Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-03-01 / 3. szám
1942 március hó. EVANGÉLIKUS ÉLET Még egyszer a tehetség kutatásról! Az iskolai év vége felé közeledik. A tanítás mindenesetre mindenütt előre haladt annyira, hogy az ismétlések közelesen megkezdődhetnek, ha ugyan már is meg nem kezdődtek, sőt esetleg befejezésükhöz is nem közelednek. Az összefoglaló ismétléseknek az ideje a legalkalmasabb idő arra, hogy a kibontakozó tehetségek erejét és irányát megfigyelhessük. Egyik gyerek a számtanban, másik a nyelvekben, harmadik a földrajzban, történelemben győzi le játszi könnyedséggel a tárgy nehézségeit. S vannak akik az írásban, rajzban, kézimunkábae mutatnak fel az átlagot jóval meghaladó ügyességet és arravalóságot. Bár az iskola alsó, sőt középső fokozatain is arra kell törekedni, hogy a gyermeki létek minden irányban egyaránt kimüvelődjék, — mégis a különleges képességek irányában egy kevés ösztönzéssel, minden nagyobb megerőltetés nélkül útmutatással könnyű lesz elérni olyan eredményt, amely elhatározóvá lehet a gyermek tehetségének további fejlődésére és kibontakozására. Kívánatos dolog, hogy az elemi iskolákban legalább a 4-ik és 7. osztály növendékei számára legyenek jutalomdijak kilátásba helyezve azok számára, akik a számtanból, vagy a nyelvekből, vagy az emlékeztető tárgyakból a legkiválóbb eredményt érik el, s legyen egy nagyobb jutalom azok számára, akik minden tárgyban kiválnak valamennyi osztálytársuk közül. Mondanom sem kell, hogy a jutalmak minden esetben csak olyan növendékeknek adhatók ki, akik úgy a szorgalom, mint a magaviselet tekintetében kifogástalanok és példaképül szolgálhatnak tanuló társaiknak. Ezek, vagy ehhez hasonló meggondolások vezették Kocsis Béla parkettgyárost, a brassói magyar evangélikus egyházközség főgondnokát, aki 150.000 Leit kitevő követelésének évi kamatját : 6—8000 Leit a brassói magyar ev. elemi iskola 4-ik osztályába járó legjobb fiútanuló jutalmazására az egyházközségnek adományozta s úgy intézkedett, hogy ez a kamat hasonló célra a következő évekre is rendelkezésére álljon az egyházközségnek. Isten áldása legyen a nagylelkű adományon. Az adakozó számára ez lesz a legszebb és legnagyobb jutalom. Nikodémusz Károly. Az egyes gyülekezetekben a lélekszám néha 3000 —4000 között mozog. Ezeknek gondozása nagy nehézségekkel jár. A lelkészeknek kocsin kell eljárniok az egyes helységekbe, néha 20 km. távolságra is. Valamennyi nehézségünk ellenére is sok hálával tartozunk Istennek. Egyházi életünk erősödést mutat. Az utóbbi 20 esztendő alatt 26 uj templom épült s a világháború alatt megrongált templomokat kijavítottuk. Rigában gimnázium létesült. Az állam részéről az egyház erkölcsi és anyagi támogatást élvez. Az anyagi eszközök nagyobb részét azonban mégis a híveknek kell előteremteniük. A lelkipásztor számára mindig jóleső örömet jelent, amikor tanúja lehet a hívek áldozat- készségének. Itt különösen Nőegyleteinket kell megemlíteni, akik az egyes gyülekezetekben felbecsülhetetlen szolgálatot végeznek. Az ifjúsági munka terén is örvendetes a fejlődés. Az ifjúsági munka az ifjúsági egyesületek keretében történik. Ezeknek vezetői a lelkészek. Az ifjúsági vezetők kiképzésére konferenciákat és kiképző tanfolyamokat rendezünk. A külmisszió terén még nem tudunk érdemlegesebb eredményeket elérni. Az elmúlt században Afrikában dolgozott egyik misszionáriusunk; jelenleg írbe Anna asszony.a svéd egyházhoz tartozó Tamulmisszióban tevékenykedik. Örvendetes jelenségként kell ellenben tekintenünk, hogy gyülekezeteinkben egyre jobban nyilvánul meg az érdeklődés a missziói munka iránt. Egyházunk belekapcsolódott a külmissziói munkába. A belmissziói munka is egyre több megértésre és méltánylásra talál. E téren első helyen áll Riga. Itt a vasúti misz- sziói szolgálat is be van szervezve. Az egyházi szokások terén fel kell említenünk a temető ünnepélyek tartósát. Nyári vasárnapon a temetőben gyűlnek össze a gyülekezet tagjai, ahol aztán prédikációban, énekben és imában az elköltözöttekről emlékeznek meg s Isten igéjének fényében keresnek feleletet az élet nagy kérdéseire. Az utóbbi időken szokásba jöttek a temetőkertben tartott esti imaórák. Vannak, akik ebben katolikus szokást látnak, de utóvégre nem lehet minden rossz csak azért, mert katolikus. A teológiai képzés a rigai egyetemnek megfelelő fakultásán történik. * Két esztendeje, hogy kezemhez jutott ez a beszámoló. Azóta