Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-02-12 / 4. szám
A „Keresztyén Igazság“ ^íagytijzteletü szerkesztőségének Felsőlövőtér u, M-ÍVFOLYAM. IQ , ri ‘t * 2Jlej. Autorlaat .de frdlryeterul da Interne mb; No iajBAO Ariul IB»8 1939. február 12. 4. szám. / aéwttis diet “Detmissiici. tá^sadatmi. luíturátis é>vtfóg?>éjeU foUßsfcjv y. Administrativ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Járosi Andor teológiai m. tanár. elnök Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 55 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Baciu, jud. Braf ov. Kiss Béla. Kiss Béláné. R. Gyerlcó Anna. Raduch György. Külföldön 3 Pengő Bizonyságtevök kerestetnek. János 1, 35-42. Küldetésének megkezdésekor Jézus legelőször tanítványokat gyűjtött maga köré. Bizonyságtevőket keres, hogy majdan beszéljenek arról a szeretetröl, amelyet ö hozott az embereknek s mindazokról a csodákról, melyeket ez a szeretet tett érettük. Ott jár-kel az emberek között, a puszta magányában, csendes falukban, lármás uccákon, dolgos mezőkön, imádkozó gyülekezetekben, néha-néha megáll, reá- veli tekintetét egy-egy emberre s szemének nézésével, ajkának hivó szavával — Jer, kövess engem — láncolja őket magához. S> követik öt. Vannak, akik ennek a hívásnak, ennek a tekintetnek bűvöletére hálóikat, szántásukat hagyják el, van ki halottjának eltemetését bízza másokra, Lévi pénzét hagyja ott a vámszedő asztalon ... s mennek, mennek utána s követik őt. S Ö ? Nem igér nekik gazdagságot, hatalmat. Később is az üldözésekről beszél, melyeket az ö nevéért kell elszenvedniük. ígérni, csupán csak azt az egyet Ígéri nekik : „Kövessetek engem és azt mivelem, hogy embereket halásszatok.“ Ők követik. Nem értik csak halványan sejtik, hogy mit kíván tőlük. Amikor Szentlelket nyernek ajándékul, akkor értik meg azt is, hogy a bizonyságtevönek feladata a más dicsőségét szolgálni és ezt a szolgálatot ha kell vérrel is megpecsételni. Körülhordozza kutató tekintetét Jézus a mai emberiségen is. Bizonyságtevöket keres. Észrevétlenül jár itt köztünk s hívogat. Reánkszegezi munkára lelkesítő tekintetét. Emberi ajkakon keresztül juttatja el hivó szavát. Bizonyságtevöket keres. Sok e földön a hitetlen ember. Sok a pogány. Sok a lelkivakságban, nyomorúságban tépelödö. Evangéliumot, örömhírt kell vinni nekik. Beszélni a bizonyságtétel erejével a Krisztusról s az Ö általa nekünk adott égi szeretetröl, megváltásunkról, életünkről, melyet ő benne találhatunk meg. Sokan vannak ma is, akik vállalják a bizonyságtevők küzdelmes életét. Sok ezer azoknak a száma, kik elmennek a pogányok közé. Sok ezren, kik itt szolgáljak. Ö pedig szüntelen újabb és újabb bizonyságtevőket keres. Sok az aratás, kevés a munkás... Már téged is hivott: Jer, kövess engem! Te pedig menekülsz ez elöl. Félsz, nehogy reád találjon. Te nem akarsz bizonyságtevő lenni 1 — A világ sóvárogva várja a bizonyságtevöket. Krisztus is keresi . őket. Hiába keresse-e ? Hiába várja-e ? Gillich Fülöp, Önkéntes munkát. Amikor az ember belép egy pompás templomba, iskolába, vagy más középületbe és alapítása után érdeklődve meg tudja, hogy azt a hívek önkéntes adományokkal, főképen pedig önkéntes közmunkával hozták létre, az épület egyszerre különös