Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

1939. január”!. EVANGÉLIKUS ÉLET 5. # ITTHON. # Lapunk olvasóinak, munka­társainak és minden igaz ba­rátjának Istentől megáldott munkás és eredményekben gazdag újesztendőt kívánunk! Lapuuk kérelme a leikészi hivatalokhoz és szórványveze­tőkhöz. Lapunk céljainak egyikét abban látja, hogy apró tudósításaival is­mertesse gyülekezeteink és szórványaink munkáját, baját és örö­meit s igy felébressze egymásban az egymás sorsával való törődést, hogy lelkileg közeljussunk egymáshoz s kiépüljön bennünk a lelki egyház. Lapunk ezt a szolgálatát azonban csakis akkor tudja el­végezni, ha a szükséges híranyagot beküldik. Ebben a munkában kérjük minden illetékes hathatós és szívélyes támogatását az új esztendőben. Vallásos estély a barótl szórványban. December hó 15.-én az alig 25 lelket számláló baróti szórvány gyülekezet hitbeli öntudatának erősítésére vallásos estélyt rende­zett. A református kulturház szép termében evangélikusok, refor­mátusok, unitáriusok és katolikusok gyűltek össze, szép példáját mutatva a keresztyén megértő és egyetértő szeretetnek. Jól esett látni, hogy bár az estnek programja Lutherről és az ö mukájáról szólott, annak ellenére a másfelekezeti hívek is érdeklődést mutat­tak. Az est műsorát énekszámok, a kis gyülekezet lelkes gondno­kának bevezető szavai, Kiss Béla csernátfalui lelkész irásmagyará- zata, Lörinczy Mózes unitárius lelkész szavalata és Luthert ismer­tető vetitettképes előadás képezték. A bácsfalusi Evangélikus Nőegylet rendezésében szépen sikerült karácsonyfaünnepély volt december hó 18.-án. Elő­adásra került ez alkalommal Bake H. Ernő, lapunk munkatársának kis karácsonyi színdarabja: „HITETLEN TAMÁSKA.“ Szerepeltek: Szotyory Magda és László, Buda János, Mártis Árpád, Jakh Jólán, Bacsó András, Magdó Mihály, Pariin Árpád, Bálint Árpád, Erzse Sándor, Lőrincz István. Szavaltak: A. Jakab Irén, Szén Kati, Kovács Kati, és Erdélyi Anna. Angyalok voltak: Gyerkó Anna, Benedek Lenke, Girószász Irén, Mártis Sári, A. Jakab Jólán és Istók Ida. 180 iskolás gyermek kapott szeretetcsomagot. Több szegény gyermek és felnőtt szegény részesült segélyben. A hosszfalu-alszegl gyülekezet Nőegylete szépen sikerült gyermekelőadást rendezett, amelynek jövedelmét az új iskola felszereléséhez való hozzájárulásra fogja felhasználni. A gyülekezet közgyűlése egységes határozattal leie­melte tanítóinak fizetését. Ezzel tanítóinak régi jogosult kérésének szolgáltatott igazságot, kik ilymódon nagyobb lelkesedéssel is fog­ják végezni nehéz hivatásukat. A barcaujfalusl gyülekezet a tavasz folyamán kivan új papilakának felépítéséhez hozzáfogni. A terv keresztülviteléhez szükséges anyagiak megszerzésére most kezdődött meg a gyűjtés. Eddig a következő adomá­nyok folytak ne. Purgiy László egyházkerületi felügyelő 30.000, Raduch György lelkész 4.000 Kopáiidy Péter kántor 4.000, Nagy Mihály és Papp Margit, ítj. Soós Márton, Fazakas József gondnok, Line Miháiy II. felügyelő, Nagy Sándor orgonista 1.000 1000 lejt. A gyűj.éi további összegeit is nyugtázni fogjuk. Az ötvárosi egyházmegye hírei. Az ötvárosi egyházmegye lelkészei elhatározták, hogy a gyüleke­zeti hitélet fellendítésére alkalmilag felcserélik egymást a szolgá­latban. Ennek az üdvös tervnek kezdeményezéseként advent II. va­sárnapján ifj. Redei Károly nagybányai lelkész Nagyváradon vég­zett igehirdetést s ugyancsak advent II. vasárnapján d. u. a nagy­bányai gyülekezet rendezett templomi ünnepélyt. Itt az oliári szol­gálatot és igehirdetést Matos Pál szatmári lelkész végezte. Matos Pálné Bethoventől a „VEZEKLÉS“ és Haydenak a Teremtés ora­tóriumából „ÉS SZÓLT AZ UR“ c. énekdarabokat adta elő. Re- ményik verseiből szavalt Rédei Károlynó. It iviuiier Lajos | December hó 20.-án húnyt el 66 éves korában Müller Lajos kereskedő a sepsiszentgyörgyi magyar evangélikus szórvány lelkes gondnoka. Temetése december hó 22.