Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-05-08 / 19. szám
\ >;k w w AM 1938. május f8. 19. szám. í)e£miss*i©ir, Í4i-ö»da.tmv6u6tur4tis ésvtfignéífiU AeUEajv. Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$©v. Gillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Nikodemusz Károly elnök Kiss Béla. Raduch György. Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön ‘ 3 Pengő. TEREMTŐ ISTEN. „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy aki látható, a láthatatlanból állott elő.“ Zsid. 11, 3. Olyan a tavasz, mint egy nagy varázsló. Érintésére szivek és világok csodái tárulnak tel, s az ember lenyűgözve csodálja a teremtő Isten hatalmát. Parányi módon legalább megérezzük ilyenkor tavasszal az ébredő természetben, hogy mit is mondunk mi akkor, amikor Istent világok teremtö- jének mondjuk. Pedig milyen kevés az, amit mi látunk, amit ftrrOsTnéi unTTT Mily kicsi az a séta, amelyet mi teszünk az Alkotó nagy műhelyében. Mennyivel többet s mi mindent láthatnánk, teszem, ha egyszer a napsugárt foghatnánk be gyorsparipaként kíváncsiságunk szekerébe és repítene csillagról- csillacTa, égiteslröl-égitestre, szemmel nem látható messzeségekbe. Hogy száguldanánk! A zeppelin óriás léghajó 24 nap alatt járta körül a földet. A mi szekerünk, amelyet a fürge napsugár húz, egy perc alatt 8-szor tenné meg ezt az útit. Milyen gyönyörű utazás lenne. Egy és fél perc alatt már a holdon lennénk. 6 perc múlva elérnénk már a napot s ezzel már 450 millió kilométernyi utat tettünk. Félóra múlva a Jupiter bolygón kötnénk ki. Megint egy félóra múlva a Saturnust üdvözölnénk. Ismét egy és fél óra múlva elérnénk a Neptunust. Négy és 1/3 évi szédületes út után ott lennék az első álló csillagnál, 9 év után a Slriusnál, amely 6 milliárdszor akkora mint Földünk. 300 évi út után közvetlen közelről csodálnánk a Nagy Medve csillagzatot. 70.000 évi utazással a napsugár szekerén, percenkénti 311.000 kilométer sebességgel, elérkeznénk a Tejúthoz. S ki tudja még meddig lehetne mindig tovább és tovább menni, új csodákat, új világokat szemlélni ? Milyen kicsinek is érezné ott a máskor magát oly nagyra tarló ember. Kevesebb a homokszemnél. „Egy sürgöny, amely 40 millió esztendeig volt úton“-írta egy tudós, amikor uj csillagot fedezett fel, ahonnan a fény ennyi idő alatt ér le a földre. A napsugár, ha elvinne, csodás világokat mutatna meg nekünk! S mégis, mennyivel csodásahb világ tárul fel előttünk, amikor Isten Szentleikének vezetésével járjuk a biblia csodás világát: a Teremtőben bennünket szerető mennyei édesatyánkat ismerjük meg, kinek szeretete csili gok viliágánál is csodásabb. Ginich FUlöp. SZÜKSÉGES TISZTOGATÁS. Tisztogatnunk kell — önmagunkban is. Elsősorban itt van jogunk és itt van lehetőségünk a tisztogatásra: itt önmagunkban! Amikor ez alatt a cim alatt megsuhogtattam a szavakból font korholó, talán bántóan pattogó mondat-ostorokat, könnyen akadhattak olyanok, akik igy szóltak: ostorozza először önmagát! Igen, tudom: ezzel kellett volna kezdenem, amivel most befejezem. Mert ez az első lépés: önmagunk tisztogatása. És életünknek minden formája csak úgy tisztul meg, ha valamennyien egyen-egyen először önmagunban tisztultunk meg. Éppen ezért mielőtt másokat itélgetnénk és ostoroznánk, el kell fogadnunk a mások ránkvonatkozó ítéletét, ostorcsapását, így gondoltam és vallottam már előre is most is. Legyen szabad azért leírnám a JsöTElfegzőlret-r Egy alkalommal levelet kaptam, mely a legsúlyosabb vádakat zúdította reám s a lehető legkeményebb Ítélet alá helyezett. Egyszóval borzasztóan bántó volt. S még sem dobtam el ezt a levelet; nem semmisítettem meg. Sőt! Mindennap elolvasom. Mindennap elolvasom s nem kérdezem azt, hogy ilietékes-e a levél írója, vagy nem, hogy a végítéletet kimondja bűnös fejemre — az Ítéletet, melyet Isten egyedül magának tartott —; azt sem vizsgálom, hogy igaz-e a vád, vagy nem, csak olvasom, csak újból és újból szembenézek a mellemnek, nem, a lelkemnek szegzett vád-gyilokkal, hogy ne felejtkezhessen! meg soha, hogy milyennek látnak, hogy milyen lehetek vagy talán már vagyok is! Olvasom, nehogy valaha is eszembe juthasson magamat hibátlannak, büntelennek tartani. Hogy ezáltal alázatosan vallhassam Lutherrel együtt: engedje az Isten, hogy mindenben vétkesnek találtassam inkább, minthogy büntelennek és ártatlannak tartsam magam, mert minden bűn között ez a legszőrnyübb! Hogy miért Írom ezeket az egészen csak személyemet érintő dolgokat ? Teszem azért, hogy hátha ennek nyomán akadnak még, akik — mielőtt itélgetnének mások felett — szembenéznek önmagukkal és megvizsgálják önmagukat, s vallják velem az öntisztítás szükségességét. Mert egyik legnagyobb bajunk az, hogy magunkat igyekszünk teljesen tisztára mosni, ártatlannak feltüntetni, bűneinket eltakarni s mindenért elsősorban másokat hibáztatni. Ne csak másban lássuk meg a hibát — és elsősorban ne másban, hanem önmagunkban! Nem merünk szembenézni önmagunkkal s ezért nem tudunk elindulni a megjobbulás felé. Minden bűnünket és nyomorúságunkat a maga szörnyű valójában kellene látnunk, hogy azonnal szaladjunk az Orvosért, nehogy késő legyen az érkezése. Hiszem és vallom azonban azt is, amit bizonyára többen fognak mondani, hogy bűneink meglátása és megvallása még nem elég; csak akkor ér az valamit, ha bűneinkre döbbenve — igyekszünk megszabadulni azoktól. Ezért van szükség a tisztogatásra — önmagunkban. (Csak az ítélhet mások felett, aki előzőleg maga felett tartott ítéletet. Csak az tisztíthat másokat, aki előbb magát tisztította meg.) Hiszen mindenkinek van seperni valója a saját háza előtt. — Tisztítsátok el a régi kovászt — magatokból; Vessétek ki a gonoszt — ne csak magatok közül, hanem elsősorban magatokból. Ragadjátok fel az ostort és suhogtassátok meg — de elsősorban magatok felett — mondhatjuk nyugodtan így, az apostol szavai alapján. Ragadjuk fel az ostort és a legkíméletlenebbül akkor sújtsunk vele, amikor magunkra ütünk. Hadd suhogjon az ostor és hadd tisztuljon meg végre — a mi bűnös szivünk! Raduch György.