nagyot fordult a világ kereke. Lettország, a többi balti állammal együtt, a kommunizmus prédájává lett, majd ismét felszabadult a súlyos járom alól. A lett egyháznak pedig ezen idő alatt nehéz próbát kellett kiállania. Véres bizonyságot kellett tegyen a Krisztushoz ragaszkodó hűségéről. Gillich Fülöp. Apáink örökségét meg ne vessük! Vannak az életnek igazságai, miket mindig újra fel kell eleveníteni, mert elfelejtjük őket. Ilyen, ma sokszor hangoztatott, igazság az is, hogy meg kell becsülnie minden népnek Istentől kapott népi sajátosságait, mert olyan kincsek ezek, amelyekre egyedül építheti fel jövendőjét. Magyar népünknek igazi ereje a múltban mindig az volt, hogy sorsát Istenre tudta bízni s hogy e hite alapján Isten iránti engedelmességből vállalta a reá mért feladatokat. Népünk öntudatra ébresztésének nagy munkájában nem szabad erről elfelejtkeznünk, mert e nélkül előbb-utóbb csődbe jut minden más értékes kezdeményezés is. Az alábbiakban vázlatosan közöljük egy a bácsfalui gyülekezetnek egyik vallásos estéjén elhangzott felolvasást, amely a fent említett célt kívánta szolgálni, azaz reámutatni arra az erőre, amely az apákat, nagyapákat, dédapákat lelkesítette s az életnek minden nehéz küzdelmeivel szemben ellenállóvá tette. * * * Ma is, mint régen, igy hiv az Ur: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és megnyugosztlak titeket!“ Ezt zengi nap-nap után ma, mint egykor, a harangok csengő éneke. De vájjon hányán veszik észre ?... S hányán hallgatnak hivó szavukra ? Egyre kevesebben és kevesebben. Édesapám gyakran beszéli el nekem, hogy régente, ezelőtt 50—60 esztendővel, amikor még együtt dolgozott nagyapámmal a kerekesmühelyben, esténként, ahogy meghallották az estéli harangszót, nagyapám rögtön letette a bárdot, amivel a fát faragta és ezt mondta: elég, fiam, ma nem dolgozunk többet. Letették a munkát, megvacsoráztak s utána kiültek a kapuba s beszélgettek, meg gyönyörködtek Isten természetének csodás szépségében. Szombaton pedif, olyankor mindenki -elment a templomba. Annyian gyűltek össze, hogy annak ellenére, hogy ma falunk lakossága szinte kétszerese az akkoriaknak, mégis többen voltak akkor a szombat esti hálaadáson, mint ma, vasárnap, az istentiszteleten. Mit mondjak erre? Mondjam el azt, hogy ma bizony a szombat esti és vasárnap délutáni vecsernyére alig jön el egykét öregasszony ?! Igen, mi következetesen elfelejtjük, hogy a vett jókért hálát is kell adni az Istennek. Ugyan miért is adnék hálát ? — mondogatják ma nagyon sokan. Mit segített nekem az Isten? Mindent magamnak kellett elvégeznem. Vájjon tényleg hiszed-e ezt ? Én úgy gondolom, hogy Isten gyakran megsegített, pedig te nem is kérted az Ő segítségét. Csak mikor egymásután sújtanak le rád a csapások s te hiába menekülsz előlük s hasztalan szaladsz az ismerősökhöz, mert nem tudnak tanácsot adni, olyankor aztán feltör szivedben és talán még az ajkadon is a kiáltás : Istenem, segíts meg! S mikor aztán újra megváltozik a helyzet, közbejön valami, történik valami, ami kiment a bajból, akkor te ismét csak elfelejted, hogy mit kértél Istentől s mikor elbeszéled a dolgot másoknak, már úgy mondod el az eseményt; Ugy-e, milyen ügyes voltam ? Kimenekültem a bajból. Egy pohár bor s te ismét csak káromlod az Istent. Nekem, mint ifjúnak, különösen az ifjúságnak félrehuzó- dása, egyháziatlansaga, hitetlensége fáj. Nehány esztendeje a sátoros ünnepek alkalmával annyian voltunk a templomban, hogy az ifjúság megtöltötte a karzatot, hogy az alatta levő ajtót sem lehetett kinyitni. Ez évben félig sem telt meg a karzat. Mit jelent ez? Tudom, sokan elmentek. Féltek a nehézségektől. Nem éreztek magukban elég hitet és erőt megbirkózni ezekkel. Az apáink hűségesen megőriztek mindent: házat, földet. Mások azt mondják, hogy semmi kedvük, semmi örömük. Nem tudnak imádkozni s különben is felesleges és haszontalan az egész. Ne higyjétek, hogy apáink élete könnyebb volt. Az élet küzdelem. Küzdelem minden korban és minden ember számára. Apáink állták a harcot, mert volt hitük, mert bíztak Is. tenben. Ne legyünk mi se rosszabbak, se gyávábbak. Becsüljük meg apáink örökségét. Házat is, földet is, meg hitet is. Itt e templomban erősítették meg lelkűket az életharcra. Itt a helyünk nekünk is. Meneküljünk Istenhez, Atyánkhoz, mert ő megsegít s megbátorit s mi állni fogjuk az élet küzdelmét s becsülettel végezni munkánkat. SZÉN GYULA orgonista-kántor.
