Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)

1938-08-14 / 28. szám

2

Evangélikus Élet Gyermekvilág-a

1938. augusztus 14.

HUNOR ÉS MAGYAR.

Nagy Káspi-tengertői egy kőhaj itásnyira Élt egy öreg ember s két szép legény fia.

Egymásra hasonlók » megszólalás^:

Hunor volt az egyik, Magyar volt a másik.

Egyszer, hogy vadásztak rengeteg erdőbe, így hófehér szarvast vettek üldözőbe.

Hajszolták napestig átkon át, bokron át,

De bizony csak bottal üthették a nyomát.

A sötét erdőben világosság látsz itt,

•Alán király lányok ropták ott a táncot,

Muzsikaszó mellett a deli leventék Király két leányát feleségül vették.

Aztán, mint forgószél, haza elvágtattak,

Otthon sátrat vertek, nagy lakomát csaptak,

PÓSA LAJOS.

MIT DALOLSZ TE KIS MADÁR?

Mit dalosz te kis madár A virágos ágon ?

— A jó Istent dicsérem,

Kedves kis barátom I

Óh taníts meg engem is,

Erdő madárkája!

— Kérd meg csak a szivedet Megtanít az rája.

ao

ERDŐBEN.

Szőke kis lány szamócát szed,

A pintyőke hegedül.

„Szép vagy, erdő! — szól a kislány — Jaj de jó itt egyedül!“

„Nem magad vagy, lát az Isten!“

Szól a madár szerteszét.

Szőke kislány imádkozik,

Összeteszi két kezét.

CUCC

Sok-sok gyermekükből sok-sok száz év múlva Két gyönyörű nemzet indult vándorútra.

Hun nép lett a Hnnor-ivadékok neve, Magyarnak magyar lett, fia, lánya, menye.

(Szentimrei: Verses Krónika.)

*

Isten ékszere.

Nagyon messze, talán az Óperenciás tengeren is túl, emelkedett egy hatalmas szikla, amelyre nap soha nem sütött, virág se ha nem nőtt rajta.

Ennek a sziklának legmagasabb csúcsán arany kastélyt építtetett egy gazdag ember és itt élt kisleányával, Iluskával. De a kisleány mindig szomorúan, sóvárogva nézett ki az arany- kastély ablakán, szeme örökké könnyes volt és soha nem nevetett. Pedig az édesapja az udvart is ezüst tetővel vonta be és aranyporral szórta be az útat.

— Óh, kisleányom, miért nem nevetsz soha ? — kérdezte az apa — hiszen ujjaid drágaköves gyűrűkkel ékesek, s nyakadon nehéz aranyláncon kincset érő gyémánt ragyog!

— Szivemre nehezedik az aranylánc gyémántja édesapám, s gyűrűimtől nem tudofeját- szani. Vedd hát tőlem vissza ezeket az ékszereket.

— Hát nem tetszenek neked a csillogó kövek? Tudsz-e ragyogóbb ékszert a gyémánt-