Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-04-30 / 17. szám
Evangélikus Elet 3 A hét érdekes embere Beszélgetés Groé Gyulával, az új egyetemes főtitkárral Groó Gyula azok közé aiz értékes „harmincasok“ közé tartozik, akiknek vállain nyugszik évek óta az egyház szellemi élete, s belső megújulásának mozgalma, viszont akik mindeizideig gondosan elzárattak az érvényesüléstől. Az egyház régóta adós Groó Gyulának, aki sokszor magányos partizánharcban küzdött az elnémetesedett evangélikus teológia megújhodásáért és új tájékozódásáért. Ba- selben tanult, mélyet szívott Barlh Károlynak, a legnagyobb élő protestáns teológusnak szelleméből s azok közé tartozik, akik nem csak arra alkalmasak, hogy reagáljanak a haladás és az igazság minden mozdulatára, de arra is, hogy harcos katonájává legyenek. A soproni teológia dogmatikai tanszékére egyetlen méltó esélyesként tanítgatta a győri nebulókat a hit igazságaira, s most a vallástanárok taposómalmából szólította el az egyház ura, hogy fontos adminasiztratív és szervező szellemi munkával szolgálja egyházunkat. —- Tudjuk, hogy ugyanabban az időben a soproni teológia egyetemi katedrájára is esélyes voltál, hogyan döntöttél mégis az egyetemes főtitkári szolgálat mellett? Az egyetemi meghívás korántsem volt olyan világos, egyértelmű és bizalomteljes, mint az a lenyűgöző bizalom és szeretet, ami sürgetően hívott engem ide erre a szolgálatra. Isten a li ívásnak evvel a hőmérsékleti különbségével mutatta meg számomra igazi akaratát. Ezt kellett vállalnom. Isten az embernek általában lépésről-lé- pésre mutatja meg a feladatait. —A két hívás mögött bizonyára kétfelé szólító hivatásérzet is jelentkezett benned. Mit ereztél volna hivatásodnak a teológia dogmatikai tanszékében? Munkaközösséget szerettem volna kiépíteni a teológusokkal, amelyik félszemmel mindig az egyház eleven és égető kérdéseire tekint és a teológiai tudomány általános érvényű tételeiben mai problémákra keresi a feleletet. — Mit érzel hivatásodnak itt a főtitkári szoláglatban? Itt nagy a kísértés, hogy a bürokrácia elnyeljen? Ügy tudom, hogy az egyetemes felügyelőnek is az a célja, hogy «az egyetemes irodát szellemi és lelki központtá szeretné kiépíteni, ahol nem csak akták futnak ösz- sze, hanem ahol az egyházi élet lüktetésének idégközpontja van. El sem vállaltam volna ezt a megbízást, ha ilyen szellemi és lelki központ kiépítésére nem volna igény és lehetőség, sí ha az egyetemes felügyelőnek nem ez volna a szándéka. — Hiszel abban, hogy van egyetemes egyház? Nem érzel nagyon sok partikularizmust egyházunkban, ami ennek útjában állana? Az egyháznak egyre inkább egyetemes egyházzá kell lennie. — Ez központosítási törekvéseket jelent? Nem. Az egyház a gyülekezetekben él, s a püspöki szolgálat, vagyis a körötte kialakuló kerületi élet létfontosságú és alapelvszerü szervezeti tény. De az egyetemes egyházra szükségünk van a bibliai tétel alapján, ami azt kívánja, hogy „egymás terhét hordozzuk“, s a hitvallási tétel alapján, amely a szentek közösségéről beszél. És végül, szükség van egy olyan központi szervre, amely minden egyházi jó erőt az egész egyház érdekében tud mozgósítani, csoportosítani, s irányítani. Így képzelem el az egyetemes egyházat. E legutóbbi szempont, azt hiszem, egészen új kimunkálásra vár. Fel kell bontanunk a tartományi szellemet a helyes és hasznos munkaerőgazdálkodás kedvéért. — Szerinted mik a legfontosabb közegyházi feladataink? Talán eddigi szolgálatom vezet ide, de hiszem, hogy egyetemes igazság: a vallástanítás kérdéseit kell talán