Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-11-01 / 18. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET 1941 november 1 Az apácai őrségváltás. Az eszmék, emberi felfogások napjainkban folyó elszánt háborújának kiemelkedő eseményei mellett, — amelynek minden fordulatát feszült érdeklődéssel figyeljük, — a Krisztus anyaszentegyházának is megvannak a kiemelkedő mozzanatai. Ilyen kiemelkedő esemény volt a közelmúltban a brassó- megyei Apáca egyházközségének őrségváltása. Amint ismeretes lapunk és naptárunk olvasói előtt Bohus Pál, az egyházközség volt lelkésze kerek félszázados kitartó szolgálat után vonult nyugalomba s adta át a helyét Krajcsovitz Tibornak, aki egy év óta volt segédlelkésze ennek a gyülekezetnek, amelynek bizalma egyhangúlag lelkészéül hívta és választotta. Beiktatása, amelyről lapunk legutóbbi számában röviden már megemlékeztünk, október hó 9-én volt. Az ünnepj istentisztelet a „Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát“ cimü énekünk erőteljes hangjaival kezdődött, melynek elének- lése után az, iktatási szertartás következett. A beiktatást Sipos András Brassómegyei főesperes végezte, Antal Márton türkösi és Rapp Károly bukaresti lelkészek segédletével. Fogadalomtétel után a beiktatott lelkész megindult hangon mondott beköszöntő beszédet. Emlékeztette a híveket Pál- apostolnak, az Úr Jézus legbátrabb harcosának magatartására, aki a legnagyobb nehézségek között sem csüggedt el az Isten ügyéért folytatott harcában s emberfeletti erővel tudta hirdetni és terjeszteni az Isten országát. Honnan volt ez a bámulatos ereje ? Krisztustól, akiben rendületlenül bízott s akihez soha nem szűnt meg könyörögni, imádkozni hitének, kitartásának megújulásáért s Isjen anyaszentegyháza erősödéséért. Ugyanezt kell tennünk nekünk is, — folytatta, ha azt akarjuk, hogy az élet forgatagában szilárdan megállhassunk. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, amelyet Scholcz Károly egyházmegyei felügyelő nyitott meg, utánna a főesperes üdvözölte a régi és az uj lelkészt, a gyüleke- zSi&i és "a vendégeket. Ezt követően az üdvözlések sora hangzott el: Nikodemusz Károly brassói lelkész, egyházkerületi jegyző, az Egyházkerület üdvözletét tolmácsolva, szolgálatának komolyságára és felemelő voltára hívta fel az újonnan választott lelkész figyelmét s arra kérte, hogy mint Isten hü sáfára, hozzon meg minden áldozatot, hogy megtartsa és gyarapítsa azt, ami reábizatott. Mátyás Béla pürkereci lelkész, a lelkészikar nevében köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy bár törékeny, gyarló eszközök vagyunk, de Isten mégis nagy munkák elvégzésére tud felhasználni, ha az Ő akaratának engedelmeskedünk. Gillich Fülöp lapunk szerkesztője a gyámintézet, Sipos András az egyházmegye és a tantestület nevében mondta el köszöntőjét s azon óhaját fejezte ki, hogy a népes apácai gyülekezet lelkésze és hívei hozzanak meg minden áldozatot a gyülekezet virágoskertjének létrehozásában, a felekezeti iskola megvalósításában. A görögkeleti egyház lelkészének melegszavakban kifejezett üdvözlése után Biró Imre, az egyházközség gondnoka arra kérte köszöntőjében az uj pásztort, hogy ragaszkodó szeretettel viselje gondját a gyülekezetnek, a híveket pedig figyelmeztette, hogy a kötelesség vállalásban és az áldozathozatalban odaadással vegye ki mindenki a maga részét. Üdvözletek hangzottak el még a Nőegylet részéről, annak áldozatkész elnöknője, özv. Nagy Lajosné tolmácsolásában, valamint az ifjúság részéről, amikor is egy ifjú versben köszöntötte az uj lelkészt, egy leány pedig szép virágcsokorral és közvetlen szavakkal fejezte ki az ifjúság hódolatát. Az ünnepséget bezáró közös ebéden ismét hangzottak el köszöntők, amelyekben, egyrészt az uj lelkész iránti ragaszkodás csendült ki, másrészt pedig a vállvetett és minden nehézséget leküzdő munkálkodásra való ösztönzés szólalt meg. Isten áldása legyen az apácai gyülekezeten és ifjú lelkipásztora munkáján. Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, Annak legyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségrőlnemzetségre örökön örökké. Ámen.