Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-06-30 / 12-13. szám
1940. junius-3Ó. EVANGÉLIKUS ÉLET 3. Földi kincsnél többet ér. Megszokott közhellyé vált már az a sokszor hangoztatott vélemény, amely szerint mostani időnk legtöbb nyomorúságának, békétlenségnek, gyűlölségnek és haragnak tulajdonképeni oka az anyagiasság, a földiek túlságos becsülése, keresése, szeretete. Testvérek, rokonok összevesznek, amikor pénzről, örökségről van szó. Megkeményitette a sziveket a pénz szeretete, imádása. Nyugtalanítja az embereket a földiek túlságos nagyrabecsülése. Az igazi boldogságra pedig alig marad idejük. A világ kincsei feletti osztozkodás miatt vjselnek háborút, azért kell millió és millió embernek elveszteni életét. Pedig tudnunk kellene, hogy földi vagyon még nem ad boldogságot. A pénzén ülő zsugori élete minden csak nem boldogság. Boldogságot csupán a szív gazdagsága adhat. Egy gazdag ember házában egyszer lakást fogadott egy szegény cipész. Hivő keresztyén ember volt, aki meg volt elégedve sorsával és végtelen hálával fogadott mindent mit Istentől kapott. Kora reggeltől késő estig dolgozott. Munkája közben pedig állandóan énekelt. A gazdag ember csodálkozott ezen s ezért magához hivatta s megkérdezte tőle: ugyan, hogyan lehetséges az, hogy szegénysége mellett mindig ennyire jókedvű ? A szegény cipész mester igy felelt: „Igaz szegény vagyok. Családom népes s csak úgy tudom őket táplálni, hogy kora reggeltől késő estig dolgozom, de ennek ellenére megvagyok elégedve szerény sorsommal és hálásan köszönöm Istennek minden adományát. Az ő dicsőítésére énekelek én. „A gazdag embernek igen megtetszett ez a szerénység és nagyobb összeg pénzzel jutalmazta meg a szegény mestert. Ez hálásan meg is köszönte jóságát viszont ettől a naptól kezdve e- gészen megváltozott az élete. Állandóan pénzére kellett gondolnia. Féltette a tolvajoktól. Régi jókedvét teljesen elvesztette úgy, hogy egy napon magához vette a pénzt és felvitte a gazdag embernek és visszaadta és azt mondta, hogy nem akar ő ezután sem többet, mint amit Isten ad neki. GILLICH FÜLÖP. Befejeződött az iskolai tanítás. Észrevétlenül fejeződött be. Hiszen a mostani eseménydús, lázas, háborús időben alig-alig van időnk és érzékünk arra, hogy felfgyeljünk mindennapi életünknek bár kicsiny, de végeredményben talán a hadijelentéseknél is fontosabb eseményeire. Talán maguk a szülők is csak akkor lepődtek meg, amikor második-harmadik napja észrevették, hogy a gyermek itthon ül. Amikor kérdésükre azt a feleletet kapták: megvolt a vizsga, nem járunk többet iskolába, akkor elcsodálkoztak: valóban igy eltelt az idő, észre se vettem! Pedig a népünk jövője szempontjából van akkora fontossága az iskolának, gyermekeink nevelésének, mint a most folyó háború minden győzelmeinek. Mint evangélikus keresztyének bátran hirdetjük, hogy a világ sorsa végül mégis Isten kezében van, aki a maga szándékait emberi tör- tetéseken keresztül is valóra tudja váltani, de akinek akarata ellenére semmi nem történhetik. Nincs győzelem és nincs vereség ha Isten azt nem akarja, nem engedi. Népek sorsa változik. A változásokban azonban benne van Isten keze, aki gyermekévé akarja nevelni az embert. Mert minden egyébnél fontosabb az, hogy mi mindnyájan, mint nép és mint egyes ember — Isten gyermekei legyünk! A világnak sorsa is azon fordul meg, hogy mennyire vagyunk képesek Istent őszintén szolgálni. Parányi kevés volt keresztyének száma az első időkben. A legkegyetlenebbül üldözték őket. A keresztyének azonban komolyan vették kezesztyénsé- güket és övék lett a diadal. Az evangélium híveit kegyetlenül üldözte a pápa egyháza. Ennek az üldözésnek végrehajtására szövetkezett a világi hatalmakkal Az evangelmiumi hit hivei komolyan vették keresztyénségüket és győztek. S különösen az utóbbiaknál bizonyult életerős és nélkülözhetetlen jelentőségű hatalomnak: az iskola, amely a fiatal gyermekek igazi virágoskertje volt. Ne felejtkezzünk meg tehát iskolánkról! Ne engedjük háttér- ba szorítani gyermekeink nevelésének kérdését! GILLICH FÜLÖP. »800 koronát ők is összehoztak. Egy nőegylet évek óta dolgozik a gyűjtéssel. Az iskolai fenhatóság köteles 30Q0 koronát kiutalni. Ha 1500 koronát kaphatnánk a templomépi- tési alapból, még