legsürgősebben megoldanunk. Személyi és tárgyi szempontból egyaránt foglalkoznunk kell vele. Meg kell alkotni az új tankönyveket, s rendezni kell a lelkészek és laikusok részvételét a vallástanításban. Ezenkívül nagyon égető a laikusképzés és mozgósítás kérdése, a gyülekezetépítés problémái, különösen az a feladatunk, hogy a gyülekezeteket Taneve Ijiik, hogy meg tudjanak élni a maguk lábán. Éppen ezen a téren kell egymás terhét magunkra vállalnunk. — Milyen politikát folytattok majd az egyház külföldi kapcsolataira nézve? Nagyon fontos, hogy az öku- ménével eleven és benső kapcsolataink legyenek, s feltaláljuk azokat a külföldi egyházi erőket, amelyek világszerte az egyházi megújulás, az evangélizáció és a misszió elszántságát tükrözik. Ezen a téren rengeteg munka vár ránk, legfontosabb a személyes kapcsolatok további kiépítése. Rajtuk keresztül talán helyre lehet igazítani igen sok rosszindulatú tévedést és rágalmat, amik most külföldi kapcsolatainkat rontják. A protestántizmus sajátos magyar- országi feladatainak felmutatása, s magatartásunknak szellemi igazolása itt a teológiai feladat. Hiszem, hogy éppenúgy, mint a református egyház, mi is el tudjuk fogadtatni álláspontunkat a mi 1. Az általános emberi munkakötelezettség Istentől származó törvény. Min törvény, — egyidős a teremtéssel: „És vévé az Űristen az embert és helyezé őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.“ (I. Móz. 2:15.) Mai természete szerint pedig egyidős a bűnnel. A bűneset után Isten átkába van foglalva: „Orcád verejtékével keresd kenyeredet“'... De nem a munka az átok, hanem az az ember az átkozott. Kiszakította magát az Istennek való engedelmességből, nem élhet tehát a paradicsomban. Ez a föld verejtékes munka, életért folyó küzdelem, emberi erőfeszítés terévé lett a számunkra, mert nem akartunk gyermeki módon, kegyelemből élni. Az Atya kezei alól „kinőtt“ ember a maga kenyerén él. A munka a földi életforma tartalmává lett. Ez Isten törvénye. Ez a törvény jelenti minden ember számára az általános miunkaköte- lezettséget. Csak munkából szabad élni, s csak munkából mindenkinek élnie lehet. Az az emberséges, ha elfogadjuk Istentől a munka- kötelezettségét egész életünkre nézve. Aki a munka alól akar kihelyzetünkben úgy látom, erősen tájékozatlan nyugati protestantizmussal, s így nekik is a legnagyobb szolgálatok tehetjük azzal az egyháztörténelmi jelentőségű kísérlettel, amit a mi mostani útkeresésünk jelent és eredményez. — Az egyetemes felügyelő, aki mellett szolgálni fogsz, egyházpolitikai fordulatot és korszakot jelent egyházunk életében. Miben látod az ő egyházpolitikájának lényegét? Mi mind a ketten az- egyházai akarjuk szolgálni. Útkeresésünk bátor csapás akar lenni egy keskeny úton. Az a feladatunk, hogy megtaláljuk a helyünket az új világban, hogy itt és így lehessen egyházunk az örök Evangélium hirdetője. Az Evangélium nem változik a korokkal, mégis úgy kell tolmácsolni, hogy megtanítsa a mi korunkban is az embert arra, hogyan kell a mában keresztyénnek lenni. Ez azt jelenti, hogy az egyház a mi felfogásunk szerint sok mindent tehernek érezhet a múltjából, amit nem érdemes tovább cipelni. Az egymás terhének hordozására mutató jézusi parancs nem a történelmi ballasztokat akarja a nyakunkba varrni, hanem olyan terhet, ami ettől lényegesen különbözik. A sorsunkat kell tudnunk megosztani Istennek való engedelmességben. Ez az engedelmesség pedig a megújulást parancsolja. Felügyelőm első akar lenni újjászületésünk kínjának elviselésében. Valami ebből a boldogító kínból — hiszem — rám is esik majd... Késő este van. Reggel óta tárgyalások folytak. Groó Gyula beindítja a motorkerékpárját, s még kiszalad Kispestre, hogy meglátogassa „Egyetemes Magdit“, az egyetemes iroda tisztviselőjét, a boldog fiatal édesanyát, aki kéthetes Zsuzsikáját babusgatja otthon. D. bújni s helyette egyéb utakon akar megélni, az Isten törvénye ellen lázad. „Hat napon át munkálkodjál és végezd dolgaidat“ azt mondja az Úr. (II. Móz. 20:9). 