Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-10-29 / 22. szám
4. 1939 október 29. E VJAJN GÉLflKUS ÉLET f"-------------------------------=*1 I Aö5zonyok rouata| Egy A mi istentiszteletünk! Az ének imádság. A keresztyén ember, mikor közösségben, templomban vagy bibliaórákon énekel, tulajdonképen közös imádságot mond. Dicsérő, magasztaló vagy segítségkérő, könyörgő, vagy épen megalázkodó, bűnbánati ének-imádságot! Épen ezért ne csak külső viselkedésünk, hanem egész belső magatartásunk legyen az imádkozó emberé. Ebből következik, hogy legelőször is oda kell figyelnünk arra, hogy mit énekelünk, vagyis az ének szövegére! Mindannyian láttunk már olyan éneklő asszonyt, vagy férfit, akiről messzire virított, hogy gondolatai milyen távól járnak. Ezek a lélek nélkül éneklők. Az ilyenek rendszerint már az Igeolvasás alatt, vagy az áldás alatt keresgélik az éneket. Nem azért, mintha az ének különösen érdekelné őket, hanem, mert sem az Isten üzenete, sem az áldása nem bir előttük kellő fontossággal. Aki valamilyen közös dologban részt akar venni, annak a közösséghez feltétlenül alkalmazkodnia kell 1 így van ez a közös énekléssel is. Az éneknek meg van a maga menete úgy, ahogy azt a kántor vagy énekvezér az előtte fekvő korálbó', dallamoskönyvecskéből pontos ütemezéssel vezeti. Ehhez kell alkalmazkodnunk. Sem előre sietnünk, sem elmaradoznunk nem szabad. Énekelésünk egységes volta kell példázza az egész gyülekezet egységét: — egy szivvel-lélekkel mondjuk, énekeljük egy közös énekben Szentháromság egy Istenünk örök dicsőségét. Felhívás!---------------------Felh ívjuk gyülekezeteink és híveink figyelmét, hogy egyházkerületünk határozata szerint a halottakról való emlékezés ünnepét a többi evangélikus egyházak példájára nem november 1.-én, az u. n. halottaknapján tartjuk, hanem Halottakvasárnapján, az egyházi esztendő utolsó vasárnapján. - Magyarországi és többi evangélikus testvéreink is ezt a napot tartják s ettől nem szabad eltérnünk nekünk sem. Kedveseink sírjának virággal való diszitése szép tiszteletadás, de hitfelfogásunk szerint semmi célja nincs a gyertyaégetésnek, ami katolikus szokás s abból a hitből táplálkozik, hogy ez hasznára van az elköltözött lelkének. Kedveseink Isten kezében vannak. Nem gyertyák tüze, hanem Isten kegyelme menti meg őket Krisztus érdeméért, Komolysággal és önérzettel valljuk meg hitünket külső szokásokban is. Adakozásunk nagyon csekély mértékben példázza egész életünk odaáldozását az Isten számára 1 Épen ezért, amint jól tudjuk, adakozásunknak nem szabad olyan jelleget adnunk, mintha azzal a halottakért ki akarnánk fizetni Istent, az egyházat vagy a papot. Különösen kétségbeejtő az ilyen gőgös mozdulat urvacsoravétel után. A jószivű adakozót szereti az Isten és az egyháznak is, mint földi alakulatnak kétségtelenül szüksége van adományokra, de Isten szempontjából haszontalan az olyan adomány, amely gőgös szívből, kérkedésből vagy dicsőségvágyból származik. Mindenünk, amink van, kaptuk. Semmink nincs, amit ne Isten adott volna. Tehát amit adunk, azt tulajdonképen csak továbbadjuk, vagy esetleg visszaadjuk. Tehát nincs okunk büszkélkedni, akár kis, akár nagy adományt „adunk“ és ha „adunk“ ne tudja a mi jobbkezünk, mit cselekszik a bal. Alázatos szívvel adjunk mint nem a magunkéból és kérjük Istent, hogy áldása nyugodjék a mi adományunkon. Az áldást fogadjuk alázatos szívvel, lehajtott fővel. Vigyük a mi szivünkben magunkkal a mi házainkba, családunkhoz. Érződjék meg egész magatartásunkon, egész heti munkánkon, hogy Isten áldásának hordozói vagyunk. Ez az áldás világítsa be egész életünket. Ez legyen velünk családi, gyülekezeti életünkben,r — ez szentelje meg egész népünk életét! KISS BÉLÁNÉ. TEMPLOMOK,KULTÜRHÄIAK MŰVÉSZI FESTÉSÉT VÁLLALOM JÉZUS, LUTHER, STB. OIAJFESTMÉNTEK MEGRENDELHETŐK; beke asma.93 Keressük istent és egymás kezét! Turóczy Zoltán, a tiszai egyházkerület püspökének évi jelentéséből Az a kor, amelyben élünk s különösen az az idő benne, amit. mának hívunk, a bizonytalanság kora. Hová lett a régi klasszikus korok biztonsága, amelyeken nemcsak hónapokra, hanem évekre és évtizedekre lehetett tervet csinálni. Most hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy máról—hólnapra élünk és teljesen bizonytalan számunkra minden földi érték. Bizonytalan a béke, bizonytalan a háború, bizonytalan a határ, bizonytalan a kenyér.