Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-04-01 / 6. szám
3 A megigazulásról. „Továbbá azt tanítjuk, hogy az emberek saját erőik, érdemeik és tetteik által nem igazulhatnak meg Isten előtt, hanem ingyen, hit által, a Krisztusért igazulnak meg, ha hiszik, hogy kegyelembe fogadtatnak s bűneik megbocsáttatnak a Krisztusért. Aki halála által eleget tett a mi bűneinkért. Ezt a hitet tudja be nekünk Isten igazság gyanánt. (Rám. levél 3, 4. rész.)“ „Nincsen semmi érdemem Isten előtt“, — milyen nehéz ezt az igázságot sok embernek elfogadni. A bűn belénk plántálta a jóságunkban való hitet és attól nem tudunk megszabadulni. Különösen megpróbáltatások idején hivatkozunk beképzelt jóságunkra : nem cselekedtem rosszat, jó voltam és mégis büntet az Isten ! Ez a felfogás azonban a lelki sötétség és vakság következménye. A keresztyén ember érzi, hogy nincsenek jó emberek és tulajdonképen nincsenek jó cselekedetek sem. Mert amit mi jó-nak tartunk, az csak egyszerű kötelességteljesités. Ezért mondja az apostol: ha mindeneket megcselekesztek is, mondjátok, hogy haszontalan szolgák vagytok.“ Némely egyházak az emberi jósággal valósággal kérkednek. Cselekedd a jót és akkor szeret az Isten — halljuk evangéliumi prédikációkban is. Nem! A hitvallás és a Szent írás mást mond. Isten nem a jócselekedeteinkért szeret minket, hanem kizárólag Krisztusért. Tehát ingyen kegyelemből. Az ember Isten előtt meztelenül áll. Isten csak egyet néz : a Krisztusban való hitet. És azt tudja be nekünk igazság gyanánt. Enélkül a hit nélkül elveszettek vagyunk. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért szereti Isten a gonoszokat is. Mert értük is meghalt Krisztus. Mi sokszor panaszkodunk: lám, ez rossz ember, mégis szereti Isten, én jó vagyok, mégis büntet! Igen, Isten előtt nincs dicsekvés és kérkedés. Isten előtt egy érdem van : a Krisztusé. Mi csak ezen keresztül lehetünk valakik. Segíts Krisztuson, hogy egyedül Te légy minden reményem. KISS BÉLA lövéseket adott le s torkaszakadtából kiáltani kezdett: — Tank közeledik! . . . Egy pillanatra jeges rémület szállta meg a finn első állá sok embereit. De nem ,ugy Gusztáv Mounio, a finn hadsereg legfiatalabb katonája. Épen az első vonalbeli védelmi állásban tartózkodott, amikor értesült a veszélyről. Senkinek nem szólt semmit, csak hálák á elszántsággal markába vett egy benzin- gránátot és fehér köntösben, kúszva megindult ki az állásból a fenyegetően közeledő óriástank elé. Kúszva közelítette meg. A bentülő orosz katonáknak fogalmuk sem volt, hogy mi készül ellenük. Hogyan is hederitene ilyen nagy orosz tank ilyen kicsi gyerekre. A finn katonák — akik időközben észrevették a kis fiú szándékát — lélegzetelállva figyelték az eseményeket, amikor a kis Gusztáv körülbelül tiz méter távolságba megközelítette a tankot, hirtelen mozdulattal felemelte a féltve dédelgetett benzines-bombát és még két lépést szaladt, majd teljes erővel a harci kocsihoz vágta. Dörrenés hallatszott. Aztán csend. Az orosz tankon lobogva égett a szétfolyó benzin, mintha papírból volna az egész alkotmány, a sisteregve égő benzin befolyt a kémlelő nyílásokon. Vad órditás hangzott ki a tankból, mintha pincéből kiabáltak volna. Az acélszörnyeteg mintha megvonaglott volna, megtorpant, hátrafelé kezdett menni, aztán hirtelen ugrással nekiszaladt a betonakadálynak. S olyan recsegéssel dőlt oldalra, mint valami- elromlott gyermekjáték. Az orditás megszűnt belülről, csak a benzinláng sistergése hallatszott és sürü, nehéz, fekete benzinfüst terjengett körülötte. Most a finn állásokból a tüzérség lőni kezdte a tankot és — csak a hivatalos, aznapi hadijelentést közöljük: „a mai napon csapataink megsemmisítettek egy ellenséges óriástankot, a bennülő három orosz katona meghalt.“ Ez a kis Gusztáv Muonio hőstettének története. Neve nem került bele a finn hadijelentésbe, de hőstettét megjegyezték a bajtársai. A kaland után mozgó vöröskereszt kórházba szállították, mert a benzin-gránát elfreccsent tüzszilánkja megsebesítette a mellét. Amikor meglátogattam, éppen egy katonai térképen dolgozott, amelyen haditervet eszelt ki, hogy mikép lehetne bekeríteni és elvágni az orosz csapatokat. Jókedvű, kedves fiú. — Meddig maradsz még kórházban Gusztáv? — Én akár ma is elmennék, de az orvos nem enged. — Hová mennél — kérdezem tőle. Rám döbben, mintha nem értené meg a kérdést: — Hát hová máshová, mint a frontra! Erős vár a mi Istenünk. Énekeskönyvünk legdrágább kincse az „Erős vár.