2. De a munka törvénye is éppen olyan, amin csillogva igazolódik, amit a zsoltáríró mondott: „Gyönyörködni lehet az ő törvényében.“ A munka az emberi élet gyönyörűségévé is lett. Sőt egyetlen igazi emberséges gyönyörűségévé. Azt mondja a 104. zsoltár 23—24. verse: „Az ember munkájára megy ki és az ő dolgára estvéig. Mily számtalanok a te műveid Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg és betelt a föld a te gazdagságoddal!“ Az egész emberiség története, s benne az emberi szellem minden megnyilatkozására felvonultatható bizonyítéknak amellett, hogy az ember gyönyörűséget talál a munkájában, s hogy nincs emberségesebb emberi élettartalom, mint a munka. Az ember a munkáján keresztül találja szépnek a világot. A föld benépesült az ember alkotásaival, s az egyetlen emberi ok és jog a büszkeségre a munka. Az alkotó munka és az apró munka egyaránt. Az „alantas“ munka és a „dicsőséges“ alkotás egyaránt. A munka becsület és tisztesség dolga a keresztyén embernek és a vallástalannak is. „Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok.“ (I. Thess. 4:11.) 3. A munka az egyetlen természetes megalapozása az emberi jognak is. Igénye csak annak lehet jogra és becsületre, aki dolgozik. „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék! (II. Thess. 3:10). Ezért mindenki bitorolja a jogot, hatalmat, vagy emberi befolyást, aki azt nem munkája alapján, de születési, vagyoni, vagy bármilyen okon igényli, vagy szerezte meg. Sőt, joga van a dolgozóknak arra is, hogy ezt ne csak egyszerűen szemébe mondják a munka nélkül jogot bitorlóknak, hanem meg is fosszák őket ettől a jogtól, vagy lehetőségtől, s mindeneket munkára és tisztessségre, emberséges igényekre szorítsanak.. Ezt Isten törvényére támaszkodva tehetik. És ezt a törvényt nem lehet olyan hazugságokkal megsemmisíteni, ami szerzett jogok szentségére, vagy talán éppen a magántulajdon „szentségére“ hivatkozik. Csak egy szent van: Isten és azért az ő törvénye szent. Semmi más nem lehet szent a mi szemünk előtt! 4. A munka viszont Istentől kap jutalmat. „Méltó a munkás aiz ő bérére“.. (Luk. 10:7). Ez azt jelenti, hogy a munka bérét követelni jogos, s méltán gondolhat minden dolgozó ember arra, hogy lehet joga munkára, s lehet joga a munkája bérére. Isten ígérte meg minden embernek a munkát és a munka bérét akkor, amikor földi, életre küldte. S ezt a jogát nem lehet senki emberfiának elvitatni. Isten gondviselésének körébe tartozik az is, hogy az embernek munkát ád, az is, hogy annak bérét megadja. Isten ellen lázad, aki bármelyiket elveszi az embertől. Isten szemében persze minden munka egyenlő értékű személyi és társadalmi vonatkozásában egyaránt. A hivatásunkat is Istentől vesszük. Aki pedig vallástalan, s munkát a társadalom kezéből vettnek tudja, az is osztozik abban az isteni rendelésben, hogy a munka egyben emberi élethivatás, s kell, hogy azt tartsa igazságosnak, hogy mindenki képességei szerint vehesse ki a maga részét, a munka- megosztás társadalmi törvénye szerint az emberi munkából. 