Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-06-15 / 10. szám
Autorisut de Mintaterei de Interne tab No. I4.S50 Anul INC VI. ÉVFOLYAM. í6 3 lej. 1941. junius 15. ’VT'" f ’t*. f t CtönaéíJíus Étet Administratia Szerkesztősig és kiadóhivatal: Baciu, Jud. Brasov. Qe?missAÍ&, tdrsatLatwA. iu£iurAtis &»wií4g&ödi &eU£offc. A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Kiadja: az Evangélikus Élet Baráti Munkaközössége Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. — Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA 10. szám Évi előfizetési dij 60 Lei Külföldön 3 Pengő Külföldi előQzetések cime: Rolik L. Eger, Szt. János u. 12. Hit, összetartás és munka. KEDVES EVANGÉLIKUS TESTVÉREIM! A már hosszabb idő óta várt nagy esemény, a szuperintendens választás megtörtént. Evangélikus népünk döntött az egyházi vezető fontos kérdésében. Mi mint Krisztus hivő népe és nyája ebben a döntésben nem egy pártnak a győzelmét, nem is az emberek elhatározását látjuk, hanem azt mint Isten akaratát fogadjuk. Amikor én is alázattal meghajolok az Isten akarata élőit, egyben szeretettel megköszönöm evangélikus népünk bizalmát s meleg, testvéri üdvözletemet küldöm nemcsak azoknak, akik a lezajlott választáskor mellettem foglaltak állást, hanem azoknak is, akiknek más volt a meggyőződésük. Én nem akarom tudni, hogy ki volt mellettem és ki volt ellenem. Nekem minden hivő, egyházát öntudatosan szerető, törvényes vezetőjét megbecsülő evangélikus ember közel áll a szivemhez, azt szeretem, megbecsülöm s érte kész vagyok mindent megtenni, ami egyszer csak emberileg lehetséges. Megtagadom azonban a közösséget azokkal, akik hitünk meggyalázói, az egyházi belső őpi'ő munkának a kerékkötői s igy a mi legszentebb, legnagyobb életérdekeinknek a veszélyeztetői. f u ________________________________ _ __________T íé szem'ezf azért, mert teljes tudatában vagyok az én nagy felelősségemnek, melyet mint egyházunk legfőbb lelk'i vezetője és irányítója Isten és az emberek előtt viselek. Ismerem és világosan látom egyházunk helyzetét és minden ügyét, de minden baját és minden fogyatkozását is. Merem állítani, hogy jobban ismerem, mint bárki más, mert Isten bőséges alkalmat adott, hogy megismerjem. Nincs egyházkerületünknek olyan gyülekezete, de szórványa is kevés, amelyben ne jártam volna, amelynek a szószékén mint igehirdető ne álltam volna s tagjai közül névszerint is ne ismernék sokakat. Simonyifalvától le Orsováig és Nagyszentmiklóstól végig Bukarestig otthon érzem magam minden gyülekezetben, mert mindenütt ismerős arcok, meghitt, kedves, jó barátok köszöntenek. Es mint a mi boldogult főpásztorunknak éveken át volt legbensőbb munkatársa, utóbb pedig helyettese, majd pedig egyházkerületünk vezetője, bőséges alkalmat nyertem, hogy bepillantsak egyházaink legbensőbb dolgaiba s megismerjem az összes bajaikat, gondjaikat, terveiket és reménységeiket. Tudom, hogy mire van egyházunknak szüksége és mit kell tennünk, hogy az az erőtlen tengődés és aléltság szomorú állapotából kikerüljünk. Három dologra van mindenekelőtt szükségünk: hivő, Istent szerető, Istenben bízó egyháztagokra; szoros testvéri megbonthatatlan, szent közösségre és végül kitartó, erőteljes és lelkiismeretes munkára. Hivő Ielkekre van szükségünk. Mi nem vagyunk politikai közösség, nem vagyunk párt, nem vagyunk valamilyen egyesület. Mi egyh : vagyunk! Egyház pedig csak ott van, ahol emberek vannak, akik hisznek Krisztusban és körülötte tömörülnek egy szent célú, nagy munkára: az Isten akaratának a követésére és az ő országának e világban való csendes építésére. Azt láttam mindenütt, hogy mi ezekben a hivő lelkekben nagyon szegények vagyunk. Reformációi és egyéb egyházi ünnepélyeinken büszkén verdessük a mellünket és hivatkozunk