Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-09-11 / 30. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. szeptembei KÉT JUBILEUM. * A múlt hónap 15-én volt 900 éve, hogy a magyarok első királya egy dicsőséges uralkodás és nagy teltekben gazdag élet után síri álomra hunyta szemét. Ebből az alkalomból az anyaország és a külföld magyarsága hódolt a nagy király emlékének. Üdvözletek érkeztek a föld minden tájáról, ahol csak ismerik a nagy hittéritö és államszervező király tetteit. Az ország népe pedig még a legkisebb faluban is Isten iránti mélységes bálával és kegyelettel ünnepelt. A törvényhozó testületek: a képviselöház és a főrendiház Székesfehérvárra gyűltek össze, hogy Szent István király emlékét törvénybe iktassák. A magyar politikai és szellemi élet kiválóságai fejtették ki szóban és írásban a nagy évforduló jelentőségét. Mi is megnyitjuk és felemeljük az emlékezés fáklyáját. Felidézzük a régmúltat s igy szólunk: magyar, ki valahol messze tájon műveled a földet, műhelyben, gyárban keresed kenyeredet, hivatalban vagy más helyen végzed munkádat, ne feledd, hogy az elpusztulásra Ítélt pogány magyarokból Isten segítségével Szent István király formált máig is élő és élni fogó keresztyén magyarokat. Ö szabott utat és mutatott irányt, amelyen haladva elődeink hirt és dicsőséget szereztek, iskolákat és templomokat építettek, a tudományoknak és művészeteknek ha'lhatlan művelőket adtak. Szegelet- kövé tette az állami életben Krisztust, aki-fiuor veszélyen keresztül védte az ö árva magyar népét. * * A Szent István év ünnepeivel csaknem égéi-zen összeesett a magyar imádság szerzőjének, a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferenc-nek az emlékünnepe. Augusztus 24-én volt halálának 100 ik évfordulója. Ha semmi mást nem irt volna, csak a Himnuszt, akkor is a nemzet halhatatlanjai közé tartozna. Nemzete érzését, vágyát, fohászát oly erővel, mélységgel és igazsággal juttatta kifejezésre benne, hogy minden honfi társa a saját magáénak vallotta ezt a fenségig emelkedő költeményt s hogy megze- nesitetett, nincs olyan hazafias ünnep, amelyen fel nem szárnyalna és meg ne dobogtatná a nemesen érző és jobb jövőért hevülö sziveket. Sok költeményt irt, amelyekben egy rendkívül müveit és finom lélek tükröződik áthatva a legszentebb és a legtisztább nemzeti érzésektől. Tollal és szóval állt hazája és nemzete szolgálatában. Ott harcol Kazinczy Ferenccel, a nemzeti műveltség fejlesztéséért. Ott látjuk mint Szatmár vármegye követét az országgyűlésen, hol oly hévvel és oly meggyőző erővel szónokol, hogy kortársai közül magasan kiemelkedik. Különösen a magyar nyelv ügyéin n mond hatásos s mind máig művészi értékű beszédeket. De értékesek az egyszerű nép felszabadítása és művelése érdekében elhangzott beszédei is. Hogy Vörösmarty, Arany és Petőfi már kicsiszolt, gazdag és kifejező erejű nyelvvel alkothatták müveiket, abban nem csekély része volt Kölcsey Ferencnek, s.a MAGYAR TANÍTÓ Irta: SZABOLCSKA MIHÁLY. Vándorbattal, vidáman dalolva, Poros utón, apostolok lován Az új tanító elindult az őrsre És hogy elérje, lépdelt szaporán, A Szentlélek tüze hevítette, Felébóllntott útszéli virág. Valahol egy kis lány álmokat szőtt. Fénylett előtte az egész világ. S várt reá már az öreg teremben Szúette padban száz kicsiny gyerek És kezdődött nehéz, hősi munka, Sok csillogó szem mind reá meredt. Évek suhantak tűnt évek során És folyt a