Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-11-01 / 18. szám
Autorlzat de Ministerial de Interne sub No. 14.8S0 Anul 1928 Administrajia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, |ud. Brasov. A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Kiadja: az Evangélikus Elet Baráti Munkaközössége Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. - Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Évi előfizetési dij 80 Lei Külföldön 3 Pengő Külföldi előfizetések cime: Rolik L. Eger, Szt. János u. 12. Minden Isten kegyelméből. I. Kor 15 :10. „Amim van, csak magamnak köszönhetem„a magan erejéből vagyok, ami vagyok“, — mondja az elbizakodott, gőgös ember. A gőg, az elbizakodottság visszataszító tulajdonság s nevetségessé teszi tulajdonosát, de nemcsak, hanem a legnagyobb- foku hálátlanság és tudatlanság, mert elfelejteti az emberrel, hogy semmije sincs, amit ne kapott volna. Az pedig nagy baj még akkor is, ha a földi javaink megnyerése alkalmával felejtkezik el az ember arról, hogy minden, amije van, azt úgy kapta ajándékba a mindenek adományozójától, az Istentől. Nagy baj, hogy elfelejtkezik erről, mert ezzel egyúttal azt is elfelejti, hogy mindennel, amije van, az ajándékozó Isten rendelése szerint kellene, hogy éljen. De sokkal visszatetszőbb és sokkal nagyobb baj, ha az örök kincsek tekintetében felejtkezünk el arról, hogy mindent Isten kegyelméből bírunk és bírhatunk, mert gőgünkben elfordulunk Tőle, nem nyúlunk kegyelmének ingyen való drága ajándéka: az örökkévaló javak, a megbocsátás, az üdvösség után s igy elveszítjük azokat. Hogy ebből a borzalmas lehetőségből: az üdvösség elveszítésétől megmenekülhessünk, Pál apostol tapasztalatán kell átmennünk. Az a Pál apostol, aki joggal elmondhatja magáról, hogy „többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan,“ nem bízza el magát, hanem alázatosan mindjárt hozzáteszi: „de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme“, mert „Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok“. így nyilatkozik, mert sohasem felejti el, hogy mit tett és mit érdemelt. Hogy Krisztus üldözője volt s hogy Krisztus ahelyett, hogy emiatt elpusztotta volna, ahogyan megérdemelte, szolgájául hívta el. S ha mi is komolyan elgondoljuk, hogy mi, a mi életünk által inkább megrontói vagyunk az Ur parancsának s ezért bármelyik pillanatban halált érdemelnénk s hogy ehelyett mégis sok-sok földi jóban lehet részünk, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetjük. Kegyelemből van, hogy minden nap életre ébredhetünk, hogy életben maradhatunk, de kegyelem az is, hogy elvettetés helyett arra méltat bennünket, hogy az Ő nevét hordozzuk és neki szolgálhassunk és mindennél nagyobb kegyelem az, hogy örökség tétetett el számunkra a mennyekben s az örök élet örökösei lehetünk, holott bűneink miatt büntetést, örök kárhozatot érdemelhetünk. Ha el tudjuk mondani egy nagy tudással: „kettőt tanultam meg, életemben: az egyik, hogy én nagy bűnös vagyok, a másik pedig, hogy Jézus még nagyobb Megváltó“, — akkor el tudjuk mondani életünk boldogságának titkát is: Isten kegyelméből nyertem mindent, Isten kegyelméből mindent megnyerhetek és „Isten kegyelme által vagyok, qmi vagyok. Raduch György. Október 31... 1517 október 31-én szegezte ki Luther Márton 95 tételt tartalmazó vitairatát. Ha nem is mindennapos, de semmiképpen nem szokatlan és nem ismeretlen cselekedet volt az abban az időben. Mégis az lett: korszakalkotó az egyháznak és az egész világnak életében. Bátor magatartása ahhoz a cselekedethez hasonlított, mint amikor a szakadék felé rohanó lovaknak valaki megragadja gyeplőjét s helyes útra tereli őket. így ragadta meg Luther Márton az egyháznak a tévelygések útjára szabadult s veszedelembe rohanó szekerét is s arra kényszeritette, hogy visszatérjen az Evangéliumnak ösvényére. Nem méretezzük túl a reformátor érdemeit, ha tényként leszegezzük az igazságot: az egész keresztyénség életének fejlődésére döntő jelentőségü_ hatása uoíf Luther Mártan^TeHáz. pésének. S ez nem csupán azoknál, akik követték, de azoknál is, akik ellenségként harcoltak ellene. Október 31-e joggal lehetne az egész keresztyénség ünnepe. Bár Luther Márton figyelme elsősorban az egyház életére volt irányozva, cselekedetének hatása túllépte ezt a keretet. Kisugárzott az az életnek minden területére. Nemcsak a hitélet terén vívta ki a szabadságot, de szabaddá lett az irodalom és a tudomány, fellendült a népnevelés és uj formákat keresett a társadalmi élet. — Tudjuk, sokan voltak és sokan vannak, kik részint kisebbíteni próbálják e téren szerzett érdemeit, részint meg egyenesen vádat kovácsolnak ezekből ellene. Luther Márton tehertételére írják, amit a tudomány Isten és egyház ellen vétkezett. Őt teszik felelőssé a társadalmi életnek bűneiért, forradalmakért, lázadásokért. A valóság pedig az, hogy Luther Márton épp oly kevéssé akart politikai forradalmár lenni, ahogyan maga Krisztus sem akart az lenni. Akarata ellenére lett az is. Nem tett e téren mást, minthogy elsőnek ismerte fel és hirdette a népiségben, a fajban levő erőt és elkötelezettséget. 424 esztendő távlatából, nyugodt mérlegelés alapján, ma az az érzésünk : a reformáció tisztitó vihar volt nemcsak az egyháznak életében, hanem az emberi életnek minden vonalán! Ismét nagy időket él az emberiség. Korszakalkotó a jelentősége annak, ami körülöttünk történik. Társadalmi forrongás ereje erjeszti a népek életét. Érezzük hatását, formáló, megújító erejét. S mert az uj eszme né; peié lesz a jövő győzelme: tudomásul kell vennünk jelenlétét, mely éle- tetadó viharként fogja felrázni a ^népeket. Egészségtelen dolog lenne tehát, ha nem akarná az egyház ezt tudomásul venni. Igaz, az uj eszme harcosai nem akarnak reformátorokként avatkozni bele az egyház életébe. Politikusok és társadalmi reformerek akarnak maradni. De. . . Október 31-a arra figyelmeztet bennünket, hogy nem lehet az életet csak úgy egyszerűen kétfelé osztani. Luther egyházi reformot akart s akarata ellenére lett a társadalmi életnek is formálója. A mostani társadalmi forrongás sem fog észrevétlen maradni az egyház életében. Fel kell tehát készülnünk reá, hogy uj körülmények között is hirdetni tudjuk az Evangéliumnak soha nem nélkülözhető igazságait. Mert ha nem készülünk reá, ha behunyjuk szemünket, akkor vagy magával sodor az ár, vagy elrohan fejünk felett s mi majd tehetetlenül kullogunk utána. . . Isten kegyelme különleges útmutatásának érzem, hogy ma egyházunk élére uj ember áll s hogy éppen a reformáció ünnepét követő napokban tarthatunk egyházkerületi közgyűlést. Szolgáljon nekünk ez a találkozás áldott alkalmul arra, hogy mindeneket alaposan átfontolva biztos utón és felvértezve vállalhassuk szolgálatunkat! Gillich Fülöp.
