Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-08-01 / 13. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET 1941 augusztus 1. Egyházépités. A pankotai fiókgyülekezet, történetének újabb fejezetéhez ért el, s ez hat esztendő alatt negyedik jelentős eseménye életének. Tudjuk: nem a mi érdemünk ez. Nem is a magunk fontosságára akarunk reá mutatni azzal ha beszélünk róla, hanem bizonyságot teszünk afelől, hogy Isten, a mi mennyei Édesatyánk s szent Fiának, a Jézus Krisztusnak Ígérete, segítő és fenntartó ereje, életünkben, csendes szórványéletünkben is megmutatta erejét. * Egyházközségünk története élő bizonysága Istenünk megsegítő erejének. Bizonyíték: miként lehet a semmiből is valami, ha ő rendeli el, hogy Jegyen“. Az 1934. esztendőben a pankotai cse- kélyszámu evangélikus hívek egy része, megelégedvén a reformátusokkal való közösséget a református egyházközségtől való elszakadásra és önálló egyházalapitásra határozták el magukat. Néhai szuperintendens urunk s Dénes Béla aradi lelkész, jóváhagyása, valamint közreműködése mellett ez meg is történt s a pankotai fiókegyház az aradi gyülekezet felügyelete mellett, megalakult. Hány számbavehető egyháztaggal ?... Talán 50-el! A többi a református egyházban maradt... Istentiszteleti helységül az uradalmi kastély egy szobáját kaptuk, díjtalanul. Az istentiszteletekre Dénes Béla lelkész járt ki, vagy prédikációk felolvasásával oldottuk meg. Semmi anyagi alap. Az első évi egyházadó, — alig pár száz lej. De az összeadott perselypénz s innen-onnan kapott adományokkal szépen szaporodik csekély alapunk. S 1935-ben felmerül egy imaház megépítésére szolgáló telek vásárlásának kérdése. Megtaláljuk az alkalmas helyet. De a vételár kiegészítésére a hívek külön ada- kozókó.szségét is igénybe kell venni. A telket megw4»aziikr- —----------— __ A kételyek megszűnnek, a csüggedés e'oszlik s a gúnyolódás kezd alábbhagyni, a kárörvendők tévedtek. Beismerik, de még mindig jósolnak: Tovább úgy sem juthatnak! Újból tévednek! Az egyház pénztárában gyűlnek a lejek. Egyházadó, perselypénz, adakozások, aradi, dániai s egyéb segélyek, mind elősegítik immár merészebb céljainkat, — amiről ugyan nem is merünk még egészen komolyan tárgyalni — egy kis imaház megépítését! Még mindig szegények vagyunk anyagiakban, de akaratban annál nagyobb bőséggel. De van egy hatalmas pártfogónk, támogatónk, akinek segítségével sok mindent elérhetünk. Ki az? Isten! Ne feledd testvérem: Isten! S Ő megsegített. Elérkezett az idő a komoly megvitatásra. S a tárgyalások, viták, anyagi hozzájárulások, garanciák stb. leküzdése után, a szükséges összeg felével — bevalljuk egy kis szorongással s félelemmel — nekifogtunk az imaház megépítésének, amely végre is templommá fejeződött be. Kérőlevelek a magyar evangélikus gyülekezetekhez, hatóságilag engedélyezet gyűjtések, hozzájárulások s ismét aradi testvéreink jelentős összegű támogatásával s egy tetemes összegű teher fennmaradásával, de Istenünk segítségével az 1937. esztendőben felépült templomunk. Isten segítő kezét látjuk abban is, hogy azóta minden terhűnket kihevertük. Sőt, 1939-ben templomunk belső berendezésének első része, padok, is elkészültek. Jelenleg oltárunk és szószékünk is elkészülőben van. A gúnyolódok ismét kudarcot vallottak, ezúttal véglegesen. Mi pedig megbizonyosodhattunk Isten hatalma és jósága felől, ki velünk volt s megsegített. — „Erős vár a mi Istenünk . . . Szóliák Pál. A csángó expresz. Hát ez meg mi a szösz ?! Még ilyen is van ebben a keserves világban ? . . A csángó mosolyog, az idegen eltűnődik ezen a valamin, mert még ilyet sohasem hallott. Én is mosolyogtam a barátommal együtt. Azt kérdeztem tőle: — Mivel jöttél be Brassóba? A csángó expresszel — feleié. Akik még nem tudják, azoknak meg- moadem, hogy ez bizony nem más, mint az a kicsi vonat, ami Brassó és Négyfalu