Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-04-28 / 8. szám
V EVANGÉLIKUS ÉLET 3. r * 1Ö40. április 28. Krisztus él! A világháború előtt történt. A szabadkőművesség, a hitetlenség emberei s egyháznak ellenségei óriási erőfeszítéseket tettek, hogy végérvényesen leszámoljanak az egyházzal, a keresztyénséggel. Különösen a könnyen fanatizálható fiatalságra vetették magukat s a fiatalságot próbálták felhasználni eszközként tervük végrehajtására. Németországban akkor kezdték hirdetni a pogány német valláshoz való visszatérés eszméjét. írók szegődtek ennek a tervnek szolgálatába, akik igyekeztek ménéi szebben rajzolni meg ennek a régi pogány vallásnak hősi kultuszát és állítólagos szellemi szépségeit. Az ifjúság egy része magáévá tette az ügyet. Holdas estéken kivonultak a hegyekre, hogy pogány isteneiknek hódoljanak. Egy alkalommal 300 diák vonult k>, hogy pogány német szokás szerint tüzet gyújtsanak. Körülállták a tüzet, amely piros fényét vetette arcukra s akkor az egyik diák, a csoport vezetője szónokolni kezdett: „A keresztyénség csődött mondott. Félre az útból a keresztyénséggel. Nyisson utat a modern eszméknek !“. A diákok figyelemmel hallgatták. Volt köztük azonban egy aki most első alkalommal vett részt az efajta összejövetelen. Hallgatta a szónokot, majd valami nyugtalanság kifejezése ült ki arcára s egyszerre csak azt mondja: „Lehet, a keresztyénség az egyház csődött mondott. „De él a Krisztus/“ Csend lett egyszerre. Erre nem volt mit felelni. Sokat beszélnek ma is a keresztyénség csődjéről az egyház tehetetlenségéről, hibáiról, tanitásának időszerűtlenségéről stb. ítb. Most is félre akarják tenni az útból az egész keresztyénséget. Nem kell, nem ér semmit sem A hiszékeny, a gondolkodni nem szerető ember kap ezeken. „Uraim valljuk be nem tudunk tiszta életet élni, azért nem akarunk tudni Istenről, kinek büntetését féljük. „Nem felejthetjük azonban el azt a döntő igazságot: „Krisztus él“ Hasztalan minden beszéd az egyház, a keresztyénség ellen — egy dolgon senki közülünk nem változtathat — azon a tényen, hogy Krisztus él ! GILLICH FÜLÖP. Ámulva hallgatjuk nap-nap után a rádió bőségesen felduzzasztott híradásait. Hiszen ma már nem akadály, hogy az ember nem ismer nyelveket. Az egyes országok a világ minden nyelvein közvetítik híradásaikat hogy azok eljussanak mindenhová. A csodálatos azonban nem ebben van. Hiszen ez a nagyfokú előzékenység elismerést és hálát érdemel. Csodálkozni ellenben akkor csodálkozunk amikor egymás után hallgatjuk meg az ellenséges országok híradásait: mindenik a maga győzelméről beszél. Egy és ugyanazon eseményt mindenik a maga diadalaként könyveltet el velünk- Nem látunk egészen világosan, de tényként leszögezhetjük, hogy óriási propagandát fejt ki ma minden egyes küzdőfél. Már a világháborúban is nagy volt a szerepe a propagandának. Akkor a sajtó állott ennek szolgálatában Az egyes országok propaganda főnőkéi az ellenséges országok lapjai közül igyekeztek egyeseket nehéz pénzekért megvásárolni s ezek segítségével dolgozni. Ma a rádió lényegesen megkönyiti a dolgot s a propagandának kitünően használható eszkö évé lett. Lelkiismereti kérdést nem jelent az egyik fél számára sem, ha az igazság e mellett bizony nem egyszer alaposan kárt szenved. Nagyszerűen láthatjuk ma a propagandának jelentőségét. Tudjuk, hogy egészén hasonló küzdelem folyik a keresztyénség ellen is. Hatalmas propaganda, lelkiismeret en harc. A hit ellenségei sem igen törődnek vele, hogy alaposan kifacsarják az igazságot. E'ő- szeretettel használják a hazugság fegyverét, amiben tulajdonképen nincs is semmi csodálkozni való, hiszen fejedelmük a sátán a hazugság atyja. Csodálkozni nem is ezen csodálkozunk, hanem azon, hogy ma amikor mindezt igen jól látjuk, még mindig oly kevés megértést talál az egyházi sajtó munkája hívek és sokszor még egyházi vezetők részéről is. Amig az ellen harcba sorakoztatja minden fegyveresét, Krisztus egyházának katonái egymás ellen a- gyarkodnak vagy tétlenséggel töltik el a drága időt. Amikor a világ tele van hazugságokkal, bizony jól esik néha egy igaz szó. Nem ismernek