Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-09-25 / 31. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. szept Öt éve bukaresti magyar evangélikus gyülekezet. Öt esztendő., az örökkévalóság óráján o’yan kevés, de nehéz sorsban, vagy a lét és nemlét küzdelmében végigharcolva igen hosszú idő... Öt évvel ezelőtt indult el a „kiáltó szó“, az örökkévaló Ige, bizonyságot térni arról, hogy a huszadik században is ugyanazt a csodát tudja elvégezni, mint az első pünkösd napján. A Szentlélek lüze egyházba tömöritette a lelki szárazságban eitikadt lelkeket... Jöttek és még ma is szünet nélkül jönnek. Elindulásánál — az anyagi erőtlenség miatt — a csecsemő első lépéséhez volt hasonló az új gyülekezet. A csecsemő mellett az erős testvéregyház mostoha anyának bizonyult, mert a táplálék morzsáit is megtagadta s támogató kezét is féltékenyen visszahúzta... Pedig segítő kézre e helyről bizton számitolt.. Jogos igényei pedig nem morzsák, hanem drága karéjok kellet volna legyenek abból a kenyérből, amelynek búzaszemjeit mindkettőnek tagjai egyforma adakozó szivvel és egyforma kötelező erővel hordták össze évszázadon keresztül. Az örökkévaló Ige épen ezt a mostoha elbánást használta fel arra, hogy a jelenben s épen a mi életünkben bizonyságot tegyen arról a munkájáról, amit a teremtés hajnalán s az első pünkösd napján cselekedett... „semmi- y bői teremtett— Teremtett itt evangélikust f öntudatot, az egyesek lelkében és a gyülekeze ^ közösségében. Teremtett adakozó sziveket s egyházuk fennmaradásáért küzdő harcosokat. A visszapillantásnak ebben a percében el- . vonulnak előttem az egyesek és csoportok, kik áldozatok árán kivették részüket az egyház- -"•** alapítás munkájából. 1933julius hő 2.-án mondották ki: egyházat szervezünk, mert „evangélikusok akarunk maradni11. S ragyogó arccal jöttek aztán férfiak és nők, hozták adományaikat. 1934 szeptember J 7.-én írják alá 22-en} a fővárosi törvényszék előtt, azt az okmányt, amelyben anyagi felelősséget vállaltak egyházukért, 1936 március 27.-én 14 lelkes egyháztag közel két holdnyi területet vásárolnak temető céljára. Százon felül vannak, akik négyzetmétereket vásároltak templomtelek részére, amiből aztán 1936 junius hó 10.-én 860.000 lejes árban megvásároltuk, templomtelek céljára, a Badea Cárján 10 szám alatti szép beltelket, ahol ma „Evangélikus Otthoniunk van. Az ige egy percig sem pihent... Teremtett nagy jótevők szivében kegyességet, akik jelentős ingatlan vagyon ajándékozásával nemcsak az egyházközség anyagi alapját szilárdították meg, hanem örök időkre bevésték nevüket az egyház történetébe. Első helyen említjük itt özv. Toncovi- ceanuné Szász Andor Anna testvérünket aki a Basarabia 47 szám alatti értékes házát ajándékozta egyházának, a haszonélvezeti jognak élete végéig való fenntartásával. Kimagaslik a jótevők sorából néhai özv. Bartha Mihályné szül. Szén Balázs Ilona nemes adománya, akinek ingatlanjából az egyházra hagyományozott rész kb. egy milliót ér. Talán említsük meg azt a szegény asszony két fillérét példázó nemes cselekedetet: Jakab Katalin zaj- jp? zoni születésű testvérnőnk szolgálat által szerzett keresetéből 30.000 lejt adományozott, többi készpénzét pedig kamantmentes kölcsönként adta egyházának, stb ... Minden kétséget kizáró örvendetes igazság az, hogy a gyülekezetben egy célért, egyháza felvirágoztatásáért küzdött minden evangélikus ember. Vád csak azokat érheti, akik az első naptól máig távol tartották magukat minden munkától. Hálaadó szivvel tekintünk vissza erre az ötesztendös kegyelmi időszakra s köszönjük meg Istennek, hogy ily sokra segített. ”* -----■— ——-- —SextyZoítán BA RABBÁS Irta: KARINTY FRIGYES. Közöljük a nemrég elhunyt Írónak egyik mélyértelmű kis elbeszélését. Az emberi bűn rajza az, amely mindig csak ujrakeresztrefeszitia Krisztust. A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kspujan és csendesen megindult az utón. Két oldalt feketén füstö- löktek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az ehőt azok közül, akik P.iátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Eifeke- lült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte és csendesen igy szólt: — Itt vagyok. Az pedig felnézett rá és zokogni kezdett. — Rabbi! Rabbi!— zokógolt. És a mester szelíden folytatta: — Ne si>j. Állj fel és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, fMátus háza elé és uj törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok s akikkel ezt mivelte Barabbás. A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta. — Mester! — kiatott elfuladva és kön nyék között — ó, mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek. Mondd meg, mit mondjak! — Semmit. — mondta 6 szelíden, — csak azt, amit bárom nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket. „Kit engedjek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit? — Ó, én bolond! — kiáltott a nyomorult fejét öklével verve! — ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott! — Jól van, — folytatta szelíden a mes tér — most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám és amikor én intek neked, k'áltsd egész szivedből és egész tüdődbő1: „a názáiétit!“ mintha azt kiáltanád: „az életemet!“ Az pedig követte őt. És talá'ának útközben másik nyavajást, akinek Barabbás elvette házát és feleségét és gyermekét és szemeit kiszuratta. És ö homlokát érintő csendesen kezével és igy szólt: — Éa vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „a názárétit!“, mintha azt kiáltanád: „a házamal! a gyermeket! a szemem világá !* Az pedig felzokogott és követte őt. És találtak még másikat is, kinek kezei és lábai kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé büzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tet- vek és csuszó-mászók közé. És odament hozzá és megoldotta kötelékeit és igy szól!: — Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted. Jöjj velem és amikor intek, kiáltsd: „ a názárétit!“ mintha ezt kiáltanád: „a szabadságot! a lé leknek és gondolatnak szabadságát!“ Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével bönyörgött, mert a szája még tele volt sárral. És igy mentek tovább és egyre több béna ős sánta és nyomorult bélpoklo3 csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik, külön külön, zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „a názárétit!“, mintha azt kiáltanák: “békesség! békesség! békesség e földön!“ Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé. Pilátus a tornácra ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nthéz borokat ittak és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: sbárlát-pirospalástjuk messze világított. A názáréti pedig, ólén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett: — A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy husvétkor egyikét az elítélteknek elbocsássad, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta s engem megfeszítettek — de vissza kellett térnem halotfaimból, mert láttam, hogy a nép sem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem, megismerte Barabbást és most uj törvényt akar, — kérdezd meg őket újból, amint az törvénykönyveinkben meg vagyon irva. ) Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont s kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt: — Hát kit brcsássak el már most, Barabbást, vagy a názárétit? És ekkor ő intett nekik. És ekkor zugás támadt s mint a mennydörgés zúgott fel a sokaság. És a sokaság ezt kiállá: „Barabbást!“ És rémülten néztek egymásra, mert külön külön mindegyik azt kiáltotta:„a názárétit!“ A mester pedig halováuy lelt, és megfordulván, végignézett rajluk. És külöa-külön megismerő mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából bűzös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbás!* mintha azt hörögné „halál! halál!“ Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod...!“ ő pedig bólintott fejével és csendesen telmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
