Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-12-03 / 24. szám
december 3. EVANGÉLIKUS ÉLET 3. Rettenetes dolog a babona. S a legrettenetesebb benne, hogy ma is terjed Még úgynevezett keresztyén körökben is. Az alábbiakban közlünk egy szöveget, amelyet bizonyos személyek tömegesen és ismételten küldözgetnek evangélikusoknak is. S sokan vannak, kik megfélemlítve az abban foglalt fenyegetéstől vagy csak nagy lelki nyugtalanság után dobják azt félre, papírkosárba, vagy pedig erőszakot követve el meggyőződésükön engedelmeskednek neki. „Szent Antal ldnc\ Ezt a láncot szent Antal tiszteletére kezdték Be kell járnia az egész világot. Szent Anial csodát tesz. Imádkozzunk 13 Hiszekegyet és küldjünk mindennap egy lapot olyan egyénnek, akinek szerencsét kívánunk. Ezt a láncot Franciaországban kezdte el egy amerikai ember. Az első másolat még ma 24 órán belül el kell küldeni. A lánc elküldése után már érhet a szerencse. Baulaj asszony 18 0C0 dollárt nyert. Valakinek a hozzátartozója 5 hónapig várt kinevezésre és a lánc elküldése után 3 napra megkapta kinevezését. Egy másik asszony nem vette komolyan a láncot és elvesztette fél karját. Dr. Szedő Miklós 13 nap alatt vesztette el a feleségét. Szent Antal könyörögj érettünk!“ Nem egyéb ez, mint szörnyű babona. S ne tévesszen meg senkit, hogy annak küldői bizonyos eseményekre hivatkoznak, amelyek igazukat bizonyítani látszanak. Mi evangélikus keresztyének nem ily módon féljük az Istent, hanem lélekben és igazságban. Közbenjárónk is csak egy van, aki hatalmasabb mindenkinél, a Krisztus. Sőt megnyugtatjuk olvasóinkat, hogy az efajta dolgokhoz semmi köze a katolikus egyháznak. Épugy elitéli, mint mi. Ne pazaroljunk időt erre, hanem inkább szánjuk ezt az időt is arra, hogy szorgalmasan olvassuk az Isten igéjét. Az efajta írásokat pedig dobjuk papírkosárba. Gondoljunk a közmondásra: ,Ejy bo’ond százat csinál!“ Ha ennek a felszólításnak engedünk ez történikl A temesvári gyülekezet október 29.-én lélekemelő szép ün népség keretében ülte meg templomának 100 éves évfordulóját. Délelőtt német nyelvű istentisztelet volt, melyen az Igét Argay György vezető lelkész hirdette Róma 11, 33—36 alapján. Az istentiszteletet diszl< özgyülés követte, melyet Dr. Wachsmann Alvin felügyelő lendüles tartalmas és a fontos évfordulóhoz méltó német és magyar nyelvű beszéddel nyitott meg, méltatva az Isten gondviselő szeretetét, mely a templomépitő ősök áldozatos munkájában és hithűségében mutatkozott meg. Argay György vezető lelkész felolvasta a templom építésének és mostani javításának a történetét, mely Stix Károly presbyter áldozatkészségéből nyomtatásban is megjelent, míg a német nyelvű kiadást Gräser Konrád vállalta. A füzetet a nagy nap emlékére minden egyháztag ajándékul kapja az egyháztól, hogy megismerhessék a hívek templomuk történetét. A díszközgyűlés keretében ünnepélyes formában jegyzőkönyvileg is megörökítést nyert a nevezetes évforduló egy nyilatkozat formájában, melyben a gyülekezet hálát ad Istennek megsegítő kegyelméért, leszögezi egyházalapitó és templomépitő ősei iránti hálás kegyeletét és vallást tesz hitéről, hogy az ősi alapon, a Krisztus szent és örök evangéliumán akar tovább isállani. Az egyházmegye nevében az ünneplő gyülekezetei dr. Takács Andor egyházmegyei felügyelő köszöntötte szép és biblikus tartalmú beszéddel. Majd a közgyűlés leleplezte a templom falában elhelyezett magyar és német nyelvű két emléktáblát, amely a templom- építés évszámát, Karner Vimos templomépitő lelkész nevét és a mostani templomjavitás évszámát örökíti meg Az ünnepség az apostoli hitvallás elmomondásával és az „Erő- vár a mi Istenünk“ eléneklésével ért véget. Este a magyar hívek emlékeztek meg egy vallásos est keretében a nagy évfordulóról. Á'dott dolog, mikor egy nép megbecsüli egyházát és templomát! Hesshaimer J.L.M. Fűszer-, Gyarmat-, és