Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-06-25 / 25. szám

Ivangélikus Élet 3 m m Ünnep Monoron Ünnepe volt a monori evangélikus gyülekezetnek múlt vasárnap. Tíz esztendővel ezelőtt szentelte fel templomát Raffay püspök. Az ünne­pen részt vett dr. Iteök Iván egye­temes felügyelő is, Groó Gyula egye­temes főtitkár kíséretében. Az egy­házkerületet Kemény Lajos püspökhe­lyettes, az egyházmegyét Jávor Pál ceglédi lelkész, a péteri volt anyagyü- iekezetet Szende Ernő lelkész képvi­selte. Tíz órára már zsúfolásig megtelt a bájos kicsi templom, amelynek ol­tárképéről a gyógyító Krisztus arca mosolyog a gyülekezetre. Ünnepi díszbe, virágbaborult oltár, rajta most először ékeskedik a zöld selyem aranydíszű oltárterítő. A záró oltári szolgálat keretében most avatja ezt a boldogan ünneplő gyülekezet. A szószéki szolgálatot Kemény La­jos püspökhelyettes végezte. A bo­lond gazdag története alapján hirdette a gyülekezetnek az igét. A befejező oltári szolgálat előtt csengő női alt­hang szólalt meg a harmonium mellől, a kántori szolgálatot is ellátó papnő, dr. Molnár Rudolf kedves finn fele­sége szolgált énekével az ünnepi isten­tiszteletein. Valahogyan új formája volt ennek az egész ünnepségnek. Az áldás után mindenki helyén maradt. Nem volt díszközgyűlés, nem dicsérték és mél- lattak egymást a megjelentek, hanem egymás után álltak fel szólásra ke­zükben a nyitott Bibliával és az, igét hirdették a gyülekezetnek. A helyi gyülekezet felügyelője kezdte s egy­szerű szavakkal tett bizonyságot Is­ten Knegsegftő kegyelméről, aki meg­tartotta a háború zivatarában a ked­ves kis templomot s pásztorral aján­dékozta meg az igére éhes nyájat. Az egyetemes felügyelő folytatta, ki Róma 10 : 17-tel köszöntötte a gyüle­kezetét. „A hit hallásból van, a hal­lás pedig Isten igéje által“. Isten cso­dálatos alkalmat készíthet az Ö né­pének —< hirdette a felügyelő. A ke­gyelem esztendejét éljük. Ébredés kell az egyháznak — s szavaiban mirfrtia benne hallanánk az ébredés szelének zúgását. Kemény Lajos püs­pökhelyettes kedves igéjét 1. Kor. 1:9 hozza: „Hű az Isten, aki elhí­vott titeket..." s utána valamennyi felszólaló a Bibliát emeli magasra és az Igét helyezi a gyülekezet szívére. Mire rám kerül a sor, nyíltan meg­Sopron jut eszembe. Nem a szülő­város, melyet a diákköri emlékek „megszépítő messzesége“ fest gyö­nyörűvé. Nem az emberek. A ba­rátok, akik őszintén és türelmesen se­gítették hordozni az élet sok sze­rénységgel és ügyetlenséggel megra­kott tarisznyáját. Nem az emberek. Az ellenségek, akik a görnyedezö cipekedés óráiban goromba kézzel otromba sebeket osztogattak. Nem a barátok vagy ellenségek hozzák elém azt a várost, melynek minden porcikájához a szeretet szálai fűz­nek. Nem, hanem egy ismeretlen ember csendes, példaadó szolgálata húz vissza az* öreg falak közé. Másoktól tudtam meg erről az emberről, hogy nyugalmazott evan­gélikus lelkész. Alacsony, cingártestű ember volt. Papos ruhában, puha ka­lapban járt. Mindig gondozott volt. Azért tűnt fel, mert mindig sietett, meg mert állandóan egy jó marék iratot hordott magánál. Sohasem láttam üres kézzel. Először azt gon­doltam, hogy bogaras különc, de ké­sőbb rájöttem, hogy alázatos, hűsé­ges szolga. Kórházak betegeit, börtö­nök rabjait, iskolák tanulóit, sze­gényházak lakóit látogatta s azoknak osztogatta hosszú lelkészi szolgálatá­ban összegyűjtött könyveit s egyhá­zunk régi meg új újságjait. Meghatott csodálkozással fedeztem fel benne Isién csendes hírhordozó­ját, rikkancsát, akit nem anyagi ér­dek, habom engedelmes