-én volt. Egyházunk lelkes hívét és odaadó munkását vesztette el benne. Feltámadunk! Őfelsége II. Carol király 2 millió left adományozott arra a cél­ra, hogy abból 1000 szegény földműves ingyen ekét kapjon. # A NAGYVILÁGBAN $ evangéll­A magyarországi kus egyház a főiskolai ifjúság leikigocdozására egyetemi leikészi állást szerve­zett, vezetését egyelőre Dezséry László Budapest-fasori s. lelkész­re bízták. Dezséry László a magyaországi evangélikus lelkészikar fiatal tagjainak egyik legtehetségesebbje. A budapesti Lutheránia vegyeskar december hó 12, én este, a rádió által is közvetített, egyházzenei hangversenyt rendezett, a Deáktéri templomban. Közreműködött Basilides Mária opera énekesnő, Zslánfy Aladár, a Budapesti Hangversenyzenekar s az evangélikus leánygimnázium 180 tagú énekkara. A hangversenyen Kapi-Králik Jenő vezényelt. Austria területén és a szudéta földön Is megszüntetik a felekezeti iskolákat. Ausztria területén szavazást tartottak annaé megállapítására, hogy vájjon kivánják-e a szülők az egyházi vallásoktatást, Mivel a szavazás azt mutatta, hogy a szülők nagyrésze ragaszkodik ebhez, megengedték ezt azokban dz iskolákban, ahol legalább 20 gyermek jelentkezik erre. Németországban elrendelték, hogy a napilapok csupán olyan vasárnapi vallásos elmélkedő cikkeket közölhetnek, amelyeknek nincsen semmi felekezeti jellegük. A norvég evangélikus egyház misszió-egyesülete 1800 missziói gyülekezetei tart fenn, ahol 531 missziónárius ős 3200 bennszülött missziói munkás teljesít szolgálatot. 46 kórháza, 480 iskolája van 17.000 tanulóval. Evangélikus egyházi zsnét Is tanítanak ezu.án a bécsi zeneakadémián, ahol eddig csak római katolikus zene irodalommal é3 egyházi zene oktatással foglalkoztak. Tiltakozott a pápa az olasz fajvédő törvény ellen. Ismeretes, hogz Németország mintájára most Olaszország is szi­gorú rendszabályokat léptetett életbe a zsidókkal szemben. A ren­delkezésnek fajvédő jellege is van. Ilyen irányú intézkedés az amely megtiltja még a megkeresztelt zsidóknak is, hogy olasz fél­lel házasságot köthessenek. A pápa élesen tiltakozott ezek ellen az intézéedések ellen. Ima és szolgálat szövetséget alapítottak Londonban, amelynek tagjai közös célért imádkoznak és a keresztyén szolgálat terén kívánnak munkásságot kifejteni. A szövetségnek már is több mint 700 000 tagja van. Újabb egyházellenes rendeletek Szovjetoroszországban. A szovjet hatóságok elrendelték, hogy a jövőben nem szabad az újszülött gyermekeknek keresztyén eredetű nevet adni. Az Isten- tagadók szövetsége pedig felhívta tagjainak figyelmét, hogy tervszerűen törekedjenek az istentiszteletek megzavarására. Erre a célra azt ajánlja, hogy fuvózenekarokat állítsanak fel a templomok elé, mivel hangos játékuk leginkább alkalmas az isten­tiszteletek megzavarására. Kínai államférfi propagandája a Bibliáért. A brit-és küitöidi bibiiatársuiat közli, hogy egy közismert kínai államférfi 12 000 ujtestámentumot és 6.500 teljes bibliát vásárolt s azokat magasrangu állami hivatalnokoknak, katonatiszteknek és barátainak ajándékozta. A borító lapra e szavakat irta: „Ez a viliág legjobb könyve Evangélikus Istentiszteletet Is közvetít a bécsi rádió. A nemei propaganda minister repetáimért) a becsi rádió ezentúl évente hat evangélikus istentiszteletet közvetít. Az utolsó két hét fontosabb külföldi eseményei. Zsidóellens törvényjavaslatot készítettek Magyarországon a zzi* dóság közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozására. Az új javaslat szerint felülvizsgálják az 1914 után nyert állampolgárságo­kat, kizárják a zsidókat a szellemi eletet irányító sajtó, film, szín­ház vezető állásaiból, nem alkalmazhatók közhivatalokban s nem nyerhetnek jogot monopol áruk eladására. A zsidók érvényesülési százalékát 12-ben állapítja meg a javaslat. Választói jogukat külön zsidóilis'.ára való szavazás útján gyakorolják. — Az amerikai államok pánamerikai konferenciát tartottak. Nem sikerült az Egyesült Álla­mok által javasolt fasiszta ellenes állasfogiaJás megszavazása. — Ciano gróf olasz küiügymmiszter többnapos látogatást tett Magyarországon. Magyarország politikája ezután szorosabban kap­csolódik a róma-berhni tengely politikához. — Újból feszült a viszony Japán és Szovjetoroszország között.

Next

/
Thumbnails
Contents