Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-02-26 / 5. szám

1939. február 26. EVANGÉLIKUS ÉLET 5. ITTHON. I Jakab András szoDraszművész.j Namrég számoltunk be hasal mű­vész testvérünk szép sikereiről, felfelé Ívelő művészi pályafu'ásának most vett szép lendületéről. Most haláláról kell beszámolnunk. A fiatal, tehetséges élet ereje hirtelen megtört. Kialudtak a művészi lélekben szunyadó álmok, gondolatok, miknek Istentől kapott te­hetsége szerint életet, formát tudott volna adni. Elhunyta szomorú vesztesége a művészetnek, amelynek egyik tehetséges alkotójává válhatott volna. Vesztesége magyar evangélikus csángó népünknek, melyhez ragaszkodott s amelyet jobb jövő ígéretei ellenére sem akart elhagyni. De különösen Iájó vesztesége annak a szegény családnak — megtört édesapjának, testvéreinek, — akik odaadó szeretettel és összehordott kicsiny pénzükkel segítették őt át a tanulás évein, igaz szeretettel örvendtek sikerein, hogy most hirte­len mély szomorúságra forduljon örömük. Leljenek vigasztalást a nekünk adott örőkélet reménységében. Feltámadunk \ UJ PRESBITEREKET VÁLASZTOTT A SZATMÁRI GYÜ­LEKEZET. A közelmúltban tartotta a szatmári gyülekezet közgyűlését. A közgyűlésen Matos Pál lelkész az elmúlt esztendőről adott részletes beszámolót. A megüresedett presbiteri tisztségekre a közgyűlés a következőket válasz­totta : Riedl Adolf, Scholtz Béla, Balka Bertalan és özv. Éles Istvánné. A temesvári gyülekezet népmozgalmi adatai. Az egyházközség lélekszámú 2502. Kereszteltetett 87 gyermek, melyből 15 törvénytelen. Konfirmált 85 gyermek. Esketteteti 36 pár, melyekből 18 tiszta evangélikus, 18 pedig vegyes vallásu; 27 evan­gélikus egyén nem áldatta meg házasságát templomunkban. Teme- metés volt 51. Úrvacsorával ólt 1193 egyén, melyekből 28 beteg volt, több mint 200 al kevesebb mint az elmúlt eszterdóben. Is­tentiszteletek száma 188; ezekből 93 rendes, 35 ifjúsági és 60 szórvány istentisztelet volt. Ezenkívül volt 4 presbiteri konferencia, 2 vallásos est, egy evangélizációs hét, 2 vallás filozófiai előadás és egy karácsonyfa ünnepély.Templomlátogstásközepes; hetenként két biblia óra gyenge látogatottság mellet', vasárnapi iskola 108 tanulóval ős 7 vezetőve1, látogatottság közepes. Egyházi adóban befolyt 192,485., önkéntes adományokban 12,278, templomj ívitásra 152,400. lej. Az egyházközség temploma alapos megjavításán dol­gozik, melynek 100 éves évfordulóját október 31.-én készül meg­illető fénnyel megülni. A BRASSÓI GYÜLEKEZET LEÁNYEGYESÜLETÉNEK ren­dezésében szépen sikerült vallásos estét rendezett február bő 5.-én. Előadást tartott Nikodemusz Károly lelkész. Sza­valtak: Balázsi Endre és Tóthpál Sárika. Énekelt a refor­mátus leánygimnázium énekkara, énekszólőt adott elő Bibó István, kit Bojér Sándorné kisért. Hegedűszólót játszott Fullajtár Dániel, kit orgonán Körmöczky Zoltán kisért. A programot gyülekezeti énekek egészítették ki. A nőmet kisebbségi iskolaügy újabb rendezése. Német napilapokból vettük át azt a hírt, amely szerint dr. Hedrich a német népközösség megbízottja Silviu Dragomirral és Andrei közoktatási miniszterrel folytatott tárgyalásokat a német kisebbségi oktatásügy kérdéseinek rendezésére. A tárgyalások eredményeként jogot kapnak, hogy mindenütt ahol megfelelő számban vannak német tankötelesek felekezeti iskolákat állíthassanak. A már beadott kéréseket a minisztérium azonnal elintézi. Az állami iskolákban német tagozatokat létesítenek. A soratai és temesvári német tanító­képzőknél nyári tanfolyamokat rendeznek, hogy a nem állami is­kolát végzett tanítójelöltek a német tagozatokra képesítést szerez­hessenek. Az állam biztosítja a német felekezeti iskolák községi és állami segélyét, (évi 10 millió lej.) A GYULAFEHÉRVÁRI KATOLIKUS EGYHÁZ uj püspökét, Márton Áront, február hő 12.