Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-07-15 / 9-10. szám
2 Testvérek között. 1942 juh'us 15. SAN Egyházkerületünk egy gyülekezettel megszaporodott. A sibiu megyei Säcädate kimondotta az országos szász egyházból való kiválást és a mi egyházkerületünkhöz való csatlakozását. Bár a gyülekezet hivatalos átvétele néhány formaság elintézése miatt még nem történt meg, mégis kötelességemnek tartottam, hogy a gyülekezetei meglátogassam s megismerjem ennek az uj egyházunknak a népét s jelenlegi helyzetét. Ezt annál inkább is szükségesnek tartottam, mert egy esztendő óta a mi egyházkerületünk gondoskodott a gyülekezet ellátásáról, és iskolájának a fenntartásáról, miután az országos egyház nem volt abban a helyzetben, hogy az ősszel megüresedett ta- nitó-lelkészi állást megfelelő emberrel be tudta volna tölteni. A gyülekezet hozzánk fordult segítségért és mi egyetértésben a sibiui egyházmegyei konsistoriummal, a bragovi egyházunk egyik derék, fiatal tanítóját, Simon Andrást küldtük ki az elárvult gyülekezet ellátására s legfőképpen az ott működő evangélikus iskola megmentésére. A gyülekezet átcsatlakozása számunkra inkább erkölcsi ■O^ereséget, mint anyagi gyarapodást jelent. Egy gyülekezetét kaptunk, mely hathatós anyagi támogatásunkra szorul. Hiszen mindössze 245 lelket számlál s tagjai földhözragadt, szegény emberek, akik keményen viaskodnak az élettel. Az utolsó nehéz évek lehetetlenné tették, hogy egyházi épületeiken a szükséges javításokat eszközöljék s azok bizony nagyon elhanyagolt állapotban vannak. Minden a pusztulás és a teljes elhanyagolás szomorú képét mutatja. Látszik, hogy a gyülekezet évtizedek óta csak tengődött, mint a szegény ember, aki kenyéren és vizen él, csakhogy éppen éhen ne haljon. Osszeszorul az embernek a szive, amikor ezt a pusztulást látja, de megértjük azt is, hogy az idegen népközösség nem tehetett érte többet, mint amennyit tett, mert erejét a saját népe javára kellett fordítsa s a mostani nehéz időkben nem engedheti-* Trrog'tn&gáriak azt-a fényűzést, hogy f-*s lag idegen népi közösségre költsön. Ezért icu volna ajánlatos, ezt az egyház rendezést már sokkal ele> ..... csi nálni, hogy legyen mindenki otthon, a saját faj testek. Meiser zött, ahová tartozik. ispök írja A gyülekezettel anyagilag tehát nem nyertünk s:eretle8ye' erkölcsileg annál többet. Hazatért egy kicsiny magyar mely hosszú évszázadokon keresztül, mindenkitől elhagyva és elfelejtve, teljesen magára hagyva élte a maga egyedülvaló, árva életét. Istennek egyik legnagyobb csodája, hogy ez a maroknyi nép egyáltalán meg tudott maradni. Megrendítő volt, a mikor megérkezésem alkalmával a papilak udvarára összegyűlt nép könnyezve énekelte az „Erős vár*-unkát, s amikor üdvözlő beszédjükben kiemelték, hogy amióta ez az egyház fennáll, tehát sok száz év óta, most először üdvözölhetnek körükben főpásztort, aki az ő népükből való. És megrázó volt, amikor egy másik ember mondta: „Hívek maradtunk lelki vezetőinkhez, akiket nem ismertünk és sohasem láttunk“ ! Bizony ez a csodálni való nagy hűség és kitartás. Olyan valami, mint a mi hitünk az Istenben. Nem látjuk őt, de mégis bízunk benne és hisszük, hogy van. A nagy öröm, amellyel fogadtak, a száguldó bandérium, mely kisért, a fiatal nyírfákkal szegélyezett ucca, a sok virág, az ünneplő ruhák, a könnyes arcok s a meghatott, végtelen nagy szeretet, mely mindenfelől felém sugárzott. Nem egy embernek szólt ez, hanem a testvérnek, aki sok száz év után eljött a testvérekhez. A gyülekezet szép földbirtok felett rendelkezik. Sok egyházi épülete van, köztük a történelmi nevezetességű temploma, iskolája, papi és kántorlakja, tanácsterme, ifjúsági egylete, énekkara fúvós zenekara és hitelszövetkezete. A keret tehát megvan, csak életet kell belehozni. Ez nem is lesz nehéz, mert a nép romlatlan, hivő és minden jó iránt fogékony nyáj. Értelmes és lelkes emberek, kik között öröm lehet dolgozni. Csak ilyen lelkes vezetőt is kell kapjanak, valakit, aki nagyon szereti őket s ki nem kenyérért mogy oda, hane.T> hogy szolgáljon a népének. — dns. — Az áldott építő. Valahányszor egyházi gyűléseink alkalmával utunk Aradra vezetett, lelkünk mindég büszke