Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-05-22 / 21. szám
1938. május 22. EVANGÉLIKUS ÉLET 3 M'ZOYL'Vjoh zo'vata n J Vétkek egy mondatban Vasárnap délután a Luther Kis kátéjának első részét a Tízparancsolatot ismételtük a konfirmandusaimmal. Óra után a bányásznegyedbe mentem egyik hívemet meglátogatni. Szűk utcán és kicsiny házak között vitt az utam s a tavaszi délutánon kinn sütkérező emberek beszédét figyeltem. Egy ház előtt két asszony beszélgetett. Az egyik asszony előtt a kislánya állt meg .és ezt kérdezte: hova ment apuka? S az anyja igy felelt: a nyavalyába s essen is az belé, hogy haza se jöjjön! Apuka miért ment a nyavalyába? kérdezte a kislány, de erre a kérdésére már nem kapott felelete', mert az anyja az egész dolgot elintézettnek vette s tovább beszélgetett a másik asz- szonnyal. Az a mondat amit az asszony kimondott a vétek legszörnyűbb mételye. Végiggondoltam a Tízparancsolatot s kerestem azt, hogy melyik ellen vétkezett. A harmadik ellen egészen biztosan, mert ilyen beszéddel az ünnepnapot csak roegszentségteleniteni lehet. A hatodik ellen is vétett, mert tisztátalan és szemérmetlen volt a beszéde. De vétkezett a nyolcadik parancsolat ellen is, mert nemcsak egy felebarátnak, hanem egy hitvestársnak és apának költötte rossz hírét. S aztán a parancsolatok befejezésére gondoltam: „Én az Ur a te Istened, szigorú Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét gyermekeiken harmad és negyedizig azokon, akik engem gyűlölnek.“ Szegény kicsiny leányba! Az apád vétke, hogy vasárnap köcsmázni ment s mig magát a berugásig lealjasitja előled is elkölti a tápláló eledel árát. Az édesanyád vétke az az előbb említett szörnyű mondat és az, hogy nincs benne elég erő ahoz, hogy imádsággal és jómagatartással visszatartsa az urát. Ember meg sem láthatja, hogy miképen fonódik egy ilyen házasságban a bűn egy valóságos bozóttá, hogy azután tövissel sebezzék azt a kicsiny gyermek-leiket. S milyen élesen mutatja ez a szomorú eset azt, hogy mi a bűn. A bűn nemcsak az a haragos, kegyetlen és csúnya beszéd amit az anya gyermekének mondott, hanem az az állapot, amiben van s amiből ilyen szavak, ilyen magatartás és ilyen cselekedetek folynak. Ez az állapot a bűn állapota: „az Isten nélkül és Isten ellen élés“ és eszerint a Vele szembeni engedetlenség. Ebből fakad aztán a felebarát elleni vétek s elsősorban a szülő vétke a gyermek és a gyermekek vétke a szülő ellen. És végül a parancsolatok befejezésének utolsó részére gondoltam : „de kegyelmet gyakoriok ezer iziglen azokkal, akik engem szeretnek és parancsolataimat megtartják." S az a vasárnap, amelyen mindez történt a husvét utáni második vasárnap volt. Milyen erős bizonyság kell éljen ezen a vasárnapon bennünk affelől, hogy megváltó Jézusunk feltámadott. Az egyház által erre a vasárnapra kijelölt szentigék arról beszélgetnek, hogy Jézus a jó Pásztor. & a jó Pásztor a bűnök tövisbozótjában keresi meg az elveszett lelkeket. Bűnös édesapák, vétkes édesanyák, bűnös emberek bozótjában hány nyomorult kicsiny gyermekiélek várja a jó Pásztort, hogy megkeresse. S itt tárult fel előttem a nagy felebaráti kötelesség, hogy amit a szülő elmulaszt a lelkész, a tanító, a rokon, a szom. széd, a felebarát teljesítse: Jézusról a jó Pásztorról „beszéljen a kicsiny“ gyermekeknek. A legsűrűbb bozóton is lehet áthatolni. A szülői ház benne lehet a bűn bozótjában, de van templom, ige és imádság. Jézus Krisztushoz vezetnek utak és Jézus is talál utat a veszendő telkekhez. És egyedül csak ezek az utak adnak alkalmat arra, hogy majd évtizedek múlva azoknak a mostani kisgyermekeknek más otthona legyen, olyan otthona, amelyben azok akik ott élnek „az Istent szeressék, bízzanak benne és örömest teljesítsék parancsolatait." Szülök, édesanyák vigyázzatok szavaitokra, cselekedeteitekre, hogy meg ne botránkoztassátok a reátok bízott gyermeklelkeket. Isten szigorúan számon kéri éket ti tőletek ! Azt mondja Luther Márton, hogy szülők semmi által nem kárhozhatnak el oly köny- nyen, mint gyermekeiken, ha azokat nem Isten akarata szerint nevelik. Rédel Károly. A hadak útja Meghalt Atilla, a világverő hűn király s halálával sírba került a hunok birodalma is. Mert bár Atillának két hős fia volt: Aladár és Csaba s