Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-04-16 / 15. szám
Evangélikus Elet 7 Evangélikus eggházunk munkahete után oaggunk. A hét megválasztása nem volt a; legszerencsésebb. A lelkészek nagg része a nagghét előtt, tele munkaprogrammal kényszerült a fővárosba. A bizottsági és nyilvános ülések olyan erőltetett és bő programmal telítettek voltak, hogy nehéz visszahatását ennek a különben értékes szolgálatnak azok a gyülekezetek érzik meg, amelyeknek lelkészei komoly és nehéz munkát végeztek a ngilvános gyűléseken és bizottsági üléseken. * Nehezen lehetett megemészteni azt, ami az egyik fontos gyűlés lelkét megülte. A törvény és a betű szelleme még mindig rettenetesen uralkodik eggházunk tagjaiban. Egy lelkésztestvérünk ötévi szolgálat-szünetelés után ismét egyházi szolgálatot óhajt vállalni. Hosszas tárgyalás után is az a határozat fogadtatott el, hogy ez a lelkész köteles új lelkészi vizsgálatoknak alávetnie magát. Ez a törvény és meghajtunk a törvény hatalma előtt, bár lélekben sohasem tudjuk megérteni és elfogadni. * Jó ötlet volt az egyesített bizottságok közösen levezetett ülése. Minden szakülés anyaga egyszerre került az egyházi nyilvánosság elé. Ez a gyűlés azért is nagyon jó volt, mert tehermentesíteni kívánta az egyetemes presbitérium és az egyetemes közgyűlés tárgyalási anyagát. A hiba csak az volt, hogy bár az egyesített bizottságok komolyan, jól és hasznosan dolgoztak és tényleg az egyház egységét tekintve, az előbb említett felsőbb sezrvek pont azokban a kérdésekben határoztak másképpen, amelyekben az egyöntetűség már előbb jó közhatást váltott ki. A templomi iktatás impozáns és sokáig emlékezetes marad. Az új egyetemes felügyelő áhítatát nagy tömeg imádkozta vele végig. Ennek az istentiszteleti résznek maradandó hatása és emléke marad az, hogy az e világi közönség, bármilyen nagy tisztségek viselői is világi vonatkozásokban, templomunkban otthon voltak. Együtt énekeltek a gyülekezettel és bizonyára együtt is imádkoztak. Az eskütétel nagy csendjében soha olyan határozott igenlést még nem hallottunk, mint most, amikor az új felügyelő ezeket a szavakat: Isten engem úgy segéljen, ön- utdatosan, férfiasán és bátor hangossággal vallotta meg Isten és egy nagy gyülekezet előtt. í Sok és bőséges volt a lelkesedés. Nagy éljenzések és tapsok tanúja volt a közgyűlési terem. De voltak néhányon, akik tüntetőleg tartózkodtak a tetszésnyilvánításoktól, ök tudják, miért. Pedig sokok véleménye az volt s majdnem százszázalékos többség volt, amelyik azt vallotta, hogy ilyen világi ember még egyházi székben nem ült. Az. aki az Ország- házban először nyitotta fel és szólaltatta meg az Igét, meg is érdemli ezt az elismerést. * Miniszteri küldöttség is volt ezen az ülésen. Ügy ültek egy csokorék- ban, mint az együvé tartozók szere- tetközössége, de olyanokként is, akik közöttünk, egyetemes közgyűlés nyilvánosságában a testvéreikkel egynek tudják maguknak. Türelmetlenség nélkül, alázattal, békességgel és az egyházat megbecsülő jó szándékkal voltak együtt egy napon az evangélikus egyházzal. * Amikor még egyetemes gyűléseink két napig tartottak, sokkal kevesebb tag várta végig a két napot. Több, mint két évtizede gyűléseink alig tartanak egy félnapig. Most egy teljes napon együtt volt a közgyűlés sok hivatalos