Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)

1938-06-05 / 23. szám

4. E V A N G É L I K*U S É L|E T 1938. junius 5. # ITTHON. # Luther Naptárunkat ez évben is ki fogjuk adói. Jó előre felhívjuk tehát erre testvéreink figyelmét, hogy stnki r.e ve­gyen más naptárt, hanem csak saját egyházunk naptárát. Egybon felkérjük mindazokat, akik akár Írásaikkal kívánnak hozzájárulni a a naptár tartalmának összeállításához, akár valamilyen értékes ta­náccsal kívánnak segítségünkre lenni, vagy pedig valamilyon kí­vánságukat szeretnék teljesítve látni az új naptár szerkesztésénél — szíveskedjenek ezt julius hó 1.-ig megtenni. A csernátfalusl gyülekezet lelkészi hivatala a következőkre hívja fel a gyülekezet tagjainak figyelmét: A pres­biterek a nyár folyamán is-gondoljanak arra, hogy példaképül kell szolgáiniok a gyülekezet előtt. Szakítsanak tehát maguknak min­dig időt arra, hogy jelen lehessenek a vasárnapi istentiszteleten, úgyszintén tartózkodjanak a vasárnapi mezei munkától és intsék a gyülekezetei keresztyén életre. — A szülők nyáron, mikor gyer­mekeik nem járnak iskolába, legyenek gyermekeiknek tanítóik, ne­velőik, főleg pedig sokat foglalkoztassák őket a bibliával, imrt csak a hivő gyermekek lesznek velük szemben is engedelmesek. — Az ifjúsági egylet tagjai olvassák szorgalmasan egyházi lapunkat, hogy ne legyenek híjával az ige hallgatásának. — A pünkösti ün­nepek alkalmával az egyházközség gyűjtést rendez hívei között a toronyablakok kicseréléséhez szükséges költségek fedezésére. Ka­rolják fel szeretettel ezt az ügyet. | f Tóthpái Mihályné | Nagy részvét mellett temettük el vasárnap Tóthpál Mihálynét, aki a bácafalui gyülekezetnek egyik legbuzgóbb templomlátogatója, a Nőegyletnek pedig egyik legadakozóbb tagja volt. Évekóta hordta magában a betegség csiráját, de nem zúgolódott, mert bibliája volt legnagyobb öröme s lelkének állandó vigasza Feltámadunk! Egyházsegédkezőt és orgonistát választott atatrangi gyü­lekezet. A tatrangi gyülekezet közgyűlése új egyházsegédkezőt választott Zsigmond István állami iskolai tanitó személyében. Az orgonistái teendők elvégzésével pedig D. Csuka Istvánt bizta meg. Az egyházközségnek a múltban megszervezett önálló egyházsegéd- kezői állása volt, amelyről most legalább is ideiglenesen lemondhat. Ma amikor egyre jobban érezzük az új munkaerők beállításának szükségét, valóban csak sajnálni tudjuk, hogy a tatrangi egyház- község lemondott az önálló egyházsegédkezői munkaerőről. Ön­magát bénította meg ezzel, mert állami tanítóink mai körülmények között egyáltalán nem tudják már teljesíteni azt a munkát, amelyre ma szükségünk van azokban a gyülekezetekben, ahol nincsen fele­kezeti iskolánk, s nem áll rendelkezésünkre tanítóink segítsége úgy a gyermekek, ifjúság, mint pedig a gyülekezeti munkában. Mlron Crlstea pátriárka, miniszterelnök Lengyelországban tett hivatalos látogatást, ahol úgy az országnak mint pedig személyének kijáró legnagyobb tiszteletben részesitet ték. Útja a két ország közötti régi barátság kimőlyitését volt hi­vatva szolgálni. ítéletet mondott a katonai törvényszék Zelea Codreanu, az ismert vasgárdista vezér, hazaárulási perében A törvényszék indokoltnak találta az ellene felhozott vádakat s liz évi kényszermunkára ítélte. Zelea Codreanu a7 ítélet ellen felleb­bezést adott be. £%%=£ APRÓHIRDETÉSEK. Lucerna, félhold, junius hó 6.-án d. u. 3 órakor, a bácsfalusi lelkészi irodában tartandó árlejtésen haszonbérbe vehető. ♦ * * 60 méter temető kerítés megcsináltatására hirdet árlejtést a bácsfalusi evangélikus egyház. Anyagot az egyházközség ad. Ár­ajánlatok junius hó 15.-ig nyújtandók be a bácsfalusi lelkészi hi­vatalnál. * * * Egyházmegyénk Temetkezési Egylete junius hó 6.