Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-08-28 / 29. szám
,v> Egyes szám ára 2 lej. Autorität de'fMiniaterul de Interne sub. No. i4,e6Q Ariul leas 1938. augusztus 28. 2^,szápi. Setmisiiicii. 6u£iurá£is íiwUágrwieU rveUfíajv. ín^flur ..Tin*.Ad ministratis Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$ov. Oillich Fiilöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Nikodemusz Károly elnök Riss Béla. Raduch György. Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön 3 Pengő Megbocsátó Isten. ,. . .Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szive, és oda futván, a nyakába esék, és megcsokelgatá őt.* Lukács 16, 20 vers. Isten tékozló gyermeke, a bűnös ember, elhagyja az Istent, eltékozolja testi-lelki javait, kockáztatja égi örökégét s nyomorúságok és lelki szenvedések kintengerébe kerül. Fokről-íokra csúszik lejebb és lejebb az Istentől elfordult ember, mig végre aztán annyi ereje sem marad, hogy visszaforduljon. Ellenkezőleg makacssága űzi, hajtja mind tovább a rejlőn. Elpusztul, elkárhozik a bűn útján járó ember. S ki az, ki ne járna azon ? De ott van az Isten. Amikor az ember legjobban eltávolódott tőle, Ö akkor kezdi meg mentő munkáját. Már előbb is kitörölhetetlenül élesen, mélyen véste bele magát leikébe. A tékozló ember nem tudja mégsem elfelejteni az Istent. Nem tud megnyugvást találni nélküle. Olthatatlan szomjúságként gyötri az utána való vágy. Újra és újra tör fel leikéből a régi boldog idők emléke. Érzé- keltetöen ismeri fel, hogy mit vesztett el ő benne. Eszébe jut az ö szeretete, jósága. S felébred benne a visszatérés vágya. Egyelőre még kemény harcot viv szivében a dac: nem mehetek vissza szégyenszemre. S aztán ott a kétség is: vájjon megbocsát-e? Visszafogad-e? S akkor eszébe jutnak a régi atyai ölelések, a szeretet, az átélt boldogságok. Talán mégis megpróbálja. Igen! vissza kell mennie mert tartozik atyjának azzal, hogy kiengesztelje. Elindul. Lassan, félénken, meg-meg állva s újra mérlegelve. S most jön a kimondhatatlan öröm: atyja rég várta. Naponként állt kí a kapu elé s kémlelte az utat s kereste érkezését. Elébe jő s keblére öleli. Nincs ideje elmondani megbánó, bocsánatot esdeklő szavait. Már előre megbocsát mindent. Tékozló ember — megbocsátó Isten 1 Az egyik én vagyok. Én a bűnös ember. A tékozló, az Isten elhagyó ember. De Ö vár, visszavár, megbocsátó szeretettel s ölelő karokkal. Hát ne térjek vissza Ő hozzá ? Gillich Fülöp. GYERMEKTELENEK ELŐNYBEN. A napilapokban szerény jövedelmű állások, vagy állandóbb jellegű munkaalkalmak hirdetésével kapcsolatban gyakran olvashatjuk ezt a két szót: „Gyermektelenek előnybtn.“ Sőt nem ritkán az is előfordul, hogy az alkalmaztatásnak elengedhetetlen főfeltétele a gyermektelenség. Házmesternek, portásnak, irodai és bolti szolgának, kertésznek, éjjeli őrnek, botos ispánnak, uradalmi kovácsnak és - a jó Isten tudja még, mi minden másnak, - következetesen gyermektelen házaspárokat igyekeznek szerződtetni. Lakáskeresésnél és kínálatnál szintén igen fontos szerepet játszik a gyermektelenség. A hirdetések mögött névtelenül meghúzódó kis- és nagytőke úgy gondolkozik, hogy á gyermektelen házaspár kevesebbel beéri, mint a népesebb család. Igénytelenebb nemcsak lakás, hanem javadalmazás tekintetében is. Munka eritkc'^jeiiig jövai nagyooo amazenai, mert csaiaai Körülmények és szempontok ne.n akadályozzák és nem befolyásolják munkájában. Lakóknál pedig még fontosabb dolog, hogy a gyermekek ne sivalkodjanak, ne hancu- rozzanak, ne rongálják az épületet és tartozékait, s ne okozzanak megbotránkozást és perpatvart a lakótársak között. Tehát: gyermektelenek előnyben, - az egész vonalon. Ugyanezek a lapok, amelyek a mostani keserves időben lakást, kenyeret és megélhetést kínálnak hangosan a gyermektelenek számára, kövér betűkkel, feltűnő helyen kínálják azokat a csodaszereket is, amelyek által a gyermektelenség áldása tartósan biztosítható, anélkül, hogy a házas életörömeiről le kellene mondani. Ilyen körülmények között lehet-é csodálkozni azon, hogy pusztulunk, veszünk. Népünket a gazdasági leromlással, az általános műveltség hanyatlásával, az idegen fajok között való elkallódás veszedelmével egy időben a lassú kihalás veszedelme is fenyegeti az elharapódzó egyke és gyermektelenség következtében. Ma már nem csak a városokban, hanem igen sok falusi községben is visszaesett a népesség szaporodása, sőt vannak helyek, ahol a halálozások száma évről-évre felülhaladja a születések számát is. És ebben a feltartóztathatatlan leromlásban a mi népünk jár legelői országszerte. Valamit tenni kell, nagyon sürgősen, a lehető legsürgősebben. De mit ? * A baj kutforrása nem csupán a gazdasági viszonyokig, a megélhetési nehézségekig nyúlik vissza, hanem sokkal mélyebben: az ember megromlott természetében, hitellenségében, vakságában van. Az ember, — a mindennapi kenyérért élő-haló ember — ez az első- szülöttségi jogát egy tál lencséért folyton áauba bocsátó, javíthatatlan Ézsau — szakadatlanul visszaesik a régi bűnbe: menteni akarja az életét — és elveszti azt. Látja maga előtt a dús kalásszal megáldott mezőt, Istennek ezt az évről-évre megterülő asztalát: s mégsem tud bizni a Gondviselőben. Tudja, hogy nem láthat a jövőbe s mégis maga akarja kormányozni nemcsak a mát, — a holnapot is és a holnaputánt is. Ha a baj kutforrása kizárólag, vagy legalább is elsősorban anyagi természetű lenne, akkor minden jóakaratunk mellett sem tehetnénk egyebet, mint hogy az elkárhozott lelkek kétségbeesésével kiáltanánk: — Segitség-Segitségl És tudnánk, hogy úgyis hiába. A világ képét nem tudjuk megváltoztatni. így azonban mi, a maroknyi evangélikus magyarságnak igénytelen szószólói: az Ige fegyverzetébe öltözködve, hadat üzenünk a népünkre törő ártásnak, — a Sátánnak — győző Ur Jézus Krisztusnak a nevében s világgá kiáltjuk: „Nem gyermekteleneké, — a gyermekeké a jövendő! Aki munkaalkalom kínálásánál előnyben részesíti a gyermekteleneket,, saját maga fosztja meg önmagát az élet küzdelmeiben megedzett s minden munkára legalkalmasabb munkások odaadó szolgálatától. — S aki könnyebb boldogulás kedvéért nem engedi hajlékába a siró-kacagó gyermeket: az saját maga zárta ki házából az’ igaz boldogságot. Nikodemusz Károly.