kiküldötte. Igen békességes, egyetértő és építeni akaró szellemmel voltak és maradtak együtt, noha két kérdésben a közgyűlés tagjai élesen különböző álláspontot vallottak és magatartást tanúsítottak. * Nem volt lelkész-egyesületi gyűlés ez alkalommal. Elmaradásának okát az egyszerűbb lelkészek nem tudták. Fél füllel hallotta egyik-másik, hogy vezetőségi ülés azért volt. Állítólag a tavaszi és nyári M el e előadásokat beszélték meg ezen az exkluzív ülésen. Ügy érezzük, hogy nincs egyetemes gyűlés Mele gyűlés nélkül. De azt is érezzük, hogy már lejárt az exkluzív összejövetelek ideje is. * A karzat közönsége a szokott képet mutatta. Valamivel halkabban viselkedett, mint más alkalomul szokott. Inkább a kíváncsiság megka- potlsága uralkodott ezen a közönségen. mint a máskor megmutatott érdeklődés. tíá volt írva a karzat közönségnek arcára: velünk együtt ünnepeljen és kodifikáljon ez a közgyűlés, ha egy kissé idegenül is érezzük magunkat ott, azaz itt. * Az egyetemes egyház vendéglátása, ilyen nagy tömeg jelenlétében, nem lehetett zökkenőmentes. A sok, nagy és jó igyekezet minden méltányos elismerést megérdemel. Ü jságírók éles szeme figyelte meg, hogy ezt a majdnem szeretetvendég-számba menő vendéglátást néhányon visszautasították. Talán tarisznyából ettek, vagy egy napra enyhe böjtöt vállaltak. de lehet, önzetlenségből is tették ezt sokan azért, hogy a szegényebbeknek és a szerényteleneknek — mert voltak ilyenek is — több jusson. * A népes küldöttségek nyilatkozatait a közgyűlés nem tudta pontosan feljegyeztetni. Itt éreztük azt. hogy sok értékes nyilatkozatot kellett volna megmenteni a feledéstől. Főképpen azért tesszük ezt így, mert soha olyan konvencionálizmusmentesen hivatalok és testvéregyházaink még nem beszéltek hozzánk, mint ezen a napon. • Nem értesült a közgyűlés nyilvánossága arról, hogy a legutóbb nyilvánosságra került lemondások óta, hány lemondás futott be az egyházi hivatalokhoz. Maga a gyűlés új seregszemle volt. Sok régi fejet nem láthattunk a közgyűlésen, de sokan tudni szeretnék azt. hogy mint magánemberek maradtak-e távol, vagy még mindig hivatalosak, akik ilyen kedves alkalommal a duzzogó ködmönt húzzák magukra. * A Deák-téri evangélikus leánygimnázium igazgatója a püspöki hivatal engedélye alapján szabadnapot adott a gimnáziumi növendékeknek. A házban levő általános iskolának a gyűlés napján tanítani kellett volna. De az egyházi ünnepség zavartalan lebonyolítása érdekében a tanügyi hatóságok szívesen beleegyeztek abba, hogy az általános állami iskolában is tanítási szünnap legyen az egyetemes gyűlés napján. Az újra induló Luther Társaság olyan nagyszabású ünnepséget rendezett, amilyenre a legrégibb egyházi ünnepélyekre emlékezök sem emlékeznek vissza. Darvas József székfoglalója sok részletében márványba kívánkozik. Her nád Tibor előadása soha nem hallott problémakört és nemes magyar anyagot lopott bele egyházi közönségünk leikébe. W eit ler Jenő olthatatlan lekese- déssel szolgált a legkiválóbb egyházi énekkarral. Legutóbbi Deák-téri nagy hangversenyén a zenei világ előkelői: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Harmat Viktor ismerték el énekkarának nagy kvalitásait. Tóth Valéria gyönyörűen adott elő Hände! - áriákat. Ezen az ünnepségen egyházunk és hazánk legjobbjai elismerését