Festékáru nagykereskedés Pamutfonalak-, Veteménymagvak, Kávé- nagypörkölde B R A $ O V - BRASSÓ Az apa megölelte a jó fiát. — Te okos gyerek vagy, lehet veled okosan beszélni. Akármi érhet engem, te megmaradsz a szemem világának. Mig odaleszek, mindennap megírod nekem, hogy vagy. A gyerek fölzokogott, az apa pedig odafordult a másik fiához. Lassan emelte föl a karját, de mégis csak vállon veregette. — Te meg ne sokat szomoritsd anyádat. Szervusz. Miklóska nem fakadt sírva, csak lesütötte a fejét és elpattantotta a sipot. De csak akkor vette észre, mikor a szájához emelte. — Kell-e dió, fiú ? — incselkedett vele a sárgarigó. — Flürelió, Flürelió! Miklóska megmérgesedett, felkapta az asztalról a fonotkörtét és megdobta vele a csúfolódó madarat. A madár elröpült, a fontkörte pedig ráesett a kertben egy üvegalmára és összezúzta. Az üvegcsörömpölésre visszanézett az apa a kapuból. — Ez szétveri a házat, mig maga hazajön — mondta a feleségének. Egy hét múlva tért meg az anya. Aházat egészében találta, mégis halálraváltan támoly- gott be a kapun. — Szegény apátoknak hályog van mind a két szemén, — tördöste a kezét. — Eddig én olvastam neki a Sándorka leveleit, ezután majd idegenek olvassák. Vigyázz, lelkem, hibát ne csinálj az Írásban. Estére, lecke utánra maradt a levélírás, de rosszul kezdődött. Sándorka ráejtette a tollat a papírra. — Nem tudom, miért esett ki a kezemből, — csodálkozott a gyerek s újra felvette a tollat. De megint csak elejtette. — Nem tudom, anyám, mi lelt engem, olyan forrósá- gom lett, hogy reszket a kezem. Sándorkának láza volt, le kellett fektetni. Az anya aztán odaült az asztalhoz. — Jaj, hogy Írjam én ezt most meg a- pádnak? — hajtotta a tenyerébe a fejét. — Majd irok én, — szaladt ki a szó Miklóska száján. — Te-e? — kapta föl a fejét az anya ijedten. — Mintha ... izé ... mintha Sándorka ima, — hebegte zavarodottan a rossz gyerek. — Akkor apa nem tud semmit. Hiszen ő úgyse látja az írást. Még az inge dereka is csupa viz lett, mire készen lett a levél. Szokatlan tudomány volt ez neki, sohse próbált még ilyent. S nem könnyebbedett meg a szive, inkább megnehezedett, mikor az aláíráshoz ért A hogy az anya diktálta neki: — Csókolja a kezedet Miklóssal együtt a te cirógatásodat oly nehezen váró szerető kisfiad, Sándor. És mentek, mentek a verébfejü, bukdácsoló betűk és a pesti nagykórházban sorra csókolta őket egy vak ember, aki már kezdte sejteni, hogy hiába minden jólelkü ámítás az ő számára nincs segítség. És ment a levél még akkor is, mikor már a ravatalon feküdt a szép, a jó, az okos gyerek. „A te cirógatásodat oly nehezen váró kisfiad, Sándor“ A temetés után való nap váratlan hazaszállították a doktort. Nem lehetett marasztalni a kórházban, hajtotta az ösztön. Ahogy kinyitották neki a tornácajtót, egyszerre megcsapta a halottasgyertyák, a tömjén kiszellőztethetetlen nehéz szaga. S hallotta a búgó zokogást a szobából, ahol átölelve tartotta egymást az anya meg a rossz gyerek. — Mi van itt ? — hördült fel a világtalan ember. — Meghalt, meghalt, - rogyott elébe az anya. Az apa tágra nyitotta nem látó szemeit és lihegve kérdezte: — Ki halt meg ? Miklóska egyik kezével befogta az anyja száját, a másikkal a maga szájához emelte az apja kezét: — . . . Miklóska halt meg apám. A vak szemek is tudnak sírni. A térdre bukó gyerek szőszke fejére egymást érve peregtek a könnyek. — Miklóska. Szegény kis Miklóska, No, édes kicsi Sándorkám, ne sirj hát. Légy az én okos, jó kicsi gyermekem I S úgy ölelte szivére a rossz gyereket, olyan forrón, olyan szorosan, hogyMiklóskának majd meg szakadt a szive erre az első apai ölelésre. S bizonyosan tudom, hogy angyalok száll- dostak akkor a doktorék tornáca felett, köztük volt a jó kisfiú is s kicsi fehér kezükkel az Isten aranyasztaláról hozott rózsákat hintettek arra a rossz Miklós gyerekre.
