Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-05-12 / 9. szám
2. EVANGÉLILUS ÉLET 1940, május 12. Az esztendő legszebb hónapjának, a május hónak második vasárnapján tartják meg szerte az egész világon az anyák napját. Kedves ünnepévé lett ez az egész emeriségnek. E napon az egész emberiség az emberi hivatások legszebbjének, az anyai hivatásnak adja meg tiszteletét és hódolatát. Hiszen kétségtelen: Isten egyik legdrágább ajándéka az, amit az édesanyai szivek tiszta szerete- tében adott nekünk. Felbecsülhetetlen, kifejezhetetlen kincs ez, gazdagság és öröm, amelynek értékét talán soha avagy csak akkor kezdjük megtanulni értékelni, amikor már elveszítettük, amikor már nincsen édesanyánk. Ünnepeljük meg az anyák napját! Üa- nepeljük meg, mert édesanyánk és a mások édesanyja is, megérdemlik ezt az ün neplést. De ünnepeljük meg azért is, hogy megértsék az édesanyák s azok akiknek Isten az édesanyai hivatást rendelte ki, hogy szent és magasztos nsgy feladatot kaptak, amelyért érdemes egész lélekkel fáradni. Az anyák napjának ünnepéhez a legelső indok u. i. az volt, hogy veszendőbe ment ennek a legszebb hivatásnak a meg- becsülése. A modern nők legtöbbje részint kényelemből, részint hiúsági okokból megvetették az anyai hivatást, féltek tőle és menekültek előle. Amiben a keresztyén nő addig legszebb hivatását, feladatkörét látta, a modern nő számára teher lett, lázadva vállalt kényelmetlen kényszer, á- tok. Anyává lenni nem jelent számára várva várt édes örömet, hanem késétű balszerencsét, amely boldogtalanná teszi, amelybe csak fogcsikorgatva ha beletörődik. így várja, igy fogadja és igy is tartja aztán a legtöbb modern nő gyermekét. S ezt mm. érzi gyermeke, megérzi családja s megérzi az egész embsri társadalom. Az anyai hivatás lebecsülésével, amely éppen azok részéről indult ki, akiknek ezt a hivatást teljesitenük kellene — velejárt az erkölcsi élet hanyatlása. Az élet elveszítette egyik legszebb poézúé', amely pedig nem volt üres poézis. A kelletlenül fogadott és keserűséggel felnevelt gyermekek lelke az anyai szeretet melegének hiányában úgy nő fel mint a virág, amelyhez soha nem hatott el a napfény. S aztán: hogyan adjon szeretet 8z, aki maga nem ismerte azt soha! Ünnepeljük hát az anyák napját! Hadd ismerjük meg újra és értékeljük és bacséljük meg az édesanyai hivatást. Tanuljuk meg, hogy az igazi nőtisztelet nem azoknak a modern nőknek jár ki, akik szépségük megőrzéséért, tehát hiúságból és kényelemből megtagadják igazi hivatásukat — de adjunk meg minden tiszteletet a hivatásukat komolyan vállaló és teljesítő édesanyáknak. Az édesanyák pedig érezzék ezt meg s ez adjon nekik erőt szép, de feltétlenül sokat követelő nehéz hivatásuk vállalásához. Az anyai szivek szeretetén neve'ődik, kell nevelődnie az egy jobb és emberibb jövőt építő uj ember generációnak. Hiszen mindnyájan sóvárgással reméljük és várjuk azt az időt, amikor a keresztyén szeretet szellemének győzelme ütán az igazi béke és megértés áldott ideje köszönt majd be az emberiségre. De tudjuk azt is, hogy ekkor * lengedhet« tlenül szükséges az, hogy teljes egészében megváltozzon a mai emberiség érzésben és gondolkozásban. Egyedülléten cselekedheti