Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-06-01 / 9. szám
i Az egyházról. „Ugyancsak tanítjuk, hogy az anyaszentegyház örökké fennmarad. Az egyház pedig: a szentek közössége, melyben az evangélium tisztán hirdettetik s a szentségek helyesen szolgáltatnak ki.“ Ez a cikk világosan megmondja, hogy mi az egyház. A „szentek gyülekezete.“ Tehát azok az igazi egyháztagok, akik valóban benne élnek az egyházban, tehát Krisztus szavára hallgatnak, nem emberekre vagy bűnös ösztönükre és életükkel mutatják, hogy valóban Krisztus engedelmes szol- gái. A „szent“ kifejezést nem erkölcsi értelemben kell gondolni, mintha a keresztyén ember minden bűntől ment volna, hanem úgy, hogy Istenéi vagyunk, nem érezzük magunkat jól a bűnben, szeretnénk szabadulni tőle, Istenéi akarunk lenni. Miről lehet felismerni az igazi egyházat? Arról, hogy benne az evangélium tisztán hirdettetik. Nem lehet az egyházban olyan tanokat hirdetni, melyek a Krisztus tanításával ellentétben állanak. Nem lehet emberi bölcselkedéseket hirdetni, hanem csak azt az Igét tolmácsolni, amelyet Isten mond. Nem a szép, gyönyörködtető prédikáció a fontos, hanem az, hogy a pédikáció a Krisztus izenetének hü tolmácsolása legyen. Nem fontos az emberek véleménye, hanem egyedül a Krisztus véleménye. Az ilyen egyház „örökké fennmarad“. Gyűlölhetik, irtó hadjáratot rendezhetnek ellene, nem lehet elpusztitőni, mert az egyházat a Szent Lélek ereje tartja fenn, ki van véve emberi hatalom alól. Külsőleg elpusztíthatják, de az igazi anyaszentegyház elpusztíthatatlan. Milyen nagy vigasztalás és remény ség ez nekünk. Végül az igazi egyház elengedhetetlen ismertető jele a a szentségek helyes kiszolgálása. A keresztség nem lehet csak egy ceremónia, hanem igen fogadalomtétel, hogy a szülök és keresztszülők a gyermeket valóban Isten gyermekének nevelik; az úrvacsora pedig ismét az élet forrása kell legyen. KISS BÉLA lyekre. Nem is volt ott harc, hanem csak mészárlás, melynek Bartha kapitány s két közlegény kivételével mind áldozatul estek. De nem sokáig örülhettek az álnokul nyert győzelemnek, mert ime veres csákós székely huszárok törnek elő és még rettenetesebb mészárlást visznek véghez a törökök soraiban. Nemes György huszáralezredes egymaga 24 törököt, Bora őrnagy 11 -et Damó százados 7-et ölt meg, mig az áruló ezredest a menekülők lovai tiporták agyon . . . < * * * * * Nemsokára azonban a mi csángóink is megkóstolták a harcot. A büszke osztrák ármádia, sajnos, nem volt eléggé tisztában a hétfalusi hegyek ága-bogaival. Csak a tömösi és ósánczi szorost erősítették meg, nem is tudták, hogy ezeken kívül még szoros húzódik a falvak felé, melyeken keresztül a védőknek épen a hátába lehet kerülni: a garcsini és a döjtönei. Úgy látszik, a töröknek jobb szimatja volt, megérezte, hogy hol kell támadni. Nem ott ment, ahol várták, hanem ahol nem gondoltak a jövetelükre. Az ósánci szorosnál csak pár embert hagytak csetepatézni csalétkük 4000 lovas és 400 gyalogos török pedig a Kárpátok alatt felhuzódott a Predeluj-hágóig, onnan egyesével, kettősével behúzódott a Paltin hegyen keresztül a Döj- töne szorosába és a patak mellett közeledett Hosszufalu irányában. Szerencsére nehány plajás észreveszi a veszedelmet, esze nélkül rohan a falvakba megvinni a hirt, mire a tartalékként Hosszafalunál hagyott orosz ezredes Ósánc felé száguld a beütést megakadályozni,. Ott, ahol a Döjtöne útja az ósáncziba torkollik, a csodaszép Ékmezejénél, ott csaptak össze az előőrsök. Csakhogy császári katona alig volt, török pedig töméntelen, igy a kis csapat visszavonulni volt kénytelen, 3 ágyúja is az ellenség kezére került. Irtózatos félelem vesz erőt a csángó népen. Menekülnek öregek, asszonyok, gyermekek az előre elkészített rejtekhelyekre. A töröktől nem lehet kíméletet várni. Csakhamar meg is jelennek Hosszufalunál a furcsa kinézésű, turbános, bugyogós törökök, érthetetlen nyelven fenyegetőznek, kiabálnak, rabolnak, pusztítanak. Már egy ármádia Tatrang felé akar vonulni, amikor megjelennek Eichelburg gróf szavójai dragonyosai s Orosz ezredes székelyeivel rohamra indulván, szétverik a törököt. Ott vannak a seregben a hétfalusi csángó fiuk is, lelkesülten űzik a törököt oda, ahonnan jött. Csak a Döjtöne völgyéből 100 török holttestet szednek össze, de a Páltinon keresztül 300-at visznek magukkal, A veszedelem elmúlt. De nemsokára újabbak következnek. KISS BÉLA. Népiszemlélettel. A