Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-03-17 / 5. szám
4. EVANGÉLIKUS ÉLET 1940 március 17. Mit vár az erdélyi magyar fiatalság a Nép- közösségtöl! Magyari Lászlónak a brassói ifjúsági egyesület vallásosestjén tartott előadásának vázlata. Az egész erdélyi magyar társadalom szempontjából fontos kérdés, hogy hogyan oldjuk meg annak a fiatalságnak az elhelyezkedését, valamint nemzeti szempontból kifogástalan szellemben való nevelését, amely a világháború utáni időkbe már beleszületett. Ez a fiatalság ugyanis már nem igen támaszkodhatik olyan erkölcsi és anyagi javakra, amelyeket a korábbi nemzedék még átmenthetett s amelyen nyugodva életét folytathatta. Az erdélyi magyar ifjúság már régóta várja egy olyan szervezetnek a megalakulását, amely ezzel a kérdéssel intézményesen foglalkozhatna és elvárja a Népközösségtöl, hogy ez e tekintetben a gyakorlati megoldások terére fog lépni. Az első és legfontosabb megoldásra váró kérdés az ifjúság megfelelő életfeltételeinek megteremtése. Jól tudjuk, hogy e tekintetben a lehetőségek korlátozottak, viszont bizonyos irányban való munkálkodás feltétlenül eredménnyel biztatna. Munkaközvetítő irodák, pályaválasztási tanácsadó helyeknek a felállítása mindenesetre bizonyos eredménnyel kecsegtetne, de nézetünk szerint a Népközösség munkájának ennél szélesebb síkon kellene mozognia. Bizonyos elveket és szempontokat kellene népszerűsítenie, amelyek összhangban lennének a Népközösség társadalom és gazdaság politikai elgondolásaival. Vizsgálat tárgyává kellene tenni azt az elvei, hogy nem volna-e célszerű, ha az új nemzedék mindenütt, ahol lehet, átvenné az előző nemzedék munkáját és azt folytatná. Ez az elv elsősorban a kisiparosságra vonatkozna, amely a városi magyarságnak egyik legfontosabb rétegét alkotja. Egy ilyen megoldás mentesítené az ifjúság egy részét a kezdés okozta nehézségek leküzdésétől, s az igy felszabadult erőket sokkal eredményesebben lehetne gyümöl- csöztetni a szakismeretek gyarapításában. A másik szempont, amely a társadalmat az ifjúság, elhelyezkedésének megkönnyítésében vezérelhetné, gyakorlati pályák népszerűsítése lenne. Annak ellenére, hogy a mai fiatalság felfogása sokkal demokratikusabb az előző korok szemléletéhez viszonyítva, a gyakorlati munkát társadalmunk még mindig nem akarja az őt megillető módon értékelni, nem is beszélve a kereskedelemről, a- mely iránti ellenszenve a magyarságnak közismert. Harcolnunk kell ezeknek a ferde felfogasoknak a kiküszöböléséért, ha azt akarjuk, hogy az értelmiségi pályáktól elzárt ifjúságunk ne az értelmiségi nincstelenek számát szaporítsa, hanem azokét, akik a társadalom részére mindenképen csak nyereséget jelentenek. Intézményeink azonkívül más módon is segítségére lehetnek az ifjúságnak. Ma a gyakorlati pályák sokfélesége mellett szinte lehetetlen hogy a pályaválasztás gondjával terhelt ifjú valamennyi lehetőséget át tudná tekinteni, nem is beszélve arról, hogy tudatában legyen annak, szerzendő tudását az illető pályán kellőképen tudná-e érvényesíteni. Időről időre, akár hírlapok hasábjain, akár közművelődési előadások keretein belül, arra hivatott előadóknak erről a kérdésről feltétlenül meg kellene emlékezniük. A közhivatalnoki pálya úgy szólván teljesen el van zárva a a mai fiatalság elől. Méltányos kívánsága a magyarságnak, hogy az állami javadalmazásos állásokból ép úgy juttasanak neki, mint minden más állampolgárnak, hiszen az ország terheinek a viseléséhez számarányának és vagyoni helyzetének megfelelően ő is hozzájárul. Népközösségünk vezetőinek feladata, hogy az államhatalommal ezt az álláspontot elfogadtassák, s az állami pályákat, ha korlátozott mértékben is, ifjúságunk előtt megnyissák. A magántisztviselői pályákon való elhelyezkedést már más szempontok irányítják, de e tekintetben is segítségére tud a társadalom az ifjúságnak sietni. Elsősorban mint munkaadónak kell az elhelyezkedésre váró ifjúságot pártfogolnia, másodsorban mint fogyasztónak kellene ezen ifjúság érdekében bizonyos irányban nyomást gyakorolnia. Az egyetemi kiképzést illetően a Népközösség álláspontja sem lehet más, mint amit az egyházak vezetőségei a múltban többször is leszegeztek, azaz a legszigorúbb kiválasztás, a kitűnőek, az arra hivatottak érdekében. A társadalomnak meg kell teremtenie a lehetőségét annak, hogy a magyarság minél szélesebb rétege, s elsősorban az ifjúság hozzá férhessen az igazi magyar kultúrához. Kulturelőadások, népkönyvtárak, stb. segítségével lehet célt érni... Akit halóporaiból is visszasírtak. Ölszáz évvel ezelőtt, pontosabban 1440 február 23-án született Erdélyország fővárosában, kincses Kolozsváron a magyarságnak az a dicsőséges királya, akit haló porából is visszasírt a magyar nép. Mégpedig olyan kijelentéssel, olyan mindent elvállaló készséggel hívta volna vissza a nép hatalmas királyát a föld a!