Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-03-03 / 4. szám
2. Evangélikus Élet Gyermekvilág-a 1940 március 3. Amikor úgy látjuk, hogy Krisztus hatalma nem igen mutatkozik e világ életén tudsz-e akkor is hinni abban, hogy ő a világ ura és tudsz és akarsz-e megalázkodni @ előtte. Tanuljunk hitet és alázatot e pogány katonától! Nem vagyok méltó... Nézzétek ezt a képet. Egy bibliai történetet ábrázol. A ka- pernautni százados megjelenik Jézus előtt, hogy szolgájának meggyógyitását kérje tőle. Sok minden van ebben a történetben, amit nekünk is meg kellene tanulnunk. Az előkelő ember elmegy Jézushoz, hogy szolgájáért könyörögjen. Az ur a szolgáért. Ebből természetesen arra is kell következtetnünk, hogy nemcsak ez a százados volt igen emberséges ura az ő szolgájának, de a szolga is igen hűséges kellett legyen urához. Egyik is a másik is családhoz tartozónak érezte. S aztán egészen különösen megragadhat bennünket a pogány előkelő ember alázatos hite. A százados a hóditó nép fia, katonája, tisztje. Jézus szegényes ruhában járó idegen néphez tartozó próféta. Ruhája és világi hatalma szerint a százados volt az előkelőbb. De a százados a dísztelen külső mögött is megérezte Jézus páratlan lelki hatalmát. Egészen világosan nem tudta, hogy kicsoda Jézus, ki és mi is az a Megváltó, akiről ő is hallott már egyet-mást ennek az idegen népnek körében. Krisztus ilyen alázatot és ilyen hitet köve- el tőlünk 1 Az angyalbárányok. A mi meséink cimü népmese gyűjteményből. (Folytotás.) Ismét megindulnak, elöl a báránykák, elérnek egy nagy rétre, azon a nagy réten olyan nagy volt a fű, hogy kaszálni lehetett volna, mégis soványak voltak a marhák, hogy a szél szinte elfuj- ta őket. Onnan a bárányok egy másik rétre mennek : hát ott épp úgy nem volt mit enni a marháknak, mint a kopasz földöD, mégis oly kövérek voltak, hogy nó! elérnek egy kertbe; ez a kert oly csodaszép volt, hogy annál szebbet emberi szem még sohasem látott. Különbnél-különb virágok nyíltak benne, de a báránykák egy virághoz sem nyúltak, csak ettéft a zöld füvet. A fiú leült egy szép virágos fának az árnyékába, hogy fala. tozzék egy kicsit. Ezyszer csak látja, hogy egy ssép fehér galamb röpköd előtte; ő bizony kapja magát — volt neki egy mordálya, azzal hozzálő a galambnak, egy tollát le is lövi, arra elrepül a galamb, ő fölveszi a tollat, beleteszi a tarisznyájába. Aztán megindulnak a báránykák hazafelé, 6 is utánuk ment, mendegóit, míg haza nem érkeztek. Kérdi tőle otthon az Öreg ember: „Nó kedves fiam, hát jól jártak-e a báránykák?“ Azt feleli a fiú: „Jól jártak bizony, nekem egyszer sem kellett terelgetnem, csak éppen mentem utánuk.“ Kérdi még az öreg ember: „Nó, fiam beszéld el, hol jártál a bárányokkal?“ Arra beszélni kezdett, hogy elsőbben is egy nagy síkságra értek a báránykák, azután átmentek egy sebes folyóvizén, igy csak elbeszéli mind, hogy ő hol járt, merre járt velük. Hogy elbeszélte mind, hát azt mondja az öreg: '„Édes fiam ládd-e, az a gyönyörűséges szép síkság, ahova legelébb értél a báránykákkal, a te eddig való ifjúságodat jelenti. A víz, amelyi- | ken keresztül mentél, a bűnmosó élet vize, hogy