Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-12-25 / 20. szám
1910. december 25 EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Karácsony a szeretetnek ünnepe. Elsősorban az Isten szeretetéé, „aki úgy szerette a bűnös világot, hogy egyszülött Fiát adta érette, hogy valaki hiszen Ö benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ S aztán az emberi szeretetnek ünnepe is a karácsony. Tudjuk, hogy ilyenkor karácsonykor többet jótékonykodnak az emberek, mint máskor akár az egész esztendő alatt. Van ebben valami természetes. Isten véghetet- len szeretete, amelyről oly megkapóan beszél a karácsony, megragadja az embert és hálára és viszontszolgálatra indítja, így a katácsony egyben a keresztyén öntudatraébredésnek ünnepe is. Igazi értéke csak annak a keresztyén ébredésnek van, amely ebből a hálaérzésből születik meg. A csak felekezeti önérzetből, illetve büszkeségből táplálkozó önladatnak értéke igen kétes, gyümölcse pedig inkább a gyűlölködés, mint az építés. Az Isten szeretetéből fakadó hála ellenben alázatos szolgálatban buzgólkodik. Egyházunkban is várjuk a helyes ébredés pillanatát. Hiszen egész jövendőnk azon dől majd el, hogy mennyire lesz komoly keresztyén életünk és szolgálatunk. Nekünk erre az entudatébredésre van szükségünk! Az Evangélikus Élet ezt az ébredést kivonja szolgálni! Tábora azoknak közössége akar lenni, akik Isten iránti mélységes hálából szivvel-lélekkel kívánnak szolgálni. Akik nem nézik tehát sem a maguk, sem a más gyarlóságát, hanem Istenre tekintenek és az iránta, érzett mélységes hálából idejüket és tehetségüket is az Ő szolgálatának kívánják szentelni. Tiszta szívből örvendünk hát annak, hogy eddig is sokan voltak, akik megértették és méltányolták ezt a komoly törekvést. Eltávozó testvéreink köréből nem volt kevés azoknak a száma, akik eltávozásukat bejelentve, hálás köszönetét nyilvánítottak s egyben maguk helyett uj előfizetőt jelentettek be. Ugyancsak meleg szeretettel köszöntjük azokat is, akik ismételten érdeklődtek lapunk sorsa iránt s messzemenő pártfogásukat és munkájukat ajánlották fel. Valóban itt az ideje, hogy felismerjük teendőinket s összefogott erővel mélléjük álljunk. Fogjunk össze, hogy a pillanatnyi bizonytalankodás után lapunk az új esztendőben töretlen erővel végezhesse ismét fontos szolgálatát. GILLICH FÜLÖP. Csupán csak egy napon. Irta: SÁRKÖZI GERŐ. Istenben nem hivő, bélyeges homloku, mának élő népek, csupán csak egy napon szelíd nagy alázat roskadna belétek. Csupán csak egy napon lenne minden ember másnak jó barátja s mezítelen szivét tenné a csillogó szent karácsonyfára. Csupán csak egy napon minden esztendőben zengne úgy az ének, hogy a visszhangjától sírna még sokáig sok közönyes lélek. Csupán csak egy napon dobbana még fel a haló világ szive s egy „bocsátó“ könnyet ejtene sok ember becsukott öklire. Fényes angyal-szemek néznének le ránk a szürke felhő-rácson: Hogy lenne a földön egyszer már igazi hófehér Karácsony. Testvéri találkozások és azok jelentősége. Tudott dolog mindnyájunk előtt, hogy egyházi munkánk, valamint közösségi életünk kiformálása számára mekkora hátrányt jelent egyrészről az, hogy igen kevesen vagyunk magyar evangélikusok s másrészről az, hogy egyházunk teljes egészében — szórvány egyház. Nem igen tudunk nagyobbszabásu munkát kezdeni, mert ehhez hiányzik minden lehetőségünk. Nincsen meg hozzá az anyagi erőnk. De nem vagyunk képesek erre azért sem, mert szétszórodottságunk miatt csak igen ritkán tudunk találkozni, ügyeinket kimerítően megbeszélni. Pedig eddig is már nem egyszer tapasztaltuk, hogy mennyire szükséges