----------A keresztyén ember számára azonban ez a bizonytalan állapot a természetes. Akármilyen nehéz volt is a lecke, meg kellett tanulnia, hogy Isten a keresztény embert a bizonytalanságnak ebben az állapotában akarja mindig megtartani. Terveiből csak egy lépést mutat meg, mint ahogyan a lámpás csak a következő lépés helyét világítja meg az ösvényen (Zsoltár 119, 115) Kenyeret is csak mára ad (Máté 6, 11) a holnapot elrejti előlünk s messzire nyúló terveink elé akadályokat gördit (Jakab 4, 13-15). És sok mindennel rákényszerit annak megértésére és annak a sorsnak a vállalására, amelyben minden napunk csak átmenet, mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük (Zsidók 13, 14) s amig e földön élünk, mindig úton vagyunk (Máté 5, 25). A keresztyén embernek ez a bizonytalansága azonban nem nyugtalanság. Hite által Isten kezébe helyezi le életét és mindenét bóldog engedelmességgel. Ez a keresztyén ember békéje, a- melyet ez a világ sem meg nem adhat, sem tőle el nem vehet. A bizonytalanság korában újra felragyog előttünk annak a krisztusi örökségnek drága értéke, amelyet János 14, 27-ben hagyott né- künk: „ Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek; nem úgy adom néktek, mint a világ adja. he nyugtalankodjék a ti szivetek, se ne féljen /“. Ennek megmutatására van szüksége ennek a világnak, ezt várja tőlünk az egyház Ura, s vájjon nem hiába várja-e? A bizonytalanság korának 3 jellegzetes következménye szokott lenni. Vagy az élet anyagi biztosítékainak megijedt keresése lesz úrrá az embereken és válik az ember önzővé és anyagiassá. Vagy »gymásban keresi a nélkülözött biztonságot és nagy egymásra találások kollektivitásában vagy egymásra utaltságok meglátásából folyó paktumok megkötésében vezeti le félelmét, vagy pedig hitével Isten kezébe fogódzik s az u. n. lelki ébredés gyermekévé lesz. Talán mondanom sem kell, hogy az egyház feladata az ilyen lelki összetételű világban a kiáltó szó feladata: Keressük Istent és egymás kezét!............ Az egyházegyetem hosszú időn keresztül csak közjogi forma volt. Azután volt egy időszak, amikor állandó közigazgatási tényező lett. Ma már ott állunk, hogy kezd kibontakozni előttünk az egyházegyetemnek az a dicsősége, amelyben élő lelki valósággá válik. Ebben a közigazgatási évben dolgoztunk először az egyetemes belmissziói munkaprogram szerint .... Az egyház lényeges munkája, a misszió, vagy ahogyan ma egyre többször nevezik: evangélizáció. Ezt a munkát mindenekelőtt magukon az egyházi munkásokon kell az anyaszentegyháznak elvégeznie............ Az egyházi munkások evangéliummal való megtelitése után az első helyen látom az egyház munkájában a szórványgondozás kérdését............ Abban a meggyőződésben vagyok, hogy sohasem esik csorba a lelkész tekintélyén akkor, hogyha gyalog is felkeresi híveit, de akkor sem, ha motorkerékpáron jár szórványai gondozására. Ahogyan motorizálják a hadsereget, úgy kell lassan motorizálni Isten hadseregét is ... . A belmissziói munkának egyik fontos eszköze az egyházi sajtó .... szeretettel, de nyomatékosan kérem egyházkerületünk minden tényezőjét, hogy az egyházi sajtó kérdését erőteljesebben vegye pártfogásába. Nem igaz az, hogy népünk nem olvas. Ha nem olvassa az egyházi sájtót, olvas mást, amelyekből, esetleg sem néki, sem egyházunknak semmi haszna nincsen, sőt talán kára is van. Az egyházi közösségből kapcsolja ki magát s indításokat és erőt dob el magátol az, aki kikapcsolja magát az egyháznak a sajtobanlüktetö vérkeringéséből... Ha végig tekintek azon a szellemi tőkén, amit lelkészeink, felügyelőink, tanáraink és tanítóink képviseln k, akkor nagyon kevésnek kell minősitenem azt az irodalmi munkásságot, amelyet a jelentések feltüntetnek. Az egyháznak első sorban Istentől nekiszánt életfeladatokat kell megoldania, csak azután jöhetnek a más szintén fontos feladatai.
