Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-04-01 / 6. szám
2 41 április 1. A tatrangi gyülekezet örömünnepe. Kedves, meleg és bensőséges örömünnepet ült a tatrangi gyülekezet a folyó hó 2-ik napján. Újonnan választott lelki- pásztorát iktatta be hivatalába. Érthető tehát ha ott volt az egész gyülekezet apraja-nagyja, ha gyönyörű tavaszi napsütés ellenére sem siettek ki a mezőre a sürgős munka elvégzésére. Úgy érezték, hogy ennél a munkánál is fontosabb, és jelentő- ségteljesebb az, ami a templomban történik. Uj pásztoruk, uj szellemi és lelki vezetőjük köszönti gyülekezetét, találkozik első alkalommal azokkal, akiknek gondozását Isten reá bízta. A tatrangi gyülekezet csak nemrég vett könnyes búcsút volt lelkipásztorától, Szorády Lajos tb. főesperestől. Egy fél- emberöllön át volt nevelőjük, Isten igéjének hirdetője közöttük. Gyülekezet és lelkipásztor e hosszú idő alatt egy szív egy lélek voltak. Nehéz volt tehát mindkettejük számára az elvállás. . . De, viszont éppen mert szerették lelkipásztorukat, mert nagyon is tudatában voltak annak, hogy mit jelent a gyülekezet életében a jó lelkipásztor munkája, nem akartak sokáig lelkipásztor nélkül maradni. így történt, hogy már a legelső közgyűlés alkalmával egyhangú bizalommal hívták meg erre az állásra Mezei István lelkésztestvérünket, aki ezt a meghívást el is fogadta s készséggel vállalkozott reá, hogy Isten ügyének képviselője legyen ebben a gyülekezetben. A beiktatást Sipos András főesperes végezte Nikodemusz Károly brassai és Mátyás Béla pürkereci lelkészek segédletével. Az eskütétel után a beiktatott lelkész mondott beköszöntő beszédet. Nincsen külön programja — úgymond —, az Ő programja Isten követelése. Ennek akar eleget tenni, mint barát és testvér. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, amelyet először Vitkovszky Frigyes egyházközségi felügyelő nyitott meg, majd « ’•WtH-•■tsr.k* . UM ki pedig Sipos András esperes is köszöntötte a gyülekezet megjelent tagjait és a vendégeket. Ezt azután az üdvözlések egész sorra követték s pedig: dr. Papp Endre egyházkerületi másodfelügyelő az egyházkerület, Sipos András esperes az egyházmegye és a tanitókar, Biró László a lelkészi kar, Bärbat láncú orthodox lelkész a helybeli román egyház, Suraru Traian igazgató-tanító az iskola, Vitkovszky Frigyes egyházközségi felügyelő az egyházközség híveinek, Fóris István egyháztanácsos az egyháztanács, Mezei Márton községi tisztviselő az ifjabb korosztály, Csere Vilma és Barta Ilona az ifjúság, Sára Piroska, Fejér Kata és Foris Irén az iskolás gyermekek, mig Szele Béla dr. a brassói református testvér egyház jó kívánságait tolmácsolták lelkes és meleg szeretettől áthatott szavakban. Mindezekből az üdvözlésekből szeretet és várakozó reménység melege sugárzott. Szeretet és reménység áradott ki azokból a szavakból is, amelyekkel az uj lelkipásztor mondott köszönetét a feléje áradó bizalomért, ígéretet tett, hogy egész szívvel és teljes lélekkel akarja szolgálni Istent és gyülekezetét. Lelkipásztorra és gyülekezetre elmondott áldással zárta be Sipos András főesperes a beiktató közgyűlést. Közgyűlés után közös ebéden vettünk részt. Itt is több szónoklat hangzott el méltatva a nap jelentőségét és köszöntve azokat, akiknek munkája hozzájárult annak sikeréhez. Legyen Isten áldása a tatrangi gyülekezeten és lelkipásztorán. Adja Isten, hogy gyülekezet és lelkipásztor mindenkor megértsék egymást és Isten előtt való alázatban és engedelmességben teljesíthessék kötelességüket ! G1LLICH FÜLÖP. Egy hős nemzet hős fia, avagy a Us Gusztáv, az iskola helyett a fronton vizsgázik. (Részlet egy olyan könyvből, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia. A könyveimé: „Láttam a finn csodát“. Újság riportok alapján összeállították Gábor Áron, Szerelemhegyi Ervin és Vándor Kálmán.) Jól tudom, hogy a finn nemzet heroikus harcában eltörpülnek a kis események. Az egyéni hőstettek