ezt. De Isten munkásokat ke- r?s. Édesanyák Isten titeket keres. Sokat, nagyot vár tőletek. GILLICH FÜLÖP. AZ ANYA IRTA: MURAKÖZY GYULA. ... Hullt a keresztfa könnye még: a vér. Már szállt az est — az álmos denevér . .. ... Egy csillag égett... ijedt fény, homályos S őrt állani a dombra jött a csend. ... Kopár, zord utón Jézus anyja ment S követte őt a hű tanítvány: — János. ... Bus gyászpalástot vett a völgy, halom, Siető árnyak tűntek a sötétbe. Mária sirt... szivét a fájdalom, A sir sikongó keselyűje tépte. — »Meghalt a fiam!...“ — s az emlékezet Mint hóhérkés mélyité a sebet. ... Holt jövőn hímzett szemfedő a múlt: S a csönd csak egy sikoDgó dalt tanult: — Meghalt a fiam! ..." Éjre várt az este. S János, a szelíd, vigasztalni kezdte: — ... Nem a fiadnak ásták a keresztet, — A Messiás ő, az Ige, a Kezdet! A Bárány, kit próféták álma látóit, Forró vérében mosni a világot. Égő, örök Fény, kit éj sirat ... ... Néked már régen meghalt a fiad. Régen kinőtt a názáreti házból ... Király az, kit az ég kárpitja gyászol: S kire fagyott kő, holtak ágya vár ma, Útjára tegnap még hullott a pálma. Fény, - mely fényt áraszt vakságverte szembül, Ige — mely bomló holtak felé zendül. Pásztor, — ki nyáját őrzi élte árán, Ut, mely eget nyit Golgoták határán, Igazság, mely tövist hord homlokán, Elet, mely télen rügyet bont a fán, És szeretet, — mely most és mindörökre Halkan, szelíden ráborul a fö'dre... Lagerlöf Selma (Folytatás). Éppen amikor a vádlott újra elkezdi mondani az esküt, a leány előre rohan, félrd löki kinyújtott kezét és magához ragadja a bibliát. Valami rettenes borzalom bátorságot adott neki végre. Nem szabad annak az embernek eljátszania a lelkét. Nem szabad! A szolga tüstént elősiet, hogy rendre intse és elvegye tőle a bibliát. A leány iszonyúan fél mindentől, ami a törvényszékkel összefügg s azt hiszi, hogy fegyházba juttatja az, amit most e követett. De nem adja oda a bibliát. Történjék akármi, azt az esküt nem szabad letennie. Az esküdni akaró férfi is odafut, hogy megragadja a könyvet, de neki is ellenszegül. Természetesen óriási csodálkozást kelt az, ami most történik. A hallgatóság a bírói asztal felé tódul, az esküdtek felemelkednek a jegyző felugrik, kezébe fogva a tintatartót, hogy fel ne fordítsák. A bíró most hangosan, haragosan elkiáltja: — Csend! és mindenki mozdulatlanul áll meg. — Mi jut az eszedbe? Mit akarsz a bibliával? — kérdi a biró kemény és szigorú hangon a panaszost. A leány félelme megenyhült e kétség- beesett tettétől, elfogódottsága elmúlt, tudott válaszolni. — Nem szabad, hogy letegye az esküt ! ... Látod az éjét? ... Sírva ráhajol... Hallod a csöndet ? ... Csak róla dalol... Érzed a város lázas, forró álmát?... Vele álmodnak... várják... visszavárják... S eljő majd egyszer! ... Vissza jő a Mester Szent irgalommal, glóriás kereszttel! ..: Kitárja karját a világ felett... S lészen mosolygás, béke, szeretet!... A szeretet meg nem öli senki! Fényt nem lehet a sírokba temetni! . . . No jer hát . . - menjünk . . . Töröld le a könnyed, így oszlik az éj és a gyász is könnyebb . . . Hisz tudod már — a keresztfán ki van ? . . . Szólt Mária csöndesen: — A fiam . . , Anyák napja — a gyermekért!