jelentőséget nyer a szemlélő előtt, az ember benne magát otthonosan érzi, mert képzelete előtt megelevenedik az esemény, amikor százan és százan dolgoznak egy gondolattal, még pedig úgy, hogy a kezeket nem annyira a kötelességtudat, mint inkább a hit és szeretet lendíti munkára. Az ilyen munkában, amikor egy közösség jóformán anyagi eszközök nélkül hoz létre egy nagyszerű alko‘ást, van valami rész a teremtés gondolatából, mert az alkotó benne az isteni lélek. Amikor szép, közös buzgósággal megépített templomok és iskolákban járunk, önkéntelenül is felvetődik bennünk a kérdés, hogy vájjon ha ma kellene ezek helyett újat építeni, lenne-e elég lelkesedés a hívekben ahhoz hogy önkéntes munkával és áldozattal azt létre tudják hozni. Van azonban egy másik kérdés, mely megelőzi, de meg is világítja az előbb említettet: van-e elég erős hit és szeretet a ma élő hívekben ahhoz, hogy önkéntes munkával és áldozattal fenntartsák az egyházat és annak intézményeit, olyan szépen, amint azokat az elődök létrehozták ? Mert csak az a hit és az a keresztyén lelkesedés, az az önkéntes áldozatkészség igazi, amely nemcsak pillanatnyilag, egy építés idejére lángol fel, de amelyik állandóan ég, mint egy szent lángból meggyujtott örök tűz. Sajnos, ha feleletül elmondanék azt, hogy milyen elenyésző sok helyt az az összeg, amely önkéntes adományokból folyik be az egyház pénztárába. Ha elpanaszolnók, hogy máma minden szükségletet ki kell róni és hogy a kiróvás ellen mennyi kicsinyeskedő és önző panaszt emelne*, vagy ha felhoznék, hogy némelyektől az egyházi járulékot bírósági utón kell behajtani, ebből az írásból sem lenne más, mint egy szégyenletes szegénységi bizonyítvány. Jelen alkalommal azonban nem ez a célunk. Inkább szeretnék rámutatni arra, hogy e téren tenni kellene valamit, fel kellene ébreszteni az önkéntes munka és áldozat szellemét. Sokan mondják, hogy csak meg kellene kezdeni és tovább magától menne. Gyülekezetemnek egyik nő tagja mondotta el, hogy annak idején, amikor a felekezeti iskola válságba jutott, sokszor biztatta a férjét, hogy bármily nehéz is lesz, ajánljanak fel ők önként évi 1.000 leit az iskolára. A férj nem egyezett bele. így a szép gondolat nem valósult meg. Pedig ha megteszik, én hiszem, hogy a felekezeti iskolánk ma is fennállana. Igaz, hogy a rosszra könnyebb megnyerni az embereket mint a jóra, de még sem egészen ritka eset az, amikor a jó példát is készséggel és tömegesen követik az emberek. íme egy érdekes példája ennek: Egy távoli kis falu lelkésze beszélte el, hogy gyülekezetében nagyon nehéz volt az egyház fenntartása. A gazdagabb hívek nem akartak fizetni, a szegényebbek ha akartak volna sem tudtak fizetni. Ekkor a lelkésznek egy érdekes ötlete támadt. Ha az élők nem fizetnek, meg kell adózni a holtakat — gondolta — és azt indítványozta, hogy a kopáron álló sírokat ültessék be virágokkal, gondozzák és ősszel a virág magvakból szép pénzt fognak kapni. Beültették háromféle virággal és buzgón ápolták. Őszre annyi magvat nyújtottak, hogy annak az ára kitette az évi egyházi adónak felét. Másik évben még nagyobb területet fogtak igy közmunka alá és a magvakból, amit Hollandiába előre küldtek, az évi összes egyházi adót is kitevő összeget kaptak. M.B.