nem igen kerülnek nyilvánosságra ott, ahol egy nemzet minden fia az utolsó szál emberig olyan csodálatos példáját produkálta a hősiességnek, a milyet nem sokat tud felmutatni a már sok mindent látott európai történelem. Tudom azt, hogy itt nem lehet azt állítani, hogy Iksz az első számú nemzeti hős, Yszilon a második és Zé a harmadik. Nem ez itt az északi fronton lehetetlen. Itt egy egész nép irta be nevét a hősök történelmébe. Mégis nem mulasztom el az alkalmat, hogy külön fejezetet ne szenteljek a kis Gusztáv Muonio hőstettének. A kis Gusztáv szülei egyszerű földmives emberek Viipuriban. Ő maga a helyi iskolába járt, nem volt különösen jó tanuló, de a sport annál inkább érdekelte. A kis Gusztáv nem katona, noha jelentkezett, amikor hazája védelmére minden fegyverfogható férfi és nő a finn zászlók alá sorakozott. Jelentkezett, de a sorozóbiztos, amikor meglátta a szeplős, szőke kisfiút, tréfásan rászólt : • — Te csak menj haza fiam, majd öt év múlva jelentkezz! Ez talán mást eltérít a szándékától, aki nincs oly kemény fából faragva, mint a kis Gusztáv. Nem úgy ő. „Ha nem vettek be katonának, akkor is katona leszek ! - gondolta magában — és elhatározta, hogy minden uton-módon kimegy a frontra. Senkinek sem szólva tervéről — elindult a frontra. * Ha haditudósítói nyelven akarnék erről a mozzanatról beszámolni, akkor ezt kellene Írnom : „Gusztáv Muonio másodikos gimnazista fegyvert fogott ha" zája védelmére Felhúzott magára több szvettert, valahonnan előkeresett a padlásról „egy muzeális értékű“, ósdi kardot, amelyet a család valamelyik őse használhatott — talán rénszarvasvadászatok alkalmával — és be- pakkolt magának két napra yaló elemózsiát. így indult a frontra. Az út viszontagságos volt. Mindenütt menekülő asszonyok, gyerekek. Menetelő katonák bakancsai csikorogtak a két méteres havon. A kis Gusztáv, ha útközben katonákkal találkozott, megkérdezte tőlük: — Merre vannak az oroszok? Aztán szekerekre, autókra kéredzkedett és igy ment az oroszok elébe. Később már nem kellett kérdeznie, hogy merre vannak az oroszok. Látott felgyújtott falut, amelynek üszkös romjai fenyegető felkiáltójelként meredtek az égnek. Akkor már tudta, hogy „merre vannak az oroszok!“ Aztán látott légi támadást, amikor a Szovjet repülőgépei megjelentek a menetelő hadoszlopok felett, kattogtak a gépfegyverek és robbantak a gránátok. Három napi viszontagságos ut után kiért a karéliai frontra, ahol a finn hadsereg beásott állásokban védte hazáját a hömpölygő orosz áradat ellen. Pokoli koncert volt az, amit hallott. A Szovjet nehéz ütegei okádták a tüzet, robbantak a srapnelek, gránátok és úgy röpködtek a puskagolyók, mint a legyek. A finn védők pedig egy tapodtat sem hátráltak. Minden rohamot visz- szavertek, minden támadó kísérletet meghiúsítottak. Minden finnre hatvan orosz katona esett és minden embernek hatvanszoros erővel kellett küzdenie a túlerő ellen. Talán voltak olyanok, akik csodálkoztak néhány pillanatig, amikor a kis Gusztáv megérkezett a frontra, rozsdás kis fegyverével, gyerekes szőke fejével, de aztán elfelejtettek csodálkozni, megszokták, mint Takut, a farkaskutyát. Aztán megszerették. Megszerették, mert igyekezett mindenkinek a kedvébe járni, vizet hozott az elcsigázott, elfáradt katonáknak, leveleket kézbe- sitettett, lőszereket hordott a védőknek. Az oroszok minden támadási kísérlete meghiúsult, amikor megérkeztek a lenin- gradi arzenálból az óriástankok. Ezekkel a halálgépekkel akarták a vörösek felőrölni a finn ellenállást. Egész sereg tankot küldtek a finn vonal ellen, azonban az aknamezőkön és a csapdákon három rögtön az első támadásnál elpusztult. Hasztalan volt minden kísérlet, a tankoknak nem sikerült átjönni a védelmi övön. Január 16-án történt. A szovjetálláaok felől semmi zaj nem hallattszott. Kivételesen megszüntették néhány órára az eredménytelen, vaktában való lövöldözést is. Egyszerre az egyik finn őrszem riasztó
