Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-01-01 / 1. szám
4 ______________________________________ % ■ Víz kereszt a misszió ünnepe--------——Evangélikus Elet „Isten az új körülmények között is tud dolgozni" A misszió bibliai alapja 1. „Magamra esküdtein és igazság jött ki a számból, egg szó, melg visz- sza nem tér: hogy minden téfd nekem hajol meg, rám esküszik minden nyelvi“ És. 45:23. Mit jelent ez? A misszió nem emberi dolog. Nem rajongók és ábrándozott szerelme. A misszió Isten örök akarata és esküje, amit ő bizonyosan meg is fog tartani. A misszióval szembehelyezkedni annyi, mint az élő Istennel szembeszállni. 2. Jézus mondotta: „Azért szállot- ' tam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.“ Ján. 6:38. Ez azt jelenti, hogy a misszió (küldetés) Isten trónusánál kezdődik. Nem azzal, hogy-egy kis embercsoportot, mint követeit más emberekhez küldi, hanem azzal, hogy az ég kapuja megnyílt és tulajdon Fiát küldte- hozzánk. Az első misszionárus tehát Krisztus, aki a könyörülő Atya Igéje mindnyájunk számára. Nélküle nincsen emberi misszió. 3. Jézus mondotta: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő Teátok és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsá- lenlben, mint az egész Júdeábán és Samáriában és a földnek végső határáig.“ Csel. 1:8. Mit jelent ez? Az igazi misszió nem egy embernek a leikéből származott és nem a kér. gyülekezet sajátos indíttatásából. Senkinek sincsen a véré- l>en. A misszió a Szentlélek akarata, küldése és munkája. Ö az, aki a pogá- nyok füleit megnyitja Isten tettei előtt, minden töprengésünk ellenére hitet ébreszt, és a keresztyén egyházat emlékezteti, hogy neki bizonyságot kell tenni. A Szentlélek „keil“-je az egyedüli igazi indíték a misszióra. 4. „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy Ő a mennynek és földnek Ura, az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincsen messze egyi- könktől sem, mert benne élünk, mozgunk és vagyunk...“ Csel. 17:24—28. Ez azt jelenti: a) Mindnyájan egy gyökérből származunk. Minden ember Isten képére teremtetett, b) így hát minden népben minden léleknek a legfontosabb feladata: az örök Istent keresni, öt magasztalni, c) Isten akaratából tele van a világ szorongó várakozással és sóvárgással az újjászületés után. Ezért nincsen népi, faji határ a misz- azió előtt. Missziónak lenni kell, mert Isten előtt minden ember, mint az ő teremtménye, egy és el nem felejthető. 5. „Mert úgy szerette Isten a vilá- qot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesz- szén, hanem örökélete legyen.“ Ján. 3:16. Világmisszióra van szükség a mi Urunk megváltó szeretetéért. Ő eleitől kezdve Istene nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is. Üd va karat a kezdettől fogva az, hogy egy „Istennépet“ toborozzon magának. Isten szántóföldje az egész világ. íme minden mező fehér az aratásra. 6. „Más juhaim is vannak nekem, melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom és hallgatnak majd az-én szómra és lészen egy akol és egy pásztor. Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.“ Jn. 10:16, Gál. 3:28. Világmisszióra azért van szükség, hogy Krisztus üdvözítő munkája kiteljesedjék. Ha Jézus nem a világ Megváltója, akkor mi nem nevezhetjük magunkat keresztyéneknek, hanem hamis nevet hordunk. Ha a pogány misszió jogtalan, úgy mi teljes jogtalanságban élünk, átok és pokol gyermekei maradunk. Azonban Jézus az Isten Báránya, aki a világ bűnét hordozza és aki a világot elvonja Üdvözítőjétől, az Krisztus , üdvösségével áll szemben. Ez a munka pedig abban áll: minden nyelvből, népből és fajból egyetlen nyájat gyűjteni, ennek a lelki testnek a fejévé lenni, ennek a lelki háznak szegletkövévé lenni. Jézus munkája egy, at Istennek szent és egyetemes egyház. Ahol Krisztus a pásztor, ott természetesen nem szűnnek meg a fajok, színek, nyelvek közti különbségek, de megszűnt az ellenségeskedés, mert őbenne békültek meg és egybe kapcsolódtak (ökuménia). ö a mi békességünk. Igéje, asztala, vére és Lelke annyira eggyé tesz, amilyenné nem tesz soha semmiféle nemzeti mítosz vagy szövetkezés. Misszióra Krisztus szeretetéért és egységcéljáért van szükség. Krisztusnak ez a szeretete hív minket is. 7. „Nékem adatotp minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket.“ Mt. .28:18—20. Mit jelent ez? A külmisszió és minden misszió Krisztus királyi parancsán nyugszik. Aki ennek az urnák az engedelmességet megtagadja, nem tanítványa neki. A misszió nem vélemény dolga, hanem engedelmesség kérdése. A misszióról való lemondás nyílt engedetlenség és nagy hálátlanság. Nem hagyhatjuk cserben a misz- sziót, mert nem hagyhatjuk cserben a mi Megváltónkat. A misszió: hála a Golgotáért. Semmiféle szükség idején sem függeszthető fel, mert a mi megszabadításunkért érzett hálánk nem tűr szünetet. Kimondhatjuk tehát bátran: amilyen kapcsolat fűz a misz- szióhoz, olyan fűz a Krisztushoz. Aki ezen bibliai alapok nélkül kezd a misszió munkájához, az az ördög sötét hatalmával szemben csődbe jut. A Szentírás Ura azonban késztet és rászorít a misszióra. És aki Őáltala kényszeríttetik, az képes valóban mellé állni örömben és szenvedésben egyaránt, mert a hozzá szükséges erőt és hatalmat is megadja az Úrt Mire váló ez a tékozlás? Így szólt egyszer közbe Judás, mikor a Mestert hálából a bethániai házban drága olajjal megkenték. (Márk. 14:4.) Jézusnak jólesett a hálás szív néma prédikációja, hiszen a fájdalmak útján járt és megértést, szeretetet a tanítványoktól is alig kapott. Éppen ezért leinti Ju- dást és azt mondja, hogy ezt a csekélységet, amíg a világ áll és ahol az evangéliumot hirdetik, mindig emlegetni fogják. Ez valóra vált és így lett ez halhatatlan történetté. Ahová eddig a misszió eljutott, ott mindenütt ismerik ezt a történetet. De ismerik Judás kérdését a misz- szióban is» mert minden időkben feltették vele szemben: Mire való ez a tékozlás? Feleljünk meg erre egyszer. Látszólag igazuk van azoknak, akik a misszió munkájára ezt sütik rá: tékozlás. Felteszik a kérdést: Szükséges-e okvetlenül? Megtehetjük-e ma? És megéri-e? Idehaza is elég munka vár ránk, miért megyünk idegenbe. Miért kaszálunk bele más területbe. Nem luxus-e, amikor ínfűden vonalon takarékosságra intenek? Szabad-e elfelejtenünk, hogy egy vesztett háború romjain kell újjáépíteni az országot és egyházunkat? Nem volna-e okosabb ezt a fáradságot (egyelőre csak erről van szó, mert pénzt úgysem küldhetünk ki) hazai munkákra befektetni? Arra is szoktak hivatkozni a „judás lelkek“, hogy van itthon is elég nyo- imorúság; vagy nincsenek szegényeink, koldusaink, árváink és el- aggottaink? No meg miért küldjük a misszióba éppen a legtehetségesebb embereinket, mikor azokra ,éppen itthon volna a legnagyobb szükség. Ott elsorvasztja őket a trópusi betegség, itthon viszont minden ép- kéz-láb ember munkát találhat. „Ugyan mire való ez a tékozlás?“ Csak ^látszólagos az igazság. Valójában helytelen és igaztalan a vád! Már a kérdés alapmotívuma is hamis, mert Judásnak nem a szegények fájtak, akiknek nevében felszólalni látszik, hanem a maga zsebe fájt. Azt olvassuk róla másutt (Jn. 12,6), hogy tolvaj volt. A legtöbb ember, aki a missziót luxusnak ítéli, tulajdonképpen azt az áldozatot sajnálja, amit neki kellene meghozni érte. De mert maga sem akar áldozni, hát feleslegesnek tartja az egész munkát. Péter is le akarta beszélni Krisztust a keresztről: „Mentsen Isten, Uram“, de csak azért, mert emberi dolgokra* nézett és nem Isten dolgaira. A misszió és az áldozat szorosan összetartozik. Ha nem hoztak volna értünk is áldozatot, akkor mi sem lennénk keresztyének. Nem lenne Bibliánk, templomunk és nem énekelhetnénk a drága énekkincsünket. A misszió semmi más, mint hála a legnagyobb áldozatért: Golgotáért. De nemcsak ezért tartozunk misz- sziót