Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-05-07 / 10. szám
2. E V A N 0 1 LET 193Í Reménységnek sakramentoma... I. Kor. 11, 26. Jel. 19, 6-9. A keresztyén ember élete Istennek szolgáló cselekvő élet. A keresztyén ember földi életében hivatást lát s úgy fogja azt fel, hogy Isten azért helyezte őt ide sajátos életkörülményei közé, mert ide rendelte ki munkáját, azt a szolgálatot, amit tőle vár, amely által Isten szándékát és terveit kell munkálnia. A keresztyén ember sáfárnak érzi magát, Isten sáfárjának, szolgájának. Nem korlátlan ura még a saját javainak, a saját életének sem. De nem csak ezt tudja, hanem tudatában van annak is, hogy itteni életének és sáfárkodásának is megvannak szabva az esztendei, mert nemcsak sáfár, hanem vándor is, mint valaha a mesterlegény, ki napokra, hónapokra megtelepszik, de aztán tovább megy, mert utcélja távolabb van. A keresztyén élet is ilyen: nem megérkezés, megtelepedés, hanem keresés, távoli, messzi célfelé való ilin- dulás és uthanlevés. Ennek ellenére azonban a keresztyén élet mégsem álmodozás, üres ábrándozás és elszakitottság. A keresztyén ember szilárdan rajt áll e világ talaján és szorgos kézzel dolgozik. Csak a tekintete van égfelé irányítva, meit onnan vette szolgálatát, onnan várja további parancsait s onnan reméli felmentését meg azt az uj életet is, az örökéletet, melyet Krisztus hirdetett nekünk s amelyik minden keresztyén szív és lélek legfőbb reménysége. Az úrvacsora szentsége erőt ad és a Krisztusban kapott bűnbocsánat részesévé tesz. Erőre és bűnbocsánatra van szükségünk, hogy megfelelhessünk hivatásunknak. Az úrvacsora azonban távolbanéző sakramento ma, örökéletben gyökerező hitünknek is tártál mat és erőt ad. Teszi ezt pedig azzal, hogy reáemlékeztet Krisztus halálára, amely értünk hozott áldozat, s amely az ő szeretetéről és a megváltás tényéről győz meg bennünket de egyben reáemlékeztet az ő feltámadására is, hogy t. i. teste nem maradott a sírban, hanem feltámadt és megdicsőült. Krisztus szeretete, a megváltás ténye, valamint feltámadása mutatják meg nekünk, hogy igenis: szabad és lehet hinnünk az örök éleiben, melyet hirdetett és ígért nekünk, mert amikor eljövend nemcsak a léleknek ad örökéletet, de felfogja támasztani a testet is, mert ő azt is megváltotta s örökélet kenyerével, teste és vére szentségével táplálta. Fel fogja támasztani azt a testet, amelyet arra érdemesített, hogy az általa megváltott lélek lakóháza, temploma legyen és az ő sakramentomának vendége. — Mennyivel könyebb egy igaz és komoly urvacsora- vétel után tenni bizonyságot a mi keresztyén hitünknek reménységeiről: Hiszem a bűnök bocsánatát, hiszem a test feltámadását és hiszem az örökéletet! Könnyebb és boldogitóbb, meg valószerübb is, mert „e sakramentom átjáró, híd, ösvény és hajó, amelye- lyeken által, vagy amelyeknek segítségével által megyünk ebből az életből az örökéletre.“ (Luther.) Az úrvacsora értelme számunkra Luther Márton szavai szerint tehát ez: „. . . az ige teszi a kényért és bort sakramentommá. Kenyér és bor Krisztus teste és vére. Krisztus testében és vérében van az új-szövetség. Az újszövetség tartalmazza a bűnök bocsánatát. A bűnök bocsánatában rejlik az örökélet és az üdvösség“. Kincset kaptunk a Krisztustól az ő szent vacsorájában. Kincset, helyesebben a nekünk adott kincs igazi megértését nyertük Luther Márton tanításában. Rajtunk áll, hogy értékének megfelelően megbecsüljük s magunk számára kibányázzuk ezt az életet adó kincset 1 G1LL1CH FÜLÖP. Ének anyámról Irta . Reménylk Sándor. Ö most adj erőt, Isten, Istenem. Hogy méltón zengjen árva énekem Róla, ki csöndes mártír volt szegény, S hang nem hatolt be két szegény fülén. Meghalt a Hang — régen meghalt Neki — Fülebe szóltak még gyermekei Odatapasztva forró ajkukat — Aztán — szelíd, vigasztaló barát — Szemén át jött el hozzá a világ. Hogy csüggött e két drága szürke szem