ó! is, amilyen kijelentést soha nem tett és nem is tett volna szívesen sohasem meg. „Inkább vetne reánk háromszoros adót, inkább tenne reánk háromszoros terheket, szívesen vállalnánk csak lenne közöttünk, uralkodna ő felettünk most is“ — sóhajtott a magyar nép nagy királyának sírba szállása után. Pedig a nép mindent szívesebben vállal, mint adót és mindent szívesebben visel mint a kivetett közterheket. És még ezt is szívesen vállalta volna, ha nagy királyát vissza hozhatta volna sírjából, pedig a nagy király uralkodása idején bőségesen kijutott a terhekből. Ki volt hát ez a nagy király, akit a magyar nép olyan rajongással szeretett s akinek a kedvéért ilyen messzemenő áldozatot is készségesen meghozott volna, amilyet önként nagyon ritkán, vagy talán soha se vállalt magára. És miért szerette olyan nagyon, miért sírta vissza, és miért vállalta volna uralkodását minden feltétel mellett és minden nehézség árán is ? Azért, mert Mátyás királyban (— mert hiszen ő volt az a király, akit népe rajongásig szeretett s akinek 500 éves születési évfordulóját ebben az évben ünnepli a magyar nép,) — az egyszerű nép is, a jobbágyság is olyan pártfogóját látta, aki mindig felkarolta ügyét, és igazságosan védte és oltalmazta az urak és hatalmasok túlkapásaival szemben. Olyan u- rának ismerte a nép Mátyás királyt, aki minden körülmények között csak az igazságot nézte s aki személy válogatás nélkül ítélkezett minden esetben, az egyszerű nép éppen úgy megnyerte tőle igazsága és joga jutalmát, mint ahogy a főurak és nemesek is elvették méltó büntetésüket, ha vétkeseknek találtattak. Igazságossága annyira közismert, értékelt és megbecsült volt, hogy halála után ilyen szálló ige keletkezett és él mai napon is a nép ajkán : „meghalt Mátyás király, oda az igazság.“ Azonban nem csak ez a szálló ige tartja fenn a nép körében Mátyás király igazságos voltát, hanem számos monda és anekdóta is beszél arról, hogy Mátyás király nagyon sokszor álruhába öltözve bejárta országát, hogy megvizsgálva megismerje a valóságot, a megismert valóság szerint jutalmazzon vagy büntessen, védelmezzen vagy megtoroljon A legismertebb monda arról szól, hogy amikor a kolozsvári bitóról az a hir futott fülébe, hogy az jogtalanul dolgoztatja a népet s munkájáért botütéssel fizeti ki őket álruhába öltözve elment Kolozsvárra. S miután őt is szegénynek nézve megdolgoztatták és somfavesszővel fizették ki meggyőződött a hir igazságáról. S emiatt a jogtalanság miatt súlyosan megbüntette a hatalmával visszaélő bírót. Nemcsoda, hogy az annyit sanyargatott és majdnem mindig 1 izsákmáyolásban részesült szegény nép igaz pártfogóját látta a királyban, szerette és visszasiratta. Igazságosságát számos történeti tette is igazolja. Amikor nehány főur szövetkezett, hogy Mátyás helyébe Frigyes osztrák császárt tegyék királlyá az összeesküvő- főurak táborába állott Mátyás nagybátyja Szilágyi Mihály is. Mátyás az összeesküvést leleplezve, saját nagybátyját is elfogatta és Világos várába záratta. Ugyancsak úgy tett később saját nevelőjével Vitéz János esztergomi érsekkel, akit mivel szintén ellene irányuló összeesküvésben vett részt — szintén börtönbe vettetett. — Méltán tették neve mellé, mert legjellemzőbb vonását mutatja, ezt a jelzőt: igazságos. Mert Mátyás valóban igazságos király volt. Szerették is ezért, De szerették azért is, mert a nép, a nemzet a maga fajából valónak ismerte és vallotta. A huzamosabb idő óta idegen uralkd- dók után Mátyás ismét nemzeti király volt. A köznemesség, melynek köszönhető volt Mátyás királlyá választása, azért kardoskodott mellette a megválasztásakor, mert az idegen befolyás ellen benne a nemzeti gondolat és érdek kifejezőjét és megvédőjét látta s azt akarta, hogy a magyar trónra magyar ember emeltessék. „Szilágyi Mihály — a Mátyás nagybátyja — fennen hirdette, hogy a magyar faj becsületének érdekében kell magyar embert emelni a trónra. A választás után pedig Vitéz János püspök a magyar nemzet díszének és üdvösségének nevezte a választást.“ — Magyar trónon magyar ember. Ennek bizonyult Mátyás király s azért is szerette őt a magyar nép. Mátyást királlyá választják (1458). RADUCH GYÖRGY.
