Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-01-20 / 1. szám
1942 január 20. EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Egy asszony halálosan megharagudott lelkipásztorára, mert az testvérének a koporsójánál csak annyiban emlékezett meg róla, hogy „az elhunyt mellett állott testvére és ápolója.“ Ebből és sok más hasonló esetből az következik, hogy híveink közül nagyon sokan félreértik az evangélikus temetés lényegét. Sokan ugyan még a katholikusok közül is felemelőbbnek és megrázóbbnak tartják az evangélikus temetést, mert ott mindent megértenek, amit a lelkipásztor mond, de gyakran a gyászoló gyülekezet más gyászbeszédet várt volna a lelkipásztortól. Legtöbbször az elhunyt egekig való feldicsérését és ma- gasztalását várják, azt, hogy a lelkész eyyedül csak a halottról mondjon szépeket. Vannak, akik még ezzel sem elégednek meg, hanem amint ezt a fenti példa is mutatja, azt iü elvárják a lelkipásztortól, hogy a halott mellett az élőt is dicsérje és magasztalja. Olyan emberekkel is volt már dolgunk akik teljesen meyakarták határozni azt, hogy mit mondjon, illetve mit ne mondjon gyászbeszédében a lelkész Minket azonban az ember, akár él, akár meghalt, egyedül csak Istenhez való viszonyában érdekelhet. Egy lelkipásztor sincs feljogosítva arra, hogy rikasson, könnyeket facsarjon, mert nem hízeleghet sem az élőknek, sem a megholtnak. Egyedül Isten dicsérete és magasztalása áll szeme előtt. Az elhunyton át is Isten jóságát, kegyelmét és irgalmát hirdeti, Aki megmutatta végtelen szeretetét az elhunyttal és hozzátartozóival szemben is rövid vagy hosszú életében. De minden koporsó mellett ott áll az életnek és a feltámadásnak Krisztusa is, Aki, amint tudjuk, minden koporsó mellett tanított és vigasztalt. Az Ur Jézus Krisztus érdemeden és méltatlan szolgáitól, a lelkipásztoroktól is csak ezt várja és kívánja minden gyászoló hivő. Fentieket az Üzenet cimü evangélikus egyházi lapból vettük. Hasonló dologról irtunk többszörösen mi magunk is. Nem szórvány jelenség ez tehát, hanem a természetes embernek felfogása. Hitnek hiánya az, amikor temetéseinknél nem Istenre és örökéletre gondolunk és nem annak igéit várjuk, hanem dicsérő beszédet! Amazok visszakérdezik: — Mi van a zsákban? János éktelen nyugalommal feleli: — Kutya! No erre nagyot nevetnek. Micsoda szamár beszéd. — Nem igaz — mondják. Csak nyissa kend ki azt a zsákot. Minket ugyan be nem csap. — De mikor mondom, hogy kutya, — szól János érzékenyen. A vámost elfutja a méreg: — Hallja, kiabál most már, — hát velem ne komédiázzon, mert rosszul jár. — Ugyan 1 — Ugyan ám. — No, no — véli János — ismerőm én a törvényt. — Ejha! — kiált a vámos, akit ez a kötözködés nagyon bosszant — nem tudom, kitől tanulta volna kend? No, adja a szót tovább emez — tanulni nem tanultam senkitől, hanem csak úgy hallottam. — Nem tudnám kitől? — feleli a vámos. — Hát azt nem tudnám megmondani, hogy kitől hallottam. Gondolom, maga is tuggya, hogy ki a mostani kiráj az országon, de nem tudná megmondani, kitől hallotta? A vámos le van fegyverezve a disputában s most már csak arra szorítkozik, hogy a zsákot átvizitálja. — Bontsa ki I — parancsolja. — De elugrik, — védekezil János. — Nem bontom én ki. Hanem hát muszáj. Ez az óhajtott szó a legnagyobb hatalom a világon, a muszáj. János leveszi a válláról a zsákot, az alját a földre helyezi s mikor a tetejét megbontja, lent rúg egyet titokban az ebhez. Az azután vonyitva ugrik ki a zsák száján, szinte repül s úgy fut, hogy lehetetlenség utolérni. Jegenye János káromkodva lohol utána s mig a töltésen túl nem jut, folyton szitkozódik. Amint azonban a vámosé elől födve van, nyugodtabb a lépte. Látja, hogy a Puli ír egyenest száguld hazafelé. — Szögény — mondja — de mög van ijedve. Azzal a kubikgödörbe megy, beteszi a zsákba a bárányt s halad újra a vámosok felé. Mikor elibük ér, haragosan integet s megfenyegeti a vámost az ujjával. — Köszönjék az Istennek — mondja — hogy elfogtam. A vámos érzi, hogy hibás s nem felel, inkább lehajtja a fejét. János pedig méltósággal halad befelé az utón, a komával találkozik. — Hát kend — kérdi a koma. — Ehuné — felel János. Késésbe vagyok. Egy kis sorom volt. Ezököt a népeket oktattam ki itt a kalickás házba, hogy a fületlen csizmát is föl lehet huzni. — No, no — válaszol menőben erre meggyőződéssel a koma. A