Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
ti vele együtt kértük a Mindenhatót, hogy az ő áldása kísérjen földi utunkon. Most pedig mint a dunántúli evangélikus egyházkerület megválasztott felügyelője szent esküvel fogadtam, hogy hazám és egyházam törvényeihez tántorithatatlanul hű leszek s tisztemben lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint járok el. . . ... Engedtessék meg nekem, hogy legelőször is hálás szeretettel es igaz nagyrabecsüléssel forduljak D. Kapi Béla nyug. püspök úr felé, ki engem az egyházkerület szolga latéra elhívott s akinek gondolata volt az, hogy érdemekben gazdag előd után a felügyelői tisztet én töltsem be. Kérem őt, hogy imáiban hordozza az én gyarlóságomat, hogy Isten áldó kegyeime legyen munkálkodásomon. _ A tisztelet és igaz nagyrabecsülés érzésével emlékezem meg hivatali elodomrol, Mesterházy Ernő volt kerületi felügyelő úrról. 25 évvel ezelőtt hívta őt el a dunántúli egyházkerülethez tartozó gyülekezetek majdnem egyhangú bizalma a kerületi felügyelői tisztre. Az elmúlt 25 esztendő eseményekben gazdag, a vezetőket komoly próbára tevő korszak volt evangélikus egyházunk történetében. Mesterházy Ernő a reá bízott feladatokat mindenkor Istenbe vetett erős hittel, bámulatos lelki finomsággal, bölcseséggel, körültekintéssel, igazi vezéri képességekkel oldotta meg. ö utána a kerületi felügyelői tisztet betölteni igen súlyos feladat s kérem az én kedves dunántúli egyházkerületem gyülekezeteit, hogy ne az ő mértékével mérjék az én működésemet, mert igen kicsinynek érzem magamat vele szemben. Egyházkerületi felügyelői tisztemet elfoglalva magamat Isten előtt megalázom, hogy gyarlóságaim és erőtlenségeim ellenére is méltónak tartott evangélikus egyházunk egyik legnagyobb kerületének világi vezetésére. Tudom, hogy Isten hatalmas erejét erőtlenségem által mutatja meg és én kérem az Atyát, hogy Szent Leikével erősítsen hivatalom betöltésében! Érzem, hogy nagy és nehéz feladatokat rótt rám az Or, mert a belső és külső körülményeink annyira megváltoztak, hogy a legevangéliumibb lelkületet kell kialakítanunk egyházunkban, ha fenn akarunk maradni. Tisztában kell lenni mindnyájunknak azzal, hogy minden Istentől van. A változott körülményeket, melyekben nekünk küzdeniink kell, Istentől kaptuk. Isten keze szövi az időt. a kort, tőle erednek a nagy kérdések, súlyos válságok s az ebből fakadó emésztő gondok és nagy számonkérések. Mindnyájunknak Ö írta elő azt a feladatot, hogy gondolkodásban és szolgálatban, hitben és engedelmességben megmutatni és kiábrázolni Krisztust kell és ugyanakkor önzetlen szolgálattal fenntartani. erősíteni Krisztus anyaszentegyházának egyik élő ágát, a magyar evangélikus egyházat. Az előttünk álló feladat tehát parancs és felelősség. Azt a kötelességet jelenti, amelyet Isten elvár minden hívőtől. Erezzük át, hogy rajtunk nemcsak a most élők sorsa fordul meg, hanem az egész magyar evangélikus anyaszentegyházunk jövendő sorsa is. Mindnyájan egy szívvel-lélekkel építsük Isten országát anyaszentegyházunk javára! Kérem egyházkerületünk minden tagját, tegyenek félre minden kicsinyességet, emberi bűnt és gyarlóságot s egyedül az Ürra nézzünk! Megválasztásom nem volt egyhangú s a gyülekezetek jelentős része nem az én személyemben látta az úi kerületi felügyelőt, de ez ne legyen senki előtt akadály, hogy kéz a kézben, közösen, vállvetve ne szolgáljuk egvházunk iavát. Ha így mindnyájan egy alapra helyezkedünk, bátran nézhetünk jövendőnk elé. Ez az alap természetesen Jézus Krisztus, mert más fundamentumot senki sem vethet azonkívül, mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ennek az igének örökké aktualitását talán senki sem érezheti jobban, mint mi. Eddig sokan egyházunkat külső javainkra, vagy külső — állami — támogatásra építették. Gondoljunk csak arra, hogy hányszor fordult elő, hogy egy-egv lelkészi állást csak úgv és akkor szerveztünk, ha megkaptuk az állami támogatást. Az ilyen eljárás csak fövényre építés. Az bírja ki a vihart, ki kősziklára, az Ür Jézus Krisztusra épít. Egyházunk egvik főpillére az államsegély volt. Egvházi vezetőinknek mennyi ideiét és ereiét emésztette fel az államsegély biztosítása. Közben nem fordítottunk elég figyelmet az egyház belső gazdasági erőforrásának, az adakozás lelkének fokozására. Mindent meg kell tennünk, honv egyházunk ezen életforrása egyenletesen öntözze Isten országa mezejét, hogy ha maid elkövetkezik az az idő, amikor az államsegély megszűnik, Isten országának veteményes kertie még dúsabban virágozzék, feilődfék. Azt hiszem nekünk az volt a legfőbb fogyatkozásunk és azért esünk jövendőnk felett kétségbe, mert mikor bővihen voltunk, nem tudtunk bővölködni. Az evangéliumi bövölködés ugyanis anvagi iavaktól való függetlenséget jelent, ha mellette igénytelenek, kevéssel beérők maradunk. Ezt nem tanultuk meg. Ennek az oka nedig az. hogy kétféle életet akartunk élni: egv anvagit és egy lelkit. De ha nem tanultunk meg bővölködni, tanuliunk most meg szűkölködni. Ennek az idede most bekövetkezett. Nem lehet azonban szűkölködni csüggedt, keserű, zúgolódó lélekkel. Az erőt a szüköldödésben ismét csak Jézustól vehetiük. ki által mindenre van erőm s aki megerősít engemet. Megnyugvással veszem tudomásul, hogy egyházunk az. állammal megkötötte a békés megegyezést. Anyagi tekintetben gyámság alá helyezettségi állapotunkban kétségtelenül