folytatni, hanem azért is, mert a fehér ember kezdetben csak kizsákmányolta a primitív népeket, ő vitte a pálinkát, ópiumot, a különböző vérbajokat oda és ő fűzte rabszíjra az embereket és ő zsákmányolta ki a föld minden nyersanyagát évszázadokon keresztül. Ezért nem kellett azután ugyanannak a népnek a missziója sem. Ma is ez előtt a nagy probléma előtt áll Indonézia. Hollandia gyarmatpolitikája megöli a holland kér. missziót. Az öntudatra ébredt népek ma inkább akarnak kisV nemzetbeli egyházak misszionáriusaiból, mert ez a veszély nem fenyegeti népüket. De * tehetjük-e mi, magyarok? Reánk is áll az igazság. Az óember mindig Isten ügyén kíván spórolni. A szórakozásoktól, a sok luxuscikkektől nem sajnáljuk a filléreket, forintokat, azok ellen nem szólunk, csak Istentől sajnáljuk. Egy elsü- lyesztett hadihajó árából az egész világmisszió kiadása fedezhető lett volna. És a háborúban elesett emberanyagból mennyi misszionárius telt volna ki. Nem szabad elfeledkeznünk, hogy az egész világ Isten szőlője, és egészen mindegy, hogy a szőlő melyik részében dolgozom. Ha Isten hív és küld, akkor menni kell. Annak pedig csak örülni lehet, hogy „vetőmagnak“ jó magot használ az Isten. A statisztika szerint a legkisebb nemzetek adják a legnagyobb áldozatot. A misszió oltárán mindig azok adták a legtöbb áldozatot, akik odahaza is a leghűségesebb adakozók. Hogy megéri-e? A misszió nem üzlet; hanem parancs. Testvér-men- tés, mert egy tagnak vagyunk a tagjai. Krisztus üdvterébe állás, neki engedelmeskedés, örömteli szolgálat. Ha áldozatot is jelent, Jézus azt mondotta: „Jó dolgqj^. cselekedett“ és ez nekünk elég. Danhauser László Nemrég hírt adtunk arról, hogy Voipio Aarni finn professszor leg- utónbi ittartózkodása alkalmából azzal az elhatározással .indult vissza hazájába, hogy a finn-magyar testvériség ápolására megindítja újra a finn lelkészek látogatását Magyar- országra.. Egyházunk két új püspökének beiktatására meg is hívta ‘a finn egyház egy képviselőjét s így a két szándék összekapcsolódásaként történt meg Rinne Károly látogatása. Nyílt tekintetű, pirospozsgás, mosolygós ember. Tíz évvel ezelőtt kétszer is járt nálunk a finn-magyar lelkészkongresszus előkészítése alkalmából. Azóta lett a magyar nép rajongójává. Kerek prémsapkája alól az északiak éles látásával figyelt mindent. A „B“-listás, kolduló tisztviselőtől a sarki rendőr mosolyáig semmi sem kerülte el a figyelmét. Fájdalmas, csodálkozással látta a háborús rombolás borzalmas nyomait azon a Budapesten, amit ő még virágjában, épen látott s az ámuló tisztelet elismerésével adózott az újjáépítés utolérhetetlen tempójának. Beszélgetni kezdtünk vele azzal a szándékkal, hogy néhány kérdéssel riportanyagot csikarunk ki belőle s néhány mondat után azon vesszük észre magunkat, hogy ő szedi belőlünk az anyagot. Hadd jegyezzük le három első kérdését, ami már magúbanvéve is rendkívül sokatmondó: 1. Közel fértetek-e a munkássághoz az evangéliummal? 2. Van-e szociális ébredés a papok között? 3. Megtalálható-e az orthodoxia és az ébredés két iránya köztelek? Utóbbi kérdés nyomán sikerült út- siklanunk a kérdezés mezejére s érdeklődünk a finn ébredési mozgalmak iránt. Él-e époly elevenen a lelki ébredés a történelmi mozgalmaikban, mint háború előtt s van-e ®új megmozdulás? — Történelmi ébredési mozgalmaink ma is elevenek. De kialakulóban van talán már a négy nagy ébredési mozgalom mellett egy ötödik is, melynek körvonalai a Sana (Ige) című újság írói és olvasótábora körül kezdenek kibontakozni. Testvéreket keresünk, nem történelmi Reök Iván országgyűlési képviselő, sebész főorvos Budapest törvényhatóságának közgyűlésén beszédet mondott, amelyen foglalkozott az' egyházaknak az államhoz való viszonyával is. Reök Iván többek között a következőket mondotta: Fel akarom hívni a Közgyűlés figyelmét arra is, hogy a szociális és kulturális célok kapcsán felmerült költségek kötelességünkké