Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-29 / 3. szám
2 Evangélikus Élet Gyermekvilág-a 1939 január 29. Az örömhozó. „ , mert ime hirdetek néktek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen . . “ Lukács 2, 10. Azóta, hogy utoljára eljutott hozzátok a Oyermekviláq majdnem két hónap telt el. S milyen kedves és boldog örömöket is éltünk át ezen idő alatt. Karácsonyt ünnepeltük, legkedvesebb ünnepünket. Ugy-e, hogy sugározta arcotok a boldogságot, az örömöt, amikor az Ünnep estéljén ott áltatok a gyertyafényben ragyogó karácsonyfa előtt, amely alatt ott várt reátok a sok-sok kedves ajándék? Bizonyára még most is örömtől csillog szemetek mikor vissza emlékezték tea. Az ajándékra is, meg aztán arra is, hogy miként mozdult meg egészen önkénytelenül ajkatok és karácsonyi dalban adott kifejezést szivetek igaz örömének. De qondoltatolc-e akkor arra, hogy miért van ez így? Arra, hogy karácsonyfa is, ajándék is, az otthoni boldog melegség is, mind-mind azért vannak, mert karácsonykor felbecsülhetetlen, megnem érdemelt nagy és értékes ajándékot kaptak az emberek: Isten el küldötte nekünk a Krisztust, a Szabaditót, az örömhozótT Minden ragyogás, minden ajándék erre akar minket figyelmeztetni, hogy ő a mi igazi örömünk, nagy ajándékunk, kit Isten jóságos szeretete adott nekünk, hogy bűnből szabadítson s Isten gyermekeivé tegyen mindnyájunkat Karácsonyfa és ajándék mind azért vannak, mert a nagy ajándékot vett emberi szivek téko- zolni akarnak a szeretetben. A boldog, az örvendező ember nem tud önző lenni, megakarja osztani örömét másokkal is, örömöt akar szerezni. Pénz, vagyon szeretete és biráSa kapzsivá teszi az embert. Isten szeretetének megtalálása pedig arra kényszeríti, hogy bőséggel szerezzen örömöt másoknak is. De minden örömünknek ő az alapja — az örömhozó, a Krisztus, ki a legdrágábbat hozta nekünk: Isten szeretetét Karácsonyfád mögül láttad-e az örömhozó arcát: Örömöd felett örömkönnyeket siró édesanyát, édesapád szemében láttad-e ragyogni azt a boldogságot, melyet e napon Krisztus jelentett az ő számukra ? Ezt az örömöt kell megismerned neked is: az örömhozó Krisztust, aki ajándék és ajándékozó egyben! GILL1CH FÜLÖP. H honkeresők. Sok esztendeig vándoroltak őseink s keresték Attila földjét, amelynek szépségéről csodákat regélt nekik Csaba királyfi. Nagyon megöregedett Álmos s el is vesztette reményét, hogy valaha is láthassa azt a földet. Találták ugyan egyszer olyan földre, mely hasonlatos volt Attila földjéhez. Fekete volt a föld, édes a viz, zöld selyemhez hasonlatos a fű. Végtelen nagy mezőség, azon nagy folyamok s körösbörül erdős hegyek. Már azon is voltak, hogy itt letelepedjenek. De mikor éppen sátorverósnek láttak, egyszerre tenger sok keselyű csapott le a levegőégből, hogy ég és föld elfeketedett. Rászállottak a legelő barmokra, vágták, csipkedték s éktelenül vijjogtak, károgtak, mintha mondották volna: tovább, tovább, nincs itt helyetek. Az is volt a vijjogásuk értelme. így magyaráznák azok a táltosok, kik értették a madarak ‘eszédjét. — Tovább, tovább! Neu ez az Attila földje ! Felkerekedtek újra s mentek, mendegéltek erdőkön, mezőkön, folyóvizeken által, sokat sanya- rogva, de sohasem coüggedve. Velük volt az Isten. S im. mikor azt hitték, hogy messze, igen messze vannak még Attila földjétől, valami csodálatos sejtelem szállotta meg az öreg Álmost. Szólt Árpádnak: — Gyűjtesd egybe a nemzet vezéreit, fiam. Érzem, hogy a föld, melyen állok, Attila földje. Nézz csak körül, amit én sejtek, te látod is bizonnyal. Ameddig a szem ellát, sík rónaság s körülszegik ezt erdők és hegyek. Mintha látnám azt a két folyamot is, melyről eleinknek Csaba oly sokszor beszélt. Ez az a föld, ez! Eközben összegyűltek a vezérek s a nép bölcsei mind s örvendező és búsongó szívvel hallgatták Álmos szavait. Örvendezett a szivük, hogy im, m egérkezének Attila földjére, s nehéz bánat ült rá, látván a szemeiből Álmosnak, hogy utolszor hallják szózatát. — Kövessétek őt! —mutatott Álmos a fiára s holtan hanyatlott a vezérek karjai közé. * Sebes szélnél sebesebben szárnyalt a hire, hogy Attila földjére értek a magyarok. Duöa, Tisza, Maros és Olt mentén, erdőn, pusztán hangyabolyként bojdultak fel a népek. Mert még nem halt meg Attila emlékezete .. . Fussanak-e, szem-