között közlekedik, vivén naponta a nagy- mejjü csángókat, kövér románokat és a garcsini cigányokat. Kezdetben gőzös vala a neve, akkor énekelték azt, hogy „megy a gőzös, megy a gőzös..." Idők folytán ez a csodamasina hivatalosan megkapta a tramvay nevet, amit a csángók a könyebb kiejtés céljából úgy mondottak: trájván. ’ Nem is olyan régen aranyat jelentett Négyfalu számára; de mióta mindenütt autóba botlik az ember: lecsúszott a magas polcról. S ha igy megy tovább is az élet sora, kehesen püfögő mozdonyai — mint ócskavas kerülnek eladásra. A sínek nyomát, ha sóval nem is hintik be, de bizonnyal benövi a laboda, szamártövis, meg más jófajta burján. Hej milyen szép idők voltak azok, amikor a sínek felnyúltak a város szivéig, fel a főtérrel Milyen kevélyen pöfögött, szuszogott a mozdony és ontotta magából a sűrű füstöt, amig felvontatta a néppel teli kocsikat végig a Kolostor-uccán. A rosszul záródó szelepeken állandóan sis- tergett, süvített gőz: lefújt mindenkit, aki a közelébe tévedt, mig a fekete füstcsomók szikraesővel vegyítve, gyászfátyolként borították be a házak tetejét. Csudaélvezet volt nyelni ezt a büdös füstöt s nézni az ünneplőbe öltözött falusiak kiszálló vagy felszálló tömegét. — Szép, szépl — mondotta a nemes városi tanács — de mégsem valami jó: látni a folyton elakadó forgalmat, hallgatni a fülrepesztő sípolást, csengetést; nyelni a füstöt s lesni, hogy mikor kerül valamelyik szájtátó a kerekek alá. Elhatározták, hogy nem engedig a tramvájt tovább menni, csak a sétatérig. — Nó, úgy is maradt évtizedeken keresztül. Egyszer aztán megint ráncba húzódott a városvezetők homloka. Meg is hozták melegiben a határozatot: a tramváj csak a Schiel-gyárig mehet. Városrendezési és egészségügyi okok teszik ezt indokolté. Az utasok gyalog is bemehetnek a város szivébe; aki meg nem akar gyalogolni, az üljön autóra, autóbuszra, amik tucatszámra szaladgálnak keresztül-kasul a városon. Csakhogy a vasut-társaság sem hagyta magát. Szerzett jogaira hivatkozva, pörre vitte a dolgot. Meg is indult a pör és ment, ment szép lassacskán, a rendes jó szokás szerint. S talán még most is menne és a gőzös vigan füstölné a város belsejét, ha a város vezetősége rá nem szánja magát egy merész lépésre. Se szó, se beszéd: katonai segítséggel felszedette a síneket egészen addig a bizonyos határig. A sínek helyét részben aszfaltozta, részben kikövezte; a sétatér tájékán só helyett — fűmagot szóratott szét. Nem maradt semmi emlékeztető, hogy itt még vonat is járt volna valaha. Azért mondom, hogyha ez tovább is igy megy, kiszorul egészen a száraz Tömösig s akkor még a kutya sem fog ráülni. Nagy- mejjű csángó, kövér román garcsini cigány a száguldozó taxin (autóbusz) keresi fel majd a várost. Az expresz mozdonyai mind ócskavas kerülnek majd eladásra. A legócskábbat, mint eredeti, csángó régiséget, beteszik a létesítendő csángó múzeumba. De, hogy rátérjek a beszédem fonalára, azt akarom mondani, hogy még az ánti- világban, akinek Brassóban valamilyen dolga akadt, az legcélszerűbb utazási alkalmatosságnak a csángó expreszt tekintette. Ez a jó kis füstös pontos időben, készen az indulásra, várta az utasokat. A mozdonyvezető is — indulás előtt — csupa figyelmességből, jól megfüttyentgette a gőz- sipot. Hallja meg mindenik késlekedő utas, hogy nemsokára indul a vonat. Szedje a lábait szaporán, aki nem akar lemaradni. Nó volt is ennek foganatja ... Az idősebbek öregesen, a fiatalabbak szaporábban de aprítottak istenesen, csakhogy ott ne hagyja a vonat. Ni, ni I Már füttyent is egy hosszút, keservesen riogatót. A kocsik nagy csatta- nással lódulnak a mozdony után, a sűrű fekete füst vastag csomókban löködik a magasba. A Tatrang felőli utón, alig ötven méternyi távolságról, egy vastagon öltözött nénike szalad, ahogy csak bírják a lábai. Kezével a gőzös felé integet és a torka-