--------Mezei I stvánRöviden és velősen! Irta: Johannes Gillhoff. Jó papjuk, de rossz aratásuk volt, még pedig három éven keresztül egymásután. A mezőn minden elégett, a betakarodás költségeit megspórolhatták I Teheneik úgy néztek ki, mint az agarak. Az első év még eltelt valahogy. De amikor az ég csatornái a második évben is zárva maradtak, összegyűltek és kipanaszolták magukat. Amikor készen voltak ezzel, elhatározták, hogy ebben a drága időben a papjuk fizetését is megspórolják. El is mennek hozzá. Először az időjárásról s olyan dolgok, ról beszélgetnek, mint amilyenekről az ember olyankor szokott diskurálni, amikor találkozik valakivel. Végül is a legöregebbnek elő kell rukkolni a dologgal. — Tiszteletes úr — kezdi — Ön már három éve prédikál nálunk és fizetését szívesen és zúgolódás nélkül adtuk. De most rossz idők járnak felettünk és spórolnunk kell. A gyülekezet nem tudja az Ön fizetését összeadni. Ezért elhatároztuk, hogy megpróbálnánk Ön nélkül is meglenni valahogy... A tanácsban tizenketten vagyunk és azt gondoltuk, hogy igy ellehetnénk egy negyedévig. Mindenikünkre jut egy vasárnap. Mi intézünk majd a gyülekezethez egy intést, mint ahogy Ön is csinálja. Természetesen rövidebben és velősebben és egyikünk a másik után, hogy mindenikre sor kerüljön. . . Elhallgat. Elönti a meleg. Le kell töröl- i veritéket homlokáról. A pap még min- ^ dig az ablak előtt áll. Egyre kifelé tekint- get. Nem szól semmit. A kurátor újra kell kezdje a mondókáját. „Ön jól hirdette az Igét, hálásak is vagyunk érte. De most nagy bajba jutottunk és szívesen vennénk, ha Ön más állás után nézne. A Jó Isten Önt megsegíti és mi imádkozni fogunk az Ön boldogulásáért. És ha az Úristen ismét esőt ad a földeinkre, visszahozzuk.“. Köhög. Csizmáját a padlóhoz dörzsöli. Beszédével elkészült. A többiek bólongat- nak: Jól végezted a dolgodat. Végre a pap is elkészült nézegetésével. Megfordul és azt mondja : „Igen. . . Jó. Ha maguk úgy gondolják, hogy ez szükséges és nálam nélkül is ellehetnek, ne aggódjanak semmit. Ma hétfő. A legközelebbi csütörtökön elmegyek és vasárnap el is kezdhetik. Csak engedjék meg, hogy bútoraimat néhány hétig még itt hagyjam. Szempillanatnyilag nem tudnám hová vinni!“ Természetesen szívesen beleegyeznek, elbúcsúznak és a lelkész még utánuk kiált: „Szóval addig, mig az Ur Isten megint esőt ad?“ — „Igen, igen, kiáltják vissza a többiek.“ Akkoriban még senki sem gondolt arra, hogy a telepen telefont állítson fel, de az eset hire úgyszólván mégis pillanatok alatt elterjedt az egész környéken: N. faluban felmondtak a papnak! Isten igéje a szárazság idején igen drága nekik! A legközelebbi vasárnap a legöregebb tanácsos, a kurátor fog röviden és velősen prédikálni. És azután a többiek egymásután! Na, eljött a vasárnap. Mindenki, aki csak mozogni tudott, ott volt a templomban. Én is. Mondtam a feleségemnek: Ezt már meg kell hallgatni! Ö azt mondja: Az emberek nagy ostobaságot csináltak, de amit ezzel a vasárnappal müveinek, még nagyobb lesz, mint az első volt. Mit szaladgálsz ilyen bolondságok után? De azért szombat este nem restelltem a húsz mérföldet megtenni s estére ott is voltam. Másnap reggel a templom tömve volt. Eny- nyi embert a pap sem látott a templomába^ Az oltár előtt állt az emelvény, előtte a kurátor ünnepi ruhában. De arca egyáltalán nem látszott ünnepélyesnek. Ide-oda feszengett a pádon. Na — gondoltam —, a te bőrödben sem szeretnék most lenni. Elénekeljük a 288. éneket: Mit büszkélkedsz, te nyomorult ember... Hosszú ének: 13 verse van. Végre elérünk a végéhez. Ő ülve marad. Egy másik éneket tétet ki. A gyülekezet csodálkozik: máskor nem igen szerette a sok éneklést. Végre annak is a végéhez érünk. Még egy harmadik éneket is? Nem, az nem lehetséges. Feláll, a pulpitus felé megy és megáll mögötte. Minden szem reá szegeződik, némelyik kíváncsisággal, némelyik tisztelettel. Remegnek az ajkai. Újból és újból törli homlokáról a veritéket. Felnyitja a bibliát. A Máté 23-at olvassa: „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a Gyehennának büntetését ?“ Leülünk. Néhányszor köhintünk, hogy később ne zavarjuk a prédikációt. Kiegyenesedünk és én gondolom magamban: Mindent, ami helyes! Egy rövid, erőteljes