súlyosabb bűnt annál, amit ő elkövetett. Bevallott volna e ilyesmit, csak úgy magától, ha igaz nem lenne? A biró tudhatná jól, milyen szörnyű megvetést vont ezzel magára. És nemcsak megvetést, hanem minden elképzelhető nyomorúságot. Senki sem- akarja majd szolgálatába fogadni. A szülei alig tűrik meg a viskójukban, mindennap arról beszélnek, hogy kidobják. Nem, a b'ró nak meg kellene ártéri», hogy nem követelt volna támogatást egy házas emberíől, ha joga nincs hozzá. Csak nem hiszi a biró, hogy ilyen dologban hazudnék, hogy ilyen rettenetes szerencsétlenséget idézne tulajdon fejére, ha mást vádolhatna, mint egy házas emberi? És ha mindezt tudja, mégis csak meg kellene akadályoznia az esküt. Látja, hogy a biró ül és átolvassa né hányszor a pup bizonyiíványát. Ezért hinni kezdi, hogy belé fog avatkozni a dologba. És valóban úgy látszik, mintha aggodalmai volnának a bírónak. Néhányszor rászegi a tekintetét a panaszosra, de ilyenkor egyre szembetűnőbb lesz az arcán az undor és a basszusig kifejezése. Mintha el lenne fogúivá ellene. Még ha igazat is mond a panaszos — mégis csak erkölcstelen jszemély és a biró nem érezhet részvétet iránta. Megtörténik néha, hogy a biró beleavatkozik valami ügybe, jó ős okos tanács adó gyanánt, aki megóvja a feleket attól, hogy teljesen tönkretegyék egymást. De most fáradt és kedvetlen és eszébe sem jut más, mint hogy szabadjára hagyja a törvényes eljárást. Leteszi a bizonyítványt és néhány szóval azt mondja a vádlottnak: reméli, hogy alaposan megfontolta a hamis eskü végzetes következményeit. A vádlott éppen olyan nyugodtan hallgatja, mint eddig, tiszteségtudóan és valamelyes méltósággal válaszol. A panaszos végtelen ijedtséggel hall gatja mindezt. Egy-két heves mozdulatot tesz és összeszoritja a kezeit. Most a bírói szék előtt akar beszélni. Rettentő harcot viv a félelemmel és a zokogással, mely összeszoritja a torkát. A vége mégis csak az, hogy nem tud hallha'ó szót kiejteúi. Az eskü hát meglesz. Esküdni^ fog. Senki sem akadályozza meg, hogy eljátssza a lelke üdvösségét. Mindeddig nem hihette, hogy ez megtörténik. De most elfogja a bizonyosság érzése, hogy a küszöbön van, hogy a követ kező p llanatban meg fog törtrénni. Olyan rémület vesz erőt rajta, amely minden eddig ismert rémületnél hatalmasabb. Megkö vülten áll, nem is sir többé. A szeme kimered. Hát az a szándéka neki, hogy a felesége miatt hamis esküvel tisztázza magát! Dj hát akármennyi baja lenne is vele — azért még nem szabad eldobni a lelke üdvösségét. Nincs rettentőbb dolog a világon, mint, a hamis eskü. Valami t tokza'os szörnyűség veszi körül ezt a bűnt. A pokol kapui maguktól megnyílnak a hamisan esküvő nevének hallatára. Ha most a lány a férfi arcára emelte volna tekintetét — félt volna, hogy már most is rajta látja a kárhozat bélyegét, amit Isten haragja nyomottTreá. Míg a leány ott áll és egyre növekvő aggodalom vesz erőt rajta — a biró már megmu'atta a vádlottnak, hogyan kell az ujjait a bibliára tennie. Aztán keresgéli a törvénykönyvben az eskü formuláját. Amint a leány látja, hogy a férfi a könyvre teszi az ujjait, még egyet lép a bírói szék felé, mintha az asztal fölé akarna hajolni és elhúzni onnan azt a kezet. De még most is visszatartja egy utolsó reménység. Azt hiszi, majd csak eláll az es-' kütől az utolsó pillanatban. A b'ró megtalálta a törvénykönyvben keresett oldalt, és most hangosan, érthetően kezdi előre mondani az esküt. Aztán szünetet tart, hogy a vádlott utána mondhassa a szavait. És a vádlott valóban utána is kezdi mondani, hanem valami kis hibát ejt, úgy, hogy a biró kénytelen élűiről kezdeni. Most már tudjs, hogy a férfi hamisan fog esküdni, hogy magára akarja vonni Isten haragját egész jövendő életére. Ott áll és kezét tördeli tehetetlenségében. És ez mind az ő bűne, mert bevádolta ! De hiszen munka nélkül volt, éhezett, fagfoskodott. A gyerek halálán volt. Ki máshoz fordulhatott volna segítségért? Nem is hitte volna soha, hogy az az embir képes lesz ilyen 3zőrnyü bűnre. Most még ogyszer elmondta a biró az esküformát. Egy-bét pillanat csak és a tett végre van hajtva. (Folytatjuk).
