Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-03-26 / 7. szám
4. E V A;N G É L I K U S ÉLET 1939. március 26. ASSZONYOK ROVATA, f A szentheiy után való óhajtozás zsoltárai. „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem Hozzád, oh Isten! Szomju- hozik a lelkem Istenhez, az élő Istenhez. Mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?“ — igy sir ftl az idegen népek között elszórtan élő zsidóság ajkáról a szent vágyakozás a templom után (42. zsoltár). Óh a templomát, — és Jeruzsálemet, a szent várost, ahol Istennek a temploma áll, — sohasem lehet elfelejteni. Babilónia vizei mellett kesergő zsidóknak is egyetlen örömük, hogy a Sionról megemlékeztek : „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem, felejtkezzék el rólam az én jobb kezem. Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vigasságom fejének!“ (137. zsoltár 5—6.) Ez a visszat mlékezés csupa sirás volt éskönny- hullatás: „Mikor ezekről megemlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot az Isten házáig“. De — alapjában véve mégis ez a könnyes visszaemlékezés a vigasztalásnak a forrása volt, mert Istennek megmásíthatatlan Örök frigyére emlékeztette és bizakodásra serkentene őket. „M^rt csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem?“ — ének i a zsoltárköltö folytatólagosan a 42. zsoltárban — „bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki az ő orcájának szabaditásáért.“ Ha újra és újra elfogja is a csüggedés, keserűségeit forró imádságban teregeti ki Isten előtt: „Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?“ És utána erőteljesebben csendül fel a biztatás: „Bízzál Istenben, mert még bá!át adok én neki, az én szabaditómnak és Istenemnek.“ így tusakodik Istennel és saját leikével a szórvány- zsidóság a hosszú ideig tartó megpróbáltatás nehéz esztendeiben. A templom, amelytől messze-messze elsodortatott, ellenállhatatlan erővel vonzza. Lelke, — ez a csodálatos nyughatatlan delejtü, — mindig, mindenünnen a templom felé fordul stent keresve. „1st1 n, én Istenem vagy Te! Jő reggel kereslek Téged; téged szomjuhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott elepedt földön, amelynek nincs vize ; hogy láthassalak téged a szent helyen... (63. zsoltár 2—3). Ez az Istent kereső lélek csak akkor nyugszik meg, amikor megtalálta, amit keresett: „Mily szerel- metesek a te hajlékaid, seregeknek ura! Szivem és testem ujjongnak az élő Isten felé. Mert jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer nap másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában“. (84. zsoltár 2, 2, 11, 12.) Hát Te, testvér, — messze tőlünk és messze a templomtól, — vágyódol-é legalább igy az áldott böjti időben Istennek szent hajléka után és Isten után, aki pajzsod néked is és erős várad ? Óh mint örülnék és milyen boldogság lenne számodra is, ha Istent keresve megtalálnád szomorú magányosságodban? És Tebenned, testvér, akit a templomtól talán egy ucca, talán csak egy pár ház választ el, él-e és ég-e benned is a szomjúság Isten után? ügy vágyakozol-é Istenhez, mint a szarvas a hüs forrás vizéhez?! Vagy nem is tudod, (és nem is hiszed), milyen boldog ember az, aki a Seregeknek Urában bizik?!(( (86. zs. 13.) Prédikátor. rSCHERG VILMOS és Társai ] Brassói posztó- és divatárugyár Női és férfi szövetek versenynélküli kivitelben. Luther gyermekei. A mi nagy reformátorunk nemcsak arra mutatott példát, hogy az evangélikus'ember hogyan szeresse egyházát és Isten igéjét, hanem arra is, hogy milyen kell legyen a családi élete. Luther 1525 junius 13 án kötött házasságot Bóra Katalinnal, egy elszegényedett nemesi család leányával, aki 10 esztendőt töltött a kolostorban, mint apáca. Csak ellenségeink rossz akarata találta ki azt a híresztelést, hogy Luther megszöktette feleségét a kolostorból. Azt sem tudta, hogy a világon van. Csak akkor ismerte meg, amikor Bóra Katalin 1523-ban 