Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-06-15 / 8. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET 1942 június 15 Napközi-otthon. Az uj idő sok minden újat hozott. Eszméinek egyik legértékesebb hajtása a társadalmi felelősségnek öntudatraébre- dése. Felismertük ezek szerint u. i. azt, hogy nem áll jogunkban elzárkózni a mások bajától s csak önmagunknak élni, önmagunkkal törődni, mert belevagyunk ágyázva a közösség életébe, amiért is kötelességünk életünket a közösség szolgálatába állítani. A mának jelszava: minden ember annyit ér, ameny- nyire hasznos tud lenni népi közössége számára. Az önző, boldoguláskeresésnek ideje lejárt, a ma embere a jövőnek dolgozik. Nem a pénze, sem pedig a tudása határozza meg valakinek az értékét, hanem egyedül az, hogy mivel és hogyan szolgálja a közösség előmenetelét. Ugyancsak meglátta a ma embere azt is, hogy népe jobb jő vőjének szolgálata kötelességévé teszi a gyermeknek, a jövő generáció, egészséges neveléséről való gondoskodást. Egészséges, testileg-lelkileg jól táplált és jól nevelt ifjúság képezi a jövő zálogát. Éppen ezért nem szabad elkallódnia egyetlen egy gyermeknek sem, mert minden gyermek kincse, gazdagsága fajának s minden elvesztett gyermek meg- szegényiti a közösség életét. A fenti megfátás vezetett az u. n, napközi-otthonok felállítására, ahol gondoskodás történik a szegény gyermekek egészséges testi táplálásáról. Ne vesz- szenek el s ne legyenek csenevész, tehát értéktelen tagjai fajuknak, avagy éppen teher népük életén. A társadalmi felelősségnek gondolata keresztyén gondolat. A keresztyén ember vagyona sáfárjának érzi magát, aki . eszközt lát abban, mely által testvéreit kell szolgálnia. A szegény gyermekekről való gondoskodás úttörői is a keresztyének voltak. Keresztyén férfiak keres- ték fel annak idején a pogány Róma uccáit s felszedték a kidobott csecsemőket s felnevelték őket. Borcsa Mihály néhai baciu-i lelkész Gyülekezeteinkben a közel múltban merült fel először a napközi-otthonok felállításának kérdése. Lelkészi értekezleteken behatóan foglalkoztunk vele, mert hiszen az előbbi ok mellett ott van ma a másik is: férfiaink katonai szolgálatra való behívása folytán a mezei munka elvégzésének tetemes része az édesanyák vállára sulyosodott. Hogyan lássák el munkájukat, amikor ott vannak kis gyermekeik s nincsen kire bízni őket? Ezen is kellene segíteni a napközi-otthonok felállításával. De bár láttuk szükségességét, nem került még sem sor a megvalósítására. Legtöbben attól féltek, hogy népünk nem fogja kellően méltányolni ennek jelentőségét s nem fogja ezt az akciót a megérdemelt támogatásban részesíteni. Cernatui egyházközségünk Nőegylete vállalta magára azt a szerepet, hogy megteszi e téren az első kezdeményezést. Felállította napközi-otthonát s megmutatta, hogy igenis lehet csinálni s hogy népünk megérti ezt az ő érdekeit szolgáló munkát. S ezzel megszerezte mindannyiunk elismerését és háláját. Volt alkalmam nehány órát tölteni a cernatui gyülekezet napközi-otthonában. Ott volt egyházkerületünk Elnöksége s többen a lelkészi karból. Meghatottság örömkönnye ragyogott a szemekben, amikor ott láttuk a játszodozó gyermeksereget. Hiszen alig is tudunk magunknak ennél kedvesebbet képzelni. S aztán mikor láttuk őket jóízűen enni. A gondoskodó szeretet megnyilvánulása pedig egyenesen élményt jelentett valamennyiünk számára. Milyen szép, hogy vannak szép szómmal értelmes és ügyes asszonyok, akik megértik, hogy az itt vállalt és végzett munka népi szolgálat. Örömmel és szeretettel vállalják. Ott érezzük lüktetni mindenütt a szeretetet és felelősséget. Mert szeretet és felelősség hívta életre 'és tartja' lenn ezt az oÜfiohTTb'szereféfes felelősség építi a jobb jövőt. Gillich Fülöp. Simon István. Simon István Bsc’u község és a ba- ciui magyar evangélikus egyházközség nagy jőltevője 68 éves volt, amikor visz- szatért Bucurestiből szülőföldjére. Bucu- re?!iben töltött utóbbi éveiben, abban a házban lakott, amelyet vendéglőjének kisajátítása után vásárolt meg, s amelyet később leányjának ajándékozott. Egy