Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-02-12 / 4. szám
4. EVANGÉLIKUS ÉLET 1939. februáff!2. ASSZONYOK ROVATA, f Szent Péter atyafiai. Benedek apónak egyik kedves meséje ez. Mélyen látó kis mese. Nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek sokat mondó. Magyarázat arra, hogy mások az Isten utjai, mint az embernek utjai. Mások és biztosabbak, célravezetőbbek. Isten ellen zúgolódó asszonytestvéreim olvassátok hát el s gondolkodjatok felette. Talán megvigasztal, talán alázatossá és látóvá tesz, hogy ezután szerető szívvel bízd rá magad Istenre boldog és boldogtalan napokban. Szent Péter, mikor Krisztus Urunkkal a földön járt, mindig elkéredzett Krisztustól, valahányszor abba a faluba ért, ahol az ő atyafiai laktak, hogy meglátogassa őket. Egyszer, mielőtt az atyafiaihoz ment volna, megkérdezte Krisztust: — Uram, milyen időjárás lesz a jövő nyáron ? Mondta Krisztus: — Jövő nyáron nagy szárazság lesz, Péter. Elment Péter az atyafiaihoz, mondta nekik: Halljátok-e, nehogy búzát vessetek, mert azt haliám Krisztus urunktól, hogy a jövő nyáron nagy szárazság lesz. Az atyafiak megfogadták a tanácsot. Hogyne fogadták volna meg. A többi gazda mind vetett búzát, csak ők nem, de világért meg nem mondták volna senkinek, hogy miért nem vetnek. Elkövetkezett a nyár és csakugyan rettentő nagy szárazság is lett. De azoknak, akik vetettek, annyi búzájuk termett, hogy alig győzték learatni. Azon a nyáron megint arra járt Krisztus és Szent Péter. Látván Péter, hogy mi tenger búza termett, ijedten csapta össze a kezét: — Hiszen, uram, te azt mondtad, hogy nagy szárazság lesz s lásd, most az én atyámfiainak nem termett búzájuk, mert én azt mondtam, hogy ne vessenek. Mondotta Jézus: — Hát én tanácsoltam, hogy ne vessenek ?! Én csak azt mondtam, hogy nagy szárazság lesz és csakugyan nagy szárazság is lett. Eredj, menj az atyádfiáihoz s mondd meg nekik, hogy gereblyézzék össze a tarlón, ami búzaszálat otthagytak mások: abból is eléldegélhetnek egy esztendeig. Péter megmondta az atyafiainak, hogy mit üzent Krisztus. Fel is gereblyézték a hulladékot s azóta a szegény emberek mindig felszedegetik, felgereblyézik a hulladék búzaszálakat, ami a búzaföldeken maradt. Hanem még egyéb is történt Szent Péter atyafiaival. Egy esztendő-kettő múlva megint jól ment soruk s ha Szent Péter meg-meglátogatta, Krisztus urunk alig győzte visszavárni. Kérdé is egyszer: — Te, Péter, miért maradsz oly sokáig az atyádfiáinál ? — Hej Uram, — dicsekedett Péter — nehéz azoktól megszabadulni, olyan dinom-dánomot csináltak az én tiszteletemre. De Istennek hála, van is miből; mert annyi a búzájuk, hogy majd leszakad a padlás, annyi a boruk, hogy majd kifolyik a pincéből. — Hát aztán Istennek nevét emlegetik-e ? — Bizony, uram, — mondotta Péter — mi tűrés-tagadás s minek is tagadnám, mert te úgyis tudsz mindent, Istenről megfeledkeztek, az ő szent nevét nem emlegetik. Ez igy ennyiben maradt. Krisztus nem szólt semmit, szép csendesen tovább ment s utána Péter. Egy esztendő múlva megint visszakerültek a faluba, ahol Péter atyafiai laktak s Péter kérte Krisztus urunkat: Uram, engedd, hogy meglátogassam atyámfiáit. — Eredj, Péter, nem bánom, csak soká ne maradj. Elment Péter, de még egy félóra sem telt belé, jött vissza szomorú ábrázattal. — Ó, uram. nagy a baj. Az atyámfiai leszegényedtek; sem kenyerük, sem boruk, sem semmijük a világon, csak sírnak, keseregnek. — Hát Istennek a nevét emlegetik-e ? — Ó, uram, de mennyit emlegetik! Mindig ajkukon van Isten Ő szent felségének a neve. — Nó lásd, Péter, csak azt akartam, hogy emlegessék 1 | SCHERG VILMOS és