-án d. u. 3 órakor tartja közgyűlését a hosszufalu-alszegi gyülekezet termében. ♦ * * >1« Négyes Hofer gözcséplö garnitúra eladó. Érdeklődni lehet: Mátis András Pürkerec. Örvendetesen halad előre az első magyar népfőiskola fel­állításának ügye. Többször emlékeztünk meg arról a mozga­lomról, amelynek célja Magyarországon is meghonosítani a nép­főiskolát. Lapunkban Sztehlo Gábor nngytarcsai lelkész ismertette a népfőiskolát s annak páratlan jelentőségét, ahogyan azt alkalma volt megismerni az északi evangélikus népeknél, akik elvitaihatat- lanul a legmagasabb általános kulturnivót képviselik. A magyaror­szági mozgalom élén Sztehlo Gábor lelkész áll, amig az Evangé­likus egyház Baráti Mozgalma a maga teljes erkölcsi sú’yával támogatja. Gyűjtést indítottak a szükséges összeg előteremtésére. Örömmel értesülünk most arról, hogy a gyűjtés már is annyira haladt előre, hogy a nyár folyamán fel is építik a népfőiskola első épületét. A magyarországi református egyház április hó 27-28-án tartotta egyetemes közgyűlését Budapesten, dr. Ravasz Lázló püspök és dr. Balogh Jenő volt igazságügyminiszter, egyetemes főgondnok elnökletével. A közgyűlés fontosabb határo­zatai: kiadja a dr. Révész Imre tanár által irt „Magyar református egyháztörténelem‘-t. Hathatos intézkedéseket foganosit a belmisz- sziói, valamint a szórványmissziói munka sikeres végzése érdekében. Az utóbbi cél szolgálatában rádió készülékkel lá'ják el a tanyai szórványokat, hogy az ottani híveknek alkalmuk legyen vasárnapon­ként rádión közvetített istentiszteletek hallgatására. Kimondották, hogy a jövőben egyetlen gyülekezetben sem található táncmulatság ünnepek első napján. A tanügyről szóló beszámolóból megtudjuk, hogy a magyarországi református egyháznak három teológiai fakul­tásán az elmúlt esztendőben 354 leikésznövendók tanult, jogakadé­miáján 339 hallgató volt, 7 tanitóképzőintézetében 1267, 19 közép­iskoláján 8004, 0 leányközépiskoláiban 2125, 14 polgári iskoláján pedig 2735 volt a növendékek száma. — A magyarországi refor­mátus egyháznak 1200 gyülekezete van. 1188 gyülekezet tart fenn felekezeti iskolát. Taniíók száma 2566. Lólekszáma 1.860,000. Tiltakozott a Vatikán az olasz kormánynál amiért Hitler német birodalmi vezér és kancellár olaszországi látoga­tása alkalmával kitűzték a német birodalom horogkeresztes zász­laját. A pápa szerint a horogkereszt pogány jelvény. Tiltakozásában arra is hivatkozik, hogy a konkordátumban az-olasz kormány arra kötelezte magát, hogy megőrzi Romának, keresztyén, illetve kato­likus jellegét. Egyes hirek szerint a pápa újabb ecciklikát is készül kibocsátani a nemzeti szocializmus ellen. Pál apostolt ábrázoló bélyeget bocsájtott ki a görög kormány. A bélyeg úgy ábrázolja az apostolt, amint Athénban hirdeti az evangéliumot. Tízéves fennállását Unnepete az első kanadai magyar evangélikus gyülekezet. A windsori magyar evangélikus egyház­község május hó 29.-én ünnepelte fennállásának^tizedik évfordu'óját. Az ünnepélyen a kanadai és amerikai evangélikus egyháznak több lelkésze és vezető embere vett részt, úgyszintén a kanadai egyház- kerület püspöke is. A csehszlovákiai magyar evangélikus egyházat súlyos s szinte pótolhatatlan veszteség érte. Április hó 17-én húnyt el dr. Törköly József ügyvéd, a szlovenszkói magyar evangéliiusság egyik legtekintélyesebb és legtevékenyebb világi vezető embere, akinek elhúnyta egyben vesztesége a csehszlovákiai egész magyar kisebbségnek is, amelynek szintén lankadást nem ismerő harcosa volt. Szlovenszkói magyar evangélikus testvéreink is egyre erőtel­jesebben érzik a kisebbségi életnek egyik legnehezebb problémáját, az eltávozók helyének új munkaerőkkel való pótlásának nehézségét. — Április hó 25-én húnyt el id. Endreffy János nyugalmazott felsőszelei evangélikus lelkész és ismert egyházi iró. A testvéri szeretet rokonérzésével osztozunk szlovenszkói magyar evangélikus testvéreink gyászában! A csehországi belpolitikai helyzet váltólázszeiű gyorsasággal váltakozik. Henlein a szudétanémetek vezére tárgyalt Hodzsa cseh miniszterelnökkel. A tárgyalások azon­ban nem vezettek eredményre, mivel Henlein a katonai megszállás beszüntetését követelte. A községi választások eredménye szerint a német lakosság 95% Henlein mögött áll. A gyakori határsér­tések feszültté tették a helyzetet Németországgal. Cenzúrát Tipográfia ,ANTAL“ Bragov, Caloa Viotoriei 36. inserts la Tribunalul Bragov sub a. io38/1938. rijr x^“* r- —X_>— —.. —CiZr— —"CZr­5 A NAGYVILÁGBAN #

Next

/
Thumbnails
Contents