evangélikus apáink hitére, áldozatára és vértanúink mindhalálig való hűségére. Mindebből azonban kevés van bennünk. Es ez a magyarázata minden nyomorúságunknak, hogy erőtelenek, vagyunk, hogy nincs evangélikus öntudatunk s nincs élet a gyülekezeteinkben. Nem kutatón, ki ennek az oka. Elég annyit tudni, hogy meg van ez a baj és hogy tenni kell ellene valamit. A tennivaló az, hogy ismét egyházzá kell lennünk. Eddig voltunk minden, kulturális, adminisztrációs; gazdasági közösség. Vezetőinket és gyűléseinket ezek a kérdések foglalkoztatták és uralták. Itt az idő, az utolsó óra, mit Isten még ad, hogy egyszer végre egyház is legyünk: a Krisztusban hivők közössége. Ebbe ugyan Isten hiv el mindenkit és Isten adja kinek-kinek a hitet, de az egyháznak a kötelessége az igy elhivottakat és megvilágosítottakat összetartani, gondozni, nevelni. Az egyháznak ez a legfontosabb munkája. Én a legfőbb kötelességnek azt tekintem, hogy ezt az egyházépitő mun" kát minden gyülekezetben megszervezzem, beindítsam és zavartalan menetét biztosítsam. Új, a Krisztus leikével telitett nemzedékeket kell nevelnünk, hogy ismét egyházzá legyünk. Ennek a munkának a sikere pedig a mi hűségűnkön, felkészültségünkön múlik. Elvárom és megkövetelem úgy a lelkipásztoroktól, mint pedig a gyülekezetek vezetőitől és prezsbitereitől, hogy erre a munkára fordítsák minden figyelmüket, mert aki mást akar az egyházban, az megrontja azt. A lezajlott választás lesújtó és megsemmisítő bizonyságát szolgáltatta a mi nagy fegyelmezetlenségünknek. Ennek máskép kell lennie és máskép is lesz! Eddig lehetett külön utakon járni, nem törődni a közösséggel és felrúgni a legszentebb érdekeket is önző egyéni érdekek miatt. Ez most megszűnik. Eltökélt szándékom, hogy vas marokkal összefogjam a nyájat, mely az utolsó években rászokott a bitangolásra és könyörtelenül letörjek minden olyan kezdeményezést, mely a jó rend, fegyelem és összetartás megbontására vezet. Szorosan összezárkozott sorokban akarunk menetelni és aki kitör a sorból, nyomorultul magára fog maradni. Ám lássa, hogy mit csinál! Mi nem irgalmazunk neki, ha ő nem volt kegyelmes magához. Egységes nép, összetartó emberek, testvéri szent közösség kell legyünk. Ilyenné nem a jelszavak tesznek. Azok éket vernek közénk és egymás ellenségévé tesznek. Krisztus hoz minket egyedül közel egymáshoz. Ő tesz minket egymás testvéreivé, összetartó és egységes néppé. Össztartásunkat és egyetértésünket most sem azok bontották meg, akik a templomba járnak, hanem akik kerülik, kik megvetik az Isten igéjét és kegyelmének drága asztalát. Célom ezeket a hívőket összegyűjteni mindenütt, kik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, hogy velük együtt, közös erővel építsük az Isten országát. Ez máskép nem valósítható meg, mint szakadatlan és lelkiismeretes munkával. Nagyon sok pótolni valónk van. Erőinket nem tékozólhatjuk hiábavaló dolgokra, haszontalan és céltalan torzsalkodásokra. Szükségünk van minden időnkre és mindenki munkájára. Épen azért azonban mindenki munkája a legszorgosabb ellenőrzés s a legkeményebb felelősségrevonás alá kerül. És ezt a munkát elsősorban magamtól követelem meg. Nem szándékom egyházkerületemet a kényelmes püspöki székből kormányozni. Kemény frontszolgálatot akarok végezni, mint azt eddig is tettem. Ott akarok lenni mindenütt ahol baj van, a hol tanácsra, segítségre van szükség. Megyek mindenhová, hová nem is hívnak, hol nem is várnak, hogy mindenütt a helyszínén ismerjem meg az égető kérdéseket s a rögtöni megoldást eszközöljem. Szolgálni akarok mindennel, amivel az Úristen megáldott. Testvérek vagyunk: magyarok és evangélikusok. Fogjunk hát össze közös, épitö, szent munkára: drága népünk és szeretett anyaszentegyházunk megtartására. ARGAY GYÖRGY.