vívta ki az énekkar * Egy új ember állott az egyház élére. Eddig a közgyűlési termekben alig hallotta valaki szavát. Ezentúl ő reá figyel a közegyház. Egymagában bármily nagy hite is van, nem tud megküzdeni a sok kényes és nehéz feladattal. Vájjon hány új hívet és hívőt tud maga mellé csoportosítani? A nyugdíjazandó papok és az egymillió! A nyugdíjazás kérdésének megoldásához nem rendelet, nem az egyházi érdekből feltétlen alkalmazandó szigorúság, nem a fiatalok türelmetlenségének osillapítgatása, nem is a kellő püspöki tapintat, hanem és mindenekelőtt nyugdíj szükséges. A nyugdíjintézeti ügyvivő írta nékem: ,,40 szolgálati év után havi 409 forint nyugdíj, 18 forint feleség utáni családi pótlék és kettőtök után 30 forint lakbér nyugdíj illet meg.“ Ez összesen 457 forint. Azt hiszem, ezt a nagy összeget senki se meri nyugdíjnak nevezni. A meghaláshoz sok. a megélhetésihez kevés. Nincs az a menház, szeretetotthon, vagy magános, amelyik eny- nyiért elvállalná két személy eltartását. Még akkor se, ha ruházkodásukról és netalán! szellemi szükségleteikről az illetők maguk gondos>- kodhatnának. De azt se gondolja senki, hogy a szolgálatban 40 évet eltöltött lelkészek, ha még nem egészen rokkantak is, ne foglalkoznának a nyug- díjbamenés gondolatával. Bennünk is él a lelkiismeret, az egyházunk jelene és jövője iránti felelősségnek érzete. Fáj az nekünk, hogy — bár a lelkünk kész, sőt még az értelmünk, a tanultságunk is felveheti a versenyt a íiatadabbakéval —, testünk mégis erőtelen a ma annyi mozgékonyságot, ide-oda- futkosást, a napnak minden órájában csaknem mindenütt jelenléteit kívánó lelkipásztori szolgálatra. Mit csináljunk azonban? összeszorítjuk a fogainkat (ha az OTBA jóvoltából van még, vagy már elég) és kényszerítjük a sokfájtai betegségtől amúgy is megkínzott rongy testet, hogy kihozzon magából mindent, amit csak leheti Még arra se számíthatunk, hogy gyermekeink magukhoz vesznek vagy segítenek rajtunk. Hiszen ma legtöbb öreg lelkésznek « hajléka állástalan sorsüldözött fiáknak, leányoknak és unokáknak otthona, akiknek még a kis jövedelemből is juttatni kell, hogy A poklokon való járása. Isten nemcsak látszatból ejtette el fiát. Nem volt szemfényvesztő halál. Isten végig járatta őt halálon túl is mindazon, ami az Isten haragja alatt álló ember sorsa. Poklokon kellett átmennie, hogy Isten egész büntetése érje a bűneinkért. Nehogy azt higyjük, hogy a legnagyobb büntetés a halál. Meghalni könnyű. A halállal szemben sokan bátrak. De egyetlen bátor ember sem volt még a földön, aki el akart volna kárhozni. Aki tud a kárhozatról, az mind menekül belőle. A halálról mindannyian tudunk, s ahhoz is hozzászoktunk, hogy nem lehet belőle menekülni. Nagyon sok embert nem aggaszt az elmúlás. Elmúlás?! Éppen az a „baj“, hogy nem egyszerűen elmúlásról van szó! Örök életről vagy. Üdvösségben, Istennel együtt, akiket Jézus Krisztus ki tud szabadítani a másik lehetőségből, az örök kárhozatból. A kárhozat, a pokol az, amiből menekülni kell. Ne gondolj egyszerűen gyermekesen arra, amit a pokolról mesélnek. Az nagyon romantikus dolog. Ördögfiókákkal, kemencével és nagy meleggel. A kárhozat az Isten nélküliség egy örökkévalóságon keresztül. Isten elvet, nem törődik veled, elhagy... Gondoltál-e már arra, milyen az, ha valakit Isten