ideig Bucur<?tiben férjhez ment leányjával lakott együtt s úgy vélte, hogy öreg feleségével a kemény munkás idők után itt békés nyugalomra talál. De nyugalom és béke helyett hálátlanságra talált gyermekeinél. Egyre keserűbben érezte, hogy a mire szüksége volt megfáradt testének, lelkének, nem kapta meg, s lassan megérlelődött benne a hazatérés gondolata. Megtakaritott pénzével hazatért Baciuba öreg feleségével együtt. Mondj áfc, akik emlékeznek arra a napra, amikor végleg visszatért szülőföldjére, könnyezett a szülőföldjével való találkozás örömétől. Simon István küzdelmes munkás életében szép beigazolást nyert a csángó em ber szívóssága, szorgalma, takarékossága, alkotó- és áldozatkészsége. Végigjárta a nehéz testimunka lépcsőit s amikor nagyhírű vendégfogadóját megteremtette, azt teljes hozzáértéssel úgy irányította, hogy abban az időben, amikor még vasút nem volt, úgy a csángó mint a regát-vidéki fuvarosoknak biztos menedéket nyújtott. Vendéglője négy őt szobás helyiségből állott, kiszolgáló személyzete nyolc tiz körül volt Simon István bucuresti tartózkodása alatt is hü és áldozatkész tagja >Á>lt az ottani református evangélikus egyházközségnek, annak hosszú időn keresztül presbitere is volt s több Ízben támogatta tekintélyes adományokkal ott is egyházát. — Amikor gyermekének hálátlansága miatt érzett keserűségével leikében visszatért szülőföldjére, már megfogant elhatározása, hogy még megmaradt egész vagyonát jótékony célra fogja fordítani. Hazatérése uíán a nyolcvanas évei felé közeledő, költő lelkületű Borcsa lelkésszel felújítja gyermekkori b rátságát, együtt tervezgetik meg hogy mire volna szüksége a községnek, a templomnak s miként iehttne mindezeket megvalósítani. Kezdetben az volt a szándék«, hogy a teljesen szegény gyermekek számára otthont alapit B ciuban, csakami- kor meggyőződött Borcsa lelkész érvelése u árj, a vízvezeték fo ltosságáról, tett le erről a szándékáról s határozta el a vízvezeték eikészitését a község számára. Simon Istvánnak Borcsa lelkésszel való barátsága egyre jobban elmélyült a két öreg sokszor órákat töltött el egymás közölt, ilyenkor elevenítették fel egymás számára a múlt szenvedéseit és fájdalmas emlékt. Borcsa lelkész tisztelete kortársa iránt egyre nagyobb lett, amikor tejesen megismerte őt. Többször emlékezett meg prédikációjában róia a templomban Ünnepek alkalmával személyesen kereste fel és fejezte ki jókívánságait, vagy levélben, versben köszöntötte a nagy jóltevőt ; leveleiben rokon öcsémnek szólítja s Baciu nagy jótevőjének nevezi őt s mosható szavakban fejezi ki a község és a nép Háláját azokért az adományokért, amelyeket Simon István adományozott, Minegyik levélből kiárad a csángó Borcsa pap mélységes testvéri szeretete csángó kortársa iránt. Egyik ilyen megmaradt versben közölt köszöntése Borcsa lelkésznek népe iránt érzett szeretetének és ragaszkodásának gyönyörű bizonyítékát szolgálja. „Húsvéti üdvözlet Simon István rokon- öcsémnek, Baciu nagy jótevőjének: Te tudod Baciufalu, hisz Te ismersz minket Együtt játszó szegény csángó gyermekeket. Napok évek múltak, az idők változtak Szerető szüléink tőlünk elbúcsúztak: Legyetek boldogok, példánk kövessétek, Becsületes szivünk hiven őrizzétek. Bárhova vessen sors, nem hágy el az Isten Legyetek megáldva e földi életben. Két pályán haladtunk, küzdelmekkel telve, Isten segélyével mindig becsülettel. Mindkettőnknek jutott öröm s fájdalomból, S élünk a kegyelmes Isten jóvoltából. Oh ki kitte volna, hogy még együtt leszünk, Szépért, jólétért, tervezgetünk, teszünk“? Tüzbe gonosz nyelvet, fogadva a bálát, Szeműnk előtt tartva a Jézusi példát. Isteni a bála, én tanúja vagyok Öcsém jótettének s köszönetét mondok. Hirdetem mindenütt szive gazdagságát. Jótékony lelkének magas szárnyalását. Kedves Öcsém Vérem, segitse az Isten, A nép javát célzó feltételeiben. És ha jön a halál, Ön nem hal meg soha, Szép nevét hirdeti sjtfzadoknak sora. De mig a végóra elhangzik közöttünk, Hozzon husvét ünnep sok örömet nekünk. Örömet a sirban, örömet az égben, Boldog találkozást édes kedveseinkkel.