Társai j H Brassói posztó- és divatárugyár ^ Női és férfi szövetek versenynélküli kivitelben. A Viharok és hányattatások. István király, fiának, Imrének megdöbbentő hirtelenségü halála után, sokat töprengett azon, hogy kinek adja át az ország kormányzását. Unokatestvérére, Vazulra gondolt egy ideig. Mivel azonban Vazul — pogány lévén — nem akart a keresztyén hitre térni, István király elfordult a Vazul királlyá-tevésének gondolatától ; annál is inkább, mivel Vazul időközben bele keveredett egy István ellenes összeesküvésbe, amiért István az akkori kor szokása szerint Vazult megvakittatta s igy alkalmatlanná tette az uralkodásra. — Miután végleg el kellett fordulnia Vazultól, — nővérének fiára, Péterre hagyta a trónt és az ország vezetését, aki addig is jelentős szerepet vitt István udvarában. Péter azonban teljes mértékben méltatlan utódnak bizonyult. A magyarokat megvetette és idegenekkel, olaszokkal és németekkel vette körül magát, akiket nem csak királyi tisztségekbe helyezett, hanem az ország vagyonából bőségesen elhalmozta őket. Ezért a nemzet már harmadik évre elűzte s az elhunyt király sógorát, Aba Sámuelt választotta királlyá. Azonban a hozzáfűzött remények sem váltak bé. Aba Sámuel üldözése elől az elűzött Péter III Henrik német császárheg menekült s tőle kért segítséget, hogy trónját visszaszerezhesse. A német császár hajlandó volt Péter megsegítésére, már csak azért is, hogy a büszke fiatal magyar királyságot megalázza s a saját hatalmát növelje. Három hadjáratot indított Aba Sámuel seregei ellen s a harmadik hadjárat alkalmával a Rába síkságán, Ménfő mellett Aba Sámuel elveszítette a döntő ütközetet s ő maga fogságba esett. S Péter — miután igy a német császár segítségével újra megnyerhette a királyi trónt — az elfogott Aba Sámuelt, mint árulót, hitszegőt, ország- és felségárulót kivégeztette. Péter másodszori uralkodása sem tartott sokáig. A német segítségnek nagy volt az ára. Péter ugyanis — szorultságában hűbérül ajánlotta fel az országot — a német császárnak. — S amikor a császár érvényesíteni akarta hűbéri jogát, a nemzet Péter ellen fordult. Mosony mellett fogságba esett, majd megvakították s mint megvakitott fogoly fejezte be életét. A függetlenségét féHŐ nemzet azonban nem elégedett meg Péter meglakoltatásával. Dühe egyuttaf-az idegenek ellen fordult és a keresztyén egyházat sem kímélte haragja. Mivel az volt a látszat, hogy az idegenség a keresztyénség által lepte el az országot, — Vata vezetésével többen fellázadtak a keresztyénség ellen is. Vissza akarták állítani a régi pogány vallást s ezért az újat, a keresztyénséget teljesen ki akarták irtani. Meg is kezdték romboló munkájukat. Az ő dühöknek esett áldozatul a keresztyénség naígy apostola, István király hű munkatársa, Gellért püspök is. Vértanú halálát a krónikás igy jegyezte fel: Gellért püspök vértanúhalált hal. Idegen országok sok nagytudós papja. Hogy magyar szivekbe hitet osztogatna, Hogy Jézus vallása a pogányok között Gyökeret verhessen: hazánkba költözött. Őseink vallását, kivált eleinte, Nem igen akarták váltani uj hitre. Fel is lázadtak a buzgó papok ellen, Hogy megrontják őket ismeretlen nyelven. Elsőbben elfogták Buda ősz püspökét, Gellértet és nyomban halálra Ítélték, i Szent papi köntösét leszaggatták róla, S zátták hegyes szöggel kibélelt hordóba. Kelenhegy ormáról úgy görditék élve, Vértanú halálba, Duna mély vizébe. Róla nevezték el Gellértnek a Kelent, Fokán ma is ott áll ércbeöntve a szent S feltartott kereszttel holtan is hirdeti: Örök életet nyer, ki Jézust követi. (5zentimrei Jenő: Verses Magyar Krónikájá-bó\.) RADUCH GYÖRGY.
