Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-09-10 / 19. szám
2. Evangélikus Élet Gyermekvilág-a 1939 szeptember 10. Jöjjetek Jézushoz! Kapunyitás élőt*, vagyunk. Néhány nap még s megnyílnak az iskolák kapui. A nyitott kapuk pedig tireátok várnak, hogy ti belépjetek rajtuk a tudémánynak otthonaiba. Vájjon hogyan várjátok ti ezt a percet? Örömmel,j tudásszomjjal, avagy félelemmel és ellenszenvvel ? Tudjátok-e miért nyílnak meg az iskolák kapui? Azért, hogy nektek módosok legyen ( reá megismerkedni a tudományokkal, amelyek élesítik az észt, eljövendő hivatásra i nevelnek és adnak erőt é3 ' tudást. Legfőképpen azonban mégis azt kell érezne- tek, hogy ez az uj iskolai , esztendő, ez a mostani kapu- * nyitás, kapunyitás az Ur Jézus szivéhez is, aki ez évben is hiv: Jöjjetek énhozzám... Közelebb togtok-e kerülni ebben az iskolai esztendőben Jézushoz? Ez lenne a —— legboldogxbbléiilegmgyobhjtudominy! Boldog gyermekház, aki örömmel megy az iskolába, aki örömmelJveszi kezébe újra a könyvet. Aki tanulni [szeretJaz’gazdag ember lesz, mert sok kincset, drága ismeretet szerez magának. De még boldogabb az, aki meghallja az Ur Jézus hívását is, mert annak a lelke is gazdag lesz. Pedig csak azokból a gyermekekből lesz igazi ember, aki nemcsak okos, de jó is lesz. Aki tud szeretni, hinni és az igazságért harcolni, ha kell. Ezekre pedig csak az Ur Jézus tudja megtanít mi a gyermekeket, akik hallgatnak az Ö hivó szavára. Ti jól tudjátok, azt a történetet, a melyet ez az itt látható kép ábrázol. A gyermekek Jézushoz jöttek és Jézus megáldotta és keblére ölelte őket. Sejtitek is bizcnayal, hogy milyen nagy, milyen maradandó hatással lehetett ez ezeknek a gyermekeknek életére. A Jézussal való találkozásnak maradandó hatása van. Mit tudok Petőfi Sándorról? Az Erdélyi Magyar Evangélikus Gyámintézet irodalmi ver. senyén pályadijat nyert dolgozat. 1822, dec. 31.-én este minden ember tele volt ó-évi hangulattal. Sokan siratták az elmúlt év örömeit, sokan rettegtek az új év ismeretlenségétől. Az éjféli harangszó^mindenkit megrázott. Sírásban tört ki a csüggedő, a reménykedő egyaránt. Sen- kisem álmodta, még a szülők sem, hogy az éjfélkor született Petőfi (Petrovies) Sándor lesz a legnagyobb magyar dalköltő. Az 1823. év tehát jól kezdődött. A kis Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, szlávok és szegények voltak. Kiskörösön mészárosságból éltek. Gyermeküket 22 hónapos korában már elhagyták, mert Félegyházára költöztek. Itt tanult meg járni és beszélni a kis fiú s ezért ezt a helyet tekintette később is szülőhelyének. A kis Sándor gyorsan növekedett. Arca anyjáé, természete apjáé volt. Szerette a beszélgetést, de apjának egy intésére napokig hallgatott. Futásban mindig első volt. Dobni is jól tudott. De egy barátja, mert balkezes volt, azt mondta róla, hogy balogsuta, ezért többet nem dobott. Énekelni is szeretett, de egyszer botfüléért kinevették társai, többet nem énekelt. Petrovics István, bár szigorú volt gyermekeihez, de nagyon szerette őket. Mihelyt vágyó, nosodott, elhatározta, hogy úrat nevel belőlük. Egyelőre azonban csak Sándort tanitatta. Az első évben Félegyházán, azután Kecskeméten, majd Szabadszálláson tanult a gyermek. A gimnáziumot Sírszentlőrincen kezdette meg. Apja ekkor már jómódú volt, ami meglátszott a fiú külsején és életmódján is. Mig társai a magyar jobbágyoknál laktak, addig ő a falú jegyzőjénél, a legszebb házban volt elszállásolva. Legjobb barátja egy földesúrnak volt a gyermeke. Hazulról sok csomagot kapott, tele süteménnyel, gyümölccsel. Anyja is gyakran meglátogatta. Már őt is úrifiúnak számították. Ebben az évben minden vágya beteljesedett. Első volt a tanulásban, ugrásban, futásban, dobásban, sőt énekelt is. Ezt a boldog időt 13 évvel később 5 versében is elsirattá. Apjának azonban ez az iskola nem tetszett, mert németül itt nem tanultak. A következő évben Pestre vitte fiát az evangeli*