9 társnőjével elhagyta a kolostort és Wittenbergbe jött. Luther először másnak szánta Katát. Egy jó barátjához, Glatzhoz akarta férjhez adni és csak amikor ez a házassági terv Kata ellenkezése miatt nem sikerült, akkor határozta el magát barátjainak hosszas rábeszélésére és unszolására, a házasságra. Luther már nem volt fiatal amikor megnősült, 42-ik évében járt és amint maga írja, „nem vad szenvedély, hanem szivem becsületes érzése köt feleségemhez“. Talán kevesen tudják, hogy ebben az elhatározásában a döntő szerepe nem a jó barátok unszolásának volt, hanem sokkal inkább annak a nyomasztó sejtelemnek, hogy hamar fog meghalni. Ez a halálsejtelem indította arra, hogy megnősüljön, mert nem akart utód nélkül meghalni. Luther a legboldogabb családi életet élte, amelynek példamutató tisztaságát még a legnagyobb ellenségei is elismerik. Luther hűséges, derék, szorgalmas és jó feleséget talált Bóra Katalinban, aki minden kellemetlenségtől igyekezet mentesíteni, hogy nagy művét teljes odaadással szolgálhassa. Minta feleség volt, Luther áldotta érte az Istent. Hogy ez a házasság ennyire boldog és annyi örömmel megáldott volt, abban sok része van azoknak a drága gyermekeknek, akik gyors egymásutánban köszöntöttek be hozzájuk, hogy hangos zsivalygással megtöltsék a wittenbergi kolostor termeit. Luther kimondhatatlanul szerette a gyermekeket s talán a legboldogtalanabb ember lett volna, ha Isten ezt a legdrágább és legnagyobb áldását megvonja tőle. Mindene a gyermekei. A legboldogabb pillanatai azok, amikor köztük időzhet és résztvehet játékaikban. Mint Jézus, ő is sokban a gyermekeket állítja elénk, hogy tőlük tanuljunk, mint kell hinni és Istenben bizni minden kételkedés nélkül. Azt mondja, mennyi vesződsége és gondja van a szülőnek a gyermekével. Hát akkor mennyi szívfájdalma kell legyen Istennek velünk! Máskor megint elgondolkozik azon, hogy tulajdonképen minden gyermek milyen ingyen jut hozzá az örökséghez. Nem tesz érte semmit, nem érdemli meg s mégis ő kapja meg, nem más, mert ő a gyermek. Ez példa neki arra, hogy Isten is igy adja nekünk ingyen, érdemtelenül a mennyei örökséget, mert a Krisztusban mi is gyermekei lettünk. Mikor egyik leánykája, sze* mefénye, Lenchenje 13 éves korában meghal, nagyon sokáig vigasztalan. Akkor írja: „Oh milyen csodálatos is az: tudom, hogy Lenchenem Istennél van és sokkal jobb dolga van, mint nálam lett volna és mégis olyan nagyon szomorú vagyok I“ Ilyen nagyon szerette Luther gyermekeit. Ez a szeretet azonban tudott szigorú is lenni. Semmit sem nézett el gyermekeinek. Egy alkalommal egy csíny miatt a legidősebb fiának, Jánosnak 3 napig nem volt szabad az édes apja elé jönni, És amikor az édesanyja és Luther jóbarátai kérlelték ne legyen olyan szigorú, azt felelte: „Inkább akarok egy halott gyermeket, mint egy neveletlent“. Sajnos az óriási lekötöttsége nem engedte meg, hogy maga nevelje gyermekeit és több időt szentelhessen nekik. Felesége és egy házi tanító végezte ezt a munkát. Talán ez is volt az oka, hogy Luthert is elérte a nagy emberek végzete, mert gyermekei közül egy sem váltotta be a hozzájuk fűzött nagy reményeket. Egyik sem lépett apjának a nyomába. Isten 6 gyermekkel áldotta meg. A legidősebb János volt, ki 1526-ban született. Luther sok reményt fűzött ehhez a gyermekéhez Szeretett volna papot nevelni belőle, de aztán mégis jogász lett. Második gyermeke Erzsébet volt, ki féléves korában meghal. Utána megint egy leány gyermek születik: Magdolna, akit Luther nagyon szeretett, mert szelíd, jólelkű gyermek volt. Isten 13 éves korában szakítja le Luther szivéről. Aztán következett Márton fia, ki pap lett, de korán, 33 éves korában meghalt. A legtöbbre vitte Pál fia, aki keresett orvos lett. Ez tartotta fenn férfi ágon a legtovább Luther családját, kinek utolsó leszármazottja 1759-ben halt meg. Utolsó gyermeke Margit leánya volt. Argai György,