-én szentelték püspökké és iktatták be hivatalába. Az uj íöpásztort úgy a kormány részéről, mint pedig a többi felekezetek részéről is sokan üdvözölték. # A NAGYVILÁGBAN § A MAGYARORSZÁGI EVAN­GÉLIKUS EGYHÁZKERÜLE­TEK jóléti egyesületének (temetkezés és biztosítás) 19,276 fizető tagja van. A taglétszám az elmúlt esztendőben 4.279-el emelkedett. Az egyesület az elmúlt esztendőben 77.497 Pengő (2,479.904 lej.) temetkezési segélyt fizetett ki. Számok a magyarországi evangélikus egyház 1938 évi életéből. Lélekszám: 549.864, anyaegyházak száma 280, leány­házaké 148, fiókegyházakó 216, szórványoké 2.542. Lelkészek, s. lelkészek és hittanárok száma 468. Elemi iskoláinak száma 374, tanítóké 721, tanulóké 46.800, (más iskolába járó ev. tanulók száma 37.226). Születés volt 9.259, halálozás 7.108, házasságkötés 4,240, konfirmált 9.416, úrvacsorával élt 209.599. Betért 821, kitért 454. | f SCHNELLER ISTVÁN dr. | Január 27.-én temették el Budapesten Schneller István dr. ny. egyetemi tanárt, volt pozsonyi teológiai tanár, majd a kolozsvári egyetemnek hosszú időn át volt tanárát és rektorát. Evangélikus lelké- szi családból származott s mindvégig buzgó és munkás hive volt egyházának. A temetést dr. Raffay Sándor püs­pök végezte. A nyíregyházi gyülekezet egyháztanácsa egyhangú határozattal Turóczy Zoltán győri lelkésznek meghívása mellett foglalt állást, kit a Dómján Elek püspök elhunytával meg­üresedett lelkész! állásra akarnak megnyerni. Turóczy Zoltán meg­választása nagy nyereséget jelent a nyíregyházi evangélikus gyüle­kezet számára. A MAGYARHONI EVANGÉLIKUS MISSZIÓ-EGYESÜLET február 2.-án ünnepelte fennállásának. 30 éves évforduló­ját. Ez alkalomból Budapesten hálaadó istentiszteletet és közgyűléssel kapcsolatos külmissziói konferenciát rendezett. Katonai szolgálatot kell teljesltenlők ezután a magyarorszá­gi leikészjelölteknek — Írja elő az uj honvédelmi törvény. A lel­készjelöltek katonai szolgálati ideje csupán két hónapi időre szól s célja nem annyira a katonai kiképzés, mindinkább megismertetni az egyházak leendő vezetőivel a reájuk bízott népet, hogy közvet­lenebb kapcsolatba kerülve közelebb tudjanak férkőzni annak lei­kéhez. Egyes körök ép ezért legalább félévre szeretnék ezt a gya­korlati időt kiterjeszteni s azonkívül félévi kötelező munkaszolgá­latban való részvétellel kiegészíteni. ' A SZOVJETOROSZ HATÓSÁGOK ÚJABB RENDELETE szerint tilos a temetőkben a sírhelyek megjelölésére keresz­tet vagy más keresztyén jellegű emléket állítani. Ezek he­lyett a kommunista jelvényeket kell használni. Ugyancsak tilos a temetőkben, temetések alkalmával, egyházi szertar­tást végezni. A németországi egyházi helyzetről Hitler német birodalmi vezér és kancellár január 31.-én tartott beszédében a következőket piondotta: Németországban nem üldöznek senkit sem vallásos meg­győződéséért. A nemzetiszocialista állam kormányzásának ideje alatt hatalmas összegeket fizetett ki egyházi segélyek címén. (1938- ban 500 millió Márka kb. 20 milliárd lej). Az állam nem avatko­zik hitvallási kérdésekbe. A papoknak amennyiben egyházi szolgá­latukat végzik s nem avatkoznak bele *a politikába semmiféle ül­dözéstől sem kell tartaniok. Az állam védelemben és támogatásban részesíti őket. 28 MILLIÓ EMBERÉLETET KÖVETELT EDDIG A KOMMU­NIZMUS oroszországi uralma, írja az orosz emigránsok lapja a ,,Vosrosdenije“. Ugyanis hitelesnek mondott kimu­tatása szeriét: 5 millió a kivégzettek száma, 6 millió pusz­tult el internáló táborokban s 17 millió ember lett az éh­ség áldozata. A szovjet nagytanács 7 elnöke közül csak Kalinin van életben, a népbiztosok tanácsának 27 tagjából 20-t végeztek ki, a 19 vezető népbiztosok közül 5-t kivé­geztek, 8-an fogságban vannak s egy állítólag természetes halállal halt meg. ötezer vastUdőtt készített saját gyárában Lord Nuffield az egykori szerelő munkás, ki ma Angliának egyik leggazdagabb embere, az angol autó gyárak tulajdonosa, hogy azo­kat kórházaknak és orvosoknak ajándékozva az emberiség meg­mentésére fordítsa. BRASSÓI NÉPBANK R.T. folyósít kellő fedezetre rövid lejáratú kölcsönöket, elfogad előnyösen takarékbetéteket.

Next

/
Thumbnails
Contents