szolgálat irá­nyított az égi üzenetek továbbításá­ban. Barátaim közül többen is ismerték. Páran bizonyára emlékeznek rá ma is. Többet közülük meg is ajándéko­zott. Nekem sohasem adott semmit, mégis sokat kaptam tőle: példát az ir. {terjesztésre. Azóta sokszor gondolok reá és mindig hálás vagyok neki a megmu­tatott példáért. vallom, hogy összebeszélés nélkül „véletlenül“ Isten szándéka ugyanazt azt üzenetet adta szájunkba; nekem éppen az aznapi útmutató jutott: Je­remiás 36 :8. A templom ünnepén az Úrnak házában mindnyájan az Úrnak szavát hirdettük. Fónyad Dezső, a monori református lelkipásztor teszi fel a zárókövet. Luther 95 tételét idézi, hogy legyen a gyülekezel egész élete állandó bűnbánat és megtérés. Végszóra befut még dr. Nagy Imre járási főjegyző is, aki sok elfoglalt­ságától időt tudott szakítani a gyüle­kezet köszöntésére. A hitben való megerősödést kívánja az ünneplők­nek. Ő is azt mondta, amit előtte va­lamennyien — pedig igazán nem be­széltünk össze. Túlcsorduló szívvet készülünk fel­állni, amikor egy kis gyermeket hoz­nak a keresztelő kőhöz. Molnár Ru­dolf szavaira szívesen maradunk ülve, hogy tanúi legyünk a. gyüleke­zet fáján fakadt legfrissebb bimbó kinyitásának. Talán nem is lehetett volna méltóbban befejezni ezt az ün­nepet. Úgy éreztük, az egyház jövendő for­mái bontakoztak ki ezen a, nagyon meleg ünnepen. Sem cicoma, sem barokkcikornya, csupa egyszerűség, melegség, közvetlenség. Semmi kenet és semmi nagyképűség. A hétközna­pok liturgiája, amikor minden moz­dulat oltári szolgálattá válik és min­den hétköznap ünnep, s az ünnep maga az élet. Amíg mi a templomban az igét jól hasogattuk, a papiak udvarán a szeré­téi liturgiáját végeztéik szorgos kezek és meleg szívek. Az udvar sarkában párolgó bográcsok alatt ropogott a rőzsetüz, jó illat szállt a levegőben és a nagy gesztenyefa hűvös árnyé­kában virágdíszes fehér asztalok vár­ták egyszerű ebédre a gyülekezetét. Igazi szeretetvendégség volt ez, a kö­zösség eleven megnyilatkozása. Meny­nyire más, * mint a „Tégi jó világ“ megszokott bankettjei, üres tósztjaik- kal és hivalgó pompájukkal. Úgy elrepült az idő, hogy az autó­busz tülkölése riasztott csak fel a meghitt beszélgetésből. Egy nagyon kedves nap emlékével búcsúztunk a monori gyülekezettől. Ünnep volt Mo­noron és jó, hogy ott lehettünk. Groó Gyula Minden gyülekezetben szolgáló lel­kész előbb vagy utóbb rákényszere­dik az iralterjesztésre. Loholó szol­gálata közben rádöbben arra1, hogy nincsen módjában annyiszor keresni fel híveit, ahányszor szeretné s amennyire az eleven kapcsolat meg is kívánná. Emésztő gondok, gyötrő tervezgetések, tépelődő, tapo­gatózó próbálgatásokban bukkan erre a helyes megoldásra. S ha pár rátermett ember is akad mellette, újsághőrdó csapatával behálózhatja az egész gyülekezetét. Keze elérhet a legmesszebbi hívéhez is s a legke­ményebb szíven is kopogtathat hivó szolgálatával. Az iratterjesztés szolgálatának sok lehetősége és megtapasztalt haszna van. Az emberek közül ma is sokan úgy vannak — és nemcsak a fővá­rosban, hanem vidéken is, hogy könnyebben veszik kézbe az útjukba akadt egyházi újságot, evangéliumi könyvecskét vagy röplapot, mint a Bibliát vagy az imádságos könyvet, így Isten igéjét olvassák akkor is, amikor nem azt olvasnák. Az iratterjesztés útján olyanok is olvashatnak igét a testté lett Igéről, akik egyébként hallani sem akarnak Róla. Sohasam tudhatja senki, hogy egy Istentől ihletett eleven mond:t horga kinek a szívébe akad meg, egy egy hasznos intés vagy tanács keze kinek a leikébe