összehoznánk 700 koronát s meglenne a 6000 korona, ennyi pénzzel építhetnénk“. Felébredtem! Az utóbbi időben sok ilyen eset fordult elő s ez a terv & maximum volt a »minimumból“. Tényleg, 1934 nyarán a lelkész a munka befejeztéröl tudósit. Őmaga Vardőben, 80 kilométerre lakik Makkauertől, de többször áthajózott s ellenőrizte a munkát. Most kész minden, fel lehet szentelni a templomot. Halászhajón mentünk ki. Estefelé érkeztünk a hires vaslétrához s egy Hanssn nevű hetvenéves, fehérhaju halásznál kaptam szállást. Ä lelkész körülvezetett az életen s megmutatta a talajt. „Ez az egyetlen főid, melyet Makkauerben találni lehet s ez sem idevaló“ mondta. Főid, amely nem idevaló? . . kérdeztem. „Igen, Makkauer egf egységes sziklatömbön fekszik s az öreg apja hátizsákkal hordta a fövényét a homokos helyekről. Később feleségével Baatsfjordba evezett s onnan hozta a földet csónakon. Évről évre annyit gyűjtött, hogy nemsokára némi fü nőtt rajta s egy tehenet szerezhettek. Később tőzeget hoztak s azt tették a sziklákra, azon is fü nőtt s amikor fiuk is segíthetett, nemsokára két tehenet tarthattak. Gondolja meg: két tehén Makkauerben!“ De az öregasszony, gazdánk anyja ennyivel nem elégedett meg. Amikor a kert készen volt, köveket kezdett hordani egy rakásra s azt mondta: „itt templom fog lenni!“ Kívánságát nem érte meg beteljesülni, de azért rendületlenül hordta a köveket. Később magam megint kimentem a kertbe. Nem láttam még főidet, m®ly nem odá- való volt. Olt volt a templom és iskola is, többe került 6000 koronánál Igen csinos épület volt, ügyes toronnyal s akkora, hogy az egész lakosság belefért. A felszentelésnél 101 ember volt jelen, tehát az egész lakosság. Az egyetlen hiányzó nem tudott eljönni. Ezenkívül vendégek érkeztek még Vadsöböl és Vardöböl. Egy talpalatnyi szabad hely sem volt. 1934. szeptember 11.-e vo't akkor. Amit itt, ezen az elátkozott helyen a partraszállásom pillanata ó a tapasztaltam, alázattal és végtelen tisztelettel töltött el. Csak egy napra érkeztem ide, csak vedéges- kedtem itt, nem vettem részt a dologban s én szenteljem fel a templomot? Lehetetlennek látszott előttem. Az öregasszony követ köre hordott a templom számára, nagyok és kicsinyek egyaránt részt vettek a munkában, az építésnél is segédkezett minden kéz, valóban az ő saját templomuk volt. Nekik maguknak kell a felszentelést is végezni. Kihúztam az egyházialkotmány azon intézkedését, mely a felszentelést a lelkész kötelességévé teszi. Iskolakápolna felszentelése külömben sem olyan, mint a templomé. Ezeknek az embereknek maguknak kell a felszentelést végezni. Amikor prédikációmban, melyet a Vardöi anyaegyház oltárképe: „bevégeztetett“ felirata alapján tartottam, a templom építésről kezdtem beszélni, megemlékeztem a kezdetről is és a folytatásról is. Valamikor, a katholikus korban volt még Makkauerben egy templom, később még egy, de azt az oroszok lerombolták. Azóta uj templom épült az asszony kezdeményezésére és munkájuk folytán. Majd igy folytattam: „És mo3t kérlek téged Petrolines (igy hívták az asszonyt) fehérhaju fia, hogy vedd az Élet Igéjét és tedd ennek az istenházá- nab, melyet szülőd imái ős munkája teremtettek, az alapjává“. Az öreg ott ült elől, kezéban a bibliával. Felemelkedett, felment a kar lépcsőin és az oltár elé lépett. Olyan vigyázva és akkora tisztelettel tette le a bibliát az Ur asztalára, hogy mindnyájunknak a szivébe markolt. Nehány másodpercig áll ott. Sem neki, sem nekünk nem volt könnyű ettől a pillanattól szabadulni. Lélekzetvisszafojtott csend uralkodott a templomban. De tovább kellett mennünk. „És most makkaueri gyermekek, vegyétek a keresztelőtálat, mely felé ezután minden idevaló gyermeket tartunk és vigyétek a medencére“. Két tízesztendős leányka hozta a tálat, felvitte az oltárhoz és letette a medencére. Ugyanilyen módon vitte a lelkész az úrvacsorái kelyhet is az oltárra. „Most meggyujtbatjuk a makkaueri templom oltárigyergyáit. Kérlek, Aasjord építőmester, aki minden szögecskére gondosan vigyáztál, menj fői és gyújtsd meg a gyertyákat“. Minden magyar jegyezze meg, hogy a magyar egyházak biztosítóintézete a Minerva Biztosító Részvénytársaság!! __________________Tehát magyar kötelesség biztosítását ide átadni. _________________