elhagy? Jézus érezte, amikor így tusakodott: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el enge- met? Sok ember van, aki azt mondja, hogy nincs Isten. De ha az élet süllyesztőjében valahol el ne tűnjenek. Azt is számításba kell venni, hogy sok öreg lelkész a világégésekben nemhogy meggazdagodott volna, hanem tönkrement. Van olyan család, amelynek csak a rajtavalója maradt meg. Kölcsönkapott ágyban feküsz- nek. Kölcsönkért asztal mellett másoknak a székén ülnek. Fehérneműről, új ruháról már csak álmodni mernek. A kis hajlékra megtakarított pénz mind odalett. Az ilyenek, hogy menjenek havi 457 forinttal neki ai nagy világnak és eshetőségeinek? Mi öregek, akik kétszer alapítottuk meg a nyugdíjintézetet, azért fizettük járulékainkat 40 éven át, hogy havi 300—450 korona, pengő nyugdíjat kapjunk. Ez 15—22.5 mm búza ára volt. Most se kívánnánk magasabb értékelést. 1200—1000 forint nyugdíjjal mindnyájan megelégednénk. Sőt kevesebbel is. Eszközöljön ki az egyetemes egyház az államtól a tanárokéval egyenlő nyugdíjat. A maga részéről petí|ig biztosítson a nyugdíjasok részére természetben egy- vagy kétszobás, minden mellék- helyiséggel ellátott lakást. Most érek az egymillió forinthoz. Egész biztosra veszem, bogy a magyar köztársaság kormánya, akinél az egyházak iránti kötelességnek és felelősségérzetnek szebb és megnyugtatóbb példáját a földkerekség egyik államának kormánya se adta, az egyetemes egyház megindokolt kérelmére egy megjavítható, elhagyott nagyobb házat adna még ajándékba a nyugdíjasoknak otthonául. Ezt azután az egy millióból, vagy ennek cgyrészéből helyre lehetne hozni és benne az 1950 január vagy április 1-től nyugdíjbamenőknek lakást biztosítani... Állítom, hogy ebben az esetben velem együtt több öreg lelkésztestvérem, már azért is, hogy saját gyülekezetén segítsen, szívesen nyugdíjba megy. Állítólag Budapesten sok ház igen olcsóért eladó. A továbbiakat: a mennyit, hogyant és mikéntet elgondolhatja mindenki... Horémusz Pál valamelyiknek ezek közül egyszer komolyan azt mondanád, hogy Isten elhagy, vagy elhagyott téged, megrettenne. És itt a poklokon gondoskodott Isten arról is, hogyan szabadítsa meg azokat, akik nem tudhattak Jézusról. Jézus prédikált itt az elhalt telkeknek. A kegyelem járt utána a reményteleneknek akkor, amikor Jézus a poklokon járt. Krisztus pokolban járása azt példázza, hogy a teljes reménytelenségbe merült lelkekért is értemegy. Azokért is, akikkel kapcsolatban már minden emberinek el kellett veszítenie a reménységét, hogy üd- vözülhet. Csodálatos kegyelem embere járta végig a passió útját! D. * * Amint vagyok sok bűn alatt, De mert hallom hívó szavad, S mert értem áldozád magad, Bárány Jézus jövök. * A keresztfához megyek, Mert máshol, nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. Ott könnyárban leborulok, Bűnterhemtől szabadulok, Hol a bűntelen szenved. * Jézus szenvedésedről Mostan elmélkednem Erőt, áldást mennyekből Lelked adjon nekem. Jelenj meg most szivemnek Ama nagy kínodban, Mellyel voltál lelkemnek Orvosa holtodban. Az anglikán egyház évkönyve A hatalmas Anglikán Egyház most közreadott 1949-i vaskos évkönyvében rendkívül érdekes beszámolót ád a belső egyházi élet legújabb eseményeiről. A világháború alatt és után — 1940 óta — szünetelt az Évkönyv kiadása, így