markol bele. Az iratterjesztés is a Szentlélek eszköze, mert munkája' nyomán sok­ember léikébe verhet gyökeret az Úr. Az asztalra került Evangélikus Elét,' a kiterített Üj-Harangszó, az Élővíz, a kézbe adott röplap, az ajándékozott Biblia vagy énekes­könyv, egy egv istenes olvasmány mind annak a bizonyítéka, hogy a gyülekezet szolgálatában a pásztorok Pásztora gondolt a nyájra. Az iratterjesztés igehirdetés. Célja: a bűnös emberrel elfogadtatni az égi hírt, a megmentő kegyelmet, a meg­váltó Úr Jézus Krisztust. Ezért a gyülekezeti iratterjesztés sohasem önző nyerészkedésből ren­dezett kirakatom üzlet, hanem min­dig készenlétben álló, mindenkinek nyomában járó, Istennek engedelmes szolgálat. ír Az óbudai iratterjesztés 1947 feb­ruárjában indult el útjára. A kezdőt nehézségein Isién áldásaként buzgó férfiak és asszonyok segítségével ha­mar túlesett. Ettől fogva nem volt olyan eseménye a gyülekezetnek, ahol az iratterjesztés olt ne lett volna. Még a házi biblia-órákon is megnyílt előte az ajtó. Az évvégére 2000 forintos adósságmenles forgal­mat bonyolítóit le s 000 forint ér­tékű vagyonra tett szert. De teljes sokoldalúságában és szépségében csak 1948-ban bontakozott ki a munka. Ekkorra már nemcsak so­kan ismerték, hanem meg is szeret­ték az iratterjesztést. Ma már három kiépített és szíve­sen fogadott vonalon halad az óbudai iratterjesztés szolgálata. Az első: az ajándékozás és osztoga­tás szolgálata. Ez természetesen első­sorban akkor történik, amikor isme­retlen vsgy betegségben fekvő hívet látogat meg a lelkész. A legolcsóbbtól a legdrágábbig mid en re sor kerül az ajándékozásban. Bibliai, énekeskönyv, könyv, újság, stb. Ilyenkor érezni különösen az iratterjesztés segítségét. Sehova nem kell üres kézzel menni s jó igazat, szépet ingyen adni. De templomi és gyülekezeti ünnepségek idején is van mód az ajándékozásra. Idén 34 konfirmandusunk kapott könyvet Közülük 10-en külön Bibliát is kaplak. Az évvégi hittanvizsgán 36 tanuló részesült értékes ajándék­ban. Az új presbitérium beiktatása­kor pedig 60 drb. Ágostai Hitvallás volt az iratterjesztés ajándéka. Ezen­kívül eddig három alkalommal isten­tisztelet után 200—250 drb. egyházi lapot osztottunk szét a hívek között. De álljanak itt maguk a csupasz számok: 365 esetben 16: 14 látoga­tás alkalmável 35 féle terméket osz­tottunk szét 3203 darabban s 4348.40 forint értékben. Íme mindennap szol­gáit az iratterjesztés s a hívek 96%-a részesült átlagosan több mint egy­forintos ajándékozásban. A második: az eladás szolgálata. Ennek jövedelméből, meg az adomá­nyokból térült meg az ajándékozás fedezete s a jelenlegi vagyon. Eddig 500 forint forgalmat s kb. 5000 forint vagyont Írhat az iratter­jesztés magáénak. Az eladás az irat- terjesztés berendezett, szép külön helyiségében folyik, vagy a lelkészi hivatalban történik. » . Ifjak és leányok, őszhajú presbi­terek, több gyermekes asszonyok, fel­kért és önkéntes munkások ölelték magukhoz az óbudai iralterjeszfés ügyét. S szolgálatuk áldásos lesz mindaddig, amíg Istenre támasz­kodva szemébe néznek a nehézségek komor tekintetének, amíg megmar­kolják és keményen tartják az építő, szép élet gyeplőit, amíg legyőzik a kényelem sok, mosolygó igézetét s legyűrik a halogatás szelíd, megejtő, puha susogását, amíg agyontapossák a kicsinyeskedés ólálkodó szennyét és lapadó alacsonyosságát s amíg el tudják oltani a harag és indulat, vagy megsértett önérzet felszökött tüzél, perzselő lángját. Szolgálatunk útjára lélekfogó események melege süt majd s égben fogant csodák tá­rulnak