lenne ez. Amikor mégis megadatott számunkra a találkozás lehetősége minden egyes ilyen alkalommal egyházi életünk ügye sokat nyert ebből. Gondolatokat és véleményeket cseréltünk ki s ezek hatása alatt újabb és újabb értékes eszmék születtek, amelyeknek eredménye megint sokkalta bizonyosabb lett volna ha az első próbálkozások után rögtön félbe nem maradnak. Ehhez persze megint arra lett volna szükségünk, hogy hamarosan újból találkozunk s kísérleteink eredményéről beszámoljunk egymásnak. Sajnos ez legtöbbször lehetetlenné vált. Annak ellenére, hogy egyházi gyűléseink igen sok esetben nem egészen elégítik ki a hozzájuk fűzött váradalmakat, hogy sok mindenben s nem egyszer a leglényegesebbekben láttunk fogyatkozást, mégis s igyis nagy a jelentőségük. Ezt megérteni csak az tudja, aki látta mit jelent ezeknek hiánya ott, ahol egyáltalában nem tarthatók meg pl. az egyházmegyei közgyűlések. Gyülekezetek és lelkészek szinte alig tudnak valamit egymásról. Mindenki jár a maga útján. Nem érez maga mögött testvéri rokonszenvet és segítő szeretetet. Nincs ki intse, ki támogassa, ki felemelje. Idegenek teljesen egymás számára. A közelmúltban két alkalommal is lehettünk együtt egyházunk ügyeinek megbeszélésére. Az egyik alkalom : a brassói egyházmegye közgyűlése volt, a másik a Lelkészi Segélyző Intézetnek választmányi gyűlése. A brassói egyházmegye közgyűlése november hó 14-én volt. Ezt november hó 13-án délután előértekezlet vezette be. Áldott alkalom volt ez a közgyűlés arra, hogy egyházmegyei elnökségünk előterjesztései alapján komolyan és kimerítően foglalkozhassunk egyházmegyénk életének legfontosabb eseményeivel, valamint hogy elkészítsük munka-terveinket. Az itt elhangzott két jelentés — az egyházközségek életét ismertető esperesi jelentés s a hitoktatás, valamint felekezeti iskoláink jelenlegi helyzetét ismertető alesperesi jelentés — kimerítő képét adták helyzetünknek. Ennek filmszerű rövid felvonultatása önmagában is már igen hasznos lehet. Igazi jelentőségét pedig az adta volna meg, ha ezeknek alapján uj munka-terveket készíthettünk volna. A jelen helyzet azonban nem volt alkalmas erre. Egy dolognak viszont feltétlenül ki kellett volna tűnni, még pedig egészen erőteljesen: az idők parancsolta legteljesebb összefogásnak. Valóban nem szabadna többé időt és engergiát személyeskedésekre és bosszuskodásra fecsérelni. A másik áldott alkalom: egyházkerületi elnökségünknek Brassóban való tartózkodása volt. Személyes megbeszéléseink alapján sok minden kérdésben tudtunk megegyezésre jutni. Kimerítően megbeszéltük az egyházi sajtó ügyét. A vélemények megegyeztek abban, hogy mindent el kell követni e munka fenntartása, továbbvitele, fejlesztése és az olvasótábornak minél szélesebb kiépítése érdekében. Világosan megláttuk, hogy éppen szétszóródottságunkban mekkora jelentősége van számunkra az egyházi sajtó munkájának. Összekötő kapocs lehet az. Tudomást szerzünk egymás életéről, munkájáról, örömeiről és bánatáról. Ez is sokat jelent. E mellett az egyházi sajtó elsőrangú célja, hogy elvigye az ige üzenetét a szórványokba, amelyekről gondoskodni a jövőben az eddiginél is nehezebben fogunk tudni. így született meg az elhatározás, hogy mindenki sajátjának, egyháza iránti kötelességének fogja tekinteni ennek a munkának felkarolását. Az Evangélikus Élet egyházkerületünk lapja lesz, kéthetenként jelenik meg s előfizetési ára január 1-től 80 lej. Áldjuk hát Istenünket, ki e találkozások alkalmát adta. Legyen gazdag ezek gyümölcse. Bár megértenénk mit Isten a0ent nekünk s szárazna belőle egyetértéssel vállalt komoly munkai Güllch FülAp.