brassómegyei magyar evangélikus csángó nép a háborús helyzet teremtette nehézségek ellenére is szorgalmasan végzi mindennapi munkáját. A drámai gyorsasággal zajló nemzetközi események sem zökkentik ki nyugalmából. Dolgozik és bízik a gondviselésben, hogy munkáját áldás fogja kisérni. Fáradhatatlan szorgalma és igyekezete éppen a legfőbb vonása a csángó népi lelkületnek. Csendben végzi teendőit s ezt a csendet csak olykor-olykor töri meg egy-egy fontosabb társadalmi vagy egyházi esemény. Az utóbbi években a csángó népközösségnek minden társadalmi és kulturális megnyilvánulása mindössze egyházi eseményeiben nyert kifejezést. Egy-egy ilyen egyházi esemény, amelyet sokszor sok vita vagy harc előz meg, foglalkoztatja aztán sok ideig. A csángó nép közösségének egész szellemi és lelki életére ezért rányomja bélyegét a sok apró, kicsi ellentét, s az a személyes harc, amely a csángó társadalmi életnek szinte állandó velejáró kísérője, s amely legtöbbször a túlzottan egyénieskedő felfogásból ered. Innen a megértés és béke hiánya s ez az oka a csángóság egész társadalmi és egyházi életén végighúzódó sok harcnak is. A társadalmi fejlődés során, amikor a népi erők érvényesülése nyomul előtérbe s a népi életszemlélet szinte hivatalossá vált, érthető, ha mindez csángó népünkre sem maradhatott hatás nélkül. A népi tehetségek megbecsülésének és a népi szellem érvényesülésének követelése nem is volt helytelen, csupán az volt a baj, hogy annak értelmezése és gyakorlati érvényesítése nem mindig a népi érdekek védelmének szellemében történt. Ennek eredménye aztán, hogy a csángó népszolgálat kultusza a gyakorlatban egészen furcsa értelmezést kapott, meghozván az ellentétek sorozatát s az elkövetett hibákból származó félreértéseket, megteremtve vele egy állandó feszült légkört. Nem csoda, ha ebben a légkörben állandóan hiányzott a békés együttműködésnek minden lehetősége. S ha mégis megindult valamilyen jószándéku törekvés, ha elindult valamilyen nemes ügyet felkaroló elgondolás, az aztán megbukott mindjárt a legelején, az egyenetlenkedések és akadékoskodások miatt. Legszomorubb bizonyíték erre a Csángó Muzeum ügye, amikor több éves tervezgetés után még ma sem sikerült ezt végleg megoldani s ebben a nemes munkában közös összefogásra megnyerni mindenkit. Bár a gyűjtési munkát többen is végzik és valóban értékes anyagot is hoztak már össze, az ügy ennek ellenére ma is csak a kezdeményezés állapotában van, mert hiányzik a rendszeres és egységes munka. Ugyanezen okok miatt érthető az is, hogy ha itt kezdve a papválasztástól az esperes- és püspökválasztásig, a választások nem a tárgyilagos megítélés szellemében folynak le, hanem szenvedélyek és harcok előzik meg a békének megzavarásával, sokszor barátságoknak megromlásával. Valóban úgy tűnik, mintha egész csángó népkultuszunk egy-egy ilyen választási harcban merülne ki, ahelyett, hogy az tényleg népi szolgálatot jelentene számunkra. Pedig mennyi tennivalónk lenne, ha tényleg komoly szándékkal akarnánk ennek a népnek ügyét szolgálni. Csak pillantsunk kissé bele népünk gazdasági, kulturális szükségleteinek halaszthatatlan tennivalóiba. Gyermekeink nevelése, tehetségeink felkutatása és pártolása, népünk számára tanítókról és vezetőkről való gondoskodás, egyházi és társadalmi intézményeink fejlesztése, mind-mind sok munkát jelentő kérdéseink. Ne pazaroljuk el tehát erőnket egymás elleni harcra, hanem testvéri kézfogással és megujhodott lelkülettel végezzük teendőinket, népünkért. Ne jelszavakkal, hanem tettben és példaadással adjunk súlyt egész népi szemléletünknek. Vagy azt hisszük, hogy olyan sokan vagyunk, hogy ráérünk személyes kicsi harcokra! ? Vagy úgy gondoljuk, hogy népi szolgálatunk komolyságát pótolhatjuk jelszavakkal, vagy hogy egész népi közösségünk ügyeibe való beleszólás jogát kisajátíthatjuk magunknak ! Egyháztársadalmi szolgálatunknak végzése ne jutalomért történjen, hanem fakadjon belső kötelességérzésből. Ennek a szolgálatnak hűséges végzése pedig közösségünkbe való bekapcsolódást jelent mindenki számára, nemcsak formailag, hanem lelkileg is. Gondoljunk arra, hogy társadalmi és egyházi intézményeink érdekében végzendő munkánk megkivánja, hogy személyes harcok helyett vessük le a régi ruhát és öltsük magunkra a lelki megújhodásnak megtisztult öltözékét s igy teljesítsük a fajtánkkal, a népünkkel szemben fennálló kötelességeinkéi! Dr. PAPP BÉLA.
