Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-01-14 / 1. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 3. Úgy szerette Isten a világot... Miiyan közöl éreztük Is en szeretőiét a karácsonyban Minden, de minden Isten bozzánk- való határtalan szeretetéről be* szélt. Az első karácsony szegénysége, kitaszítottság, istálló, pásztorok hódolata, Heródes gyűölete, papok és írástudók nemtörődömsége, meglepetése, amikor a bölcsek révén értesülést szereznek születéséről — mind egy egy vonás ahhoz a megható igazsághoz, hogy tényleg „úgy szerette Isten ezt a bűnös világot, hogy egyszülött Fiát adta érette.“ M^góreztük-e, hogy karácsony Isten értünk hozott áldozatáról mond csoda dolgokat? Fiát adta nekünk. S hozzá kiknek és milyen módon és milyen körülmények közé. Cssk erre kellene gondolnunk mindennap s akkor meggyőződnénk arról a szeretetéről, mellyel Isten szeret minket. Egy misszionáriusnak a szobájában egy kép függött. „Ki ez?“ — lé.dezto egyszer tőle a pogány király, „áz édesanyám.* felelt a missziónánus. „Van neked otthon testvéred? Érdeklődött tovább a pogány király.“ Nincs — válaszolt az — egyetlen gyermeke vagyok szüleimnek.“ „Hát nem sirt az édesanyád — folytatta a király, — mikor eljöttél közénk?“ — „Da sirt, nagyon sirt“—mondotta a misszlónárius. — „S nem is engadett volna el, ha nem érzett volna nagy szeretetet irántatok.“ A király elgodolkodott a missziónárius szavain s egyszer csak valami átsuhant a lelkén Megfordult és szó nélkül ment ki. Milyen nyomorultaknak kell lennünk, gondolta, hogy ennek a missziónáriusnakaz édesanyja irántunk való szeretetből elengedte hozzánk, nekünk adta az ő egyetlen fiát. Most megvilágosodott előtte az is, amit ez az idegen hirdetett nekik az Isten szeretetéről, hogy „ Úgy szerette Is ten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta...“ Valóban nagy szeretetet kap tunk mi Istentől, B zony nagy kell legyen a mi nyomorúságunk s nagy az Isten szeretető, hogy ezt adta, hogy ezt cselekedte értünk. Érzed-e? Hálás vagy-e érte? GILLICH FÜLÖP. A brassói magyar ev. leányegylat karácsony előtti héten a brassói magyar ev. lelkészi hivatal tanácstermében karácsonyi vásárt rendezett. A belépő figyelmét mindjárt a kalotaszegi írásos hímzéssel dúsan megrakott asztal keltette fel, szinpompájával, Ízléses elrendezésével és ötletességével. (Itt külön is ki kell emeljük a brassói leány és nőegylet érdemét abban, ahogy széles körben igyekszik ismertté és kedveltté tenni ezt a gyönyörű ősi magyar hímzést* Szerepléseik alkalmával a maguk készítette és írásos hímzéssel díszített ruháikban mindig tetszést aratnak és gyönyörködtetnek. A rátét munkával készített képek a magyar falut tárták elénk, különösen az egyik téli kép volt igen természethű, amelyen a templomba igyekvők Iába alatt szinte hallani véltük a hó ropogását. Gyermekeknek való csinos apróságok, ízléses melltűk gyöngyfűzéssel készítve, diezes kivitelű albumok és még sok, a ház díszítésére alkalmas tárgyak tették gazdaggá a kiállítás anyagát. A kiállítás értékét nagyban emelte az, hogy jótékony célt szolgált. Külön megemlítést érdomel az a szeretet és fáradságot nem ismerő kitartás, mellyel összegyülckeztek és sokszor éjfélbe nyüló estéken át közösen, együttesen, egyetértéssel, önzetlen egyetaka- rással dolgozgattak a közös cél érdekében. Munkájuk és annak eredménye, sikere biztatólag bizonyítja: ime, ötlettel meg együtt munkálkodni tudó szeretettel mi mindent lehet véghezvinni és elérni a bajok, a zavarok, a nehézségek napjaiban is. De bizonyítja azt is, hogy mig a gyűlölet tombol a nagy világban és pusztít, rúttá és sivárrá teszi az életet, addig a szeretet a maga csöndes, szerény munkája és munkásai által épít és szépít. MÁTYÁS BÉLÁNÉ. gyötrelmes úton, amelyen eddig járt, bizonyára megcselekedte volna azt, amire a kisértő rá akarta birni, de amitől az Ur megoltalmazta. Amint felsötétlett előtte eddigi élete a maga teljes reménytelenségében, zordon gondolataival, borzongás futott rajta végig. Csak ki ne bocsátaná kezéből azt, amit már megragadott, csak vissza ne zuhanna oda, ahonnan fölemeltetett és megmentetett ! De akár megáll, akár elesik, most már tudja az útat, amely újra örömre és bé kességre