5. Az ige azonban, hogy „méltó a munkás a. maga bérére“, nemcsak egyéni vonatkozásban érvényes, s ennek a törvényinek nemcsak egyéni módon kell es szabad érvényt szerezni, hanem társadalmilag, kollektive is. Ha egész társadalmi osztályoknak nem adatik meg a méltó jutalom emberi munkájáért, akkor az egész osztálynak kell igazságot szolgáltatni s ha ez az igazságszolgáltatás egész kizsákmányoló osztályokat érint, akkor egész osztályokat kell rávenni arra, hogy Isten törvényének engedjenek. Ha ezt az „evan- gélizációt“, vagyis térítő prédikációt vallástalan emberek mondják el Isten törvénye ellen lázadó egész osztályok felé, akkor is Isten törvényének engednek, s vallástalan- ságuk nem semlegesíti igazságismeretüket és Isten törvénye gyakorlati érvényesítésének jogát. A keresztyénség nem lehet olyan szemforgatásban bűnös, amely pl. a „magántulajdon szentségére“* való hivatkozással Isten törvényének vallástalanok által való érvényesítése ellen küzd, akkor sem, ha a magántulajdon „szentségének“ „törvényeit““ az egész keresztyén kultúrkör is magáévá tette. A keresztyénség nem beszélhet társadalmi kérdésekről olyan stílusban, mint egykor a farizeusok: „Názá- retből jöhet e igazság?“ Az igazság onnan jön, ahonnan Isten küldi. És a kövekből is küldhet prófétákat. 6. Ezért minden emberi kizsákmányolás az égre kiált. „Imé a ti mezőiteket arató munkások bére, amit ti lefogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak ai Seregek Urának füleihez!“ (Jak. 5:4). „Jaj annak, aki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat és munkájának bérét néki meg nem adja!“ (Jer. 22:13). Ez igék ellen nincs orvosság sem társadalmi hagyományokban, sem szerzett jogokban, sem semilyen emberi furfangban. A társadalmi igazságtalanság égre kiált, s eljut a Seregek Urának füleihez. Mindenkinek tudnia kell, s keresztyén embernek legelőször, hogy: „De meg az is, hogy az ember eszik és iszik és jól él az ő egész munkájából, eiz Istennek ajándéka.“ Ezt az ajándékot senkitől sem szabad elvenni. 7. A vagyongyűjtés olyan céllal, hogy v'ele a munkára való kötelezettségünket feloldjuk, bűn. Isten hiábavalónak tartja és nevetséges emberi lázadásnak a törvény rendje ellen. Bűnnek. „Mikor megszaporodik a jószág... mi haszna van benne urának? Hanem hogy csak reá néz szemeivel?“ (Préd. 5:11). „Bolond még ma éjjel elkérik tőled a te lelkedet, s amit gyüjtöttél, kié lesznek?““ 8. ' * Mindezek alapján a munka nemcsak immel-ámmal lefolytatható emberi tevékenykedés, hanem minden emberi észszerűséggel is támogatott kötelesség, amit szorgalmasan, teljes odaadással kell végezni. „Aki lágyan viseli magát az ő munkájában, testvére annak, aki tönkre tesz.“ 9. A munka a mi emberi . életformánk alapja: Bizony, keized munkáját eszed! .Boldog vagy és jól van dolgod!“ 128. Zsolt. 2). Bizony, akkor van jó dolgod, ha kezeid munkáját eszed! Tetszésük szerinti papot kaptak Az egyik város tanácsa írt egyszer Luthernek s kérte, küldene nekik jó kiállású papot, aki kiváló szónok, érti a görög latin és héber nyelvet, aki szeretetreméltó és meleglelkű, de egyben kemény harcos az egyház védelmében. Luther megfestetett egy pap-portrét s elküldte a városi tanácsnak a képet ezzel a levéllel: „Itt van a pap. Ez éppen olyan, mint amilyet kívántatok.“‘ Hasonló eset történt Andrae-val is, aki, amikor egy nagy városba mézédes beszédű kiváló papot kértek tőle, jól képzett, mindenben alkalmas embert, készíttetett egy mézeskalács papot s elküldte ezzel: „Itt van a ti mézédes beszédű papotok. Nektek úgy látszik ez kell. Ha meguntátok, meg is ehetitek.“ DEZSÉRY LÁSZLÓ: A Biblia a munkáról