teszik azt, hogy foglalkozzunk a vallásnak és az egyháznak az államhoz való viszonyával. Nekem az a meggyőződésem, hogy az egyházak megítélésénél mindig figyelemmel kell lenni a tárgyi és személyi kérdésekre. A tárgyi kérdés: a vallások alapja, a tan. De döntő fontosságú a személyi probléma is, hogy kik azok, akik azokat a tanokat alkalmazzák, hirdetik és tanítják. Már most, mivel nekem alkalmam és módom volt arra, hogy a protestantizmus részéről az állam és az egyház közötti megegyezésnek a kimunkálásban részt vehessek, megállapíthattam azt, hogy ahogyan a protestantizmusnál döntő fontosságú volt a személycsere, ugyanúgy a katolicizmusnál is meg kell tenni ezt. Ha megengedi a t. Közgyűlés, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a protestantizmus azért tudott fenntartás nélkül a népi demokrácia mellé formákat — teszi hozzá mosolyogva. Az egyházon belül milyen az élet? — próbálkozunk egy általános kérdéssel. — Az egyházon belül egyik érdekes, friss jelenségként a liturgiái ébredést említhetem. Annál érdekesebb ez, mert az ú. n. evangéliumi ébredést irány körében tapasztalható leginkább, akik pedig eddig a legmerevebben hadakoztak ellene. Mint ismeretes, nálunk , az evangélikus egyházban is használatosak nagy ünnepeken a díszes miseruhák. Sokan voltak, akik ezt helytelenítették. Én is ezek közé tartoztam s hosszú éveken át nem vettem magamra. Most azonban két fő érvet ismertünk fel a liturgiái gazdagság s a miseruhák használata mellett. 1. Az egyház története nem a külső eseményekben ismerhető fel igazi lényegében, hanem abban, hogy hogyan él a szentségekkel. 2. A liturgikus ruhában mind jobban eltűnik a fungens személye s Isten objektivitása egyre növekszik. Kis csönd áll be közöttünk s elmerengve gondolunk grra a békés világra, ahol nem a külső események s belül forrongó életkérdések tüzé- ben égnek, hanem ráérnek liturgiái ébredést táplálni. Át is fordítjuk a szót mindjárt külső életükre. Valóban olyan nyugalmas az életük, hogy ez a legfontosabb kérdésük? — Nem. Mi is történelmi időket élünk, mint ti. Helyzetünket a Magyarországon is ismert Pesonen Matti fejezte ki a legjobban, amikor azt mondta, hogy a finn nép a háború után még csak a reggeli, bemelegítő munkát végezte el. A nap izzaszt, derekas munkája még hátra van. Néhánynapós ittartózkodása alatt mit tapasztalt nálunk? — örömmel látom ál élénk egyházi életet. Ügy látom, külföldön egyoldalú hírek terjedtek el a magyar evangélikus egyház életéről. Néhánynapós tapasztalatomat egy mondatban össze tudom szőni biztatásommal is: Isten az új körülmények között is tud dolgozni. Ko-Pé állni és résztvenni ebben a munkában, mert keresztülvitte a személy- cserét. és megköveteltük azt, hogy azok a világi és egyházi vezetők, akik a feudális rendszer révén kerültek vezető pozícióba, álljanak félre és adják át a helyüket azoknak az embereknek, akis építeni, alkotni és dolgozni akarnak. Ahogyan mi, protestánsok meg tudtuk tenni azt, hogy ma az egyházunk teljes erejével a népi demokrácia mellé állt,, ugyanúgy meg kell tennie a katolikus közvéleménynek is azt, megkövetelje, hogy az egyház élére olyan emberek álljanak, akik az Evangélium szociális tanítását, az Evangélium emberszeretetét, az Evangélium békére való törekvését szolgálják és nem uralkodni akarnak, hanem szolgálni akarnak az Istennek és szolgálni akarnak a népnek. (Éljenzés és taps.) Mivel meg vagyok győződve arról, hogy a szociális és kulturális célokra fordított összegnek minden fillérje az emberek életét akarja jobbá, szebbé tenni és arra törekszünk, hogy ebben az országban érdemes legyen embernek és magyarnak lenni, a költség- vetést magam és a pártom nevében örömmel elfogadom. (Nagy taps.) 'VJ Január 15-től az Evangélikus Elet minden csütörtökön megje1enik Egyes szám ára 1.— Ft s> i-IDŐI v ásd és terjeszd az Evangélikus Életet ReöK Iván az egyházaknak az államhoz való viszonyáról