vezet. Krisztus az ő oltalma. Krisztus igazsága az a paizs, amelyet odatarthat az ellenség elé. Visszaemlékezett arra, amit a kovács mondott. Elgondolta, hogy otthon nem is tudják, merre jár, mit nyert az útján, hogy a világ minden kincsénél nagyobb kincset talált s hogy mint új, boldog ember tér haza. Csak hogyan mondja meg ezt azoknak ott Savorjárviben és Olükalában ? A kovácsot kellene tolmácsul elhívnia. Csakhogy az útat nem bírta volna mát az öreg ember. Ha a fölébredtek mind ugyanezt éreznék, amit ő érez, ha ugyanolyan közel volna hozzájuk az Ur, ha ugyanaz a békesség, ugyanaz a belső nyugalom töltené el őket, akkor ő egész estéken át együtt üldögélne velük, megnyithatná előttük a szivét, szólhatna és magasztalhatná az Urat a közös boldogságért. Amott az erdős hegytetőn egy tanyát pillantott meg. Mindkét szélén egy-egy kunyhó. Rá sem eszmélt, amikor valami belső kényszertől indítva rálépett az udvar felé vezető ösvényre s az udvarból belépett a szobába. Nyájasan, élénk szóval köszönt, mintha ismerősök közé került volna. — Olyan volt az útam, — felelte az öreg gazda kérdezősködésére, — hogy sokáig kellett keresnem a drága'gyöngyöt, a lelkem békességét és Isten kegyelmét. Otthon a közelemben nem találtam meg, azért kellett hosszú útra indulnom. A szobában levő fiatal emberek komolyan néztek egymásra. — Te már megtaláltad, a- mit kerestél, — szólt az öreg gazda — e- lölem azonban még elrejti az Ur a maga kegyelmét. Az idő eljárt fölöttem, a halál közel van, de még mindig nem virradt meg. Megvirrad-e még valaha? — Úgy látom, kegyelmed, ugyan a mögött a fal mögött van, amely mögött én is voltam azelőtt. Tapogatództam a nélkül, hogy el jutottam volna az örömre és az Isten gyermekeinek a szabadságára: futottam, mig el nem fáradtam, le nem roskadtam és össze nem zúztam magamat. Pedig mellettem állt az, aki segíthetett volna rajtam, karját felém tárta, hogy magához öleljen, de én nem ismertem Megváltómat. Csak az Ur haragját éreztem magam fölött, éjjel-nappal vonszoltam terhemet és a halál félelmével gyötörtem magamat. — S mi módon virradt föl reád a hajnal ? Mikép találtad meg a sötétségből kivezető útat? kérdezte az öreg gazda. — Megtaláltam, mert megadatott megtalálnom. Tulajdonképen nem is tudom meg- modani, mikép találtam meg. Kikutathatatlan az Ur bennünk való munkája, olyan, hogy sem magunknak, sem másnak nem tudjuk megmagyarázni. S Pál elkezdett Jyväskyläbe tett útjáról beszélni, a kovácsmesterről, arról amit az mondott, mindarról, amit hallott, tapasztalt és tanult. A házbeli fiatal emberek meg- feledkezte munkájukról és keresztbe font karral, álmélkodva hallgatták vendégüket. Milyen csdálatosan beszél, milyen zamatosán, folyékonyan árad a szó ajkáról, milyen lágy és szép a hangja, milyen ragyogó a szeme! Úgy tekintettek reá, mint valami elébük toppant kinyilatkoztatásra, mint valami idegen lényre, akiről nem tudták, kicsoda, honnan jött, ki küldötte. Soha ilyesmit még nem hallottak, nem láttak. — Ha elkomorodik is a lelkünk és elborul is a kedvünk, egyszer mégis megvirrad ha mi bűnösök csöndben, bizakodva megmaradunk a mi irgalmas Urunk előtt, — mondta nekem a kovács. Nem kell félnünk, sem elcsüggednünk, csak várjuk hittel a napfölkeltét. S ha nem virrad is meg, ha napfény nélkül marad is az életünk és kietlen pusztaságon visz keresztül a vándorlásunk, mégis az Ur útja ez az út is. — De ha meghalok ilyen állapotban, ilyen sötétségben, ilyen nyomorúságban ? — szólt az öreg gazda kérdő, szorongó hangon. — Akkor is az Ur ölében halsz meg, ha hitben halsz meg — az Ur előtt. De előbb még megvirrad neked is, úgy, ahogy nekem is megvirradt. Pedig én már készen tartottam magamnak a kötölet s mégis megvirradt, — felelt Pál... Azon éjszakán Pál együtt aludt az öreg gazdával a tornácból nyíló szobácskábán. Hallotta, amint az öreg éjjel fektében is az ő szavait ismételgette és emlékezetébe igyekezett vésni őket. — Csakugyan az Isten küldötte voltál, — szólt az öreg gazda reggel, amikor Pál elköszönt tőle. — Ezen az éjszakán nyugodtan aludtam. Ha valamikor erre jársz, térj be a portánkra. Én már nem élek sokáig, de szólj a gyermekeimnek, hiszen az Ur megadta neked az erre való képességet.