eléjük, ha azzal a hitlel jár­nak, hogy az iratterjesztés is Isten ügye. Igen! Az evangélikus iratterjesztés minden termékében Isten rohamsisa­kosai, betűkatonái sorakoznak indu­lásra. S amikor megindulnak, düngő- léptű menetelésük nyomán nem a halál terpeszkedik szét, nem posztó­val bevont dobok gyászos pergése hallatszik, hanem prófétás harsoná­kon át az örökélel énekel zendiilnek fel, hogy az enyészet mohó birodal­mában, már itt a földön békességben gazdagodjék a századok igazságta­lanságában és rabszolgaságában, a háborúk nyomorúságában összezsu­gorodott emberi lélek. Ennek a hadseregnek minden ka­tonája a szível veszi célba, hogy a békesség fejedelmének, az í'r jézus­nak útját egyengesse. Komjáthy Lajos Őskeresztyénség A nyugati művelődésnek az utóbbi évtizedekben elszenvedett rendű lése a keresztyénséget is új eszmélődésre kényszeríti. Ennek az eszmélődésnek vissza kell menni az őskeresztyénséghez, vissza egé­szen azokhoz a forrásokhoz, ame­lyekből egykor eredt. Az őskeresz­tyénség kétségkívül egyike a törté­nelem legbonyolultabb jelenségei­nek. Nagy dolgok történtek akkor, amelyek az emberiség egész to­vábbi fejlődésére letörölheletlen bélyeget nyomtak. Az emberiség történetének ezt a páratlan je­lenségét próbálja hozzánk köze­lebb hozni és titkait amennyire le­het, feltárni Bultmann Rudolf új könyve: „Das Urchristentum im Rahmen der antiken Religion“ (Az őskeresztyénség az ókori val­lások összefüggésében). A közismert marburgi teoló­gus hosszú ideig kapcsolatban volt a heidekeri cxisztenciális filozófiá­val és a dialektika-teológiával is, bár az utóbbitól újabban erősen eltávolodott. Uj 'könyvében erősen hangoztatja, hogy a történésznek nem feladata a keresztyénség igaz ságának bizonyítása. A keresztyén­ség igazsága mellett való állásfogla­lás mindig személyes döntés dolga és ezt az egyéni felelősséget a tör­ténész senkitől sem veheti el. Az sem feladata, hogy a történeti je­lenségeket, amelyeket leír, érté­kelje. E helyett arra kell szorít­koznia, hogy lehetőleg jól inter­pretálja az őskeresztyénségről nyert képet. Bultmann felfogása szerint az őskeresztyénség bonyolult jelen­ség, amelyet nem szabad összefüg­gései nélkül szemlélni. Jól lehet, a történeti fejlődés szükségszerű ter­méke, mégis bele kell állítani az ókori vallások világába, bár ilyen­nek fel sem fogható. Ezt a világot a maga gazdag színes jelenségeivel korunk újra tanulja értékelni. Bultmann találó jellemzéssel fel­tárja mind az ószövetségi, mind a görög forrásokat a nélkül, hogy a keresztyénséget az ókori vallások csúcspontjaként akarná feltüntetni. Elismerésre méltó ez a tárgyila­gosság, amellyel pedig a gnózissal foglalkozik. Könyvének legterje­delmesebb része éppen az ókori vallás története, amelynek kiváló ismerőjéül’ bizonyul. Az utolsó fejezet foglalkozik ma­gával az őskeresztyénséggel. Bult­mann nem hallgatja el az őskeresz­tyénség vallástörténeti vonatkozá­sait, de megmutatja azokat a mély­séges különbségeket is, amelyek attól gyökeresen elválasztják. \ keresztyénség páratlansága csak annál inkább kiemelkedik, minél jobban megmutatkozik, hogy ezt a kincset valóban cserépedényben bírjuk. Groó Gyula. Nógrádit ont-Borsi evangélikus egyházmegye július 7-én Salgótar­jánban rendes közgyűlést tart július 6-án az Egyházmegyei Nyugdíjintézet gvíilésezik. Jelent­kezés július 3-ig a salgótarjáni lelkész hivatalnál. A Zalai Evangélikus Egyház­megye új esperesét, Halász Búját és új egyházmegyei felügyelőjét Dr. Fekete Istvánt Kapo^son jú­lius 1-én iktatja be szolgálatába Túróczy