őrömmel pihent meg az aradi rgyülekezet gyönyörű templomán. Kevés ilyen szép templomunk van. Nemcsak a gót stilban épült templom nyűgözi le az embert a maga szép vonalaival, karcsú, magas tornyával, hanem maga a fekvése is imponálóan szép. A város egyik legszebb és legforgalmasabb helyén épült és ennek a városrésznek az ékességét képezi. Az aradiak népszerűén csak „vörös templomnak“ nevezik s jellegzetes piros téglás színével fontos szerepet játszik a város idegenforgalmában is, amennyiben tájékoztató támpontot jelent az idegenek számára. Ép úgy megcsodáljuk az aradi gyülekezet kétemeletes^ két utcára nyúló, hatalmas bérpalotáját. Ezért a két impozáns épületért nem egyszer irigyeltük az aradiakat. Ez a két épület az aradi egyházat, minden egyéb más értéke mellett, magasan föléje emeli a többi gyülekezeteinknek s már eleve is vezér szerepre jelöli ki. Mikor a gyűléseken a terhek elosztásáról volt szó, Aradnak jutott a legnagyobb rész s mikor kötelességének mindég példás módon elegeit tett, s az áldozathozatal terén irányt mutatott, mindég azt hallottuk : ja, Aradnak könnyű, mert van miből fizessen, ott a nagy bérpalotája ! Bizony volt idő, amikor ez máskép volt. Amikor az aradi egyház is nyomorult, szerény, kicsi, koldus gyülekezet volt, mint annyi más egyházunk szerte az országban. És hogy ebből a koldus keretből kiémelkedett és népünk vezető, mesz- sze ismert egyháza lett, az mind egyetlen embernek a szívós, szakadatlan és az Istentől gazdagon megáldott munkája volt. Ez az ember az aradi gyülekezet felejthetetlen, nagy lelkipásztora : áldott emlékű Frint Lajos püspök volt, ki 59 esztendei aradi szolgálatával örökre összeforrott ezzel a gyülekezettel úgy, hogy azt máskép nem is nevezhetjük, mint Frint Lajos egyházának. Az ő imádsága, munkája, teremtése minden, ami ma itt áil. Az ő fénylő, munkás életéhez egyetlen egy jelző méltó ; az áldott építő. Örök, fénylő mintaképe az ideális lelkipásztornak nemcsak abban, ahogy a gyülekezetét nevelte, összetartotta és Isten hivő népévé formálta, hanem abban is, ahogy ennek a gyülekezetnek az anyagi boldogulását is munkálta s annak gondtalan eletét-s^ ezzel zavartalan fejlődését minden időkre biztosította. Ennek igazolására álljon itt csak nagy vonásokban annak a története: hogyan teremtette meg Frint Lajos a semmiből az aradi egyház két büszkeségét: a templomot és a bérpalotát. Amikor 1881-ben Aradra kerül, az egyház csak egy imateremmel rendelkezik, amely mindennappal szükebbnek bizonyul Ez a gyülekezet tulajdonátképező egy emeletes házban van az iskolával, papi és taniíóiakkal együtt. Már ekkor megmozdul teremtő lelke és a kicsiny gyülekezet elé egy olyan káprázatos álmot fest, hogy annak a valóságban csak az ő fanatikus lelke és törhetetlen akaratereje hisz. Már 1885 január 6 i közgyűlésen felveti a templomépités tervét és egyhangú határozattal megteremti a temp- lomépitési alapot, melyre a hívek 30000 koronát jegyeznek. Ettől a naptól kezdve csak ez az egy cél lebeg szemei előtt. Egy pillanatra sem feledkezik meg a nagy feladatról, mit Isten bízott reá, hogy gyülekezetét méltó templomhoz juttassa. És mesteri módon ért hozzá, hogy a gyülekezet szivében is állandóan ébren tartsa és évről-évre fokozza a templom utáni vágyat. Csodálatos érzés olvasni az erről szóló jegyzőkönyveket. Minden alkalmat megragad, hogy a tervet egy lépéssel előbbre vigye. A híveket állandó adakozásra és mind nagyobb és nagyobb áldozathozatalra serkenti, amit szók példás megértéssel vállalnak újból és újból, minden zúgolódás nélkül. A gyülekezet egy emberként és lobogó tettrekészséggel áll lelkes és fanatizálni tudó papja mögött. Szeretik, bíznak benne és vakon követik, mert érzik, hogy itt minden értük, az utódaikért történik. 1903 őszén a várossal kötött előnyös egyezség révén az egyház birtokába jut a teleknek, amelyen a templom és bérpalota felépült. Közben a templomépitési alap is elérte a 90.000 koronát úgy, hogy a gyülekezet 18 évi készülődés és gyűjtés után ott áll, hogy merész álma megvalósítására kezd gondolni. 1904 január 6 án az egyháztanács elhatározza, hogy a két épület terveire kiirja a pályázatot. A templomra hét, míg a bérpalotára 9 pá1
