknek egy az útja, egy a miénkkel. Mi pedig továbbra is en­nek a közösségnek, a magyar evan­gélikus egyháznak szolgálatát valljuk kötelességünknek. Uram, te voltál nékünk hajlé- k énk nemzed ékről-nemzed ékre I Minek előtte hegyek lettek s a föld és világ formáltaték, öröktől fogva, mindörökké Te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a por­ba, és ezt mondod: Térjetek visz- sza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt és mint egy őrjárási idő éjjel. A mi eisztendeinknek napjai het­ven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb ré- szök nyomorúság, fáradtság, anielv gyorsan tova tűnik, mintha re­pülnénk. Ki tudhatja a tét haragodnak erejét, és a te félelmessóged sze­rint való bosszúáiiásodai? Taníts' minket úgy számlálni nap­jainkat, hogy bölcs szívedhez jus­sunk. Térj vissza Uram! Meddig kése ? És könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, ho«y örvendezünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket, a mi nyo­morúságunknak napjaihoz képest, az esztendőhöz képest, a melyek­ben gonoszt láttunk. Láttassák meg a te müved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Iste­nünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állan­dóvá nékünk, és a mi kezeinknek munkáját tedd állandóvá. Kedves Előfizetőnk! Az „Evangélikus Élet“ elérte fennállásának egyéves évforduló­ját. Köszönjük olvasóink hűséget és nagy érdeklődését. Most az évforduló első nupjai- ban megköszönjük mégegyszer az előfizetőink kitartását és kö­szönjük azokat az adományokat, amelyeket ügyünk érdekében ol­vasóink lapunkhoz eljuttattak. Kérjük előfizetőinket, hagy 1950 január elsejével is küldjék be az előfizetésüket. Azok részére, akiknek nehe­zükre esik az előfizetés megújí­tása, lehetővé tesszük a havi elő­fizetési rendszert. Ez mindössze két forint negyven fülért jelent. Kérjük olvasóinkat, fogadják előfizetési felhívásunkat olyan szeretettel és megértéssel, mini eddig. Az „Evangélikus Élet“ ál­dozatokat hoz olvasóiért, de az „Evangélikus Élet“ is csak olva­sói áldozatából tarthatja fönn magát. Az „Evangélikus Élet“ előfize­tési ára egy évre 32 forint, félév­re 16 forint, negyedévre 8 forint. Egy hónapra 2.40 forint. Az „EVANGÉLIKUS ÉLET- szerísesztősége és kiadóhivatala.

Next

/
Thumbnails
Contents