egyik vitézebb volt mint a másik, mégis vége szakadt a hunok dicsőséges uralmának. Vége szakadt nemcsak azért, mert as addig uralmuk alatt élő, leigázott népek egymással összefogva ráiámadtak a királynélküli országra, hanem főképpen azért mert a húnok halálos ellenségének, a szász Detrének, sikerült a két királyfi között egyenetlenséget teremteni, őket egymás ellen tüzelni, ami által megbomlott a húnok egysége, két pártra szakadt az ország s testvér testvérét ölte. A testvér harc közben — melyben Aladár is elesett — könnyű volt az idegeneknek győzelmet aratni. A megtizedelt húnok helyzete tarthatatlanná lett Atilla földjén s ezért Csaba királyfi vezetésével arra határozzák magukat, hogy visszatérnek őshazájukba, felkeresik testvéreiket, a magyarokat s velük vissztőrve, visszafoglalják Atilla örökét. Mielőtt azonban útnak indultak mintegy háromezer harcost Erdélyországban hagytak s megígérték nekik, hogyha bajba jutnak, üzenjenek utánuk s ők a világvégéről is segítségükre sietnek. Üzenjenk akár. tűztől vagy víztől, akár a levegőtől vagy a földtől — ők megértik hivé szavukat. Ezzel elindultak. Azonban nem juthattak messzire, hajladozó, zúgó-bugó fák tudtára adták Csabának s vitézeinek, hogy elhagyott testvéreik — akiktől a székelyek származtak — bajba vannak. Csaba s vitézei sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben ott termettek s a székelyeket megtámadó ellenséget szétverték. Majd megáradt folyó állotta útját a keletfelé vándor1 lóknak s késztette arra, hogy forduljanak vissza, mert bajba van a testvér székely — s Csaba népe újból azonnal segítségére sietett a bajba került testvéreknek. Amikor a dulakodó ellenséget ismét leverték, újra megindultak, az őshaza felé a húnok, de harmadszor is jött az üzenet: testvérek, segítsetek! Most óriási szélvihar hozta ezt az üzenetet ős zúgta fülükbe megremegtetően: b?jba van a székely, jöjjetek. És harmadszor is visszafordult Csaba s vitézeivel sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben sietett a bajba jutott testvérek segítségére. Azután sok ideig nem zaklatták, nem bántották a székelyeket s igy Csaba az ő népével nyugodtan mehetett keletre. Végre elérték az őshaza határát, megtalálták a testvéreiket, a magyarokat s a két testvér nép, az egymástól sokáig távol élő, de egymást szerető szivek szeretetével, borult egymás nyakába. Amikor azonban kibontakoztak egymás karjaiból a húnok csillogó szemmel mesélték el, hogy milyen gyönyörűségesen szép az a föld, ahól laktak, az Atilla öröksége — s hívták őket: jertek, foglaljuk vissza. A magyarok úgy határoztak, hogy csak akkor mennek, ha az Isten jelt fog küldeni s megmondani, hogy mehetnek. — Közben azonban az idő telt, egyik nap a másikat tette a sírba s bizony a múló napokkal sírba kerültek Csaba s vitézei is. Sírjuk is már régen behorpadt, elcsendesedett a hantok alatt a hősök szive is. A székelyek pedig egyre várták, hogy mikor jön már Csaba népe a testvér magyarokkal — különben pedig csendben és békességben élnek. Egyszer azonban újra reájuk zúdult az ellenség, hogy össze morzsolja és megsemmisítse őket. Hiába voltak olyan vitézek, a túlerővel szemben már alig tudták tartani magukat. S a bajban ismét Csabakiráiyfira gondoltak s keletfeló tetintve, sóvárogva segítségét várva — elküldték üzenetüket:, segítsetek! Ök nem tudták, hogy Csaba népe régóta halott már! De, íme, egyszer csodatörténik. Csaba a sírba is meghallotta az üzenetet, mit a Szaturnusz csillag vitt keletre, — nem tudott tovább nyugodni, kitört a sírból, vitézeit is életre trombitáltatja s árnytáltosokon, csillagúton siet testvérei segítségére. Leszállt ott, hol az ég a földet őri, Erdély hegyormaira s a megrémült ellenséget mind lekaszabolta. Majd az égi utón — melyen jött ismét elvágtat vitézeivel. Lovaik patkójának nyoma most is ott látható az égen, csillagos estéken. Ez a szép monda azt zsongja, hogy a testvér a testvért nem hagyja el soha-soha, s ha bajba jút azonnal segítségére siet; Sőt még a sírból is ki kel s ha másként nem lehet, égi úton, csillagúton vágtat segítségére. Milyen szép monda s milyen kár, hogy csak monda s nem valóság, holott ma igazán rá van utalva a testvér a testvérre ebben a testvértelen világban. Raduch György, ! IFJÚSÁGI ROVAT