azt most nagy részletességgel tárgyalja az angol sajtó. Megállapítja elsősorban, hogy sok tekintetben nyugtalanító tünetek mutatkoznak az egy-' házi élet terén. Így erős a visszaesés a paróchiák lelkészellátása terén, mert nagy hiány mutatkozik a megfelelően képzett lelkipásztorok soraiban. Míg a háborúelőlti utolsó évben 600 egyház tudott új lelkészt állítani a gyülekezetekbe, addig 1947-ben csak 297 ilyen lelkipásztori állást tudtak betölteni. Üjabban azonban a nagy lelkészhiány erre a pályára tereli erősen az ifjúságot, mert a papnevelő intézetekbe 6000 ifjú jelentkezett felvételre, ezek közül 2200 jelentkezőt már beírattak az elővizsgálat kedvező eredményei alapján. Anglikán szokás szerint a húsvéti hét alatt járulnak a hívek úrvacsorához. 1940-ben 2,134.000 hívő élt ( szentséggel, 1947-ben már csak 1,859.000, ami a lakosságban mutatkozó eltolódás eredménye. Örvendetes jelenségek is mutatkoznak azonban. Így a keresztelések száma 533.000 volt (1940-ben 370.000), feltűnően nagy számban szerepelnek a felnőttek, a betértek. De a háború után mindig tapasztalt születési szaporulat is okozta a keresztelések erős emelkedését. A legörvendetesebb tény azonban a hívők adakozási készsége. Ezt illetőleg dr. Wand londoni püspök egyik nyilatkozata érdemel nagy figyelmet. 1947-ben ugyanis az Anglikán Egyház kerek 6 millió font (300 millió Ft) önkéntes adakozásban részesült a hívők részéről, az 1940. évi 5 milliót tehát tetemesen túlhaladták az adományok. Wand püspök szerint ez azt mutatja, hogy a hívők a mostani nehéz időkben is lelki szükségét érzik annak, hogy az Egyházat ellássák a magasztos rendelkezésének kielégítésére szükséges anyagi eszközökkel. Másrészt pedig a keresztelések emelkedése arra vall, hogy a szülők változatlanul a gyermekeik vallásos nevelését tartják az elsőrendű fontosságúnak. Az anglikán egyházi jótékony intézmények számáról is sokat ír mostanában az angol sajtó, sőt ottani szokás szerint, gyakran újsághirdetésekben is kérnek önkéntes adományokat. Egy ilyen megható hirdetést olvastunk most a „Times“-ben. A „Distressed Gentlefolks Aid Association“, mely Ínséges középosztálybelieket támogat, egy hirdetésben kéri a 370. számú eset számára a hívők adományát. A hirdetés szerint „egy rendkívül törődött egészségi állapotban sínylődő 76-éves old lady menhelyi .'Hátasára kellene heti egy fontra rúgó adomány““. A hitben megindulókhoz Ha Krisztus követésében akarsz járni, próbáld követni ezt a négy tanácsot, hogy le ne szakadj Tőle. 1. Ne titkold el környezeted előtt hitedet. Valid meg, ha eleinte még oly nehezedre esik is. Köny- nyebb egyszerre a vízbe ugrani, mint lassan beleereszkedni. 2. Tarts fenn mindig időt a Szentírás olvasására. A reggeli idő a legalkalmasabb erre. 3. Ne tűrj meg semmi bűnt sem gondolataidban, sem cselekedeteidben. Ne engedj felhőt szál- lani a nap elé, Krisztus és közéd. Igen sokan nem vigyáznak eléggé bűnös gondolataikra, amikből lassan cselekedetek lesznek és végül elszakadnak a hittől. i. Légy foglalatos Isten országa munkájában. A munkátlanság tesz igazán nyugtalanná. Az álló víz megposhad. Ne gyönge hitedre nézz, hanem az erős Istenre. N ICO LAY, PAUL Groő Gyula győri vallástanító lelkészt az egyetemes közgyűlés behívta központi szolgálatra, mint egyetemes főtitkár-megbízottat