munka, áldott magvetés. Meleg családi fészek is megépült Gyönyörű volt az iga, nem nehéz. És ez édes teherhordozásban Sebes szárnyakon az Idő oson. Fáradt, öreg, szelíd oktató úr Múlton mered már az ámbituson. És elvonult nyugalomba csöndben, Mint névtelen hős pihenőre tér. Márványtáblába nem vésik nevét S nem koázoruzza homlokát babér. Csak ón szegény, kóbor, kósza lantos Zengem dalomban; szivünk nem feled Tanítóink emléke ól, örök! Magyar tanító áldott a neved I Demény uram végrendelete. Hires ember volt a maga idejében Demény Gergely uram. Igaz bizony, hogy kicsike ré- gecskén volt, lévén akkortájt a hétéves háború, amely sem több, *sem kevesebb ideig nem tartott, mint hét kerek esztendőt. Hét esztendő pedig nagy idő még ha bőkében tölti is el az ember, hát még a háborús esztendők. Legalább is duplán számítanak még azoknak is, akik túlélik, akik pedig a másvilágra költöznek, azoknak meg egyenesen az örökkévalóság kezdete. Pedig biz ez a hosszú háború sok embert fektetett időelőtti sirba, már ugyan akinek sikerült sirba jutnia, mert hiszen sok szegény harcosnak ásó-kapa helyet csak a farkasok, hollók adták meg a végtisztességet. Akik pedig túlélték ezt a nagy háborút, azok is nagyrészt elszegényedtek, sokan koldusbotra jutottak. Nó de Demény uram nem tartozott ezek közé! Nem hiába, hogy anyja örmény volt! — Mint fiatal ember vetődött erre a vidókre s itt letelepedve, hol ezzel, hol azzal foglalkozva, tollasodni kezdett. Hogy aztán a háború is kiütött, gabonával meg vágómarhával kezdett kereskedni, ami mind kellett a hadseregnek. Mire vége lett a háborúnak, akkora birtoka volt, hogy nem cserélte volna el a szomszéd faluban lakó gróffal sem, pedig annak is jócskán juttatott a Jóisten. Szép darab föld is volt az, mit özének mondhatott. Körüljárni is jóidőbe telt, hát még megmunkálni mi ember kellett. De aztán meg is hálálta a munkát 1 A bársonyos gabonaföldek, a selymes kaszálók csak úgy ontották az áldást csengő aranyak képében, melyek aztán ismét földdé válva, évről-ővre nagyobbitották a birtokot. Nem is nevezte másképen Demény uram, mint csak úgy: az én „Aranybányám.“ Őt magát meg messze földön úgy emlegették, hogy,Icemény Demény“. Csak egy bánata volt Gergely uramnak. Nem volt kire hagyja birtokát, meg a városban lévő házát. Feleségével együtt ezen bánkódtak, sóhajtoztak. Hanem hát egyszer mégis C3ak meghallgatta az Isten ezt a fohászkodásukat is. A Gergely szakála már erősen ezüstös színű volt, mikor megszületett kicsi Gergely. Volt is öröm, hetedhét országra szóló keresztelő. Az idő pedig csak folyt, folydogált, sem lassan, sem gyorsan, hanem egyformán, ahogy a jó Isten gondos keze eregette az idők fonalát Gergely urék feje felett. Simán siklott a fonál, csak egyhelyt gabalyodott össze egy pillanatra; ott ahol a Gergely úr áldott feleségének, Zsuzsánna nagyasszonynak élete fonala bevégződött. Talán akkor sirt életében először és utoljára a kemény Demény. Együtt sírtak a kis Gergellyel, aki akkor hat éveske lehetett. Sovány, vézna fiúcska volt, nem ütött apjára, inkább anyjára hasonlított, ki törékeny, filigrán asszonyka volt világéletében. I yen módon bús özvegységre jutván Gergely úr annál nagyobb erővel vetette magát a birtokra. Nőtt is az éviől-évre, nem úgy, mint kicsi Gergely, aki anyja halála után egyre sápadtabb, csenevészebb lett. Gergely ur gondolkodóba is esett ezen a dolgon. Hiába nó, anya kellene neki, aki
