Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-05-01 / 18. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. május 1. Evangélium és élet. Hiszek a Szentiélekben. Mi tesz a keresztyén egyház tagjaivá ? Sokan azért tartják magukat jó egyháztagoknak, mert pontosan fizetik egyházi adójukat. Hogy az egyházi adófizetés nem tesz magában még jó egyháztaggá, azt nem is kell túlságosan bizonygatnom. Az egyháznak szüksége van a pénzemre, de mit ér a pénzem, ha a szivemmel nem csüngök egyházamon, nem élem életét, pénzemen kívül nincs más közöm hozzá sem testileg, sem lelkileg. Vannak emberek, akik azért ragaszkodnak az egyházhoz, mert anyanyelvűket erős várként oltalmazza, védelmezi. Veszélyeztetett helyzetben, mikor anyanyelvűnkkel együtt nemzeti mivoltunkat, kultúránkat is a pusztulás fenyegeti. Isten különös kegyelme az, hogy az evangélikus egyház mindig nemzeti egyház. Csakugyan vár, melybe nemcsak bemenekíthetem kincseimet, vagyonomat, hanem élhetek is benne velük törvénybiztositotta jogaimnál fogva. De az egyház több ennél. Többet ad és véd, mint nemzetiségemet. Nemcsak magyarságom védelméért kell egyházamat szeretnem. Nem is azért vagyok benne, mert még öntudatlan koromban megkereszteltek, meg konfirmáltak, hanem benne vagyok azért s csak annyiben vagyok igazán jó evangélikus egyháztag, amennyiben elismerem, hogy rajtam kívülálló hatalom, a Szentlélek ragadott el s tett egyházam tagjává. Luther így mondja ezt kis kátéjában: „Hiszem, hogy saját értelmemmel, vagy erőmmel nem tudnék Jézus-Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hivott engem az evangélium által, ajándékaival megvilágositott, az igaz hitben megszentelt és megtartott.“ A Szentlélek titokzatos elhívása és hitemben való irgalmas megtartása tesz egyházam tagjává. Ezt az evangéliumon keresztül teszi, vagyis az Isten Igéje és a Szentségeken keresztül. Krisztus adja, nekem. Titokzatos munkája révén akaratomat átformálja, érzéseimet megszenteli. Krisztus szenvedélyei lesznek úrrá rajtam. A Szentlélek olt be: szőlővesszőt a szőlőtőkébe, illeszt tagot a fejhez. Az efezusbeliekhez írott levél ezt mm’dia: „Immár nem vagytok jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépittettetek az apostolok alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus, Akiben ti is együtt építettek isten hajlékává a Lélek áltaTT* Járosl Andor. Evangélikus öntudat. áO év alatt... 40 év alatt 475 lélekkel apadt a csernátfalusi egyházközség lélekszáma. Négy évtized alatt csaknem félezer emberrel kevesebbl Valószínűleg a többi hétfalusi egyházközségekben is hasonló a a helyzet és ez esetben négy évtized alatt mintegy 2—3000 lélek- számcsökkenés fordulhatott elő egyházunkban. Több ízben lehetett kifogást hallani lapunk azon cikkei ellen, melyek a csángó nép helyzetét vették szemügyre. íme, ez az egyetlen szomorú adat is igazolja, hogy milyen égetően fontos a szükséges óvintézkedéseket megtenni, a népet figyelmeztetni. Ha családunk egy tagján a betegség, pusztulás jeleit vesszük észre, azonnal lépéseket teszünk az orvoslása érdekében. Nagyon gonosz lélek kell ahhoz, hogy valaki ne törődjék családja tagjai egészségi állapotával és nézze közömbösen, mint sorvasztja el a betegség azt, akihez a szeretet és felelősség láncai fűzik... Nos, ha családunk állapota felett féltő gonddal őrködünk, mennyivel inkább őrködnünk kell az egész nép állapota felett. Hiszen mindnyájan felelősek vagyunk érte, de különösen felelősek érte vezetői Meggyőződésem szerint rossz vezető az olyan, aki a kellemetlenségektől való félelem miatt nem meri szavát felemelni a népet pusztító betegségek, rossz szokások ellen és inkább választja a nemtörődömséget, mint a harcot jelentő intelmet és figyelmeztetést. Pedig ezzel az intelemmel és figyelmeztetéssel nem várhatunk, mert az eredmény: a rohamos pusztulás sürgős cselekvésre kötelez. Az ostromállapot miatt be kellett szüntetnünk egyházi összejöveteleinket, ezért az eddiginél inkább kell ezen újság hasábjain feltárni a fájó és sürgős beavatkozást követelő sebeket, különben nem leszünk képesek feltartóztatni a rohamos pusztulást. Maga és népe ellen vétkezik tehát minden ember, aki ma olyan kifogások miatt, hogy „nem érdekel“, vagy „nincs időm“ nem olvassa ezt az újságot és kritizálja ahelyett, hogy igyekezne mindnyájunk számára drága egyházunk és népünk megmentésére. Kellemetlen dolog az orvosság, — de szükséges. Ez az igazság késztet a népünk helyzetével való egyre behatóbb foglalkozásra és ez késztessen az igazságok meghallására és befogadására. / Kiss Béla. BEDE ANNA TARTOZÁSA. Irta; Mikszáth Kálmán. Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd neki nehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szoritá annak falait, ráült az ablakokra és elhomályosítá a jógvirágo- gokat. Minek is ide a virágok ? A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön- és pálinkaszag s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika. A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken. — Van-e még odakünn valaki? — kérdi vontatott, rideg hangon az elnök a szolgától. — Egy leány. — mondja a szolga. — Hadd jöjjön be az a lány. Az ajtó kinyílt és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár lopódzott volna az ablakhoz és ott táncolna jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán. Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis ködmönke olyan módosán simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs. — Mi járatban vagy, gyermekem? — kérdi az elnök közönyösen. A leány megigazítja fekete kendőjét a fején és mély sóhajjal feleli: — Nagy az én bajom, nagyon nagy. Hangja lágy és szomorú, a szivekighaí. mint a zene, mely mikor elhal is, mintha még mindig zendülne a levegőben, elváltoztatva mindenkit és mindent. A bírák arca nem olyan mogorva többé, a király képe, meg az országbíróé is odább, nyájasan integet neki a néma falról, hogy csak beszélje el azt a nagy bajt. Ott az irás, majd elmondja az. — Egy végzés, — dünnyögi az elnök, amint szúró szeme átszalad az iraton. — Bede Anna fölhivatik, hogy félévi fogházbüntetését a mai napon megkezdje. A lány szomorúan bólintott fejével. — Ma egy hete kaptuk az írást. Maga bíró uram hozta, mégis magyarázta az értelmét, édesanyám pedig igy szólt szegény: „Eredj lányom, a törvény törvény, nem lehet vele tréfálni.“ Hát én is eljöttem, hogy ki- álljam a félesztendőt. A kegyetlen fej helyeslést bólint a lúl- világi hangnak, a nagy kövér kéz pedig a csengetyüt rázza meg a törvényszolgának. — Kisérje el Bade Annát a fogházi felügyelőhöz. — A szolga átveszi az iratot, a lány némán fordul meg, de pici piros ajka, amint megmozdul, mintha szavakat keresne. — Talán valami mondanivalód van ? — Semmi... semmi, csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérnéném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt. — Hisz akkor nem te vagy elítélve? — Oh, édes Istenem 1 Hát miért ítélnének el engem ? Nem vétek ón senkinek. — Dehát akkor minek jössz ide ? — Hát úgy volt az, kérem, hogy mialatt „ez a dolga“ a király tábláján járt, meghalt. Azuián jött a parancsolat a „ felesztendő miatt*, hogy mégis ki kell állani. Oh, mennyire várta! Beh, jó hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta... Könnyei megerednek, alig bírja folytatni: — Amint ott feküdt mozdulatlan, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megígértük neki az anyámmal, mindent jóvá teszünk, amit Kártony Gábor miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Gábort, miatta keveredett bűnbe.) Azt gondoltuk hát, hogy legyen meg teljes nyugodalma a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradi : édesanyám a kárt fizeti, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette a félesztendőt. A birák egymásra néztek mosolyogva: „Milyen naiv, milyen együgyű lányi“ Az elnök arca is, mintha nem volna már olyan szertartásosan hideg. Sárga kendőjével nem is annyira homlokát törli; talán lejebb valamit. — Jól van lányom, — szólt halkan és szelíden, — hanem megállj csak most jut eszembe... Széles tenyerét homlokára tapasztja s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne. — Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibás Írást küldtünk hozzátok... — Odafönt máskép tudódott ki az igazság. Eredj haza lányom, tisztelem az édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt. — Gondoltuk mi azt 1 — suttogá s kis kezét szívéhez szorította.