mai helyzel áldásai. Köztudomású, hogy amióta háború van, azóta egyházi összejöveteleinknek is szünetelniük kell. ltt-ott kifakadásokat is hallunk emiatt. Kétségkívül, ebből a szempontból bizonyos tétlenségre késztet ez a helyzet. De vájjon olyan nagy-e ez a veszteség, mint amilyennek látszik ? Valóban tétlenségre vannak-e az engedélyek hiánya miatt az egyházak kárhoztatva? Nekem úgy tűnik fel, hogy ez a szükségidő bizonyos szempontból Isten akarata. És bizonyos szempontból az egyházi munkák eddig megszokott kereteinek a megbénulása áldásos. Mert ezáltal megszűnt egyházi életünknek egy óriási kisértése I Miben állt ez a kisértés ? Abban, hogy egyéb tennivalóink közben megfeledkeztünk Krisztus azon mondásáról, hogy „egy a szükséges dolog“, az I g e hallgatása ! Rendeztünk színdarabokat, virsliestélyeket, talán magas színvonalú irodalmi előadásokat, ifjúsági, nőegyleti összejöveteleket, amelyeken kétségkívül sok értékes és tanulságos hallani és látnivaló volt, de vájjon eközben nem e került háttérbe az Igének a hallgatása? Vájjon ez a munka nem keltette-e azt a látszatot, hogy minden egyéb fontosabb az Igénél I Mert színdarabjainkat telt ház előtt játszottuk és egyesületeinkben sokan voltak, de templomaink üresen tátongtak! Vájjon ez a mai kényszerhelyzet nem Krisztus szavának-e az intése: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekszel, de Mária a jobb részt választotta ! ? Mert ma nem lehet összejöveteleket tartani, az igaz. De viszont korlátozás nélkül lehet Igét hallgatni! A politikai hatóságoknak eszük ágába sem jutott, hogy a templombamenést megakadályozzák. Tehát megmarad számunkra ebben a nehéz időben az, ami a legszükségesebb, ami Krisztus szerint egyedül szükséges dolog: az Ige. Gyermekek, ifjak, felnőttek egyaránt korlátozás nélkül hallgathatjuk az Igét és nekünk nem kell félnünk azért, hogy a „más dolgok“ elvonják a figyelmet az egyedül szükségestől! Egy fiatal szász lelkésszel beszélgettem nemrég. Kérdezősködtem helyzetükről. Elmondta, hogy a felekezeti iskolák megszűntek, a nőegyletek jótékonycélu munkáját a népközösség vette át, az ifjúság képzését szintén, stb. És amikor — eléggé meggondolatlanul azt találtam mondani, hogy hiszen ezzel megölik az egyházat, elmosolyodott és lassan, megfontolva azt mondta: Én azt hiszem, hogy ezzel az egyházat megerősítik. És amikor szinte értelmetlenül bámultam rá, kifejtette, hogy a szász népnél milyen nagy kisértés volt, hogy csak a kultúrintézményein keresztül tudta az egyházat becsülni. Az Ige nem számított, csak az iskola és a Jugend verein, a Frauenverein és igy tovább. Most már — fejezte be beszédét a szász lelkész — ettől a kisértéstől megszabadultunk. A mi népünk most fogja megtudni, hogy mi az az Ige és meg fogja tanulni, hogy az egyház értékét nem a kulturális és szociális munka teszi, hanem Isten Igéje 1 Nálunk is nagy hiba volt, hogy az egyház rovására értékeltük a kultúrintézményeinket. Hányszor hallottunk ily kifejezéseket: amelyik egyház nem tart fenn iskolát, nem ér semmit ! Hát az iskola több, mint az egyház ? Nagyon jól tudjuk, hogy milyen szükségünk van kulturális és szociális intézményekre, nem ellenük beszélünk, de tiltakozunk az ellen, hogy ez a munka mindennek és az Ige semminek minősíttessék! Oroszországban megmaradtak az iskolák. Voltak kulturális intézmények is. És mégis mindenki üresnek, értéktelenek érezte az életet. Mert nem volt Ige! Viszont Finnország a hangsúlyt mindig az Igére helyezte és olyan kultúrája és társadalmi szervezete van, amelyik példátlan az egész világon! Nekünk hát megmaradt az Ige hirdetésének és hallgatásának a lehetősége F zzel minden megmaradt. Az lett vol- a baj, ha egyéb marad meg és a templom záratik be. De a templom nyitva áll. És sajnos, hiába áll nyitva. Husz-harminc ember szomjazik néhány ezer közül az Igére! Ez a mi nagy nyomorúságunk. Hogy az Ige hiába hangzik! Ezért nem nőnek ki kulturális és szociális megmozdulások sem a lelkűnkből. Mert ha a forrás eldugul, nem lesz patak sem ! Egy a szükséges dolog! Az Ige! Jönnek-e a „jobb részt“ választó, az faehallgaló Máriák? Mert ha jönnek, bizony megszégyenülnek az Igét megvető Márták! KISS BÉLA. Lapunkat előfizetési ilíj akból tartjuk fenn Evangélikus kötelesség tehá: '.agy minél előbb rendezzük előfizetésünket, amely a lap zavartalan megjelenését biztosítja!!!