Szánkon : mit mondunk: igen-e, vagy nem, S próbálta kínlódva olvasni le, Szemmel, mit fel nem fogott a füle. Ki jót akart: mellé telepedett, S irt neki — én nem írtam eleget. Ifjan még sorsa ellen lázadó, Később csupa bölcs rezignáció. Virágot ápolgatott. olvasott, Ha házi gondja olykor elfogyott. A fecske megérkezett csicseregve, S nem hallotta — 6 pedig úgy szerette. Beethovent zongorázott a leánya — Búsan támaszkodott a zongorára. Tapsok közt olvasott fel a fia — Nem tudta, milyen verse hangsúlya. A rádiót — be jó — nem érte meg. A mennydörgésre csak megremegett. A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen, O ült akkor Is fojtó csöndességben. Fá|tak benne madarak, gyermekek, Csak a néma virág nem sebezett. Ha van igazság, hallania kell Most mindent, ami lelket felemel. Madarak ezerhangú kórusát A tavaszodó mennyországon át. Beethovent, amint maga dirigál B zenekarában ezer angyal áll. A konduló mély érchangú harangot Amit Idelenn közelről se hallott A gyermekeit és az unokáit, Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig. Itt örök csendre kárhozott füle Ott Örök muzsikával van tele. 8 ha Isten van, meg nem szűnik soha 8 mlndent-kárpotló szimfónia, PETER BÁCSI UJSAGJA, Irtat Vargha Zoltán. (Ref. Jövő) Tarján Péter bácsi feltolta a homlokán az ókulárót, letette az újságot a tornác asztalára. Aztán rákopogtatott a középső újjával az asztal lapjára s mint aki erős szentenciát mond ki, úgy hozta nyilvánosságra a véleményét : — Mégiscsak az az igaz, amit ez az újság mond! Az unokája, Erzsiké, odamosolygott. — Osztán mit mond az az igazmondó újság édes nagyapám ? — Azt, amit mindig mondok én is: hogy huncut a világ! — Osztán miért huncut ? — Mert nincs igazság se égen, se földön. Erzsiké most egy kicsit elkomolyodott, úgy felelt: — Hát bizony, a földön elkelne belőle valamivel több is. De az égieket ne bántsuk, nagyapám. — Ugyan, miért ne mondanám el arról is az igazat ? A fiatal lányból most kitört a bosszúság. — Ugyan nagy tudós lett nagyapám is, mióta azt az álkozott újságot olvassa. Addig, mig ez nem került a kezébe, jámbor, igaz, templomos ember volt kigyelmed. Más öregségére foglalja magát jóba, nagyapám meg most fordul rossz felé. — Már megint a templomot, meg a papodat vóded ? Ki bántotta ? Hányszor mondtam már, hogy ebben az újságban egy rossz szó sídC3 senki hite ellen. Gyere, olvasd magad! — Jaj, dehogy veszek én ilyet a kezembe ! Van nekem mit olvassak. Benne van abban a világ folyása is, de ami azonfslül bele van írva, az csak szép, meg jó, nem úgy, mint ebben. — Olvasd el már egyszer, azután beszélj, mi rosszat találtál benne 1 — Csak rá kell nézni! Hát most is az a legfontosabb a világban, hogy miképen gyilkolták meg azt a szegény boltost ? Hát az a jó olvasmány, amelyikben le van írva pontosan, hány sebet ejtettek rajta s hogy törték össze a koponyáját ? — Nonono — mormogta az öreg Tarján bácsi, — azt is meg keli írni. — Meg ám, de nem igy! — Hát te hogy imád meg? — Igy-e: meggyilkoltak kegyetlenül egy szegény ártatlan embert a pénzecskéjéért. Imádkozzatok emberek, hogy javuljon meg a világ s benne ti is. Én biz jgy imám s higyje meg nagyapám, igy jobb is volna! — Éa meg úgy imám, ahogy itt van: Nemcsak ezt, de mindent. Nem fél ez az újság senkitől. Már a mi vármegyénket is elővette, annak a szennyesét teregeti kifelé. — Hát ha nem is igaz, amit mond ? — Már hogyne volna igaz, ha ki merik nyomtatni ? ♦ * * Alig múlt el néhány nap, mikor nagy betűs cikkek kiabáltak az újságban: „Folytatjuk a Csajágmegyei közállapotok szellőztetését. Szenzációs leleplezések a kamocsai parcellázás titkairó “. Péter bácsi ravaszul mosolygott. — No már a szomszéd faluban járnak. Nem is árt, ha megpiszkálják egy kicsit azt a parcellázást. Nem volt az tiszta munka! Erzsikének mondta ezt is, de az eladó keményen vágott vissza. —• Nem volt tiszta ? Tán azért, mert nagy-