“ Ha Luther csak ezt az egyetlen éneket irta volna, akkor is nagy költő lenne. Az „Erős vár“ a reformáció csatadala, de tehetnénk hitvallásaink közé is. A keresztyén egyház hitvallása ez az ének a világ támadásai között. Megírásáról keveset tudunk. Valószínűleg 1527-ben irta Luther. Ebben az esztendőben mintha különös erővel támadta volna a Sátán, Krisztus evangéliumi egyházát. Ekkor égették meg Luther jó barátját Kaiser Lénárd lelkészt, ebben az évben tört ki a pestis Wittenbergben, közben pedig az egész birodalom területén egy közelgő vallásháborúnak a hire terjedt el. Ilyen körülmények között csendült fel Luther nagy éneke. Vegyük elő énekeskönyvünket és olvassuk végig figyelmesen ezt az olyan jól ismert éneket (256 szám.) Különben minden evangélikus embernek kívülről kellene tudnia elejétől végig. Rövid 4 vers az egész ; annyira tömör, hogy egy-egy verssorának a helyes értelmezésén még ma is vitatkoznak a magyarázók. Alapgondolatában a 46-ik zsoltárból indul ki : „Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk 1“ A mi oltalmunk az Isten ; nem a magunk ereje, nem is a világ nagyjai, 'nem is a fegyverek, hanem az Isten. Ádáz ellenség támad minket a világban, megpróbáltatások, nyomorúság, kisértések, hatalmak, amelyek el akarják venni tőlünk a hitet. Ezekkel szemben mi tehetetlenek vagyunk, de erős várunk az Úristen, aki elküldte Fiát hatalommal, erővel. Csak látszat, hogy a világ győz, meg a Sátán, mert Krisztus egyetlen igéje porba dönt mindent. Nekünk, az ige népének senki nem árthat semmit, mert kincsünk, életünk, nem itt van ebben a világban, hanem Isten országában, amivel a győzelmes ige ajándékoz meg minket. Luthernek ez a zengő hitvallása közös kincsévé vált az összes evangéliumi (protestáns) egyházaknak. Bátran mondhatjuk, hogy ez a világ legelterjedtebb éneke. Kb. 150 nyelven éneklik. A magyar nép ajkán a reformáció első énekei között hangzik fel. Szegedi Gergelynek 1566-ban Nagyváradon megjelent énekes könyvében már 11 ének van Luthertől, s köztük az Erős vár is. Fordítóját nem ismerjük bizonyosan, lehet, hogy Skaricza Máté volt, de lehet, hogy a nagy énekes reformátorunk Sztárai Mihály. Mindenesetre kiváló költő lehetett: még ma is megszégyeníti a fordítókat és sok költőnknek az Íráskészségét : „Erős várunk nekünk az Isten, És fegyverünk ellenség ellen, Megszabadít veszedelemtől, Kik ránk jőnek most minden felől“. Három évszázadon át változtatás nélkül ezzel az első szöveggel énekelte az Erős várt úgy az evangélikus, mint a református egyház. Van azonban egy nagy hibája is ennek az ősforditásnak- A forditó nem tudta olyan tömören kifejezni mondanivalóit mint Luther; megnyujtotta a verssorokat és igy az eredeti dallamon is változtatni kellett, majdnem minden sorban egy-két hang beiktatásával. Ezzel az erőteljes dallam ellaposult, sokat veszített erejéből. Csak 1843-ban próbálták eredeti versformájában lefordítani és azóta került csak be énekeskönyvünkbe az eredeti, erőteljes dallamán énekelhető „Erős vár.“ Református testvéreink sajnos a régi módosított dallamot használják meg- nyujtott verssorokkal. így állt elő a szomorú tény, hogy a reformáció énekbe öntött hitvallását nem tudjuk együtt énekelni a testvéregyházzal, mert nem egyeznek sem a hangok, sem a szótagok. Tenni kellene valamit ebben az ügyben, hisz az egész világ protestánsai eredeti dallamán éneklik Luther nagy énekét, csak éppen a magyar református egyház használ más dallamot. Azonban az a fordítás se tökéletes, amit mi énekelünk. Messze áll az eredetinek erejétől, szépségétől. Azt mondják, vannak müvek, amelyeket nem is lehet jól lefordítani. Talán ilyen az Erős vár is, és ez is nagyszerűségét mutatja ? Mindenesetre az eddigi kb 50 jelentősebb magyar fordítás közül egyik se vitte el a pálmát. Szüksége van egyházunknak igazán mély hitü, nagy költőkre, akik a költészet kifejező erejével is, meg hittel is megközelítik Luthert annyira, hogy visszaadhatják drága nyelvünkön, hü másolatban az Erős várt, meg Luther több« énekeit és még annyi drága kincsét énekeskönyvünknek, ahogy azt a reformáció idejében költő reformátoraink tették. De a reformációból, evangéliumi hitből fakadó uj énekekre is szüksé. günk van, hadd hangozzék a bizonyságtétel, a hitvallás és a dicséret, mint ahogy az Erős vár zug már négy évszázada mindenfelé a világban. Énekeljük minél többször ezt az éneket, tegyünk bizonyságot, hogy mi is beletartozunk az Ur Jézus igaz egyházába, amelyet a hatalmas Isten minden nyomorúságában megvéd és megoltalmaz. KOVÁCS LÁSZLÓ
