Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-04-23 / 9. szám
1939 április 9 3. Evangélikus Élet Gyermekvilág-a Hallelujah, hallelujah, hallelujah! Látván a setjzetj két kezet, 1 - Tamás tovább nem kétkedett, De megvaliá, hogy vétkezett. Hallelujah! Hallelujah, hallelujah, hallelujah! „Uram!“ kiáltá S .Istenem!“ De szól az Ur: „Áldott a szem, A mely nem lát s mégis hiszen!“ Hallelujah! Hallelujah, hallelujah, hallelujah! Az Urnák művei ezek, Hozzá emeljünk szót, kezet, Húsvét, húsvét elérkezett! ( Hallelujah! Mult alkalommal arról tanultunk, hogy hogyan alkothatunk igéket. Az igével kapcsolatban még sok mindent kell tudnunk. Az ige nemcsak cselekvést fejez ki, hanem még azt is kifejezi, hogy milyen időben történik a cselekvés. Pl. ha azt mondom, hogy: irok, akkor a cselekvés most történik, tehát az ige: jelen időben van. Ha azt mondom, hogy írtam, akkor a cselekvés már megtörtént, tehát az jge: múlt időben van. Ha pedig igy mondom: írni fogok, akkor a cselekvés ezután íog megtörténni, tehát az ige: jövő időben van. A jelen időnek nincs semmi ragja. Ha azonban az igét a múlt időben vizsgáljuk meg, akkor azt is észrevehetjük, hogy minden múlt idejű igében előfordul a -t- rag. Pl. irt, járt, számolt, olvasott, nézett, úszott stb. Ha a felsorolt igéket megvizsgáljuk, akkor észrevesz- szük, hogy azokban az igékben, ahol a „t“ előtt mássalhangzó van, ott mindig „t“ Írunk, ahol pedig mássalhangzó van, ott a rag mindig „tt“. Tegyétek át a múlt időbe az alábbi igéket: kér, vár, áll, sir, száll, ad, vet, arat, néz, üt, mos, tesz, vesz, épit, készít, térit, irat, kéret, vezet stb. kőztetek. Finom illatommal betöltőm a léget, palotában, kunyhóban egyaránt kedvelnek. Királynő kőztetek csakis én lehetek!“ — Utána a szegfű szólal meg ily módon: „talán nem gondolod, hogy ezt megengedem ? A babért magadnak oly könnyen nem szerzed meg; mert én is mindenütt ott vagyok, hol virágpompáról hallotok. A liliom, viola és gyöngyvirág is erélyesen fölszólaltak szépségük •érdekében. Csak egy virág nem versengett a többivel, hanem a többiek zajától megrettenve, félénken dugá fejecskéjét levelei alá. Ez a szegény kis virág az ibolya volt. Jól tudta, hogy a szép és hatalmas virágok versenyében nem vehet részt, de szerénysége is arra késztette, hogy a heves és haragos verseny elől bűjva meneküljön. A versengés mind hangosabb és hevesebb lett, mig a lármás hangok eljutottak a kastély úrnőjéhez, Etelka grófnőhöz, ki egy virágokkal körülfont lugasban pihent. Egy ideig csodálkozva hallgatta a versenyzőket, azután elhatározta, hogy Ítélni fog felettük, igazságosan és lelkiismeretesen, úgy, amint azt megérdemlik. Rövid gondolkodás után felállt és a virágoknak •trendet intve, szelíden igy szólt: hosszú idő óta hallgatom viszátykodástokat s látom, hogy nem nyugtat meg benneteket egyiknek beszéde sem, azért én fogom megmondani, ki a legszebb és legillatosabb közöttetek“. Ekkor a rózsához fordulva mondá: „illatod kellemes ugyan, alakod szép, sőt gyönyörű is, de ne fel< dd, hogy élesen szúró tövissel vagy tele, ezért hozzád az emberek csak meggondolva és óvatosan közelednek. A gőg és büszkeség pedig oly nagy már nálad, hogy, ha valóban te lennél a legszebb a virágok között, akkor is sokat veszítettél volna e büszkeség által“. Alakod bár gyakran királyi szép, ez azonban öndicséreteddel eltörpült, korccsá fajult. Továbbá jegyezzétek meg ti versengők mindnyájan, hogy az öntelt dicsekvés semmit sem ér, szerénység legyen jelszavatok s bármennyire igénytelenek és szerények vagytok is, ha megérdemlitek, jutalomban lesz részetek. Ezzel lehajolva, néhány ibolyaszálat keresett elő s felmutatva azt igy szóit: „íme a legszerényebb közöttetek e kis ibolya, nem Játtam sehol, de illata után járva, megtaláltam. S mivel ti tudni akarjátok, ki a legszebb hözületek. tehát halljátok az ón ítéletemet : „nekem legszebb, legillatosabb és legkedvesebb virágom az ibolya“. Szegény kis ibolya, erre nem volt elkészülve. Etelka grófnő pedig a legnagyobb kitüntetésben részesítve kedvenc virágát, keblére tűzte azt. BEYER FÜLÜPNÉ.