István püsnök. A sonroni Evangélikus Lelkész­képző Intézet igazgatósága (Son- ron, József Attila-út 42 ) közli bosv az 1949/50. {anévre Jelent­kező új hallgatók jelentkezésének határideje július hó.lO-ike. Előfizetéseket az Evangélikus Élet re a Luther TárSaság könyvkereskedése (Budapest, Üllői-út 24) is felvesz. Ugyanott hirdetésekéi L felvesznek ! A törvényszerű pénzkezelés minden erkölcsi testület alappillére. Az egyház gazdasági élete is csak abból a bizalomból épülhet, amit a hívek belehelyezhetnek azért, mert önkéntes adományaik és adó­juk is rendeltetésszerűen használtu­nk fel, köze él okra. Az egyetemes felügyelő soroza­tos megbeszéléseken tájékoztatta magát egyházunk pénzügyei felől, s egyházunk törvényesen meg­választott, felelős gazdasági szak­embereivel megtárgyalta azokat az „újításokat“ is, amik a pénzkeze­lés, utalványozás és az anyagiak felhasználása terén most kerülnek bevezetésre. Nem, mintha ez új rend volna, de mivel helyre akar­juk állítani a törvényességet min­den téren. Az egyetemes egyháznak törvé­nyesen megválasztott pénztárosa és ellenőre van, s önálló pénztára a Deák-téren. Az egyetemes egy­ház pénzét mégis az egyetemes irodában kezelték a felszabadulás óta, s állami és külföldi segélyek kezelését részben kézi pénztárból, részint bank útján látták el, a tör­vényes tisztviselők teljes kihagyásá­val. Nem volt központi könyvelés és külön dossziék őrizték az elosz­tási jegyzőkönyveket és belégeket áttekinthetetlen garmadákban. A z új egyetemes felügyelő most vissza­tér a törvényes alapra és az egye­temes egyház pénztárosa, ellenőre és pénztára teljes jogába kerül vissza. Gondosan akarnak ügyelni az utalványozási jogra is és a pénzek rendeltetésszerű felhasználására. Megszűnik zárt csoportok titkos pénzügyi politikája, s az egyház új vezetősége minden pénzügyi, vagy anyagi vonatkozású döntés­ről széleskörű tájékoztatást kíván adni egyházunk közönségének a sajtón keresztül. Világos, hogy több felelősségérzet és érdeklődés is fog foganni ezeknek a tájékoz­ódásoknak alapján egyházunk szé­les hívő rétegében, miután kétség nélkül ismerni fogja szükségle­teinket és erőforrásainkat, de is­merni fogja minden hívő és gyü­lekezet a közegyházi kötelességeit is. Az egyház felsőbb kormányzati központjai nem élhetnek egysze­rűen állami vagy külföldi támoga­tásból. Ezeknek a szerveknek alólrul kell megkapniok a törvé- mjes és szívbeli hozzájárulásokat. Ezeken a tárgyalásokon derült ki az is, hogy nem elég még a tör­vényesség sem az egyházban. Az egyház demokratizálásának egyik legdöntőbb szektora az, hogy az egyház anyagi forrásai felett való rendelkezés és döntés előkészítését széles közegyházi alapon végezzék. A segélyosztó bizottságok, s más szervek, melyek anyagi kérdések­kel foglalkoznak ezentúl nem foly­tatnak majd titkos gyűléseket, ha­nem azok tagságát kiszélesítve, szé­les egyházi nyilvánosság fog hozzá­járulni minden határozathoz. Ez a szempont érvényesült már a 750.000 forintos állami újjáépítési segély szétosztásánál is. Amikor az egyetemes felügyelő a beiktató beszédében a „klikkek• éi csoportok uralmának felszámo­lásáról“ beszélt, akkor elsősorban a gazdasági egvkezek felszámolá­sáról beszélt. Megnyugvást és bi­zalmat akarunk az egyházban anyagi kérdésekben is. Vagyis demokratikus rendet és törvényességet akarunk. Vagyis keresztyén testvériséget akarunk a minden gyülekezetek gondjában. Az Evangélikus E'et tnfndeniift kaphatói Az ókuJ ai iratterjesztés LetürengetegéLen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents