Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-06-04 / 12. szám
4. EVANGÉLIKUS ÉLET 1939 junius 4. Zsidók az egyházban. Az Evangélikus Élet 9. számában felvetette ezt a fontos kérdést. Jól tette, mert szükség, hogy mi is foglalkozzunk vele. A zsidók áttérése egyelőre csak szórványos jelenség, de jöhet idő, amikor tömeges esetekkel fogunk szemben állani. Szükséges, hogy ebben a kérdésben egyöntetű álláspontot foglaljunk el s egyönteíű eljárást kövessünk. A temesvári egyház kénytelen volt ebben a kérdésben szint vallani. Tette azt az Evangélikus Élet által idézett határozat formájában. Elvben, általában ellene van a zsidók felvételének. Elismeri azonban, hogy lehetségesek esetek, amikor meg kell nyitnia kapuját a zsidó betérő előtt is. Ez a határozat semmiképen sem jelenti a missziói parancsolatnak merev megtagadását. Nem akarja egy néptől az evangéliumot megtagadni csupán azért, mert az a zsidó fajhoz tartozik. Egyet akart azonban: megakadályozni azt, hogy valaki az egyházat ugró deszkának alacsonyitsa le. Tessék megmondani, mi a nagyobb bűn: egy embernek kiszolgáltatni a keresztség szentségét akkor, amikor meggyőződtem róla, hogy tisztán csak érdekből veti alá magát, hogy megkaphassa a keresztlevelet és a bizonyítványt, hogy egy keresztyén egyháznak a tényleges tagja — vagy pedig az, hogy az ilyen kísérletezőt elutasítom ? Egyházunk fenti határozatát nem a politikával foglalkozó hívei hozták meg. Azok az emberek mondták ki ezt a határozatot, akik vasárnap ott ülnek a szószék alatt, akik szeretik és féltik ezt az egyházat. Féltik hitetlen emberektől, névleges keresztyénektől, holt tagoktól, amelyekből tulon túl sok van amúgy is a gyülekezetben és akik annyi kárt és szégyent okoznak a Krisztus szent ügyének. Csak erről van szó. Nem akarta a lelkészt eltiltani, hogy az igével és a szentségekkel szolgáljon azoknak, akik a megvetett népfajhoz tartoznak, hanem elejét akarta venni annak, hogy a missziói parancs hamis értelmezésével azzá legyen az egyházunk, amivé a jeruzsálemi templom lett. Aki egykor abból a templomból könyörtelenül kiverte a kufárokat, az ma sem cselekedne másként! És amikor egyházunk kénytelen volt igy foglalni állást, azt nem politikából tette, hanem kirívó és nagyon szomorú, szégyenletes. esetekből vonta le a kényszerű következtetést. Nincs jogunk az evangéliumot egy néplő! sem meglagadni, De viszont nem felejthetjük el az Ur intését sem: „Ne adjátok azt, ami szent az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal és néktek fordulván meg ne szaggassanak titeket". Ravasz László református püspök mondotta egyik beszédében, hogy a keresztyén egyházak nagy óvatosságot kell kövessenek a zsidók felvételével szemben. Felsőházi beszédében pedig a zsidó faj veszedelmét nem csupán szertelen anyagiságában látta, hanem teljesen elütő szellemében és abban a tényben, hogy hosszú évszázadok alatt ijesztően kevés zsidó hasonult át a magyar és keresztyén szellemhez, de igen sok keresztyén vette át a zsidó szellemet. Egy fiatal magyarországi lelkész, Schulek Tibor is aggasztó tünetnek látta azt, hogy az elmúlt évben egyedül a budapesti ev. egyházba 1400- nál több zsidót vettek fel. Egy bizonyos. Egyházunk kapuit nem szabad minden feltétel nélkül mindenki előtt megnyitni. Péter is megátkozta Simon mágust, aki pénzzel akarta megvenni a Szentlélek ajándékát. Nekünk is valami mértéket kell alkalmaznunk. Az pedig semmi más nem lehet, mint amit az apostolok alkalmaztak a keresztségnél: hiszed-e hogy Jézus a Krisztus, az élő Istennek a Fia ? E nélkül a hit nélkül nincs és nem lehet keresztség az evangélikus egyházban. Hogy pedig a középkori egyház megtette, az mindennél intőbb példa kell legyen számunkra, mert épen ez okozta az egyház vesztét és tette szükségessé a reformációt. Nem kételkedünk az evangélium erejében, sem pedig a Szentlélek hatalmában, de lehetségesnek tartjuk, hogy az Ige az útfélre, kövecses helyre is eshet és hiszünk a Szentlélek elleni bűn lehetőségében is. Az erkölcsi aggályoskodás királyi székébe sem kívánunk ülni, de bűn volna, ha mint ajtónálállók mindenkit beeresztenénk az akolba. „Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, tolvaj az.“ „Én vagyok az ut, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem csak általam*. „És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől“. A temesvári határozat ezt az apostoli utasítást foglalta gyarló szavakba és a jövőben eszerint fog eljárni zsidóval és nem zsidóval szemben I Argay György. Kedves ev. testvéreim. Nagy, felejthetetlen szeretettel marad meg örökre emlékezetemben az az igen kedves idő, amit a múlt nyáron köztetek tölthettem. Sajnos éppen szénagyűjtés ideje volt s igy nem volt a legkedvezőbb az alkalom arra, hogy közelebbről is megtudtam volna ismerkedni veletek, amint én azt szerettem volna Talán érdekel titeket az itt északon lakó rokonaitok és hittestvéreitek élete. Az Észtországban élő finnekről akarok nektek beszámolni. A mi itteni gyülekezetünk kicsiny és szegény. A világháború előtt itteni híveink Oroszországban az u. n. Inkeriben éltek, amely Szentpétervárhoz fekszik közel. Életük igen nehéz volt, mert évszázadok óta hol svéd, hol pedig orosz uralom alatt voltak. Annak idején az itt élő őslakokat a svédek az evangélikus hitre akarták téríteni, de azok inkább kivándoroltak Oroszországba. A finnek azután költöztek oda Nagy Péter cár foglalta el ezt a területet a svédektől és oda építette fővárosát, a róla elnevezett Szentpétervárt. Ottlakó finn testvéreink élete ettől kezdve nagyon nehéz volt. Nehéz elnyomatás alatt, rabszolgasorsban éltek, amig 1861-ben az orosz cár fel nem szabadította őket. A finnek az orosz elnyomatás idején sem felejtették el anyanyelvűket, annak ellenére sem, hogy az iskolákban csak oroszul tanították őket. A szülőiház tartotta meg őket finneknek. Eleven keresztyén életet éltek és ez tette őket a szenvedésekben is gazdagokká. Az utolsó időben helyzetük megkönnyebbült s aránylag anyagilag is jobb lett sorsuk. Akkor jött a világháború, követte azt a forradalom. A forradalom vértengerbe borította egész Oroszországot. Az ott lakó finnek közül sokan átmenekültek Finnországba és Észtországba. Mindenüket el kellett hagyniok s csupán puszta életüket menthették meg. Ott maradtak a régi kedves házak, kedves emlékek szülők, testvérek, rokonok sírjai. A tartói békekötés alapján az Inkeri föld egy kis része átkerült Észtországhoz. Ezen a területen dolgozom most. Eltudjátok-e képzelni, hogy mekkora fájdalmat jelent az idemenekült finn testvéreknek, amikor a közeli határszélen áttekintve ott látják régi otthonukat, szülőföldjüket s a még ott maradt testvéreiket ? Néhány esztendej»- hogy a kommunisták lebontatták az Inkeriben lakó finnek házait, őket pedig állítólag Szibériába száműzték. Éjszaka rontottak rájuk s kegyetlen puskatussal kergették őket maguk előtt. Gondolhatjátok milyen borzalmas volt ez. Mekkora sirás és fájdalom. Sokat imádkoztak a kegyelmes Istenhez. S nem tudjuk ma sem biztosan, hogy hol vannak, Ázsiának melyik vidékére űzték őket s milyen ottani sorsuk, rabszolgahelyzetük. Nem lehet írni nekik s ők sem küldhetnek semmi üzenetet. Ha néha látunk is egy-egy embert a határon túl, nem szólhatunk hozzá, mert az első szóra mit akár mi, akár ő szólana a rejtve figyelő vörös katonák azonnal lelőnék. Csak szomorú, könnyes arcukat láthatjuk ilyenkor s ez is eleget beszél. Mint néma árnyékok úgy járnak az emberek az orosz határokon túl. Isten tudja meddig fog még tartani szenvedésük. Mikor elégeli meg népe szenvedését s nyúl bele erős kezével annak életébe. Tudjuk, hogy szenvedő testvéreinknek egy erősségük van, az Istenben bizó hit. Ez vigasztalja őket és ad nekik erőt a szenvedéseikben s biztatja őket a felszabadulás eljövetelének reménységével. Sokan járnak templomba. Öregek és fiatalok, annak ellenére, hogy a hitükhöz való ragaszkodás még jobban mégneheziti helyzetüket. Ennek a legnehezebb sorstól megmenekült, de sok fájdalom- terhet cipelő népnek körében rendelte el Isten az én szolgálatomat s én nem kérek tőle egyebet csupán azt, hogy adjon erőt a hűséges szolgálatra. Gyülekezetünknek két temploma van: az egyik a városban, a másik az orosz határszélen. Hetenként tartunk egy-két seuratot, kézimunka-és teadélutánt. Sokat énekelünk, imádkozunk és beszélgetünk. Testvéri üdvözletünket küldjük néktek s kérjük Istent, adjon nektek is sok áldást és örömöt. Krisztus segítsen titeket is, bennünket is, mindvégig megmaradni Őbenne. YLÖNEN RE1NO. JAKAB ISTVÁN ügyvéd irodáját Str. Mámuleanu 20 Scara II, alá költöztette.
